A hétvégén rendezték meg 2. alkalommal a Digitális pedagógus konferenciát. A rendezvény a tartalmát, jelentőségét és mértékét tekintve bizonyosan elérte (meghaladta) már az eredeti célját, ami a digitális kor, az információs társadalom pedagógusának alapkérdéseivel foglalkozó interaktív rendezvényként lett annak idején megfogalmazva. A digitális nemzedék konferenciasorozat a tanulóval, a digitális pedagógus konferenciasorozat pedig a pedagógussal foglalkozik. Mindkettő esetében a pedagógusok, a témához kapcsolódó kutatók, fejlesztők és szolgáltatók együtt alkotját a célközönséget. A pedagógusokkal foglalkozó rendezvényen második alkalommal alapvetően jobb tartalom és hasonló méretű érdeklődés volt megfigyelhető, vagyis a konferencia sorozattá alakult, megkerülhetetlen, de jelenleg még körbejárható tényezővé vált.

A körbejárhatóságot jól mutatja, hogy a szakmai közélet online tábora már nem megy el mellette szó nélkül, vagyis beharangozókat írnak róla, megjelenik a hírekben, úgyis fogalmazhatnánk, hogy független online idézettsége van, ami jelentős lépés. Az írások többsége azonban még mindig magával a konferenciával és nem annyira annak tartalmával és mondanivalójával, következményeivel foglalkozik. A témához kapcsolódó blogokban megjelenik, mint rendezvény, mint konferencia, ahol fekete doboza van a technikusoknak, ahol hiányzik a szekciók online követhetősége, és persze lehet vitatni a konferencia elnevezését, a fogalom definícióját is. Az írások csekély tartalmi reflexiója (ami nagyrészt leíró beszámolókra épül) alapvetően pozitív, de igazán akkor örülhetnek majd a szervezők, ha elsősorban nem a rendezvényről, hanem az ott megtárgyalt témákról, azok továbbgondolásáról születnek majd online írások. Elsősorban olyanokra gondolok itt, akik a hallottak, látottak hatására kezdenek el nyilvánosan foglalkozni a konferencián megjelenő kérdésekkel, problémákkal, és nem azokra, akik esetében udvariatlan lenne ha még egy leíró beszámoló táviratra, a rendezvény helyszínét elhagyva feladott online képeslapnyi bejegyzésre sem tellne az idejükből (vö. digitális állampolgárság és online viselkedéskultúra.)

Video streaming by Ustream

Buda András plenáris előadása, illetve a szerző utóbbi időben megjelenő munkái fontos lépést jelentenek az általános és spekulatív, a bevándorló fogalom általánosításából kiinduló pedagógus tipológia részletesebb megközelítésére. Érdemes felfigyelni rá, hogy nem csak ebben, hanem a többi plenáris előadásban is megjelentek kutatási eredmények, vagyis tények és így a személyes szubjektív vélemények elkezdtek háttérbe szorulni. Ez egy rendkívül fontos lépés a szakterületen, hiszen az elmúlt évek számtalan félrecsúszott diskurzusa annak köszönhető, hogy a gyakran ötletszerű, a leggyorsabb és leglátványosabban legnagyobbat mondó elméletek voltak a dominánsak. A digitális nemzedékelméletek tarthatatlansága úgy tánik elhozta a szakterület számára a tényekre alapuló gondolkodást és csak remélni tudjuk, hogy ez fog erősödni és nem a ijesztgető, hatásvadász és hangulatkeltő felkiáltások.

Veszelszki Ágnes előadását is hiba lenne csak a tartalma alapján értékelni. A jelentősége túlmutat a szűkreszabott időkereten és kiváló példa arra, hogy az információs társadalom, digitális világ iskolaközeli megértésében, fejlesztésében milyen komoly szerepe lehet a határterületeknek, különösen akkor, ha médiaképes és professzionális kutatásából indulhatunk ki. Az ereje és jelentősége ott mutatkozik meg leginkább, hogy egy sokak által ismert világot mutat meg olyan nézőpontból, amire első körben talán nem is gondolnánk. (Ellentétben azokkal, akik a létező és megtapasztalható világ ellenére félelemkeltő víziókkal hívják fel magukra a figyelmet.)

Prievara Tibor gamification előadás is egyedülálló produkció, hiszen hazai viszonylatban eddig nagyrészt ismeretlen tanulásszervezési és értékelési komplex megoldást mutatott be. Kivételes eset, hogy van aminek előbb van hiteles, jól működő gyakorlata, mintsem leíró kutatási eredményei és ebből született elméletei. Szerencsések a résztvevők, akik itt hallottak erről először, mert a hiteles és eredményessége felől kétséget nemhagyó beszámoló alapján már nem a megszokott kritikával és elutasító stratégiák alkotásával fogadják majd egyszer ennek a területnek az általános módszertanát. (Az alábbi kép címe kivételesen a képen olvasható…)

Prievara Tibor és a tanárblog csapata hazai viszonylatban egyedülálló munkát végez. Jó értelembe véve semmi különlegeset nem csinálnak, csak tudatos szakmai fejlődésük elméletét és gyakorlatát osztják meg másokkal is, mégpedig olyan profin, hogy a fejlesztés-szolgáltatás terület domináns, bizonyos szempontok szerint egyetlen szerepőjévé váltak. Találó hasonlattal azt is mondhatnánk, hogy olyanok mint a Microsoft az IKT fejlesztés és szolgáltatás piacán. Lehet rá jót és irigykedésből rosszat is mondani, nyilván nem tökéletesek, de nem tudni, vagy nem figyelembe venni egyszerű tájékozatlanság lenne. A saját jó gyakorlatokra épülő birodalom az IKT svédasztallal együtt egy olyan területet rajzol meg, ahol a felsőoktatásnak, szervezett továbbképzéseknek nem lehet helye és nincs érdekeltsége (mert ez már nem a feladatuk, hatáskörük), de a pedagógusok számára mégis nélkülözhetetlen az itt elérhető szaktudás és támogatás. A látott és hallott plenáris előadásban, különösen a mellékmondatként megfogalmazott alapvető elveken egyértelműen látszott, hogy milyen komoly és mekkora jelentőségű a háttér.

B.Tier Noémi előadása a rendezvény plenáris szakaszának az ívét szinte észrevételnül hajlította a megvalósult jó gyakorlatokat, módszertani esettanulmányokat gyűjtő és másokkal is megosztó tanárok felé. A TKA egy rendkívül nehéz feladatot vállalt, amikor útjára engedte a digitális módszertár projektet, hiszen itt olyasmire van lehetősége a pedagógusoknak, amit eddig, néhány eredményes megoldástól eltekintve nem nagyon tettek meg. A meglévő jó gyakorlatok, módszertani megoldások számával kapcsolatban én mindig pesszimista szoktam lenni, de az oldal már az indulásának pillanatban is több mint optimista képet mutat a hazai viszonyokról. A nehéz feladat itt a folytonosság, a folyamatos bővülés és aktív, információmegosztó közösség kialakítása és támogatása lesz.

A digitális pedagógus díj pedig mélt elismerése azoknak, akik nem csak jól csinálják, azt amit csinálnak, hanem örömmel osztják meg másokkal is a tapasztalataikat. A délutáni szekciók vezetése során a jó gyakorlatokat meghallgatva egyértelművé vált, hogy itt a nem a technika, meg a körülmények adják a keretet, hanem (ahogyan azt délelőtt is hallhattuk) a tanári attitűd. A szekcióban elhangzott előadások számomra meglepő fordulata volt, amikor Csobánka Zsuzsa felhívta a figyelmünket arra, hogy az is fontos, hogy a pedagógusnak is legyen jó, mert ha nekik nem jó, akkor aligha várhatjuk el tőlük azt, amire alapvető minimumként szoktunk gondolni. Lehet, hogy a konferencia még mindig nem szól eléggé a pedagógusokról, “csak” a pedagógusoknak?

Számomra a konferencia legkevésbé dícsérhető része a kerekasztal beszélgetés volt. A rendezvény után ígéretet tettem arra, hogy nem első felindulásból írok róla, ami az idő előrehaladtával valóban jó döntésnek tűnik. A résztvevők személyének tisztelete mellett azt gondolom, hogy a tartalom, illetve ahogyan a tartalomról szó volt, az mindenképpen szimbolikus, példaértékű és jól mutatja, hogy mi a legnagyobb gond, a legfontosabb akadály a digitális pedagógus témáról folyó párbeszédben. Az olvasó türelmével nem visszaélve, a hosszú szöveges elemzéstől megkímélve, az objektív értékelés felé vezető úton továbbhaladva erről a következő bejegyzésben írok majd.