A bejegyzés címe lehetett volna az is, hogy “kihasználó felhasználó”, vagy “sávszélességvámpír”, esetleg “kapacitáspióca”, de ezek feltételeznek valamilyen rosszindulatot, vagy negatív érzést, így nem egészen szimbolizálják a mindenki által ismert jelenséget. Online viselkedészavarokat leíró sorozatunk következő eleme az “lmgtfy” effektus. A jelenség megértéséhez alapvetésként tisztáznunk kell, hogy az információs társadalom legfontosabb értéke nem az információ, hanem az idő. Információból sok van, egyre több, időből pedig egy bonyolult képlet alapján kiszámolható módon ehhez képest egyre kevesebb, illetve szélsőséges esetekben már nincs is. (A képletről majd egy másik bejegyzésben szólnék, de motiválásként annyit, hogy van a változók között szerepel benn a digitális lábnyom, digitális írástudás és egy ideje kikerült belőle az életkor.) Az idő elfogyása pedig könnyen tetten érhető a hétköznapi ember szabadidő fogalommal kapcsolatos értelmezéseiben, de ez inkább andragógiai probléma, szintén egy másik bejegyzést érdemel. Kiindulásként fogadjuk el, hogy az idő értékesebb mint az információ. Szintén axiómaként kell elfogadnunk, hogy arra volt időnk, amire szántuk az időnket, de az erről való gondolkodást erősen zavarja, hogy szembe kell nézni az időfelhasználásunk döntéseinek a következményeivel. Utóbbi érzés kellemetlen, de a tényeket nem változtatja meg.

Az “LMGTFY” effektus természete egyszerűbb mint gondolnánk, de a digitális sötét erőben veszélyesebb, mint amiben reménykedünk. Komenczi Bertalan elméletéből kiindulva tételezzük fel, hogy a számítógépek, hálózatba kötött eszközök és hálózaton keresztül elérhető távoli gépek, illetve a gépek mögött ülő emberek mind a mi perifériáink, vagyis a műveleti területünk kiterjesztései. Ha valamit nem tudunk, vagy nem akarunk megjegyezni, akkor jegyzetre írjuk, gépre mentjük, archiváljuk. Mindezt egyre gyakrabban egy közös felhő szolgáltatásban tesszük, de bárhogy is, eszközöket használunk a saját tevékenységünk kapacitásának növelésére. Ez az architektúrában bekövetkező változás szükséges, hiszen az áttekinthetetlen mennyiségű információ kezelésére, menedzselésére természetes késztetést érzünk, de a megoldás nem a saját agyunk, hanem más (hálózaton elérhető) eszközök szolgálatba állítása.

A felhasználható idő növelésére akkor van esély, hogy ha a számításokat, emlékezést, tevékenységet, műveletvégzést, “kiszervezzük” és helyettünk a gépek végzik el. A digitális erő sötét oldalára akkor tévedünk, amikor nem gépeket, hanem embereket használunk erre a feladatra. Ne tévesszük össze a jelenséget azzal, hogy másokat elérünk hálózaton keresztül és kommunikálhatunk velük. Ebben az esetben a másik gépét célozzuk meg és nem a másik időbeosztsát, ami jelentős különbség. Nem a kommunikáció a cél, hanem hogy a másik személy szellemi kapacitását, műveletvégzési tevékenységét kihasználjuk, vagyis lényegében a másik személy idejét használjuk sajátunkként. Az idő nem csak nekünk a legfontosabb érték, hanem másoknak is, így önként csak a legritkább esetben adják nekünk, ezért cselhez kell folyamodnunk. A legjobb ha a másik nem is veszi észre, vagy kevésbé kreatív esetben össze kell söpörnünk a maradék időt, ahol éppen hagyják lehullani a felesleget.

Az online közösségek kiváló lehetőséget adnak, hiszen aki itt jelen van, bizonyos, hogy rendelkezik valamilyen itt felhasználható idővel. Minél nagyobb a csoport és minél több időt tölt el online (akár együtt, akár időbeli késéssel) annál inkább van esély arra, hogy szabad kapacitást (holt időt, maradék időt, céltalan időt) találhatunk. Most már csak meg kell szerezni. Nem szerencsés bekiabálni az online térbe, hogy ki az akinek annyi felesleges ideje van, hogy helyettem gondolkodna egy kicsit, vagy helyettem keresne valamit, esetleg helyettem oldana meg olyan feladatot, helyettem végezne el olyan műveletet, amire én is képes vagyok? (Offline ne is reménykedjünk, hogy beválik ez a csel. Menjünk csak át a szomszédhoz és próbáljuk rávenni, hogy jöjjön át helyettünk elpakolni a rendetlenséget, vagy elvégezni valamilyen házimunkát és számoljunk a következményekkel, de ne hivatkozzuk a török átokra…) Direkt megoldás helyett tegyünk fel ártatlan kérdést és semmiképpen ne kövessük figyelemmel, hogy mi történt eddig a csoportban. Nekünk nem megoldás kell, mert annak a megkeresése a csoporton belül is idő és a csoporton kívül is idő, amit éppen mástól szeretnénk elrabolni, nem pedig a magunkéból elhasználni. (pl. egyszerűbb és főleg gyorsabb a tanártól kérdezni, mint elolvasni a kurzusleírást, amit a félév elején kiadott…)

A jelenség sokkal egyszerűbb és gyakoribb, mint gondolnánk, de könnyen összekeverhetjük a web2 előnyeivel. Joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy hát akkor nem arra való a web2, hogy másoktól hasznos információt kapjunk (mások kapacitásának felhasználásával)? Hát nem (csak) erre való. A második félreértési lehetőség pedig nyilván az adok-kapok egyensúly patikamérlegen történő kimérése, vagyis akkor jó a web2 környezet, hogy ha legalább annyit kapok, mint amennyit adok. Nem szükséges mérni, elegendő ha odafigyelünk néhány alapelvre. Nézzünk egy rövid esettanulmányt, a tanulság erőltetett megfogalmazása helyett.

LMGTFY effektus: “Jajj, nagy bajban vagyok, segítsen már valaki, mert különben még rosszabb helyzetben leszek, mert nem tudom használni X dolgot és azt sem tudom mi az, vagy hogy kell és reménytelen a helyzetem.” (valójában meg se próbáltam, utána se jártam, rá se kerestem, vagyis nem szántam rá időt, de ti biztosan, vagy ha nem, akkor úgyis megsajnáltok és megteszitek helyettem, vagyis bízom benne, hogy van itt valakinek maradék ideje és majd ha visszanézek, akkor megköszönöm a megoldást)

WEB2 megoldás: “Elakadtam. Eddig az X dolog használatában a következőket lépéseket tettem és ez történt és utána ez és akkor ez és végül ez. Itt akadtam el, ezt próbáltam és már látom a következő utáni lépést de nincs meg a következő. Kérem azokat, akik tudják a következő lépést, írják ide, hogy másoknak már egyszerűbb legyen az egészet végigolvasva” (valójában megmutatom, hogy a digitális lábnyomaim hova vezettek és hol vagyok most, hátha másnak az első lépés is hiányzott, vagyis adok a közösségnek és csak azt kérem, ami nekem több idő lenne, mint másoknak és ha kapok megoldást, akkor az így elnyert időt szintén naplózva a közösség javára fordítom majd).

Na jó, de mi is az az LMGTFY?! – teheti fel ilyenkor a kérdést a blogbejegyzés olvasója, aki rászánta az időt az olvasásra. Rendben, ha nincs más megoldás, akkor ígérje meg, hogy nem sértődik meg és KATTINTSON IDE… 🙂