Az elmúlt napokban bárhová is vetettük ki hírhálónkat, mindenhol találkozhattunk egy bizonyos elemzéssel, amely szerint már csak 5-8 éve van hátra a facebooknak. A hangulatkeltő elemzés a tőzsdei eseményekhez is köthető, ugyanakkor a közösségi portálok területén valóban lehetnek érdekes fejlemények. Minden jel szerint nem a Google+ lesz a facebook legyőzője, pedig a híres “facebookgyilkos” rendszertől legalábbis ennyit elvártunk volna. Szerintem a facebookot senki sem fogja legyőzni, de abban egyetértek az elemzővel, hogy érdemben kevesebb, mint egy évtizede lehet hátra. Ilyen méretű közösség nem fog elvándorolni és új rendszert keresni, vagyis nem érdemes hasonló méretekre optimalizált rendszerekben gondolkodni. Én inkább optimista módon abban bízom, hogy a felhasználók meg fogják tanulni, hogy milyen sokféleképpen fel lehet használni az online közösségeket és éppen ezért sok-sok más alternatív megoldást akarnak majd. A szaloncsevejt és a pletykát a tartalmas beszélgetések nem váltják fel (hiszen szükségletekről beszélünk), de online környezetben ezeknek az aránya jelentősen megváltozhat.

Érdekes hogy az online hírekben és offline beszélgetésekben az említett facebook elemzés sokkal erősebben van jelen, mint a Microsoft teljesen új SOCL közösségi portálja (ahová jellemző módon facebook azonosítónkkal is be lehet jelentkezni…) Van olyan (facebook) ismerősöm, aki jelezte, hogy egy kipróbálásra sem lépett be. Ez tökéletesen mutatja a közösségi portálok telített piacát, hiszen tömegesen vannak olyan szolgáltatások, amelyek legalábbis annyira elcsábítanak minket, hogy ha sokszor nem is, de egyszer azért megnézzük és megpróbáljuk átgondolni, hogy a szétaprózódott és egyre nehezebben kezelhető eszköztárunkban hol lehetne egy kis helyet keresni neki. Egyre fokozódó határozottsággal gyomlálom ki a telefonomról az “egyszerhasználatos”, az időmre, de méginkább a tartalomkezelésem elemzésére és potenciális reklámfelület befurakodására pályázó alkalmazásokat. Nagyon kellene már az a Goole szemüveg, mert a megosztás eszközrendszere már régen kinőtte a telefont. Egészen egyszerűen nem ergonomikus, hogy a kezünk kell az információmegosztáshoz (például úszás közben).

Az utóbbi időszak slágertémája a PINTEREST, ami ugye olyan “képes facebook” (madaras teszkó), ahogy tömegközlekedés közben hallottam fél füllel. Ha ezt a mondatot hallotta volna a Google+ vezető fejlesztője, akkor felismerné, hogy neki sem egy új rendszerben, hanem valamilyen facebookban kellenne gondolni (bőven beérném persze azzal is, hogy a Google+ oldalra vaéahogy behozható lenne az RSS szolgáltatás is). Lehetséges, hogy itt van a megoldás: nem konkurenciát kell építeni, hanem specifikus másolatot, ami nem a facebook helyett, hanem a facebookhoz hasonlóan a facebook mellett szeretne érvényesülni. A PINTEREST kihasználása jól mutatja, hogy az a bizonyos információs társadalom a fejlődő technikája mellett mennyire képes a szövegalapúságtól akár egyetlen lépést is megtenni. (Az academia.edu portál pedig megmutatja, hogy a szövegalapú birodalom visszavág.) Tudunk már képekben gondolkodni, kommunikálni? többségünk legfeljebb csak szeretne, de túlzás lenne azt állítani, hogy tudunk. A megszokott kemény mag egy jelentős része persze ennél a rendszernél is egymásratalált. Már nem is lep meg, hogy egy új portálon nagyjából ugyanazokkal vagyok ismerős, függetlenül attól, hogy éppen mire találták ki és mit is kellene ott csinálnunk, amit persze csak kevesen csinálunk, de sokan nézzük egyre ritkábban.

A közösségi oldalak már régen nem az ismerősök begyűjtéséről szólnak, legfeljebb a wiwről nemrég átköltözők gondolják még így. Szép példa erre a LinkedIn, ahol nehéz szívvel, de nem fogadom el szakmai kapcsolatnak azokat, akikkel legfejlebb néhány alkalommal találkoztunk és pár szót beszéltünk. A közösségi portálok differenciálódása a helyes irány, de az út erősen kátyús. A speciális fejlődések egyszerre technikai és egyszerre tevékenységspecifikusak. A technikai fejlesztések gondoskodnak arról, hogy olyan információkat legyünk képesek megosztani, amire aztán a legvadabb álmainkban sem gondoltunk volna. Ma már mindenből tudunk információt készíteni és megosztani. Nagyon várom már azt a közösségi oldalt, ami a kerti növényeknek és állatoknak a hálózati kapcsolatát építi fel, amiben a nyúl lájkolja majd a friss füvet, a kutyák meg letiltják a sündisznót és egymással átfedésben hozzák létre a postás ellenes zárt csoportokat az utca oldala szerint felosztva. Mindez persze hamar kiüresedik, mert nincs elég idő arra, hogy ezeket működtessék, de az identitáshoz legalábbis hasznos volt belépni egy olyan csoportba, ahonnan ciki lenne kimaradni.

A tevékenységalapú fejlődés nem ilyen nagyszabású, hiszen ehhez többet kellene gondolkodni a fejlesztőknek, de azért akadnak ígéretes példák. A tevékenységalapú konkurenciához tartozik a PATH közösségi szolgáltatás, ami a legközelebbi barátokat és a családot szervezi online közösségbe mégpedig limitált kapcsolódási lehetőségekkel. Ehhez foghatóan nagyszerű ötlet a PAIR, ami stílusosan fogalmazva a “páros facebooknak” felel meg. Vegyük észre, hogy ezeknek nincs online felülete, rögtön a mobil alkalmazást ajánlják a nyitólapon, ami erős jelzés arra, hogy miként is kellene őket használni. Ezek amúgy kiváló ötletek és pont azt az igényt fedik le értelmes megoldással, hogy  milyen jó érzés a technikahasználat és kütyük nyomkodása (majdnem annyira jó mint egy frissen nyomtatott könyv illata). Személy szerint ezt az irányt szeretném továbbgondolni és komolyan felmerült bennem, hogy néhány online közösségi szolgáltatást egyéniben fogok használni (erről blogbejegyzés később). A növekvő számú közösségi szolgáltatások és az ide sorolható differenciálódó tevékenységek egyre több időt igényelnek (blogbejegyzés erről is később). Az idő véges és éppen ezért az online közösségekben ténylegesen elhasznált időnkért a szolgáltatók egyre nagyobb versenyben lesznek majd. Eszünkbe ne jusson azt gondolni, hogy ez a mi hasznunkra lesz. Az átjárhatóság hiánya, a párhuzamosságok kiépülése jó példa rá, hogy valójában egymással küzdenek és nem értünk fejlesztenek. Ha valaki nem ért ezzel egyet, számolja össze csevegő programjait és az ide kötődő alkalmazásait (én 6-nál megálltam a számolásban).

A közösségek nem csak technikai szolgáltatás és keretrendszer szerint, hanem keretrendszereken belül is egyre differenciáltabbak. Köreink vannak és facebook csoportjaink, de más rendszerekben is tudunk rendszeren belül differenciálódni. A megoldás természetesen nem a rendszerhez, hanem a személyekhez való igazodás lenne, amit az átjárhatatlanság és áttekinthetetlenség fokozódása erősen akadályoz. Vannak persze más akadályok is, hiszen nem mindenki használ mindent. Vannak rendszerek, ahol az ismerősök szűk köre úgy alakult ki, hogy csak ők használják és olyanok pedig sajnos nem használják, akikre kíváncsiak lennénk. Nem állunk messze attól, hogy az offline közösség online támogatásához tudatosan választ majd közös közösségi felületet, kihasználva a technikai sajátosságait, az ízlés, stílus és szokások motiváló erejét. Ideális esetben nem egy vagy két rendszerben leszünk jelen szinte folyamatosan (és általában feleslegesen párhuzamosan) hanem az állandó jelenlétet és az áttekinthetőség, illetve a tájékozottság illúzióját végkép feladva az online jelenlét nagyon is célzott lesz. Knausz Imre a Digitális pedagógus konferencián tartott előadásában a facebook és az emlékezet, illetve konkrétan az amnézia kérdését elemezte. A facebook nem támogatja a visszakeresést,  nem tudunk és nem is nagyon akarunk visszaemlékezni arra, hogy ki mit osztott meg velünk. Ennek a legfontosabb oka, hogy van állandóan van újabb információ, vagyis ha belépünk, akkor az új dolgok már el is vették időnket és erőnket a régebbi információkra való visszatekintéstől. A timeline megoldás (érdemes megnézni a testvérét is) csak nevében segít miket abban, hogy visszafelé is lássunk, hiszen ha az ismerősök számát nem korlátozzuk, akkor a visszatekintés esélytelen, de egyébként minek is kell, ha van újabb és aktuálisabb. A közösségi életben való szelekciós döntéseket segítheti, hogy előnyben részesítjük azokat, ahol néhányszor már eszünkbe jutott visszatekinteni.

Reménykedjünk, hogy lesznek olyan klubok, amelyek nem csak hajlandók lesznek felvenni minket a tagok közé, hanem szeretnénk ezekbe belépni, vagy legalábbis bennmaradni.