A közoktatás aktuális változásainak időszakában szinte soha nem hittem volna el, hogy mostanában találkozhatom olyan pedagógusokkal, akik a számos bizonytalanság ellenére, alapvetően a szakmai önfejlesztésük érdekében vállalnak részvételt egy továbbképzés jellegű délután. A Tempus Közalapítvány szervezésében egy olyan interaktív szakmai program előadója és közreműködője lehettem, ahol a megújulás, változás, fejlődés iránt elkötelezett pedagógusok alkották a hallgatóságot, résztvevőket, az együttgondolkodásban közreműködő partnereket. A szakmai közélet Báthory Zoltán szavaival élve őket nevezi mozdonypedagógusoknak, akik haladnak előre és bármi történik, húzzák magukkal a többieket, általában a jó irányba és lényegében megállíthatatlanul. Ott és akkor (csötörtökön) még nem is tűnt fel, hogy szinte egyáltalán nem csúsztunk bele a “hogyan és miért nem” kulcsfogalommal jellemezhető fekete lyukba. természetesen nem beszélhettem mindenkivel, de a kérdések és hozzászólások szokatlan konstruktivitás utólag is érdekes jelenség. (Empatikus vagyok és megértettem volna, hogy a digitális kompetencia elméleti, gyakorlati és úgy általában bármilyen fejlesztése sok közoktatásban dolgozó pedagógusnak jelenleg nem szerepel az azonnali prioritásai között.)

Részemről egy nyitóelőadással igyekeztem hozzájárulni a délután szakmai tartalmához. A digitális kompetenciafejlesztés délutánjára a digitális állampolgárságot választottam témának, hogy egy kicsit elrugaszkodjunk a technikai jellegű mezközelítéstől és kivételesen ne a digitális nemzedékelméletek bizonytalan szilárdságú talajáról igyekezzünk elrugaszkodni. Az elmúlt 10-12 évben csak ritkán hallható mondatok könnyen rávilágítanak, hogy van itt fejlődés, még akkor is, hogy ha nem is annyira vesszük észre.

Fontos lenne, hogy a tévképzetek szitáján átlátva ne építsük tovább a kettős tevékenységet és belássuk, hogy a technológia egyre komolyabb elterjedésével és a hétköznapi használatba való beépülésével az életvezetés kettőzése (az aktív offline és passzív online) bizonyos szempontból már vitatható. Természetesen nem a szerepek feladására biztatunk mindenkit, amikor a facebook tanári használatáról beszélünk, hanem arról, hogy a szerepek megtartása mellett is lehet közelíteni online és offline tevékenységünket, amiből lehetnek jó dolgok is. Keressük meg azt a tanári és tanulói online tevékenységet, ami a facebook-cset ellenpólusa és a közösség számára produktív, vagy éppen közösségformáló hatása van. Az ISTE 2000 és 2008 közötti ugrása is intő jel arra, hogy ne a technika használatára törekedjünk és ne is ezzel azonosítsuk a módszertani változás lehetőségét, mert ezen már pár éve átlépett az elvárások szintje.

Az előadás után két szekcióban folytatódott a munka és Prievara Tibor (tanárblog), illetve Farkas Róbert (@frobben) vezettek interaktív foglalkozásokat, amelyekben szemlélődve én is jelen voltam. Zárásként kiscsoportos foglalkozások kezdődtek, ahol a résztvevő pedagógusok az általuk leírt és menet közben felmerült kérdések köré szerveződve beszélgettek, majd az asztalcsere után alakítottak ki rövid összefoglaló véleményt az adott témában. Az én feladatom volt ezekre rögtön, élőszóban reflektálni, ami végül izgalmas és konstruktív beszélgetésekbe csapott át. Meglepő volt, hogy sokaknak (vélhetően megszámlálhatatlan mennyiségű továbbképzés után) milyen komoly motivációja volt a további ismeretszerzésre, tanulásra. Az idő rövidsége miatt felajánlottam, hogy pár szóban válaszolok a digitalizált kérdésekre itt is, illetve megteremtem a lehetőséget az online (és offline) folytatásra.

A tanárképzésben sokféle képző intézményben egymástól eltérő formában jelenik meg a digitális kompetencia fejlesztése. Az ELTE PPK jelenleg működő tanárképzésében a “Modern eszközök a pedagógiában” kurzus képvisel egy modellt, megközelítést, felkészítést, stb.

Első lépésben nagyon fontos tisztázni, hogy a digitális kompetencia fejlesztésének valóban technikai akadályai vannak, vagy a technikai háttér hiánya csak egyféle kiváló ürügy a komoly attitűdváltással, jelentős fejlesztéssel és ideális esetben rengeteg változással megérkező korszak elhalasztására. Ideális, mindenki számára egyformán jó, minőségi és nem elavult technikai megteremtése még iskolai szinten is olyan helyzet, amire reménytelenül sokat lehet várni és közben a személyi fejlesztéssel a technika hiányára hivatkozva nem foglalkozni. Ha valóban a technikai hiányosságok a fejlesztés okai, akkor nem szabad várni a csodát, hogy valaki egy pillanat alatt megoldja a problémát. A technikai hiányosságok leküzdése fokozatos, esetenként több éves munka, pályázatok sorozata, vagy éppenséggel (addig is) kreatív megoldások kipróbálása, amelyek nem biztos, hogy sikeresek lesznek.

Van ahol évekig várnak a technikai háttér kialakítására, miközben elegendő lenne engedélyezni a tanulóknak, hogy a zsebükből elővegyék a multimédiás mobiltelefonokat. Utóbbi szerintem sokkal nehezebb, mert szemléletváltás kérdése és nem technikai fejlesztésekre való (végeláthatatlan) várakozás. Érdemes kreatívnak lenni és nem csak az ideális, hanem az attól eltérő technikákat is bevetni. Nemrég olvastam egy blogban, hogy ha valakinek nincs számítógépe, akkor írja le kézzel, majd a szkennelt változatot odacsatolják. Ez is egy megoldás, amire lehet azt válaszolni, hogy nincs szkenner (akkor hátha van fényképezőgép), nincs fényképezőgép (akkor hátha van kamerás mobiltelefon), nincs kamerás mobiltelefon (hátha van olyan, akiről tudjuk, hogy ismer olyat, akinek mégiscsak van és kölcsönadja…), vagy akár nincs is elektromos áram. A “hogyan ne” hamar elveheti a kedvét mindenkinek, és persze mindig van rosszabb helyzet, de bőven akadnak jó megoldások is, amihez nem kell pénz. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy van amikor tényleg nincs technika, de akkor lehet már megoldást keresni, amihez nem pont az a technika kell.

Már az is nagyon fontos, hogy felismeri, hogy vannak hiányzó ismeretei és mégis segíteni akar. Nincs egyedül ezzel az érzéssel, mindenkinek vannak olyan területek, ahol vannak hiányzó ismeretei. Kizárható, hogy egyedül legyen olyan pedagógus, akinek pont ez vagy az hiányzik a jó megoldáshoz. Keresse meg online a többieket és nézze meg, hogy mások hogyan oldották meg a problémát, illetve ha talál attól eltérő megoldást, akkor írja meg a többieknek! Az internet számos tanulási lehetőséget biztosít, de az is igaz, hogy böngészés közben nem feltétlenül botlik bele mindegyikbe, hanem egy kicsit keresgélni kell. Ha nem találja meg a megfelelőt, akkor formáljon közösséget azokból, akiknek hasonlóképpen nincsenek meg a szükséges ismeretei és a közösség keresse meg azt, aki tud segíteni a tanulásban. Minden nem egy lépésben történik meg, hanem akár hosszabb idő kérdése is lehet, de bármilyen hosszú is lesz, mindenképpen az első lépéssel kezdődik.

Ne várjon csodát az un. “digitális nemzedéktől”, de ismerje meg őket alaposan és igyekezzen felhasználni a sajátosságaikat a fejlesztésben. Kiváló fejlesztő programokat lehet találni online, vagy asztali gépeket is futtatható változatban. Az interaktív tábla hatékony alkalmazásának sem életkori, hanem módszertani korlátai vannak. Az online alkalmazások, a digitális eszközök megteremtik a lehetőséget, de a módszertant nem. Én ismerek olyan 1. osztályost 🙂 aki egészen jól el tudja dönteni, hogy egy játék alkalmas-e valamilyen fejlesztésre, vagy nem is érdemes letölteni. Szintén ismerek nála nem sokkal kisebbet, aki kiváló videófelvételeket készít és kisebb segítséggel más a “digital storytelling” módszereit mutatja be saját magától.

A kérdés többféleképpen is értelmezhető és itt elsősorban online rendszerek osztálytermi támogatására gondolok (írjon kommentet, hogy ha másképp gondolta…) Ilyen közoktatási eLearning megoldásra többféle jó gyakorlat létezik. Hogy ha saját iskolai változatot szeretne, akkor ideális a Moodle keretrendszer. Ha szeretne digitális tananyagokat is felhasználni és a közösségét más közösségek közelében létrehozni, akkor én a Sulinet Közösséget ajánlom figyelmébe. Ha a kommunikáció erősebb cél, mint a tananyagfejlesztés, akkor a Netnapló is megfontolandó megoldás. A web2suli, a sulivilág és a ning az említett változatoktól eltérő, de szintén kiválóan alkalmas lehet bizonyos igények kiszolgálására. Ebben a témában egy évvel ezelőtt szerveztünk egy online beszélgetést, érdemes azt is megnéznie, hogy ha bizonytalan a döntésben.

Nagyon találó az első mondat 🙂 Nem sok idő kell már ahhoz, hogy a facebook, vagy más online közösségi jelenlét olyan fontos legyen, mint mondjuk ma az email cím, vagy éppen a saját mobiltelefon. A pedagógus számára a facebook jelenlét nem kérdés, inkább a “hogyan” és a pontosan “miért” kérdésekre keressük mostanában a választ. A facebook egy olyan közösségi portál, ahol majdnem biztosan ott találja majd az össze tanulót és meglehetősen sok szülők. Egy olyan kommunikációs felület, ahol eleve mindenki “ottvan” már önmagában komoly technika a kapcsolattartásra. Természetesen csak a facebook tudatos felhasználása lehet jó, ahol megfelelő csoportokat hoz létre és figyelmet fordít a bejövő és kiinduló információáramlásra is. A facebook számos technikai előnye mellett egy olyan barátságos, informális közeg, ahol a kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás új oldalát ismerheti meg és egészen másképp fog gondolkodni például a tanár-diák kapcsolatról is, ha elkezdi használni. A facebook oktatási felhasználása akkor jó, hogy ha beépül a hétköznapokba és nem csak egy újabb, kiegészítő, időrabló eszközként kezdi el használni.

Kihagytam valamit? 🙂 ha igen, akkor írják ide bátran kommentben!

(A fényképek a Klebelsberg Kultúrkúria vasútmodell kiállításán készültek. A kérdésekről készült képek pedig a továbbképzés résztvevőinek faliújságra kiragasztott kérdéseit mutatják be.)