Egy héttel ezelőtt elérhetővé tettük az Oktatás-Informatika 2011/3-4.szám tejes anyagát a folyóirat weblapján. A kisebb-nagyobb késés más folyóiratoknál sem szokatlan, sőt, láttunk már példát arra is, hogy az elindulás is eltarthat évekig. Egy vendéglő csapospultja mellett olvastam egyszer egy táblafeliratot: vendéglőt elindítani könnyű, fenntartani nehéz. Nincs ez másként a folyóiratokkal sem. Az online forma rengeteg lehetőséget ad és ma már jobban lehet látni a reális veszélyeket is. Az online folyóirat, különösen ha eLearning szakterületen működik, egészen biztosan több olvasót ér el, mintha csak nyomtatott lenne. A nyomtatott sajtó váláságáról néha megjelenő (majd eltűnő) hírek alapján egy szűkebb közönség számára készülő folyóiratnál az online megjelenés szükségessége fokozottan érvényes. A megjelenést nem csak a műfaj és a forma akadályozhatja, hanem a fejlesztések és átalakulások időszakában érthető, de nehezen elfogadható módon (átlagban) kevesebb pénz, idő és energia jut kutatásra, így kevesebb olyan eredmény keletkezik, ami egy konferenciaelőadáson túlmutatva “folyóiratot keres magának”.
Az Oktatás-Informatika folyóirat szerkesztősége, szerkesztőbizottsága kisebb átalakuláson ment keresztül, amit a 2012. évi kiadványoknál már érvényesítünk is. Az online változat bűvöletében folyamatosan dolgozunk a weblapon, ahol látható és láthatatlan fejlesztések formálódnak. Az eBook formátumban való megjelenés nem szándék, hanem idő kérdése. Visszamenőleg talán nem, de előretekintve ez mindenképpen szükséges formátum. Az Oktatás-Informatika folyóirat lektorált volt és az is marad, az anoním véleményezés most már az ONK rendezvényeken megismert bírálati rendszer átvett változatával történik, ami a portál egyik legnagyobb fejlesztése volt az elmúlt fél évben.
az Oktatás-Informatika folyóirat 2011/3-4.szám szófelhője
A neveléstudomány területén nem olyan régen indult el egy új online folyóirat (HERJ) és már csak nagyon kevés választ el a nyilvános megjelenéstől egy másik kiadványt is (Neveléstudomány). Az online forma látszólag egyszerűbb üzemeltetése csak akkor igaz, hogy ha a folyóirat nem csak a megjelenési formájában, hanem jellegében, tartalmában és szerkesztési irányelveiben is megváltozik. Nem is olyan régen még komoly félelem volt az online folyóiratok minőségével kapcsolatban, hiszen bármit viszonylag gyorsan meg lehet jelentetni, a web2 korában pedig ez már egyáltalán nem technika kérdése. Az online folyóiratnak readásul érdemben nincsenek terjedelmi korlátai, így nem is nagyon kell versenyezni a nyomtatott oldalakért, vagyis a minőség biztosítása, legyen az bármilyen műfaj, könnyen veszélybe kerülhet. Ma már egyértelmű, hogy a minőség nem az online – offline megjelenéstől függ, hanem attól, hogy hol tesznek érte valamit és hol nem engednek tenni ellene. Az online megjelenés természetes minőségromlásának tévképzete talán abból eredhet, hogy ez a rugalmas formátum lehetőséget adott a műfajok térképének átrajzolására és így a hagyományostól eltérő stílusokban és tartalommal, irányelvekkel is megjelentek online változatok. A minőséget nem a megváltozott megjelenési forma, hanem a megváltozott műfaj bizonytalansága, vagy az ellene érzett (megszokott) hazai bizalmatlanság és ellenségeskedés alapján gondolhattuk veszélyben, hiszen ami más mint a régi, az nálunk kizárólag rosszabb lehet…
Az online folyóirat műfajának azonban nem az offline változat a fő konkurenciája, hanem az ellenfeleit (nem meglepő módon) a “saját térfelén” kell keresni. Egy negyedévent megjelenő online kiadvány az érdeklődését folytatott nemes küzdelemben nehezen veszi fel a versenyt a szinte percenként frissülő facebook és twitter információáramlásával. Bizonyos területeken pedig olyan fejlett a blogkultúra, hogy az olvasók inkább olvasnak rendszeresen frissülő jó szakmai blogokat, mintsem izgatottan várjanak kb. 3 hónapot a következő folyóiratszám megjelenésére. Könnyű megoldás és egyben téves út lenne a folyóirat vélt minőségét állítani a blogokkal szemben, hiszen a minőség (a műfaj, a kereslet és kínálat függvényében) nem a formátumból magából ered, hanem a szerzők és szerkesztők dolgoznak meg érte (vagy sem). Az online folyóirat mindenkinek nehezebb megoldás, mint egy blogközösség, vagy egy egyéni blog. Ellenpéldaként meg kell említeni, hogy a Taní-Tani egészen kiválóan működik a két műfaj határterületén.
A folyóirat nehezebb műfaj a szerzőnek, hiszen a szerkesztés során bírálják, szerkesztik, esetleg elutasítják, módosításokra kérik, amilyen eljárásokkal a saját blogján aligha találkozhat. (Utólag persze ott is látja az olvasottság statisztikáit és az olvasói utalnak rá, hogy miről mit gondolnak.) Nem csak neki, hanem az olvasónak is nehéz dolga van, hiszen a legtöbb online folyóirat megtartja méretkorlátait és a webes olvasás során szokatlanul hosszú, nyomtatott formában pedig átlagos, vagy rövid írásokkal is meg kell küzdeni a képernyő előtt.
Tudományos minősítési ejárásokban a blogokat természetesen nem fogadják el, amit egyelőre helyesnek tartok, hiszen ebben a világban a fő kritérium, hogy anoním bírálat alapján a szakmai közösség erre kijelölt tagjai mondajank előre véleményt az adott írásról, nem pedig utólag, az olvasottság statisztikáiból lehet kitalálni kiknek és mennyre tetszett, vagy volt felhasználható a tartalom. Az offline folyóiratok védelmezőinek talán nem kellene annyira tartani attól, hogy az olvasottsági adatok egyértelmű helyzetet teremtenek, hiszen innen már csak egy lépés lenne a hivatkozások világa, ami tudományos közösségekben sokszor még az egyszerű publikálásnál is sokkal értékesebb. A Google Scholar megmosolygása, illetve az MTMT nyitólapként való üzemeltetése között lehetne valami igazán jó középutas megoldás. Ne feledjük: a minőség nem a formátum, hanem egy közösség szabályai és szándékai, illetve tevékenysége alapján alakul ki (vagy sem).