Szomorkodhatnánk egy kicsit azon, hogy a nyílt oktatás hete hazai viszonylatban nem ért el nagyobb hatást, mint egy alig több mint 100 alkalommal megtekintett hírben történő összefoglaló ismertetés. Szomorúságra akkor lenne okunk, hogy ha ennél komolyabb elvárásaink lettek volna, így valójában már a hírnek is örülhetünk. Egy projekt, egy program, egy kampány nyilván mutatja meg a valós képet, de alkalmat ad arra, hogy legalább a témáról gondolkodjunk egy kicsit. A web2 és szabad információáramlás tudásgyarapító misztikuma lassa már elfáradóban van. Ez a környezet sem okoz drámai változást és mindenkitől ugyanazt várhatjuk online, amire offline is vállalkozik.

A nyílt oktatásról való gondokodás a gazdasági válság ideje alatt nem nélkülözheti a pénzügyi megközelítést, de a tudásbirtoklás ereje és a hozzáférés kérdése sem kerülhető meg. A nyílt oktatás a legtöbb esetben ingyenes, szabadon elérhető oktatást is jelent. Természetesen ez sincs ingyen, hiszen az előállításhoz technikahasználat és emberi erőforrás, időfelhasználás szükséges, de legalább a képzésben való részvételért nem kell külön fizetni. Nem véletlen, hogy a legtöbb nyílt oktatás onnan indul, ahol a képzéshez, kurzushoz szükséges feltételek eleve rendelkezésre állnak és nem önálló, a semmiből előugró projekt során kell felépíteni őket. Ideális esetben persze a közösség is képes lenne felépíteni akár a tanulási környezetet is, valamilyen “online batyusbál” formájában, de erre reálisan nem sok esély van.

Miért jó az, hogy ha nem kell fizetni érte? Ha valami ingyen van, akkor társadalmi tapasztalataink szerint az valamilyen felesleg szabad szétosztásából származik, vagy eleve nincs nagy értéke, esetleg valamilyen konkrét mögöttes cél érdekében jutunk hozzá költségek nélkül. Az oktatás résztvevőt érintő költségei országonként, képzési szintenként nagyon elétérők. Van ahol sokkal drágább, mint az egészségügyi ellátás, esetleg az átlagos háztartási fogyasztás, de van ahol sokkal kevesebbért is hozzájuthatunk. Van ahol évekig kell gyűjteni rá és van ahol nyári munkával ellensúlyozhatók a költségek. A nyílt oktatás lehetősége a globális kommunikciós közeg, ellensége a lokális fizetős megoldás. Miért legyen egy képzés nyílt és ingyenes, hogy ha pénz is kérhetünk érte? Egyáltalán nem biztos, hogy ha kérünk, akkor kapunk is érte. Lehet nem is ér annyit, mint amennyit kérünk, vagy lehet, hogy a jelentkezőknek nincs meg rá a lehetősége, hogy kifizessék. Egy online és globális képzés esetében ezek a logális pénzügyi ellenérvek eltűnnek, de helyette ott van a közösség és az önkéntesség ereje, ami a fizetős online képzések ellenfele lehet.

Helyi szinten sokkal érdekesebb kérdés, hogy a résztvevőktől valójában mire is kérünk pénzt és ők valójában miért fizetnek? Vannak olyan esetek is, amikor ez a két tényező nem is találkozik, vagy komoly félreértések árnyékolják be a tisztánlátást. Pénz kérdése lehet a tartalom, a tevékenység, a motiváció és a minősítés (az a bizonyos papír). A tartalomért egyre nehzezebb pénz kérni, mert ha digitális, akkor a pénzes változat mellett az illegális hozzáférés is hamar megszületik. Egészen döbbenetes, hogy a mikrokereskedelem miért nem hódít nagy területeket péládul az oktatásban, vagy általában a tartalompiacon. Nagyon kötött és nagyon minőségi tartalomnak kell lenni ahhoz, hogy pénzt kérhessünk érte, aminek az aktualitását biztosításani komoly kiadás és ezért komoly költségekkel jár. A tevékenység megfizetése ma még nagyon ritka, különösen online környezetben, mert erős a reproduktív és tartalomközpontú gondolkodás, illetve az online tanulási TEVÉKENYSÉG nem annyira elfogadott. Sokszor a tanulási környezet elfogadása és megértése is problémás, mert szokatlan. Ha a motiváció alacsony a résztvevőben, akkor a motiválásért fizet. Sok kontakt oktatás erre épül, ezt használja ki, ebből termel profitot, hogy a résztvevő olyan szinten alulmotivált, hogy rendszeres oktatás nélkül egyszerűen nem is tanulna, így hosszú időn keresztül lehet pénzt kérni azért, hogy emlékeztessük a vállalt (?) feladataira. Bedő Ferenc blogbejegyzésében így tette fel a kérdést: akkor mi marad a tanulónál? Érdemes azt is végiggondolni, hogy a tanuló mit akar valójában megszerezni és megtartani?

A fogyasztói társadalom kialakított egy olyan hozzáállást, aminek hatására a “pénzért papírt” elvárás is megerősödhetett. A nyílt oktatások jelentős része tartalomközpontú, általában a létszám és az igények miatt nem annyira a tevékenység dominál. A tartalom aktuálisan egészen kiváló, de a téma sajátosságai miatt az értéke sokszor csak átmeneti. A fogyasztói viselkedés és a sajátos motivációs bázis alapján a lemorzsolódás hatalmas, persze a kérdés az, hogy mit értünk lemorzsolódás alatt és ez mennyire jelenti a hatékonyság hiányát. A nyílt oktatás egyáltalán nem veszélyezteti a fizetős, zárt képzéseket, hiszen az utóbbiak esetében nem biztos, hogy a tanulás lehetőségéért fizet a résztvevő, vagyis akik a kontakt munkára épülő, szokásformáló tanulási környezet motivációját fizetik meg, aligha fordulnak érdeklődéssel egy online képzés felé, még akkor sem ha az ingyen van. Esetleg a gyorsan elérhető tartalom lehet érdekes, de az önmagában, a befektetett tanulási idő és tevékenység nélkül nem ér sokat.

A legérdekesebb a minősítés, a “papír” kérdése. Részben a válság hatására, részben egyébként is erősen összezavarodott, hogy akkor egy bizonyos végzettség mit és mennyit ér rövid- és hosszútávon. A tudásról való gondolkodás lassú formálódása miatt is erősödik az az elképzelés, hogy mindegy mi a végzettség, nézzük meg, hogy mit tud belőle használni, alkalmazni, a gyakorlati munkában hogyan teljesít, stb. Ehhez képest a nyílt képzésekkel szemben erősödik az az elvárás, hogy mindegy mit, de adjanak valami papírt, vagy ha nem adnak ilyet, akkor nem is veszik őket annyira komolyan. Érdekes az ellentmondás és csak keveseknek tűnik fel. A nyílt képzés ezen a területen sem veszélyes a zárt oktatásra, hiszen az előbbi esetében motivált, tudásra és nem papírra számító, önállóan tevékenykedők keresnek tanulási lehetőségeket, az utóbbi esetében pedig ha nem is kizárólagosan, de nagy arányban vannak jelen azok, akik motiválót keresnek és a megszerzett ismereteket papírhoz kapcsolják akkor is, hogy ha annak az értéke bizonytalan.

Az ingyenes és nyílt oktatáshoz való viszony egyszerre tanuláskritika és tudáspiaci körkép. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy semmilyen formában nem veszélyes a zárt és fizetős oktatásra, hiszen a résztvevőkben egyre jobban csökkenő mértékű átfedés mutatkozik meg. A nyílt oktatás ismertéségének fokozódása méginkább egyértelmű helyzetet teremt majd abban az esetben is, hogy ha sok nyílt oktatási portál végül nyomtat valamilyen papírt.

A nyílt képzésekhez való közeledés következő szintje az lesz majd, amikor az átmenetileg szerveződő online tudásközösség szerep kerül előtérbe és nem a tartalom, meg a teljesítés igazolása és nem is a motiváció lesz a lényeges kérdés. A tartalomhoz való hozzáférésben a nyílt képzések hagyományos szerepe csekély, hiszen az egyes előadásanyagok, az oktatók részéről behozott tartalom egyrészt kevés, másérszt hamar elavul, illetve sokszor már a kurzusnak is az a célja, hogy továbbalakítsa. Ha a nyílt képzések kurzusai kevésbé lesznek tartalomközpontúak és előtérbe kerül a tevékenység, akkor a sokkal aktívabb résztvevők sokkal több tartalmat mozgatnak majd meg, hoznak be, osztanak meg és ez egyféle közösségi szűrőként is működik majd. A képzés az adott pillanatban az aktuális téma legjobb minőségű tartalmát koncentrálhatja egy helyre, beleértve természetesen azokat is, akik a témában forrásnak számítanak. A tevékenységorientált képzés esélye, hogy határozott idejű aktív közösségé alakul, ami eredményesebb lesz még a linkedin tematikus csoportokhoz képest is, nem is beszélve az áramlást biztosító twitterről. A képzés a témában fontos személyeket és aktuális információkat sűríti majd egy helyre, rövid időtartamban. Kis szerencsével a nyílt képzés vezethet majd el a produktív online eszközhasználathoz, illetve ahhoz, hogy a tanulás és tudás szempontjából az online környezet tudjon olyat mutatni, ami miatt megéri foglalkozni vele és amit az offline talán soha nem tudna.