A neveléstudomány és azon belül a didaktika a fokozott társadalmi közbeszéd, a bizonytalan szakterületi definíciók és a tudományterületen belül megfigyelhető indokolatlanul éles kutatásmódszertani és tudományértelmezési különbségek miatt ki van téve az áltudományosság kockázatának. A neveléstudományt és azon belül a didaktikát is igyekeznek áltudományként feltüntetni, ami a legtöbb esetben visszavezethető a tájékozatlanságra, vagy a hétköznapi naiv pedagógiai nézetekkel történő szoros kapcsolatra, esetleg párhuzamba állíthatóságra. Az áltudományosság a neveléstudományhoz hasonlóan a didaktikán belül is alapvetően négy alapesetre osztható fel. Ez a négy eset akár a diszciplínán belüli tájékozatlanság, akár a konkurens paradigmák bírálata közben többféle narratívában is előkerülhet.

A didaktika áltudományként való megjelenítése lehet a szubjektív elmélet, ahol filozofikus gondolatok egymásutánisága, a belső logikai következetesség igénye nélkül mintegy személyes véleményként jelenik meg. Könnyen össze lehet keverni a minőségi elméleti modellekkel, ahol axiomatikus állítások, más modellek elemeinek logikus rendszerbe építése történik. A vélemények könnyen táplálkozhatnak naiv pedagógiai nézetekből, tetszőleges forrásból, de ez nem elegendő ok arra, hogy kétségbe vonjuk az elméleti didaktika létjogosultságát. A német didaktikai modellek jó példát mutatnak arra nézve, hogy koherens belső logika szerint hogyan építhető fel sokféleképpen egy didaktikai modell, amely akár a kvantitatív empirikus vizsgálatok keretéhez is hozzájárulhat.

Áltudományos jellege lehet azoknak a vizsgálatoknak, amelyek az empirikus kvantitatív módszertan apparátusát nem kellő precizitással és nem megfelelő következtetéslogikával használják. A sugalmazó problémamegfogalmazások, a rosszul megfogalmazott (önmagukat beteljesítő) hipotézisek, a vizsgált minta pontatlan és bizonytalan kiválasztása, illetve a nem megfelelő bemeneti eredményekre támaszkodó statisztikai elemzésekből levont következtetések egyaránt megfigyelhetők. Az ilyen didaktikai témájú kutatás ténylegesen megreked egy ismert kutatási problematika megismerésének első szakaszában és bizonytalan alapokra épít fel egy hitelesség látszatát keltő komoly empirikus apparátust. A kutatási eszközök nem kellően kidolgozottak, de az elemzés látványos elemei (grafikonok, táblázatok) hasonlók a szigorú módszertani követelmények szerint lezajlott kutatásokban láthatókhoz. A következtetések általában nem épülnek az empirikus eredményekre, bizonyos nem várt, vagy a modellbe nem illeszkedő eredményeket (például váratlanul erős, vagy váratlanul hiányzó összefüggések) nem vesznek figyelembe és zavat keltő eredményként jelennek meg a szélsőségektől mentes számszerű értékek. A kutatási problematikában való előrehaladás hiányát jól mutatja, hogy ezek az empirikusnak látszó kutatások a legtöbb esetben evidens állításokat igazolnak be, vagy egy nagyon tág, kutatásra valójában alkalmatlan hipotézist próbálnak hiányos logikával látszólag beigazolni. Az emprikus kutatások ebben az esetben nem a bonyolult valóság megismerését és magyarázatát célozzák meg, hanem a szubjektív állítások látványos beigazolásához felhasznált eszközök.