Veszelszki Ágnes és az Eötvös Kiadó a Netszótár után ismét nagyon megérzett, nagyon eltalált valamit, amikor létrehozta “A világhálóba keveredett ember” című könyvet. A netszótároz hasonlóan a #netesszekotet is egy olyan lenyomat, ami a most is szép, de méginkább értékelni fogják azok a felfedezők, akik egy vagy több évtized múlva veszik le a polcról. Mindkét kötetet jó olvasni most is, de bátran beirhatjuk a naptárba, hogy ne felejtsük el 5 év múlva se.

Az ötlet viszonylag egyszerű: kérdezzünk meg közszereplőket, kutatókat, gazdasági szakértőket, művészeket, vagy ezen területek között élő személyeket arról, hogy az internet hogyan változtatta meg a gondolkodásukat! (A kötet szerkesztője sajnos szerényen beérte egy előszóval, de szívesen olvastam volna még néhány tanuló, nagyszülő, tanár, fogorvos, postás, vagy fociedző, stb. gondolatait is.) A sokféle, sokszínű válasz olyan akár egy kerekasztal, vagy egy forgószínpad előadásainak sorozata. Nehéz megállni, hogy ne kérdezzünk, ne jegyzeteljünk, vagy ne vitatkozzunk. A két kötet után már csak az a kérdés, hogy mi lesz a következő, a harmadik lenyomat a korszakunkról?

Nem szabad elfelejteni, hogy a fordulatos szellemi kalandozáson túl egy reális képet is kapunk az adott korszak internethez fűződő viszonyáról. Mohóságunk és hype görbét feledő elvárásaink még egy ilyen kincsesbányában is hiányérzetet alakítanak ki, amit többek között a könyv bemutatóján elhangzó beszélgetés kovácsol egy hatalmas kérdőjellé és az ezt szorosan követő felkiáltójellé. A szerzők válaszai összességében nem állnak messze a hétköznapi közvélekedéstől, de azt érthető okok miatt sokkal kidolgozottabban mutatják be. A válaszokban domináns a kommunikáció megjelenése, de természetesen találkozunk a divatos biztonság, függőség, viselkedésformálás kérdéseivel is. Örömteli hogy a nemzedékelméleteknek a kötetben szokatlanul kevés szerep jutott (a bemutató beszélgetésben ezt túlzásokba esve ellensúlyozták). A szokatlanul személyes írások olyan egyedi és olyan meggyőző, hiteles nézőpontokat mutatnak, hogy ebből kiindulva nyugodtan kijelenthetjük, hogy a web2 korszak nem véletlenül hiányzik, hanem egyszerűen nem kezdődött el, vagy már véget is ért, vagy lehet hogy a többségnek nem is kell, de az bizonyos, hogy most ez a legkvésbé jellemző.

A kommunikációközpontú válaszok elsősorban az életvezetés változására utalnak, a gondolkodás ehhez képest mintha ritkábban bukkanna fel. Szomorkodhatnánk, hogy a web2, mint gondolkodásformáló hatás még azoknál sem jelenik meg, akiknél ez hivatalból várható lett volna, de az írások olyan jók, olyan izgalmasak, hogy se kedvünk, se időnk a merengésre. Rögtön kéznél van a következő narratíva, ami feledteti a hiányérzetet, vagy egy küldetés (nem csak oktatási szintű) feladása miatti csalódást. Mintha az oktatás zárt világából egyszercsak rácsodálkoznánk arra, hogy a világ milyen sokszínű és milyen izgalmas. Mekkora szerencse, hogy az internet, IKT, digitális technológia nem csak a tanítás és tanulás számára lett kitalálva! A kötetben olvasható realitás lenyűgöző összetettsége feledteti velünk azt, hogy az internet az információszerzésen és a kommunikáción túl, valamilyen kollektív digitális műveltségen keresztül érdemben változtathatta volna meg a világot.

A szerkesztő és a kiadó együtt ismét nagyon komoly teljesítményt nyújtott. A minőség nem csak a tartalomban, hanem a formában és az elegáns stílusban is tetten érhető. Nagyon jók az írásokat elválasztó képek is. A kérdésmegfogalmazás pillanata is ideális, hiszen már van miről beszélni a válaszokban, de talán még nem a nosztalgikus visszaemlékezés és a “bezzegazénidőmben” válaszok törnek az élre. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy a netszótárhoz hasonlóan kihagyhatatlan könyvről van szó.