A felhasználói szemfényvesztés fogalmát akkor körvonalaztam először, amikor túl minden frissítésen és beállításon, keresgélnem kellett a telefonomban a telefonszámokat. A legrégebbi számok még nokia készülékről érkeztek és az export-import folyamatok miatt a vezetéknevek és keresztnevek felcserélődtek. Ez a megszokható jelenség lényegében semmi ahhoz képest, amikor az iOS facebook integráció után a facebook adatlapok a google címtár mellé megérkeztek és alaposan újrarajzolták a névjegyzéket. A név és telefonszám, illetve facebook és más azonosítók, email címek félelmetesen egyszerű információk mondjuk időben különböző dokumentumváltozatok szinkronizálásáháház képest és ennek ellenére vagy én vagyok ügyetlen, vagy a fejlesztőket ez nem érdekli, vagy nem tudják jól megoldani.
A régi apple felhasználók a “it just works” érzés keresik, illetve ezt szokták meg és arra számítanak, hogy nem kell keresniük, hanem mindez természetes marad. Évek óta abban reménykedem, hogy a Google, MAC, Windows, Facebook óriások egymás elleni ügyeskedéseinek és harcainak nem az áldozata, hanem a nyertese leszek és vagy egy nagy rendszer marad, vagy mindenki megtalálja a magának megfelelő területet és ezek remekül kapcsolódnak össze. Ma már egyértelmű, hogy az utóbbi az esélyes, de az is nyilvánvaló, hogy ettől még messze vagyunk. A jelenlegi tapasztalataim szerint az egységes, mindenre képes rendszer eszményéhez leginkább a Google és alkalmazásai állnak közel. Az “Egy rendszer” elvnek ma is meg lehet felelni, hogy ha a felhasználó életvezetése illeszkedik az adott rendszer kultúrájához. Ezek a felhasználók szerencsések, mindenki más azonban a sok szék között a földre ülő eset áldozatának érezheti magát. Természetesen ez a kérdés, hogy milyen eszközöket használunk és mire, a boldog békeidőkben nem lenne olyan fontos, de a növekvő információáramlással szemben vívott ádáz küzdelmeink kemény és következetes helytállást követelnek. Napi 10-20 emaillel könnyedén elbánunk bármilyen rendszerben, de ha ennek a többszöröse érkezik és más csatornáink is vannak, akkor bizony saját magunk amatőr webergonómusai és életmódtanácsadói leszünk, vagy az egyszerű és hétköznapi munkavégzést klinikai megoldást igénylő oversharing-nek éljük meg.
A táplálkozástudomány és az információmenedzsment életvezetéssel összefüggő kérdései közötti kapcsolat ma már közismert. Megfelelő rendszer, vagy egy adott rendszernek való megfelelés hiányában vagy rendszeres elemzés és újragondolás, vagy radikális lépések szükségesek, hogy ne váljunk eszközeink és az információ rabjaivá. Irigyen szemlélem azon keveseket, akiknél a rendszerek valamelyike teljesen bevált, ugyanakkor egyre gyakrabban látok radikális megoldásokat is. Van aki már egy ideje nem, vagy csak nagyon riktán olvas emailt és az így felszabaduló időt értelmes munkával tölti. A legfontosabb kommunikációs csatornája a telefon, ami néha egyszerűen csak nem vesz fel. Az eset nem csak a radikális megoldás miatt tanulságos, de meglepő módon a kommunikáció és életvezetés így sem omlik össze és az eletminőség nem romlik, hanem javul. A környezete megszokta, hogy ilyen és nem lehet látni, hogy hova jelentkezett be 4sq-en, vagy éppen mit osztott meg utoljára és türelmesen kivárja, amíg a telefonálói saját maguk szelektálják az elküldött leveleket azzal, hogy némelyiket pénzbe kerülő telefonhívásra cserélik le és így keresik meg, ha nem válaszol. Az emailválaszolgatás helyett feszabaduló idő amúgy jól felhasználható a személyes találkozások idejének növelésére is. 1993-ban, az első email címem beszerzésének örömére akkori csoporttársaimmal is gyakran úgy köszöntünk el, hogy nincs időnk megbeszélni a részleteket, majd megírjuk emailben.
A következetes márkahasználat megoldást jelenthetne, de az eszközhasználat, különösen az élenjáró aktív felhasználó esetében olyan szerteágazó és olyannyira a kiépült szokásoktól függ, hogy az integrált felhasználást aligha lehet elkerülni. Alaposan átgondolva az összes rendelkezésre álló eszközt és rendszert, nekem péládul biztosan nem lehet az egyiket vagy másikat kizárólagosan kiválasztani, mert ezzel olyasmiről kellene lemondani, amiről nem szeretnék. Az egyes szolgáltatók a vérmérséklet és üzleti stílus függvényében igyekeznek óvatosan terelgetni saját eszközeik fel, illetve ezzel együtt leszoktatni, vagy legalábbis kellemetlenné tenni a többi használatát. Néhány apró észrevétel és kritikai tapasztalat:
- a google rendszerek olyan jól közelítenek az egy nagy rendszer ideálja felé, hogy még az apple-nek is el kellett kezdeni kellemetlenkedni a térképalkalmazás környékén,
- az iOS levelezésében a VIP beállítás egyszerűbbnek és jobbnak tűnik, mint a google riasztóan bonyolult levelezőfelületének kiismerhetetlen és befolyásolhatatlan levélkiemelései,
- az iCloud szelíd erőszakkal bíztat arra, hogy csak a saját alkalmazásokat használjuk irodai műveletekre, más fájlokat más helyen kell tárolnunk, ami az egy rendszer elvnek megfelel, de kellemetlenül nehézkes a megoszthatóság hiányában,
- az iCloud online felülete a kisebb terheléssel járó elegáns munkavégzésnek kedvez, leginkább egy magányos szakírót tudnék ideális alanynak elképzelni, akinek az office műveletek azonos súllyal szerepelnek a saját telefon geolokációs helyzetének bemérési gyakoriságához képest,
- az iOS rendszerben csak nehezen (vagy egyáltalán nem) lehet találni olyan alkalmazást, ami képes szinkronizálni a google talk csetelést és gond nélkül lehet belőle fizetős telefonhívást is indítani, vagyis a csevegés és hanghívás egyszerűsítése okozza a legtöbb gondot. Ideális lenne, hogy ha a kontaktokba épülnek be minden kommunikáció és a megfelelő személyt kiválasztva tudnánk a megfelelő csatornát kiválasztani, de meglepő módon egy külön fejlesztett alkalmazás kell a különböző csetelések integrálásához,
