2013. szeptember hónap bejegyzései

Szabályozott újratervezés

Újabb két hét telt el a facebook kísérletből. Ennek a szakasznak az volt a funkciója, hogy átgondoljam a facebook ismerős fogalmát, egyéni értelmezését és ebből kiindulva levezessek néhány olyan szabályt, ami alapján újrarazolhatom ezt a hálózatot. Az eredeti terv szerint ez nem csak “ismerősök” törlését jelentette, hanem új ismerősök keresését és bejelölését is, de a végeredmény inkább rengeteg törlés és összességében egy radikális létszámcsökkentés lett. Az a cél, hogy a facebook egy valóban használható rendszer legyen, amiben az információmegosztás, az információszerzés és a napi szintű kommunikáció egyensúlyba kerülhet. Kiindulási alapként meghatároztam, hogy az offline ismerettség nem elegendő arra, hogy online (facebook) ismerettség is legyen belőle. A szabályok kb. 1-2 héten keresztül impulzívan formálódtak és utólag átolvasva túl nagy meglepetések nincsenek benne.

Tovább a folytatáshoz

Csoportokon innen, csoportokon túl

A facebook személyes visszahódítására, vagyis a tudatossá alakított facebook felhasználásra tervezett kísérletem beharangozó bejegyzése szokatlanul népszerű volt. 13 nap alatt, eddig a pillantig 490-en olvasták el, ami más bejegyzéshez képest jónak számít. Vélelmezhető, hogy a sikeres terjesztés a facebookon való megjelenésnek is köszönhető 🙂 Az ígéretem szerint kb. kéthetente írok arról, hogy mit változtattam és ennek milyen következményeit tapasztalom, illetve mit feltételeztem és végül mire jutottam a kéthetes megfigyelés során. A bejegyzés lájkoltsága és kommentjei, illetve az utána következő (általában offline) megjegyzések alapján felfokozott elvárással kell szembenéznem. Természetesen nem szeretnék csalódást okozni, de ezt aligha kerülhetem el, hiszen nem a facebook felhasználás kézikönyvét tervezem megírni blogbejegyzésenként, hanem csak a tapasztalataimat igyekszem összegezni és másokkal megosztani, hátha másoknak is használ, vagy legalább ötleteket ad.

Tovább a folytatáshoz

Facebook kísérlet

Úgy döntöttem, hogy törlöm magam a facebookról, hogy végre el tudjam kezdeni jól használni. Az ellentmondást nem egy fiktív profil, nem is átmeneti törlés és nem is duplikált profil, hanem egy merész kísérlet oldja majd fel. A facebook alapvetően egy egyszerű, könnyen kezelhető, mindenhova beépülő, összességében egészen jó online rendszer. Nyilvánvaló, hogy komoly online tevékenységben ma már szinte nélkülözhetetlen. A témában írt blogbejegyzések alapján meggyőződésem, hogy rosszul használjuk, ezért is gondoltam egy merész kísérletre. Új életet online sem lehet kezdeni, de bármikor lehetőség van egy szokatlan újrakeretezésre.

Tovább a folytatáshoz