Minden félévkezdés előtt bujkál bennem a kisördög, hogy kellene már egy nyugodt, innovatív megoldásoktól mentes félévet terveznem. Egy olyanra gondolok, ahol semmi különleges nincs. Csak bemegyek órát tartani és nem foglalkoztat, hogy a hallgatók hogyan jutnak az előadás anyagához, hol fogunk kommunikálni, hol lesz a gyakorlatot támogató online kommunikációs felület, stb. Nem kellene bajlódni az élő előadás beállításaival, naponta akár többször megnézni, hogy írtak-e a csoportba a hallgatók, van-e kérdés, van-e probléma. Az előadás anyagát egyszerűen a gépen hagynám és a csoport vagy megoldaná, hogy a többiek is hozzáférjenek, vagy nem. Hallgatókkal csak a fogadóórán kommunikálnék és a hivatalos egyetemi email címet is csak munkaidőben, mondjuk csak a fogadóórán nézegetném. Mindez persze ellentmondana annak, amit tanítok információs társadalomról, közösségi kommunikációról és mondjuk fura lenne úgy előadni a web2 eszközökről, hogy se blog, se twitter, se podcast, se semmi. A web2 még addig se tartana, ameddig az előadás, hiszen már menet közben is offline-1 üzemmódban lennék egy meg nem osztott prezentációval. Az ellentmondás más kollégáknál látszólag nem okoz gondot, így vélelmezhetően én is megúsznám és persze rengeteg időm szabadulna fel, illetve rengeteg energia maradra sokminden másra. Ebben a félévben is megvolt a kísértés és “sikeresen” ellenálltam a passzív, hagyományos oktatói tevékenységnek.

Tovább a folytatáshoz →

2009 őszén, az akkor jegyzeteim szerint egy olyan oktatási portálon gondolkodtam, ahol az egyetemi kurzusokhoz hasonló stílusban és formában, teljesen szabadon elérhetők bizonyos kurzusok. Az akkor korszaknak megfelelően egy kibővített moodle rendszert vázoltam fel, ahol sok személyes oldal, blogok, hírportálok és fórumrendszerek állnak rendelkezésre, hogy ha valaki szeretne tanulni, vagy szeretne tanítani. Olyan tartalmakra gondoltam, amelyek kellően érdekesek ahhoz, hogy sokan beiratkozzanak, de nem illeszkednek egy egyetemi képzés kurzusrendszerébe. A tervek között szerepelt az is, hogy ezeknek a mindenki által elérhető kurzusoknak valamilyen népművelő szerepe is lenne, vagyis ha valaki tud valamit és meg akarja tanítani másoknak, akkor legyen egy megfelelő rendszer hozzá. Hirtelen felindulásból 2009. novemberében be is regisztráltam a virtualis-egyetem.hu domaint és vártam, hogy egyszer lesz időm, kedvem, kitartásom, esetleg társam, hogy a tervekből egy működő portál indulhasson el. Az ember mégsem indít el egyedül egy “egyetemet”, még akkor se, ha az virtuális. Tovább a folytatáshoz →

Az V. Oktatás-Informatikai Konferencia 1. napjának végén mutattuk be az Információs Társadalom Oktató- és Kutatócsoport legújabb produktumát, az “Oktatásinformatikai módszerek” című könyvünket. A kiadvány elkészülésének történetéből néhány érdekes pillanatot és érzést már felvillantottam a bemutatón, a többit pedig a visszaemlékezésekre tartogatom (hogy legyen majd mit mesélni, ha egyszer valaki kérdezi). A tágabban értelmezett eLearning, vagy az oktatás-informatika területén nagy merészség könyvet írni, mert a tartalom relevanciája, a fontosnak gondolt területek gyorsan változnak. A könyv alapkérdései és belső szerkezete éppen ezért szerencsés módon jól célozza meg a didaktika határterületeit, esetenként főbb problémaköreit. Tovább a folytatáshoz →

eLearning és oktatás-informatika területen alig lehet olyan konferenciát szervezni, ami nem a különböző területekről érkezők találkozója lesz. A legtöbb konferencián együtt van a kutató, oktató, fejlesztő, piaci értékesítő, érdeklődő és gyakran a kíváncsi felhasználó is. A jelenség mindig ugyanaz, csak a résztvevők aránya változó. Az oktatás-informatikai konferencia nem is akart mást, mint ezt a találkozást erősíteni. Az eLearning területen kell lennie egy olyan rendezvénynek, ahol a pedagógiai és a pszichológia a kiindulási alap és a szervező közösségben az oktatás, kutatás, fejlesztés és az oktatási szolgáltatás egyaránt jelen van. Lehetne kísérletezni egy lényegesen erősebb és a bírálati eljárásban szigorúbb tudományos rendezvénnyel, de erre alighanem kíváncsiak lennének a fejlesztők és a piaci szereplők, ugyanúgy, ahogy a legjobb innovatív kutatási ötleteket a fejlesztők beszélgetéseiben lehet felfedezni és éppen ezért a kutatóknak érdemes ilyen rendezvényeke látogatnia. Az oktatás-informatikai konferencia igyekszik a középutat megcélozni és minden oldalnak megmutatni a másik oldal nézőpontját ugyanazon a területen.

Tovább a folytatáshoz →

A mai nap a digitális tanulás napja volt. Az internetbiztonság napja után már óvatos gyanakvással készültem arra, hogy facebook és más csatornákon hömpölyögnek majd a témával kapcsolatos tájékoztató videók, az erre a célra készülő podcast sorozatok, a jó gyakorlatok beszámolói és úgy általában minden olyan tartalom, ami megmutatja, hogy a digitális tanulás napját digitálisan, vagy legalábbis online meg lehet ünnepelni. A felfokozott elvárások utáni csalódásokért nyilvánvalóan csak magamat okolhatom. A holnapi hírek még szólhatnak arról, hogy volt egy rendezvény, konferencia, ahol szó volt a témáról, csak hozzám (mint az online világtól mereven elzárkózó személyhez) saját hibámból nem jutott el a hír. Én tehetek róla, hogy nem is tudom felsorolni, hogy ki mindenki foglalkozik a témával (és a témával foglalkozókkal). Tovább a folytatáshoz →