Ha az innovációt keressük a piacon, akkor nem mindegy, hogy a parazsat, vagy a lángoló tüzet ábrázoló dobozt választjuk a kínálatból. A szimbólum nem csak a csomagoláson, hanem az innovációs piac munkásainak szemében is jól megfigyelhető. Az innováció élharcosa nagy lánggal és magas hőfokon ég, gyakran azért is magányos, mert a közelébe se nagyon mernek menni. A tűznek akkora a fénye, hogy megvilágítja az összes pókhálót a sarokban és minden gyanús árnyék egyszerre láthatóvá válik. Még saját árnyékunk is barlangunk falán. Bátorság, elszántság, magabiztosság kell ahhoz, hogy neki merjünk fogni a tűzzel való játéknak és ne azt a biztonságos parazsat válasszuk, ahol innovátor és a változások menedzselésére kijelölt bizalmi egyaránt biztonságosan megsütheti a pecsenyéjét.
Az innovációs termékek piaca az ellentmondások küzdelmének tanulságos színtere. Az innovátort hogy ha jól megfizetik, akkor sok olyan is jelentkezni fog a szerepre, akinek a pénz az izgalmas és nem annyira a változás. (Pár évvel ezelőtt az akadémia elnöke a király udvarában dolgozó szegény és a jól megfizetett csillagász példabeszédét mondta el nekünk, amikor átvettük az MTA Bolyai János kutatói ösztöndíjat. A példa egyaránt megállja a helyét a kutatásban, a fejlesztésben és az innovációs piacon is.) A jól megfizetett innovátor intézményesül, vagy éppenséggel jól fizetett intézmény jön létre az innováció támogatására és menedzselésére. Innen már csak egy lépés, hogy a lángoló tűzet akciósan csomagolt parázsként is kiárulhassuk az ilyen célra létrehozott piacokon.
Honnan, miből és miért alakul ki az innováció, a változás, a dogok fejlesztésével kapcsolatos elhivatottság, mint életérzés? Leggyakrabban belülről jövő energia és az innovátor el sem tudja képzelni, hogy mindez lehetne másképp. Olyan nincs, hogy nem él a lehetőséggel és nem teszi meg, amit lehet, hiszen ettől jobb lesz a környezet, a világ, más emberek világa. Az innováció őserejéhez még nem kapcsolódik se pénz, se szerveződés, se intézményesülés, egyszerűen csak a felismerés, amit a cselekvés akkor is követ, hogy ha ott és akkor se értelme, se esélye, se támogatottsága nincsen. A fellobbanó tűz sokszor elalszik, gyakran a környezet gondoskodik megfelelő oltóanyagról. “Ugyan már, minden foglalkozol ilyesmivel!? Miért jó az neked, hogy ha másoknak jó lesz, miközben magaddal kellene foglalkoznod?! Ennek semmi értelme, ahelyett hogy ezt csinálnád, inkább dolgozz valamin, amiből legalább lesz pénz! Miért foglalkozol olyasmivel, ami másoknak lesz jó és még a végén te fizetsz rá, a drága időddel, másra is költhető kevés pénzeddel!” A változásoknál, innovatív megoldásoknál nem véletlenül alapkérdés, hogy ez végül kinek is lesz ténylegesen?
A másik alapkérdés, hogy ki vállalja a felelősséget a változásért, annak megkezdéséért, vagy elhalasztásáért, vagy a napjainkban népszerű látszatmegoldásokért. A lánglelkű innovátor stratégiája, hogy olyasmit csinál, ami jó lehet mindenkinek, de hogy másoknak is jó lesz vagy sem, az megmarad mások felelősségének. Én megcsinálom, örülök neki, esetleg személyesen is élvezem az előnyeit és aki akar szintén beszállhat és örülhet neki. A piaci alapon árult, félkész (gyorsfagyasztott) innovációs megoldásokban a fő stratégia szerint az innovátor vállalja a felelősséget azért, hogy másoknak jó legyen. Ha akarják, ha nem. Nem mindegy, hogy ez innovációs folyamatban a változás útjára a meggyőződés vagy a meggyőzés viszi az egyéneket, vagy csoportokat. Az innovátort piaci alapon sokszor jól megfizetik, hogy vállalja már fel a változással járó feszültséget, vállalja magára a felelősséget, mert akkor sokkal kevésbé okoz nehézséget (lelkiismeretfurdalást, feltűnést) a megszokás akadályait elérakni, esetleg némi passzivitással is “besegíteni”, hogy mindenképpen belebukjon. Gyere kedves innovátor, mutasd meg nekünk, hogy milyen irányba kellene fejlődni! Ha nagyon közelre mutatsz, akkor rád terheljük a kezdés operatív kivitelezhetetlenségét, úgy tekintjük, hogy mindez a te felelősséged. Ha nagyon messzire mutatsz, akkor pedig nyugodtan beláthatjuk, hogy valóban abba az irányba kellene, de a reménytelenség felé mégsem indulhatunk el teljesen feleslegesen. A lényeg, hogy a változás érzésével, a változás szükségességével kapcsolatos feszültséget mindenképpen az innovátor viselje el. Az innovátor lehetetlen helyzetbe hozása után már csak egy könnyű oldallépés és látványosan lehet szomorkodni, hogy lám-lám mi megpróbáltuk, még innovátort is fogadtunk, de be kell látni, hogy még neki se megy, nemhogy nekünk. Jobb is befejezni és visszatérni a megszokások közé. Az innovátor is hazamegy, mi meg maradunk és minden mehet tovább.
Az intézményesült innováció legnagyobb hátránya a félmegoldás és ezáltal az innováció elleni ellenállóképességét megedző személyek sokasága. A következő innovátor számára már sokkal komolyabb akadályok épülhetnek egy-egy elszabotált és ellehetetlenített változás tapasztalataira építve. Itt épül ki a piac második vonala, amikor már nem lánglenkű és mindenre elszánt, esetenként a megszokásra valóban veszélyes innovátorok lépnek a tettek mezejére. Az innovátorban egy idő után kisebb lesz a láng, erejét részben felőrli az intézményesített ellenállás, kiég, megtanul együtt élni azzal, hogy nem lehet sorozatban megmenteni mindazokat, akik ezt sokszor a legkevésbé sem akarják. Az innovátor piaci értéke hirtelen megsokszorozódik, amikor láng helyet már csak parázslik. Innen az adott területen már nem nagyon van visszatérés, egyre kisebb az esély arra, hogy a láng ismét fellobban, de leendő ügyfeleit ez egyre kevésbé zavarja, sőt. Példaként gondoljuk csak át, hogy hány olyan előadót ismerünk, aki képes ma minket valamilyen formában a digitális nemzedék kérdésben rövidebb-hosszabb ideig lelkesíteni. Természetesen nem annyira, hogy érdemben változzon is valami, hanem csak annyira, hogy tegyünk is valamit meg nem is. Innen már csak egy lépés az intézményesülés, a futószalagon kiárult, csaknem veszélytelen parázs értékesítésének megindítása. Az üzlet egyre jobban beindul, mert az egyre kisebb és egyre kevésbé meleg parázs kiárusítására egyre nagyobb a kereslet. Látszatmegoldásnak tökéletes, hogy ha alig parázsló példabeszédet rendelünk, vagy egészen biztosan megvalósíthatatlan projektet nézünk meg egy rendezvényen. Egyáltalán nem mindegy, hogy az innováció piacán megjelenő termék a változás, a változás ígérete, a változásoktól való félelem előrecsomagolt kezelése, a változással kapcsolatos szorongás instant feloldása.
A hosszú távon működni akaró innovátorok számára a lánglelkűség és a lassan kialvó parázs egyaránt csapda. Nagyon vékony és bizonytalan ösvény vezet a lánglelkűség és a látszat között. Ez az ösvény az életre nem veszélyes, termék formájában megjeleníthető, piacosítható, esetleg kicsit intézményesülő, de mégis hatékony innováció árusítása. A piacosodás, az eladhatóság és a lánglelkűség, valódi hatásfok egymás ellen dolgoznak. Aki nagyon el akarja magát adni a piacon azzal kisebb hőfokon működik és olyan nagy lesz rá a kereslet, hogy végül el is felejti, hogy milyen lángolni valamiért. Ha valaki nagyon lángol, akkor az biztosan nem kell a piacon, mert akkora az ereje, akkora a fénye, hogy minden pókhálót megvilágít a sarokban. Csak egészen kivételes esetben van esély a kényes egyensúly megtartására.
A legelterjedtebb gyakorlat, hogy az innováció házhoz megy. A megszokás bizonyossága megütközik az innovátor tigristekintetével (ami nem is egyszer inkább miákoló kiscica szende nézése). Gyakori, hogy a megszokás és a tigirisálarcos (valójában megfáradt, alig parázsló) innovátor összekacsint és mindenki elégedett lesz a látszattal (de leginkább saját magával). Meg kell becsülni azokat, akik önmaguktól tesznek valamit azért, hogy a változások útjára lépjenek és óvakodni kell az intézményesült innováció és fejlesztés formáitól. Az innováció innovátor formájában bizonyosan kevesebbet lesz jelen, mint a jól ismert és eddig bevált megszokás.
