Az online tanulási környezetekkel, távoktatással szemben ma még mindig gyakori ellenérvnek számít, hogy a résztvevők nincsenek (mindig) személyesen jelen a folyamatban, pedig enélkül a folyamat aligha lehet eredményes. A hatékonyságot számos tényező befolyásolja, ezek között a személyes jelenlét csak egy. Ha hiányát kizárólagos tényezőnek említi valaki, akkor mindig felébred a gyanú, hogy itt valami más van a háttérben. A személyes jelenlét kérdésének nagy korszaka következik, hiszen egyre inkább elterjednek az online tanulóközösségek, egyre több nyílt egyetem kurzus, tanulócsoport alakul meg és (minden várakozással ellentétes módon) eredményesen működnek.

Van olyan nevelés, oktatási, tanulási helyzet, amikor a személyes jelenlét nagyon fontos és van, olyan is amikor nem fontos. Van olyan, amikor nem is lehet másképp, de van olyan is, hogy nem érdemes másképp, illetve számos helyzetről bizonyított, hogy igenis lehet is és érdemes is másképp tanulni. Szemfényvesztés lenne bármelyik esetre egy-egy szélsőséges példát kiragadni és abból általánosítani.

A személyes jelenlét azért ilyen kiemelt jellemző, mert sokaknál ez nem csak a megszokott, hanem ez az egyetlen tanulási mód. Soha nem volt részük olyan tanulási folyamatban, ahol ne lett volna ott a tanár, a tanulótársak, stb. vagyis természetes, hogy a folyamat szükséges részének érzékelik a személyes jelenlétet. A szokások hasznosak, mert keretet adnak, biztos vonatkoztatási rendszert teremtenek.Ha ez megszűnik, vagy ennek az átmeneti hiánya fenyeget, akkor bizony gondban vagyunk, mert nem lehet a rutin alapján, a megszokás szellemében cselekedni. Vannak, akiknek a személyes jelenét valóban az egyetlen tanulási idő, mert otthon, egyedül, vagy máshol egyáltalán nem, vagy csak ritkán tanulnak. A személyes jelenlét hatása kiemelkedik, hogy ha alacsonyan motivált résztvevőkkel van dolgunk, akik annyi energiát fektetnek a folyamat eredményességébe, hogy elmennek és részt vesznek a személyes oktatáson. A motiváció a többiek és a tanár jelenlétéből adódik, illetve a szokás formálja a tanulás rövid folyamatát. Ebben az esetben a személyes jelenlét hiánya nagyon is érződne, hiszen megszűnésével a motiváció is majdnem teljesen megszűnne.

Ha a személyes jelenlét megszűnik, akkor a tanuló a szó szoros értelmében egyedül marad, magára marad és onnantól kezdve nem csak az ő felelőssége minden lépés és cselekedet, hanem ez sokkal jobban láthatóvá is válik. Innentől kezdve a tanulás ténylegesen is az egyén felelőssége lesz. Az is ha tesz valamit és az is, ha semmit sem tesz. Ettől a pillanattól kezdve nem a körülmények és mások a hibásak, miközben a tanuló csak ártatlan áldozat, hanem a felelősség egyre inkább a tanulóé lesz. Ebben a helyzetben egyértelműen látszik a tanulásra fordított idő, a befektetett energia, vagy a tanulásra nem fordított idő és a máshol hasznosított energia. A technológia oktatási felhasználása számos módszertani előnnyel jár, de az elterjedésének a legfontosabb akadálya, hogy a használatával kapcsolatos érzések rávilágítanak a felhasználó (vagy a fel nem használó) más tulajdonságaira is. Ez utóbbi sokszor lehet kellemetlen.

A technológia tanuláshoz való felhasználása legyőzi a térbeli és időbeli távolságokat, olyan lehetőségeket kínál, amivel az egyén, hogy ha tud és akar élni, akkor az eredményes tanuláshoz ne, nagyon férhet kétség. A technológia felhasználásától a szabadon felhasználható idő növekedést várta mindenki, de ma már látjuk, hogy a technika használata (ennek megtanulása, vagy ténylegesen a használat) nem csak időt szabadít fel, hanem időt is köt le. Kiemelt szerepe lesz a közeli jövőben az időgazdálkodásnak. Régebben a körülmények (messze van az információ, nem elérhető, nem hozzáférhető), illetve más személyek (nincs hol és kivel tanulni, nincsenek hozzá társak, nincs segítség) valódi akadályokat teremtettek, aminek a legyőzéséhez idő és energia kellett. A technika segít az akadályok legyőzésében, de ha a megszokások vezetnek minket, akkor helyettünk nem győzi le az akadályokat. A technológia felhasználása segít abban, hogy az idővel kreatívabban gazdálkodhassunk, de nem helyettesíti a tanulásra fordított időt és energiát.

Az időgazdálkodásról való gondolkodás mellett szembe kell nézni azzal is, hogy mihez kell a nagyobb kitartás és akarat? Legyőzni valamilyen szenvedélyünket, vagy úgy cselekedni, hogy ismerjük és elfogadjuk annak következményeit is. Nincs ez másképp a megszokásnál sem.