Néhány napja, egészen pontosan feburár 7-én volt 4 éves ez a blog. A legutóbbi bejegyzés óta az újratervezés különböző változatai mellett reális alternatíva volt a befejezés és a szétaprózódás is. Az évforduló, az év vége és más újratervezési folyamatok természetesen nem hagyták érintetlenül a blogról való gondolkodásomat sem.

A blogok helye és szerepe az online kommunikációban az elmúlt 4 év alatt trendfordulókban gazdag utat járt be. Nem szeretnék összefoglaló elemzést írni erről a folyamatról, mert mások ezt már kiváló írásokban megcselekedték. Egyedül azt sajnálom hogy nem tudom már korábban elkezdeni, mint ahogyan kezdtem és így “csak” a folytatás marad érdemi lehetőségnek. Ilyen szempontból a blogírás egy kicsit olyan, mint a sport. Ha időben el tudok vonatkoztatni a testnevelés óráktól és megtapasztalom hogy ez jó, akkor szomorú lehetek, hogy miért nem korábban kezdtem.

A blogok világa (talán az oktatás és a kutatás kivételével) professzionálisabb lett és egyre szorosabban kapcsolódik a közösségi média eszközrendszeréhez. Fél évvel ezelőtt írtam a publikációs műfaj szerzői változásairól, azóta csak tovább erősödött bennem ez a gondolat. A közösségi média ölelése nem csak kedvez a piaci modell érvényesülésének, hanem sokat tesz a minőség érdekében és úgy tűnik, hogy megállíthatatlan. A közösségi média nem csak elveszi az online olvasásra szánt időt a potenciális olvasótól, hanem segít elérni az olvasót, de mindez ma már külön szakma, vagy nagyon időigényes hobbi. A közösségi média ad és elvesz és ezzel a kettősséggel tulajdonképpen függőséget alakít ki abban a bloggerben, akinek “komolyak a céljai”.

A szolgáltatás és a piac elvette (többek között) a blog eszközét a tudásmegosztást nem értő, nem igénylő és meg nem valósító értelmiségi szereptől. Ennek a folyamatnak az oktatás úgy lett áldozata, hogy a problémát se láthatta meg a saját maga számára építgetett figyelemelterelő és felelősségcsökkentő teóriáktól. A mozgásszegény életmód, a generációs modellek, az elmagányosodás, az értéktelen online tartalom mítoszai eltakarták a valódi lehetőségeket és azt is, hogy ezt a lehetőséget ma már más terület képviselői használják ki. Mégpedig olyan profin, hogy az érdeklődésért folytatott versenyben elindulni se nagyon van remény.

A blogoknál a piaci, szolgáltatásokhoz és márkákhoz, termékekhez kapcsolódó blogok mellett újraélednek az egoblogok. Ma már egy kitartó és műfajt megőrző (esetenként múzeumi kiállítási tárgy ódonságát sugárzó) blogger felfedezheti magának a térképen új helyen szereplő egoblog lehetőségét. Nem az életvezetési naplókra gondolok, hanem arra, hogy még van valaki, akinek vannak eredeti, nem a piac, vagy az olvasók, vagy a márka érdekei által vezérelt gondolatai. Esetleg kreatív is, majd mindezt meg meri osztani és nem szorong különösebben attól se, hogy van amihez a nevét adja most és a digitális lábnyomoknak köszönhetően innentől kezdve szinte mindig. Az “egoblog brand” így kicsit új értelmet nyer annak, aki még tudja mire is volt jó a blogroll modul az oldalsávban és nem csak a bloggertalálkozó meghívóinak a címlistáját másolja onnan.

Egy egyéni, nem piaci blog fejlődési ütemben, technikában, olvasók elérésében már nehezen tudja tartani a lépést a profi marketingblogokkal. Most már olyan nehezen, hogy szinte nem is érdemes próbálkozni ezzel. Így az élvonal távolodása és részben az elérhetetlensége ad lehetőséget arra, hogy ezek a blogok ismét saját ütemükben tudjanak haladni és vagy elegendő a tartalom, a személyes brand, vagy sem. Nagy szerencse, hogy a “dislike”, vagy “unlike” sokkal nehezebb és időigényesebb, mint egy sima “like”, így a közösségi médiajelenlét látszata is könnyen megtartható.

A hírportálok (idézett, használt, felkért, megfigyelt) bloggereinek erős tábora és olyan jó minősége lett, hogy a műfaj egy hírportál teljes keretét is képes volt (minden jel szerint nem átmenetileg) megteremteni. Nem egészen problémamentesen, de megerősödött ez a vonal. A csoportblogok is egyre inkább időtállónak bizonyulnak. Egyre kevesebbet látok indulni, de amelyik működik, azt már aligha veszélyezteti bármi. Rendszeres olvasója vagyok a Netidők blogtársaságnak és igyekszem majd rendszeres írója lenni a KAZY405 csoportblognak. Figyelemre (és irigylésre) méltó a Blog Action Day kezdeményezés is. Itt elsősorban az egoblogok íróinak van (lesz) meg a szükséges mozgástere az íráshoz. A GoldenBlog pedig ismét a legátfogóbb képet mutatja majd meg a blogok hazai világáról.

Évek óta vártam arra, hogy bloggerek közül valaki kimerészkedik az egyébként egyszerű, praktikus és a médiahasználat alakulásához is jobban illeszkedő területre, hogy szövegírás helyett (mellett) egyszerű videófelvételek készítésével “írja” a blogot. Az összetett médiaformátumok használata még inkább merész, hiszen a szöveg megszokott és sokkal kevésbé személyes mint egy kamerába elmondott bejegyzés. A szöveg látható módon nem rögzíti a blogger személyes sajátosságait, de egy videófelvétel 4 év múlva már sok olyan érdekességet is megmutat, amit a szerző a közlés pillanatában talán nem is gondol (vagy akar). Az első blogbejegyzéseimnél fontolgattam ezt a lehetőséget, de sem akkor, sem most nem érzem saját műfajnak. Annak ellenére nem, hogy az oktatáshoz használt youtube csatornám alapozó jó gyakorlat lehetne ehhez. Korábban én is próbálkoztam podcastekkel, de a youtube sokkal egyszerűbb megoldás volt. Talán azért mert a környezet miatt egy youtube videó nem olyan megszerkesztett, gondosan megformált tartalom, mint egy podcast. Az utóbbi talán már inkább olyan, mint egy videoblog. A komplex médiablogra is akad már példa, de sokan (a tartalomtól függetlenül) ezt is bizonyosan túl tolakodónak érzékelnék két facebookos fényképmegosztás között. Minden technika adott a komplex megoldásokhoz, de nagyon kevesen élnek vele.

Ez a blog is útkereszteződéshez érkezett. Egy átlagos algoritmus nem sokat segíthet egy összetett médiahelyzet egyéni kezelésében. Csalódást fogok okozni, de azt még nem tudom, hogy pontosan milyen lesz. Azt sokkal inkább, hogy milyen nem és hogy milyen lehetett volna. A facebook oldalakon való továbbélés engem is megkísértett, nyilván komoly szerepe volt ebben a visszacsatolás mágikus hatalmának. A közösségi blogba való teljes migrálás helyett végül a kettős megoldás látszik jobb választásnak. Több olyan témára is szívesen indítottam volna saját, külön blogot, amiről szeretnék írni, de ez a szétaprózódás majdnem olyan menedzsmentet igényelne, mint a facebook oldalak marketingje. Van néhány népszerű téma, amiről tudnék népszerűeket írni és talán a facebook marketinget fejlesztve a látogatók is érkeznének, de ezt nem gondoltam igazán komolyan.

A kis lépésekben induló, de tudatos változtatás majd kialakít valamilyen tartalmat és formát. Igyekszem rövidebben és gyakrabban írni (blogírási szabály, hogy ilyet soha nem írunk le, nem ígérünk meg…) A műfajok keveredni fognak, a szakmai véleményformálásra optimalizált blog sokszínű lesz, de nem a közönség igénye, hanem a szerző aktuális érdeklődése szerint. A tartalom óvatos változtatása nem jelenti a szakterület elhagyását, inkább más (nem szakmai) területek megjelenésére készülök. A blogbejegyzésekben nem lesznek állandó szereplők a fényképek. Twitteren olvastam, hogy a tartalom és a képek összekapcsolási kísérletei általában nem voltak sikeresek 🙂 A megoldókulcsok ezek szerint megmaradtak nekem.

A blog nevet is változtatott. Az “Oktatás-Informatika” egy ideje más nagyon mást jelent, a blog változó tartalma nem felel meg ennek. Az “e-Didaktika” néhány hónap múlva fog mást jelenteni, így ez sem mondható időszerűnek. A blog új neve egyszerűen 2.0 lett, ami utal az integrálódó oldalakra és a változásra is. Az alcím könnyű változtathatság pedig megteremti a szimbólumokkal való komoly játék lehetőségét, kicsit olyan mint régen az online csevegők állapotjelző mondata, vagy egy komplex tweet. Meglátjuk.