A mai napon online elérhetővé vált az Oktatás-Informatika folyóirat 2012/1-2.száma. A megjelenés időben egy kicsit el van maradva, de ez hazai viszonylag szinte természetesnek számít. Vannak akik szerint ez a minőségi megjelenés fokmérője, hiszen a válság hatására egy tartalmában és minőségében erős szám megjelentetése egyre hosszabb ideig tart. A folyóirat ezen számában 2 tanulmány, 4 műhely – jó gyakorlat írásmű és két angol nyelvű könvről írt recenzió olvasható. Az idei évtől kezdve a folyóirat egy kicsit módosítja a tartalmi stratégiáját és részben tematikus számok formájában jelenik majd meg.

Az Oktatás-Informatika folyóirat 2008-ban jött létre és 2009-ben indult el az ELTE Pedagogikum karok és az elearning, a számítógéppel segített tanulás, illetve a korszerű oktatástechnológia által határolt területen. Az eltelt idő alatt a konkrét szakterület, illetve általában a folyóirat jellegű publikálás környezete szinte gyorsabban változott, mint ahogyan egy tartalmában és minőségében megfelelő szám összeállt. A tartalmi változások sebessége nem meglepő, az oktatás-informatika kutatásában, fejlesztési projektekben szinte megszokott jelenség. A publikálás műfaja és jellegzetességei azonban erős átalakuláson mentek keresztül, ami jelenleg is tart és csak a kuruzslással összevethető bizonyosság szintjén lehet jósolni még a közeli jövőt is.

Egy jelentős tényező, hogy a kutatás-fejlesztés, tudományos kutatás egyszerre vált szélsőségesen alul- és bizonyos értelemben túlfinanszírozottá. A kutatások a gazdasági válság hatására egyrészt számosságukban, másérszt minőségükben is visszaestek és mivel a pályázatok megvalósulása és a publikálás között egy bizonyos megvalósítási időnek el kell telnie, így bizonyos hogy a “szakmai termelési válság” érdemben csak most kezdődik majd el. Az alulfinanszírozottság jele, hogy az egyébként innovatív, kreatív, de egyelőre pályázatképtelen ötletek kutatási megvalósítására nincs kapacitás és motiváció, de sokszor még ambició sem, mert a többség a megélhetéssel, átalakulással, vagy úgy általában pesszimista módon a válsággal van elfoglalva. Kinek van kedve és ereje egy kis örömkutatáshoz, amikor a legkisebb gond is nagyobb, mintsem a szabad és el nem adott időnk egy részében a kíváncsiságunk rendezett megélését helyezzük előtérbe?! Az ellentmondásos jelenség másik pólusa a túlfinanszírozottság, ami elsősorban disszeminációs rendezvények komoly mennyiségében nyilvánul meg. Ha egy kutatási projektnek a költségvetése lehetővé teszi (előírja) hogy legyen ilyen rendezvény, akkor a publikálást nem egyszer a rendezvény saját maga, vagy annak kiadványa jelenti, amihez képest egy bírálati rendszerre épülő folyóiratmegjelenés nem a kívánatosabb megoldás. A bírálók hozhatnak nemleges döntést is, ami nemcsak kellemetlen, hanem sokaknak szokatlan.

A publikálás műfajában az online környezetek lehetősége is igen ellentmondásos helyzetet teremt. Talán már átléptük azt a korszakot, amikor a minőség a korlátozott terjedelmű és gyakoriságú papír alapú megjelenés szinonímája volt. A minőség ismét kezd minőség lenni és nem a formátumok küzdelme, ami a “távoktatás – nem távoktatás” vitához hasonló módon egy téves feltételezés ellen vívott kilátástalan és felesleges küzdelem. Az online környezet irányában nagy a lelkesedés, hiszen látszólag nagyon könnyen be lehet indítani egy online portált, ami akár online folyóirat is lehet. Ezzel a lehetőséggel egyre többen élnek, csak részben szem előtt tartva azt a csapdát, hogy a minőségi megjelenés online sem lesz olcsó. A papírköltséget meg lehet spórolni, de az online szerkesztést, szöveggondozást is meg kell csinálni valakinek. Nem is beszélve arról, hogy az induló portálnak a megjelenésében, dinamizmusában nem az offline tudományos folyóiratokkal, hanem a leglátogatottabb hírportálokkal és a facebook, vagy más közösségi portálokkal kell versenyeznie az érdeklődésért folytatott küzdelemben. Az onlie folyóirat egyszerűbbnek látszik, olcsóbbnak tűnik, kevesebb energiabefektetést ígér, de az online szerkesztés lényegében időben, költségekben megközelítheti az offline megjelenést. Ha nem éri el a webes minimumot, akkor sokan fognak rá úgy tekinteni, mint a szükséges publikációk melegágya, ami se nem online, se nem méregdrága offline. 2008-ban ha egy folyóiratnak volt online felülete, akkor az korszerűnek számított. Pár évvel később már szükséglet lett, ma pedig az olvasóközönség elvárásai már a dinamikus web2 kapcsolatok és közösségépítés szintjéről indulnak, aminek a minőségi és folyamatos üzemeltetése időben, emberi erőforrásban akár több is lehet, mint a nyomdaköltség.

A szerzőknek és a folyóiratnak, ha akarja, ha nem, akkor is az online hírportálokkal kell versenyeznie, ami csaknem egy reménytelen küzdelem. A legerősebb folyóiratok talán havonta, de inkább kéthavonta, a szűkebb területre koncentrálók pedig a legjobb esetben negyedévente jelennek meg. A hírek pedig naponta többször frissülnek és egy év alatt több nemzetközi tudományos publikációmegosztási közösség indul el, mint ahány tanulmányt képes egy kutató megfelelő minőségben (nem csak a nevét odaírva) elkészíteni. Az online információáramlás meglehetősen sznob lenézése legalább akkora hiba, mint a papír alapú kiadványok hiányzó dinamizmusát és aktualitását megkérdőjelezni. Az online rengetegben is sok értékes van, ha megfelelő módszerekkel halászunk és nagyobb az esély arra, hogy nem leszünk szűklátókörű szakbarbárok, akármilyen szűk területen dolgozunk. A papír alapú kiadvány pedig komoly időráfordítást és odafigyelést követel meg magának, amit a gyorsan átlapozott hírek egészen biztosan nem igényelnek. Az online folyóirat webes olvasási szokásait egyébként a mi folyóiratunk látogatottságának alakulása is megerősíti. Kiugró és gyorsan magasba szökő olvasottság után, nagyon lassú de biztos emelkedés. Az előbbit az online közösségek, az utóbbit a keresőkben megtalált tartalom szolgáltatja.

Az online folyóiratban való publikálás értékét, értékállóságát nem csak a web2 és a közösségi portálok használata gyengítik, hanem a tudományról való gondolkodás folyamatos változása is. A médiumok csatájában érdekes helyzet alakult ki. Az offline folyóiratoknak online mindenképpen meg kell jelenni és ezek után vagy kapcsolódnak közösségi szolgáltatáshoz, vagy nem. Ha nem jelennek meg online, akkor olvasóik jelentős részét elveszítik, vagy az aktualitásuk válik kérdésessé, amikor valaki véletlenül megtalálja, hogy adott területen pár éve (réges-régen) nyomtatott formában valami jó írás megjelent. Ha nincs tudatos és menedzselt online közösségi megjelenés, akkor majd a felhasználók gondoskodnak róla és lesz olyan, ahol a folyóiratnak nem adnak beleszólási lehetőséget. Nem nagyon tudja megtiltani, hogy online közösségi oldalakra kerüljön, legfeljebb azzal, ha késlelteti az online megjelenést az offline formához képest. Valójában persze ez sem megoldás, mert mire a nyomtatott változat eljut az olvasóhoz, addigra az online is meg kell jelenjen, különben az olvasók csak az online megjelenéssel számolnak majd és arra figyelnek, azt veszik alapul. Az offline folyóirat nem tudja elkerülni az online megjelenést és ezzel rálép arra az útra, ami az offline alapjait is újragondolásra készteti (olvasottság, olvasóközönség, tartalom, stb.) Az offline formátum felől indulva az a kérdés, hogy az online létforma eszközeit, sajátosságait milyen gyorsan kezdi eléri, vagy milyen gyorsan engedi megvalósulni. Ha jelentős akadályokkal lassítja, vagy valamilyen nosztalgikus fennsőbbségtudattal akadályozza, akkor rövid időn belül belterjes lesz és zárt, csak egy szűk közösség lesz az írója, olvasója, közönsége és máris az alapok újragondolásánál találja magát. A költséges nyomtatás helyett pedig egy író-olvasó találkozó megszervezése lesz az elegánsabb megoldás, hacsak nem akarják a szerkesztők elkerülni azt, hogy szembenézzenek a tényleges olvasottsággal.

Ha egy online folyóirat nem offline alapokról indul, hanem online jön létre, akkor számos tartalmi, formai próbatétellel kell komolyan számolnia. Ha nem szeretne hírportál-magazin szinten maradni, akkor el kell kezdeni lépegetni az offline folyóiratok működésének formális jellemzői felé. Természetesen nincs azzal semmi gond, ha megmarad a magazin jelleg, hiszen minőséget itt is, így is lehet szolgáltatni. A minőség nem formátum és műfaj kérdése, hanem az író, olvasó komplex egymásratalálása. Ha szakfolyóirat szeretne lenni, akkor erősebb szelekció, komolyab minőségbiztosítási rendszer, lektorálás szükséges, ami rengeteg, a szelekcióval sokszor arányos időt jelent. Ezen az úton könnyen az offline folyóirat működésének ütemezéséhez juthatunk el. Ha ezek a lépések nem következnek be, akkor a kockázat a web2 és a közösségi  portálok világában való feloldódás, a túl erősen befolyásoló olvasói aktivitás. Az online folyóiratnak meg kell küzdeni az olvasók presztizsérzéséért is. Nem csak az offline konkurencia fogja úgy kezelni, mint egy komolytalan kiadványt, hanem az online világban járatlanok is legalábbis bizalmatlanok lesznek vele szemben. Hiába hivatkozik majd az online szerkesztőség arra, hogy a valós olvasottsági adatokat az online változatnál legalább ismerik, az offline esetében meg nem, ez önmagában kevés a nézetformálásra. Ha valami olyan mint egy blog (megfelelve a közösségi média elvárásainak) és nem olyan, mint egy kisebb nyomtatott könyv (ami a polcra kerül) akkor óvatos lesz az olvasó. Az online folyóirat nem lesz belterjes, ugyanakkor a könnyű hozzáférhetőség egyrészt nem valós érdeklődőket is magával hoz (egyszer lájkolja, majd többet vissza se néz), illetve olyanok is megjelennek majd, akik nem a célközönség és bizony kihasználják az online felület lehetőségeit és csúnya dolgokat művelnek. Olyasmire kell itt gondolnunk mintha egy felnőtt az offline újságárust szidná, hogy a gyerekeknek szóló magazinban beszélő medvék vannak, ami nyilvánvalóan nem reális, mert ő bizony olyat még nem látott a saját kertjében. Ha ezt nehéz elképzelni, akkor gondoljunk bele, hogy a gyakorlati munkában kiégett pedagógus olvas egy jó elméleti összefoglalót a pedagógus kompetenciákkal kapcsolatban. Nem fogja megállni szó nélkül.

Mindenesetre a helyzet bíztató, hogy ha az online folyóiratnak egy kicsit offline, az offline folyóiratnak pedik szükségképpen online irányban kell elmozdulnia. A minőség pedig nem ezekben a dimenziókban fogalmazódik meg, hanem ha jó a téma, jó a szerző, jókor írja meg jó helyen a megfelelő közönségnek, akkor minőségi munkát végzett.

Ha valaki azt gondolja, hogy az online folyóirat mindösszesen annyi, hogy spórolunk és nem papír alapon jelenünk meg, akkor komoly csalódások sorozatára kell felkészülnie. Ha valaki ezen már túljutott és azt hiszi, hogy az egész online tartalomipar nem bonyolult, akkor neki jelzem, hogy ez a blogbejegyzés (ami sokkal hosszabb, mint egy tweet vagy facebook állapotfrissítés) még blogbejegyzésként is túlságosan terjengős. Ha tanulmány lenne, akkor most járnánk valahol a bevezetés utáni első bekezdésben és még nagyon messze lenne a végkövetkeztetés.