2013. december hónap bejegyzései

Távoli galaxis

“A világhálóba keveredett ember” című kiváló könyv offline bemutatója valójában egy beszélgetés volt, amelyben négy szerző osztotta meg velünk a kiadvány témáján túlmutató kérdésekkel kapcsolatos nézeteit. Ez a beszélgetés nem volt kerekasztalbeszélgetés, hiszen egy twitterfal is szolgáltatott valamennyi interaktivitást és a szereplők sem voltak egyforma távolságban egymástól a web1 és web2 között húzódó egyenesen. A beszélgetés igazi időutazás volt, amit nem csak a bemutatott filmek, hanem a digitális szemléletmódban való generációs léptékű ugrások is kellően megalapoztak. A közönség, a kiadvány, a beszélgetés és néhány kivételtől eltekintve a twitterfal is távoli galaxis volt a többihez képest.

Tovább a folytatáshoz

Világhálóba keveredünk

Veszelszki Ágnes és az Eötvös Kiadó a Netszótár után ismét nagyon megérzett, nagyon eltalált valamit, amikor létrehozta “A világhálóba keveredett ember” című könyvet. A netszótároz hasonlóan a #netesszekotet is egy olyan lenyomat, ami a most is szép, de méginkább értékelni fogják azok a felfedezők, akik egy vagy több évtized múlva veszik le a polcról. Mindkét kötetet jó olvasni most is, de bátran beirhatjuk a naptárba, hogy ne felejtsük el 5 év múlva se.

Tovább a folytatáshoz

Részeredmény: egy Dunbar-közeli helyzet

A hónapokig tartó facebook kísérletem nyugvópontra jutott. Ismerőseim köre, a korábban kigondolt szabályok alapján szerényen bővült és megerősödtem abban, hogy a fokozott tartalommegosztás és az oversharing között még van néhány fokozat. A szakmai profil ismertsége hirtelen emelkedés után stabilizálódott, ezzel párhuzamosan szűntek a vél vagy valós ismerősök facebook ismerettséggel kapcsolatos kérelmei is. A nyugvópontot egyedül az zavarja, hogy a tartalommegosztást nehéz fokozni. Bőven lenne mit megosztani, de a korábbi többszáz indokolatlan ismerős olyan szokásokat épített ki, amelyek aligha múlnak egy néhány hét alatt. Az ismerősök számának rendezése után az ismerettségi körök szerkezetének a rendezésén is túl vagyok, ahol meglepő felfedezést tettem.

Tovább a folytatáshoz