A blogversenyekkel párhuzamosan különböző írások bizonygatják, hogy a blog műfaj nem halt meg, hanem átalakul, mobilizálódik, változik. Ha az online közösségek véleményformálói már a helyzet látszólagos megmentésén dolgoznak, akkor biztosan újra kell gondolni a blog online és offlone életvezetésben betölött szerepét. A Goldenblog verseny kínálata és eredményei alapján én szívesen átnevezném a következő évi kiírást Silverblog küzdelemnek. Természetesen erősen szubjektív a vélemény, de a minőség és mennyiség is erősen csökkent. A verseny sajátossága, hogy nem csak a blogok minőségét értékelik, hanem valójában a blogolvasó közönség érdeklődését és ismerőseik aktivizálhatóságát. Ezzel tulajdonképpen nincs is gond, hiszen a szakmai zsűri némileg kompenzálja a kiírás ellentmondását. A kínálat alapján egyértelmű, hogy nagyon sok egészen kiváló tematikus blog már nem is indult a versenyben. Egy szűkebb szakértői közösségnek íródó blog eleve esélytelen a népszerű témákkal szemben, de a blog népszerűsítésére kiváló lehetőség szerepelni a tartalomjegyzékben. (Ezt a hatást a tavalyi nevezésem után éreztem, az idei alapján érdemben nem változott a látogatottság).

A Goldenblogra nevezett blogokat kevesen írják sokaknak, vagyis a ténylegsen működő, de még a benevezett blogokhoz képest is nagyon kevés blogra érkezik rengeteg szavazat. Az eltérések nagyságrendi különbségeket mutatnak, ami a blogok stílusát a hivatalos blogoltatás, a blogmagazin műfajával való kacérkodásra ösztönzi. A blog mindenképpen személyes információs csatorna, hiszen egyértelmű a narratíva, a kontextus, a szemléletmód, bárhonnan is szemléljük az intézményesületlenségét. A blogmagazin jól kompenzálja az amatőr blogok enyhe tünetekkel járó kisebb betegségeit, péládul a rendszertelenséget, a “nincs kedvem”, a “régen írtam, úgyse nézi már senki”, “nincs most erre időm”, ” nincs mit írnom, ami érdekes lehet” érzelmi hatások következményeit. Ellenben a blogmagazin rendszeressége majdnem biztosan magával hozza egy-egy erőltetett, vagy felszínes írás megjelenését is. Az amatőr bloggernek is lehetnek rosszabb írásai, de nem kell határidőre megjelentetnie, így rövid időn belül egyértelmű a különbség.

A blog műfajának mobilizálódása tovább csökkenti az esélyt a blogolás elterjedésére, illetve más nézőpontból tovább növeli az esélyét az igazán jó blogok kiemelkedésére. A mobilizálódó blogolást már alig lehet megkülönböztetni a facebook, vagy a tumblr használatától. Az információ és a megosztás gyorsan jön, gyorsan megy és gyorsan el is tűnik az alig kereshető archívumban. Az újabb és gyorsan érkező információk érdekessége pedig segít elfelejteni azt, amit még vissza lehetne húzni a felejtés lejtőjéről. Ez a jelenség szükségszerű és a szomorúság mellett félelemre ad okot, hogy a megjelenési és eltűnési idő már sokkal kevesebb, mint fél nap. Még a facebook is kénytelen átgondolni, hogy mire jut időnk és mire nem, és ennek megfelelően szelektál. Érdekes lesz a közösség reakcióját figyelni, amikor a fizetett posztok és megosztások blogmagazinhoz hasonló intézményesült beszivárgása elkezdi pöckölgetni az érzékenységi küszöböt.

A “silverblog effektus” oka lehet, hogy a műfajjal szemben megfogalmazott elvárások kezdenek a realitás keretei közé szorulni, de a blogok nagyon lassú, ám tettenérhető lejtmenetének hátterében nem nehéz észrevenni a facebook ravasz mosolygását. Vannak emailfüggők, vannak facebook függők, de blogfüggővel még nem nagyon találkoztam. Kezdetben minden online eszköz a hétköznapokhoz képest valami külön cselekvést jelent, hiszen ezek használata nem természetes tevékenység. A facebook megosztás és lájkolás, a geolokációs foursquare bejelentkezések rutinná válhatnak, de a bloghoz valamivel több kell, mint egy futó pillanat, vagyis kisebb az esély, hogy kiépül és megmarad a megszokás. A tudásmegosztás félelme mintha már múlóban lenne, de az időhiány, tartalomhiány egyre gyakrabban megjelenő indoklás az elhagyott blogok szerzőitől. A facebook erősödése nem olyan mértékű, hogy rövid időn belül teljesen megszüntesse a blogolást, de a növekedése egyre inkább eltakarja előle az információs társadalom legnagyobb értékének, az időnek a sugárzását. Külön bejegyzést érdemelne és valószínűleg nem lehetne egyértelműen eldönteni, hogy melyik a gaz és melyik a haszonnövény, de az életet jelentő sugárzásból (a ráfordított időből) egyre kevesebb jut írásra és olvasásra. Némi cinizmussal megfogalmazhatjuk, hogy ha a digitális parlagfüvet (emailt) nagyobb hatékonysággal irtanánk, akkor több esélye lenne a csírázó blognövénykéknek.