Úgy döntöttem, hogy törlöm magam a facebookról, hogy végre el tudjam kezdeni jól használni. Az ellentmondást nem egy fiktív profil, nem is átmeneti törlés és nem is duplikált profil, hanem egy merész kísérlet oldja majd fel. A facebook alapvetően egy egyszerű, könnyen kezelhető, mindenhova beépülő, összességében egészen jó online rendszer. Nyilvánvaló, hogy komoly online tevékenységben ma már szinte nélkülözhetetlen. A témában írt blogbejegyzések alapján meggyőződésem, hogy rosszul használjuk, ezért is gondoltam egy merész kísérletre. Új életet online sem lehet kezdeni, de bármikor lehetőség van egy szokatlan újrakeretezésre.

A facebook felhasználás rossz és bizonyosan az iwiw használatából rögzült szokása, hogy ismerősöket keresünk és jelölünk vissza, majd ha online nem csinálnak valami vállalhatatlan (pl. játékfelkérés, tömeges csoportbeszervezés), esetleg offline nem sértődünk meg valamin, akkor örökre az ismerőseink maradnak. Ez a jelenség kényszerpályára állítja a későbbi felhasználást, hiszen többszáz ismerős felé nem lehet ugyanazt, úgyanúgy ugyanakkor és ugyanolyan céllal kommunikálni. Ebből következik, hogy a tudatos facebook felhasználó elkezdt csoportokat létrehozni, amelyek (különösen a rendszeres felülevizsgálattal) rengeteg időt vesznek el, de kezelhetővé teszik azt a kérdés, hogy “akarom, hogy lássa XY?”, vagy csak másokkal szeretném megosztani. A megosztás, különösen, hogy ha az életvezetés részévé válik, akkor elég természetes lesz, szokássá alakul, később akár szükséglet is lehet, amit az ismerősök (barátok?) elvársa is jótékonyan befolyásol.

Ha tudatos felhasználók vagyunk, akkor nem csak saját adataink védelme érdekében, hanem mások információs és digitális stresszhatásának csökkentése érdekében is megfontoljuk, hogy kivel mit osztunk meg és kinek az üzenőfalán, vagy kommentjében mit és hogyan cselekszünk. A csoportosítás többszáz ismerős esetén folyamatos plussztevékenység, ami a csoportgondozás és a megosztás csoportokba rendezése miatt is rengeteg idő. A csoportok átfedése, illetve a valós (offline) környezetben is nagyon bonyolult társas kapcsolatok teljes online menedzselése elrontja a játékot (nem a játszmákat, a játékot). Miért is van szükség a csopotokra? Mert vannak felhasználók akikkek ezt vagy azt nem akarunk megosztani. Vannak olyan felhasználók, akikkel mindent szívesen megosztunk, mert szeretnénk, hogy tudjon róla (ha akar tudni róla) és teljes mértékben megbízunk benne (vagyis nem félünk attól, hogy bármilyen megosztásunkkal bármilyen formában visszaél)? Ha vannak, akkor miért nem csak ők az ismerőseink? A legegyszerűbb magyarázat az angol-magyar fordítás környékére vezethető vissza, hiszen nem mindegy, hogy ismerős, vagy barát, aki bejelöl és akit visszaigazolunk. Az ismerősök köre bizonyos, hogy tágabb, mint a barátok köre. A kettő közötti eltérés nehezen definiálható, nehezen meghatározható és konkrét személyek esetében nehezen eldönthető, pedig itt van a csoportosítási kényszer forrása.

Minél tudatosabb a facebook felhasználó és minél több ismerőse van, annál inkább igaz rá, hogy az üzenőfalára közvetlenül nem, csak engedélyeztetéssel szabad írni. Tapasztalata, vagy elővigyázatossága alapján a fényképen nem lehet angedély nélkül megjelölni. Ismerősnek csak a meglévő ismerőseinek az ismerősei jelölhetik. A csoportkezelése olyan bonyolult, hogy csak minden 10. megosztási szándéka valósul meg, mert nincs ideje, türelme, kedve átgondolni, hogy ki látja és mit kezd majd vele, amit megoszt. A munkahelyi, családi, baráti, ismerősi, presztízs, spontán és fiktív felhasználókkal kialakított ismerettségi kapcsolatok miatt is óvatos, tulajdonképpen alig oszt meg valamit. A rendszerbe beépülő, gyorsan és átgondolatlanul engedélyezett külső alkalmazások a legváratlanabb pilanatban írnak az üzenőfalára, legtöbbször a csoportbeosztások figyelmen kívül hagyásával, amit számos kellemetlenség és gyors törlések követnek. Ha nagyon aktív, akkor szinte többet töröl, mint amennyit saját elhatározásra megoszt. Nyilvános csoportokban megfigyelhető tevékenységét olyanok is reagálják, akikkel nem is szívesen tudatja a csoporttagságot, de a csoportot meg nem szívesen hagyja el, vagyis a csoportban se nagyon aktív. Fényképet már régen nem oszt meg, mert rengeteget hallotta, hogy hogyan lehet visszaélni a véletlenül bennehagyott GPS koordinátákkal és egyébként is, ha már egy jó ideje nem írt sem, akkor miért pont fényképet osztanak meg. Saját videómegosztása soha nem is volt, mert ha a kép többet mont ezer szónál, akkor a videóba jobb ha nem is gondol bele. Ismerőseinek a köre lassan, de biztosan bővül, hiszen senki sem akar megsérteni és a friss ismerettség gyors csoportbesorolásával valójában máris megsért, de azt az illető nem veszi észre. A beérkező üzenetekre nem válaszol, a cseten az ismerőseinek a 99%-a számára elérhetetlen, de annak az 1%-nak is riktán válaszol, mert a digitális stressz hatásait hamarabb érzi saját magán, mintsem valamelyik disszeminációs konferencián odafigyelne ezekre az előadásokra. Ha tudatos, akkor egyre kevésbé lájkol bármit, hiszen ismerettségi körének egy részét nem akarja megsérteni, egy másik részét nem akarja felidegesíteni, egy kisebb részét pedig nem szívesen veszítené el. A legtöbb ismerős szemében persze egyre jobban megrajzolja saját online identitását, amit a passzív, késő esténként vadászó érdeklődök előszeretettel figyelnek. Más közösségi portálokat nem szívesen használ, mert az ismerősök keresgélése az adott portál céljától teljesen függetlenül már mindenhol terjed. Szakmai közösségi portálon is ismerősnek jelölik az ismeretlenek, a közös munka és együttműködés hiánya ott sem akadály, mint ahogyan az ismerettség és a barátság közötti eltérés a kék oktopusz területén sem akadály. A facebook felhasználásának egy ideje azzal megy el, hogy keresi az adott pillanatban számára értékeset az információáramlásban és elcsodálkozik azon, hogy bizonyos ismerősei feledékenységtől, figyelmetlenségből, vagy bosszantásból nem tiltották még le. Elégedett azzal, hogy a hely végülis egy spontán nagy falu, ahol mindenkinek megvan a kiülős kiülős kispadja a kerítés előtt és jól látható, hogy a játszmák, csaták, viselkedések számossága és jellege online is örök.

Összességében akkor miért is használja? Kell valami, amivel az ingerszegény időszakot át lehet hidalni és a digitális stressz szintjét nem engedi leesni? Nem teheti meg, hogy nem használja, mert a HR portálok is azt írják, hogy akinek nincs facebook oldala az gyanús? Nincs ereje, kedve, ideje átköltözni másik közösségi portálra, mert azért mégiscsak ez épült be mindenhova? Függő és nem is akar érdemi magyarázatot találni a szenvedélyére, mert tudja, hogy a szenvedéllyel együtt élni és vállalni a következményeit, az nagyobb kihívás, mint leküzdeni a szenvedélyt?

A fenti kérdések és dilemmák, helyzetek és problémák egy része nem saját, de közvetlenül, vagy közvetetettn hallom, tapasztalom. Mit tesz ilyenkor a kutató? Ha elkényelmesedett, akkor kérdőívet fabrikál és megkérdezi a többieket, hogy ugye ők is így látják? Ha igen, akkor egy kicsit együtt szomorkodnak, vagy meglepődnek, ha valaki mégis másképp látja. Ha merész és kedveli a kockázatos kihívásokat, akkor kísérletezni kezd a facebook felhasználási szokásaival. Én az utóbbi megoldást, a kísérletet választom. Ezúton is szeretném jelezni facebook ismerőseimnek, hogy tudatos, átgondolt, konkrét hipotézisekkel felépített kutatásba kezdek, amihez saját facebook ismerőseimet és facebook tevékenységemet szeretném felhasználni. Kérem, hogy senki se lepődjön meg, vagy sértődjön meg, hogy ha az általánosan elfogadott facebook felhasználás szokásaitól, íratlan szabályaitól, rögzült viselkedési normáitól eltérőt tapasztal velem kapcsolatban. A kutatói kíváncsiság motivál, ezért is vállalom a kockázatot, hogy esetleg lesznek pár a párszázból, akik megsértődnek, meglepődnek. A facebook ismerőseim türelméért cserébe azt tudom felajánlani, hogy a 3 hónaposra tervezett kísérlet eredményeiről legalább 3 hetente (vagy érdemi közlendő esetén akár gyakrabban), vagyis rendszeresen beszámolok. Like? 🙂