Részeredmény: egy Dunbar-közeli helyzet

A hónapokig tartó facebook kísérletem nyugvópontra jutott. Ismerőseim köre, a korábban kigondolt szabályok alapján szerényen bővült és megerősödtem abban, hogy a fokozott tartalommegosztás és az oversharing között még van néhány fokozat. A szakmai profil ismertsége hirtelen emelkedés után stabilizálódott, ezzel párhuzamosan szűntek a vél vagy valós ismerősök facebook ismerettséggel kapcsolatos kérelmei is. A nyugvópontot egyedül az zavarja, hogy a tartalommegosztást nehéz fokozni. Bőven lenne mit megosztani, de a korábbi többszáz indokolatlan ismerős olyan szokásokat épített ki, amelyek aligha múlnak egy néhány hét alatt. Az ismerősök számának rendezése után az ismerettségi körök szerkezetének a rendezésén is túl vagyok, ahol meglepő felfedezést tettem.

2013-11-06 15.30.58

Kisebb eltérésekkel ugyan, de a megmarad ismerősök száma és belső tagolása (család, közeli ismerősök, távoli ismerősök) szinte teljesen egybeestek a Dunbar-féle csoportosítással. Be kell vallanom, hogy korábban is találkoztam már ezzel a számmal (egy személy számos antropológiai és egyéb ok miatt egyszerre kb. 150 fővel tud érdemben kapcsolatot tartani), illetve a részcsoportokkal (5-15-50-150) de nem nagyon foglalkoztam vele. Hiba volt, hiszen a kísérletezgetésem eredménye szinte teljes egészében ehhez igazodott. A 150 főt, mint a releváns kapcsolatok küső csoportját nem éri el az ismerőseim jelenlegi száma. A kísérlet egyik tanulsága, hogy a facebookot nem az ismerőseimmel, hanem egy szűkebb csoporttal, a távoli ismerősök csoportjával használom. Az ismerősök reális, ideális számáról született írásokat a facebook kísérlet előtt tanulmányozva valószínűleg ugyanígy cselekedtem volna, ahogyan az elmúlt 3 hónapban. Ismerőseim száma jelenleg 59, ami a Dunbar-féle körök esetében nagyjából a közeli ismerősöket jelenti. Kicsit túl direkt lenne az a kijelentés, hogy ők lennének az 50 legfontosabb ember, hiszen lehetnek olyanok, akik fontosak, de nem használják a rendszert, stb. A kérdés az, hogy más online közösségi szolgáltatásoknál is tudunk-e igazodni, van-e értelme igazodni a Dunbar körökhöz és a Dunbar számhoz? A google plus egy lehetőség a tudatos közösségépítésre, a menekülésre, de pl. a twitter teljesen ellentmond ennek a számnak, ami nem véletlen, hiszen nem a teljesen átlátható közösség szerepére találták ki. (A többit egyébként igen?)

2013-11-08 18.36.58

Facebook gondolkodásunk és a róla szóló párbeszédek során hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nem egy jóléti szolgáltatás, hanen nagyon komoly üzlet. Minőségi szolgáltatást kapunk és cserébe személyes adatainkkal fizetünk érte. Az utóbbi mondat gyakran fenyegetés és ijesztgetés, de aki már érzi a következő nagy korszak (big data) előszeleit, azoknak ez inkább érdekesség, mintsem féleértés. Egyszer bizonyosan ennek is vége lesz, illetve minél kevesebb adatot forgalmazunk, annál kevésbé éri meg fenntartani (fejleszteni) számunkra ezt a szolgáltatást, hiszen kevésbé lesz értékes a személyes adatforgalmunk. Ne ijedjen meg senki és ne gonolja azt sem, hogy a blog éppen most fordul el a közhelyek újrarendezésének lejtője felé, de a facebook tényleg sokat tudhat rólunk, különösen akkor ha sok tartalmat forgalmazunk. Én ezt egyáltalán nem báno, de úgy érzem keveset kapok cserébe, hiszen a Dunbar számokhoz igazodó köreimet akár a rendszer is megrajzolhatta volna, hogy ha tényleg olyan jól ismer. A Dunbar számnak és a köröknek persze lehet még lesz további szerepe az online közösségek fejlesztésével kapcsolatban, de a jelentőségét nem az elmúlt évek, hanem a mobilkorszak hajnalán erre utaló gondolatok mutatják meg.

2013-11-28 12.18.41

A Dunbar körök esetében érdemes átgondolni, hogy az egyes körök esetében mennyire kell szimmetrikus legyen az információáramlás és mennyire van igényünk a visszacsatolásra? Nem ismerem a facebook információmegjelenítési algoritmusait, egyedül azt sajnálom, hogy kevés ismerősöm ellenére az oldalak még mindig háttérbe szorulnak a hírfolyamban. A rendszer nem a befogadást, hanem a megosztás veszi alaptevékenységnek és rosszindulatú (szűklátókörű) megközelítés szerint sok-sok kicsi egoblogról és azok kukkolóiról van szó, ahol a marketingesek által menedzselt oldalak töltik ki az üresjáratot. A kérdés az, hogy a bazár hangulat az egyes csoportokon belül is hasonló értelmet nyer vagy sem? A család 5 fős kiscsoportjánál tulajdonképpen mindegy a közlés iránya és mértéke, hiszen velük offline is találkozunk, ahol a sávszélesség is sokkal nagyobb és az interakció, visszacsatolás lehetősége is. Tulajdonképpen legkevés a családtagjaink felé kell optimalizálni a rendszerhasználatot, akár ki is hagyhatnánk őket. vagy nem akarjuk megmutatni a családon kívüli életünket (serdülők) vagy nem érdemes a rendszerbe gyömöszölni, hiszen sokkal jobb formák is vannak rá. A 15 fős közeli ismerősök csoportjának tagjaival is viszonylag sokat találkozunk, így itt csak az lehet fontos, hogy minden tudjanak, ne maradhassanak ki semmilyen fontos tartalomból. Itt még jó esély van arra, hogy a családhoz hasonlóan szimmetrikus a helyzet és aki nekem családtagom, annak én is családtagja vagyok viszony mellett az is igaz, hogy a 15 főnél én is benne vagyok az ő 15 fős csoportjában. A 15 fő számára sem fontos a facebook hiszen ők azok, akikkel bármennyi idő is telt el a személyes találkozások között, ott folytatjuk ahol abbahagytuk. Az 50 fős körnél már vélelmezhető, hogy nem szimmetrikus a helyzet és aki nekünk benne van az 50 főben, azoknál nem mindenhol szereplünk akár a 15, akár az 50 fős körben. Itt a facebook felhasználásban már az érdelődésünk is erősödik. Megvan az alap, de érdekelnek a részletek és mások is vélhetően így vannak vele ha éppenséggel szerepelünk a belső köreikben. Itt már azért óvatosak vagyunk, de nem osztuk meg bármit, a szerepek nehezen átláthatók, talán a felsorolás se menne, de végülis a facebook leginkább nekik szól.

A facebook és a nárcizmus, extrovertált viselkedés között nem nehéz kapcsolatot találni, de erről kevés árnyalt leírást találhatunk. Kezd elmúlni az a korszak, hogy a sokat facebookozót könnyen meg lehetett szólni azért, mert nyilván mindezt az offline személyes világ ellenében, az ott eltöltött idő kárára teszi, vagyis biztosan nincs nála minden rendben. A facebook felhasználás egyelőre nagyon szerény mértékű ahhoz, hogy biztos személyiségrajzok és aktuális életvezetési helyzetek rajzolódjanak ki belőle, de már elegendő ahhoz, hogy egy jóízű pletyka, vagy továbbgondolható kíváncsi feltételezés kialakulhasson. Sokszor ez is bőven elég, a tényleges tények ismerete ezt inkább csak zavarja. A nárcizmus talán csak ott lehet jogos, ahol nem a megosztás, hanem az arra érkező reakciók elvárása és beteljesülése áll a középpontban. A lájkolás lélektana pedig külön műfaj, ismerjük a trendet, hogy ha valaki a gyermekeiről fényképet oszt meg, akkor illik gyorsan cselekedni, nehogy félreérthető legyen ha esetleg nem vagyunk együtt a többiekkel. A helyzet az eredeti funkciót szünteti meg és az elvárás-lélektant támogatja a technika. A facebook egy egyszerű megosztó technika, nem kell körlevélben körbeküldeni a fényképeket, de erre kevésbé gondolunk, amikor épp lájkolásról döntünk. A lájkolás akkor kényszeres, tudatosított, hogy ha elkezdjük azt is megnézi, hogy kik lájkolátk már és kik azok, akik egyelőre kimaradtak a kötelező (elvárt) gyakorlatból? A facebook lélektan nem az ismerettségi körnél kezdődik, hanem a lájkoláson is túl van az első fontos probléma. Az ilyen tipikus megosztások kifejezetten jók arra, hogy megrezegtessük szociális pókhálónkat és gyorsan, finoman, elegánsan, multimédiás környezetben meghalljuk, hogy honnan jön viszhang és hol kezd elszakadni az online (és ezzel együtt az offline) fonál?

2013-11-28 18.23.47

Azt is tudni illik, hogy többet használja a facebookot, akinek rossz a kedve, sőt, a sok facebook használata rosszkedvűvé tesz. Az előbbi esetben nyilván vígasztalódni megyünk és ingereket keresünk, aztán még rosszabb lesz a helyzet, mert szinte kivétel nélkül mindenki valami nagyon pozitív dolgot oszt meg, a negatívokról erősen és mélyen hallgatunk. A lájkolás mellett a dislike komment elterjedésének nem az az akadálya, hogy erre nincs egyszerűsített gomb, hanem alig van ilyen tartalom. Hacsak nem direkt sajnáltatni akarjuk magunkat, akkor kevés a negatívum, az élet mindenkinél szép és jó és persze vidám. Nem nagyon láttam még olyan bejegyzést, hogy szegény vagyok, nem tudtam befizetni a számlákat, vagy éppen napok óta tartó konfliktusom van valakivel, esetleg elegem van a túl sok munkából, vagy éppen a munkanélküliségből, hiszen online társaságban nem illik problémákat megosztani. A nyarlás vagy a rendezett kert fényképe mellé nem kerül fel a rendetlenség a nappaliban, de a frissen sült ebéd albumból is általában hiányzik a mosatlan edények kupacáról készült fényképsorozat. Az érdekes az, hogy nem csak általában, hanem a szűkebb körökben sem osztunk meg semmit, ami negatív. A családi körben fel sem merül, hogy a facebook legyen a negatívumok megosztásának formája. A 15 fős közeli ismerősöknél ennek nagyon komoly jelzésétéke van, amire mindenképpen fel akarjuk hívni a figyelmet, nehogy mástól tudja meg, stb. Az 50 fős közegben a tájékoztatásnak további értelme lenne, de ott már kellemetlen is lehet és ha mégis bekövetkezik, akkor számolni kell az érdektelenség további negatív hatásával, vagy akár kockázatokkal is.

Az elmúlt hetekben szintén egy kísérlet részeként tudatos távol tartottam magam az offline és online hírforrásoktól. A merész vállalkozás célja egyrészt egy kis nyugalom, másrészt a kalandvágy volt. A környezetem visszajelzései alapján nem maradtam le semmiről, az itt-ott elkerülhetetlen hírmorzsák (a komolyzenei rádióba is mondanak híreket, gyakran egészen váratlanul) pedig adtak olyan mérföldköveket, hogy a többit ki tudtam találni. Hosszú hetek után tegnap átlapoztam a korábban megszokott, mára már szinte idegen forrásokat és egy korábban ismeretlen oldal keltette fel az érdeklődésemet, de az is csak pár percre. A kísérlet szerveresen kapcsolódott a facebook kísérlethez, ahol a környezetem igyekeztem hírszűrőként felhasználni, utólag elég egyértelmű, hogy kevés sikerrel. Számoltam azzal is, hogy a szelekciós algoritmus alapján esélyes a kapcsolat visszavonása ott, ahol a permanens hírmegosztást látok, de végül ilyen eset egyáltalán nem volt. Utólag elég egyértelmű, hogy a facebook nem pótolja az újságokat, legalábbis tájékozódás szempontjából semmiképpen, de a hírolvasásra szánt időt egy szűkebb ismerőscsoport és néhány valóban fontos oldal követése sokkal intenzívebbé és értékesebbé teszi.