Egy korábbi blogbejegyzésemben írtam arról, hogy milyen jelenségeket produkál, hogy ha a tényleges gyakorlati felhasználást kihagyó, elutasító, esetenként lenéző előadók, oktatók, kutatók tartanak web2, IKT, eLearning témában előadást, vagy járulnak hozzá a konferenciaesemények valamelyikéhez. A digitális barlangrajzok egyre távolabb kerülnek a tényleges online eseményektől, közösségi élettől, digitális kultúrától és gyakran építenek arra, hogy a gyanútlan személőt lehet ijesztgetni az online világ veszélyeivel, digitális zsákos emberekkel (nemzedékekkel). A digitális barlangrajzok negatív következménye, hogy a rémisztgetésen túl hatékonyan terelik el a figyelmet néhány valódi problémáról és végül nem marad idő ezekkel is foglalkozni. Természetesen az online és az offline világ közötti zóna határai nem ilyen egyértelműek és akadnak olyan átfedések, amelyek legalábbis megérdemelnek egy-egy hozzászólást, beszélgetést, vitát. Az alábbiakban olyan kijelentések, elvek, gondolatok következnek, amelyeket különböző konferenciákon hallottam, de nem volt lehetőség a hozzászólásra, így néhányra igyekszem ebben a bejegyzésben válaszolni. Tovább a folytatáshoz →

Mutasd a barlangrajzodat és megmondom ki vagy! Közismert tény, hogy a barlangrajz számos közvetett funkciója mellett nagyrészt azt a célt is remekül kiszolgálta, hogy segítette a harcosokat a vadászat begyakorlásában. Harcias délelőtti lándzsahajigálás után mégiscsak bátrabban és nagyobb eséllyel lehet megpróbálkozni az igazi fenevadakkal. Történelmi tanulmányaimból nehéz felidézni, hogy mi lett azokkal akik megelégedtek a gyakorlással és végül nem mentek ki a barlangon kívülre. Tartok tőle, hogy nem jutottak sokra. Az is lehet, hogy az igazi harcosok egy ideig szolidaritásból etették őket, esetleg gyűjtögetéssel, lopással próbálkoztak, ami a túlélésre átmenetileg elegendő volt. Ha valaki sokáig nem megy ki a barlangból, annak a rajzai és barlangban bemutatott gyakorlatai egyre inkább eltávolodnak a valóságtól és egy idő után már a többiek szolidaritása is átvált megmosolygó empátiába. Tovább a folytatáshoz →

A Facebook, Google Plus, LinkedIn között kalandozva csak riktán fedezzük fel a twitter közösségi jellegét, pedig az előző háromhoz képest számos értékes különbség figyelhető meg. A twitteren a saját közösségünket állíthatjuk össze, amit például a facebook esetén nem egészen mondhatunk el. A twitter közösségi kapcsolatok asszimetrikusak és kialakulásuk nem a valós ismerősök köréből indul ki. A facebook esetében egyre többen jutnak el oda, hogy a látszólag szimmetrikus kapcsolatokat egyoldalúan módosítják és az ismertség (kötelező? udvarias?) visszaigazolásán túl nem mutatnak különösebb érdeklődést a másik személy által megosztott tartalmak iránt. A “lakva ismerjük meg egymást” fokozottan igaz a facebook felhasználása során. Nagy kár, hogy nem készül olyan statisztika, ami megmutatja, hogy hány olyan szimmetrikus facebook kapcsolat van, ahol egyik fél sem kér a másik által megosztott tartalmakból. Az ügyes twitterfelhasználó nem esik a google plus régen látott kezdő felhasználőival együtt ugyanabba a csapdába és nem kezdi el gyorsan leképezni a valós környezetének kapcsolatrendszerét, vagy a facebook ismerőseit.

Tovább a folytatáshoz →

A felhasználói szemfényvesztés fogalmát akkor körvonalaztam először, amikor túl minden frissítésen és beállításon, keresgélnem kellett a telefonomban a telefonszámokat. A legrégebbi számok még nokia készülékről érkeztek és az export-import folyamatok miatt a vezetéknevek és keresztnevek felcserélődtek. Ez a megszokható jelenség lényegében semmi ahhoz képest, amikor az iOS facebook integráció után a facebook adatlapok a google címtár mellé megérkeztek és alaposan újrarajzolták a névjegyzéket. A név és telefonszám, illetve facebook és más azonosítók, email címek félelmetesen egyszerű információk mondjuk időben különböző dokumentumváltozatok szinkronizálásáháház képest és ennek ellenére vagy én vagyok ügyetlen, vagy a fejlesztőket ez nem érdekli, vagy nem tudják jól megoldani. Tovább a folytatáshoz →