Lelkes barátja vagyok a tudományos disszeminációnak. Nem a felolvasóülésekre és tudományos konferenciákra gondolok, hanem azokra a rendezvényekre, ahol kutatási eredményekről kötetlenül beszélgethet kutató és nem kutató. Többször és több helyen írtam már róla, hogy a kutatások kötelező elemévé tenném a tudományos konferenciák mellett az értelmező beszélgetéseket, ismertetőket, ahol a megfelelő interaktivitás is biztosított. Két féléven keresztül a neveléstudományi MA kutatásmódszertan kurzus egyik előadásának tanítottam az alapvető formákat és igyekeztem lelkesedni és lelkesíteni az ügy érdekében. A hétvégi Tudományfesztiválon megrendezett Tudáspresszó egy jó példa volt a tudományról való beszélgetésekre.

A témától függetlenül csaknem az összes beszélgetésen előkerült a tudomány és a média kapcsolata. Alig találni olyan kutatót, vagy kutatási területet, ahol ne lennének komoly társadalmi tévképzetek, hiedelmek, vagy csak egyszerűen a megértést akadályozó ismerethiány. A tudományos kutatások nem önmagukért és lelkes kutatók ambíciójának kibontakozásáért jönnek létre, hanem elsősorban arra, hogy a világ legalábbis néhány lépéssel ne hátrébb, hanem előrébb legyen. A folyamatok, jelenségek megértésének, magyarázatának komoly üzenetértéke lehetne, ha célba juttatható lenne a korábbinál szélesebb tömegekhez. A tudomány és média, a tudományos eredmények és a közvélekedés közötti kapcsolat nyilván minden területen fontos, de a neveléstudomány esetén ijesztő képet mutat. Természetesen ez lehet túlzás, hogy ha az atomenergia felhasználásával kapcsolatos vélekedést és az atommagkutatás eredményei közötti távolságot elemzem, de vannak helyzetek, amikor a pedagógia és a neveléstudomány egyáltalán nem szinonímiái egymásnak. Egy fiatal, érthető és a hétköznapi életben is megfigyelhető jelenségekkel foglalkozó tudománynak még nehezebb dolga van, hiszen gyakran a tudományosságáért is küzdenie kell. Jelzés értékű lehet, ha végiggondoljuk, hogy egy Tudáspresszó jellegű rendezvényen mik lenne a neveléstudományi kutatások kérdések és arra milyen választ adnának. A társadalmi tévképzetek erősségét különösen erősen érzem, amikor MA kurzusoknál az előadások felépítésében és stílusában a nézetformálásra is oda kell figyelni, esetenként komoly provokációval.

a tudományos kávéház egyes témáihoz az ELTE PPK ITOK virtuális környezetben készített beszélgetésekkel igyekezett hozzájárulni, amelyeket a szervezők a helyszínen a beszélgetés közben, illetve az érdeklődőknek is levetítettek

A pszichológia, nukleáris energia, immunológia témáknál kivétel nélkül hallhattunk egy vagy több olyan kérdést, amiről a kutató és a tudomány egészen mást gondol, mint azt erre a kérdésre egy közvéleménykutatással általánosított válaszban olvashatnánk. A hír mindig csak akkor hír, hogy ha ijesztő és általában negatív szenzáció. Jól működő dolgokról éppúgy nem lehet hallani, mint a korábban napvilágot látott hír pár nappal későbbi cáfolatáról. A beszélgetésben megszólaló kutatók erre szép példákat hoztak. A közvélemény nem foglalkozik a valóban fontos kérdésekkel. Miért is tenné, ha nem ez a foglalkozása? A Demetrovics Zsolttal történt beszélgetésből érdemes kiemelni, hogy az alkoholfüggőség nagyobb gond, mint mondjuk a kábítószerfüggőség, pedig a közvélemény (amely többségében alkoholfogyasztó) ezt egészen másképp látja. A társadalom mindig annak a problémának a megoldására áldoz forrásokat, amelyik személyesen zavarja az egyes embereket. A technikai függőség, illetve (szerényebb kifejezéssel) a technikai eszközök fokozottabb használata azzal is magyarázható, hogy a társadalom a kisebb közösségekben megszokott kapcsolatrendszert a nagyvárosban és az életmódváltozásban elveszíti, majd a technikával igyekszik pótolni. Megtudhattuk, hogy az internetfüggőség nem önálló betegség, mert egyrészt nem olyan gyakoriságú, másrészt nehéz a jelenséget megkülönböztetni más, hasonló jelenségektől.

 
A teljesség igénye nélkül idézett gondolatokban megragadott az a tény, hogy a cunami következtében megsérülő atomerőmű mellett 16.000 ember halt meg, amelynek a médiában összehasonlíthatatlanul kisebb visszhangja volt. Aszódi Attila nukleáris mérnök a beszélgetésben utalt arra is, hogy a negatív kampány mellett esetenként pozitív sem mindig az, aminek látszik. Ki ne örülne ha szélenergiából nyerné az áramot kevésbé környezetszennyező módon? Mint megtudtuk, ennek a háztartásban való felhasználása végül drágább lenne, mint a már megszokott megoldások. A pszichológia és atomenergia után az immunológia békés témának tűnt a média közvetítő szerepét tekintve, de csak azért mert elfelejtettem, hogy a közvélemény egy része komolyan ellenzi a megelőző oltásokat. A beszélgetéseket vezető Fábri György elmondta nekünk, hogy a kollégáival együtt elemzett kb. 28.000 hír közel 0,5%-a volt tudományos kutatással, eredményekkel kapcsolatos, ami rettenetesen kevés. Lőrincz Andrástól megtudtuk, hogy a gyakran hülyének gondol számítógépnek valójában nem volt lehetősége jobban megismerni minket és ezért nem tudja ugyanazt a kontextus biztosítani nekünk, mint más embertársaink, így a félreértések szinte törvényszerűek. Engem meglepett, hogy az informatika ennyire sok más területtel képes hatékonyan kooperálni.

 
A kutatók előtt két szimbolikus út bontakozik ki, amelyekre a beszélgetések során is hallhattunk egy-egy példát. Az egyik megoldás, hogy fizikakönyv készül a jövő elnökeinek (a fizika és az elnök bármivel behelyettesíthető), a másik megoldás pedig, hogy nehezen nyíló kapukat telepítünk, hogy a vendégek legalábbis felhúzzák a vizet a kútból (a kapu és a víz bármivel helyettesíthető, a vendég pedig lehetne akár a közvélemény is).