Web2 a hőskorszakban és most: tényekre épülő kollektív önreflexiós kísérlet

Az oktatás-informatikai trendek elemzése alapján 2010-ben, hozzávetőlegesen 7 évvel ezelőtt ért a csúcsra a web2-nek nevezett korszak. Az információmegosztás és a tartalommegosztás életérzése kezdetben kíváncsiságot, később kihívást, majd fokozatosan kialakuló rutint és sok esetben komoly függőséget is kialakított. A web2 eszköztár az elmúlt 7 évben kismértékben átalakult, fejlődött; de vajon változtak-e használatukkal kapcsolatos szokásaink? Ellenállunk már a kísértésnek, hogy ne csak “becsekkoljunk”, hanem komoly küzdelmet vívjunk a valós fizikai helyeket online megjelenítő virtuális polgármesterségekért? Fejlődtünk már annyit a mikroblogok használatában és vagyunk-e annyira gyakorlottak, hogy (a nyilvánvalóan valamelyik generációba besorolható…) mai fiataloknak és a tudatosság felé törekvő felhasználóknak rutinos példát mutathassunk? Az internet közös tartalomjegyzékének folyamatos bővítése még napi rutin, vagy már csak “bezzeg az én időmben még” – kezdetű mosolygós történet egykor értékes, ma már szinte feleslegesnek tűnő serénykedésünkről?

Készítettem egy listát egykori és ma is működő web2 alkalmazásokról. A felsorolás nyilvánvalóan nem teljeskörű, valószínűleg elég szubjektív, de talán lefedi a legfontosabb kategóriákat és megjelennek benne az önálló kultúrát teremtő, korszakformáló alkalmazások:

  • facebook
  • twitter
  • instagram / picasa / flickr / pinterest (képmegosztás)
  • LinkedIn
  • LMS (pl. moodle, akár tanárként, akár tanulóként)  foursquare / swarm
  • social sport (pl. runtastic)
  • blog írása
  • wikipedia szerkesztés
  • prezentációmegosztás (pl. slideshare, prezi) youtube
  • online aukció (pl. vatera, akár vásárlás, akár eladás) linkmegosztó szolgáltatás (pl. del.icio.us)
  • virtuális 3D környezetek (pl. SecondLife)

A lista alapján készült két kérdőív. Az egyik egy visszatekintés, a kb. 7 évvel ezelőtti korszak visszaemlékezésére, a másik pedig napjaink szokásainak a megismerésére jött létre.

A kérdőívek összesen kb. negyedóra alatt kitölthetők. Az erre fordított idő a válaszadók egy jelentős részének a retro életérzést hozza majd el, vagyis ha másért nem, akkor ezért is megéri. Terveim szerint a két kérdéssorra kapott válaszokból, illetve a hozzájuk kapcsolódó személyes visszaemlékezésekből egy összefoglaló elemzést készítek. Nemcsak a jelenkor szokásai, hanem a változás is érdekes lehet. A felmérés nyilvánvalóan nem reprezentatív és a háttéradatok megkérdezésével nem is szeretném húzni az időt. Minden további megosztással növelhetjük a minta elemszámát és pontosabbá, árnyaltabbá tehetjük az egykori és a mai képet.

A kérdőív egy hétig, 2017. augusztus 8-ig lesz elérhető, az elemzés pedig utána néhány nappal jelenik majd meg.

Köszönöm a kitöltéseket és külön köszönöm a megosztásokat!