2012. április hónap bejegyzései

Tudományos presszó

Lelkes barátja vagyok a tudományos disszeminációnak. Nem a felolvasóülésekre és tudományos konferenciákra gondolok, hanem azokra a rendezvényekre, ahol kutatási eredményekről kötetlenül beszélgethet kutató és nem kutató. Többször és több helyen írtam már róla, hogy a kutatások kötelező elemévé tenném a tudományos konferenciák mellett az értelmező beszélgetéseket, ismertetőket, ahol a megfelelő interaktivitás is biztosított. Két féléven keresztül a neveléstudományi MA kutatásmódszertan kurzus egyik előadásának tanítottam az alapvető formákat és igyekeztem lelkesedni és lelkesíteni az ügy érdekében. A hétvégi Tudományfesztiválon megrendezett Tudáspresszó egy jó példa volt a tudományról való beszélgetésekre. Tovább a folytatáshoz

A térintegrálás első lépései

Oktatás-módszertani innovációkban bővelkedő félévünk egyik mérföldkövéhez érkeztünk, amikor pár napja éles helyzetben sikerült egy-egy tanórára összekapcsolni virtuális és valós oktatási környezeteket. A nehezen áttekinthető technika meglepő módon elsőre működött, másodikra már akadtak gondok. A félév ezen szakaszában szokatlanul szerény hallgatói részvétellel megtartott órák összességében jól sikerültek.

Röviden vázolva: az ELTE PPK KAZY 405 termében az andragógia MA hallgatókkal egy átlagos témájú Információtudomány előadáson ültünk. Az előadás élő közvetítésben a prezentáció képével és az előadó hangjával online is elérhető volt és az előadás után is elérhető maradt. Ennek a közvetítésnek a hangja hallható volt az ELTE PPK Virtuális Oktatási Környezetében, ahol néhány avatar az erre kialakított részen követhette “élőben”, vagyis azonos időben. Tovább a folytatáshoz

Instruktivitás vagy online reformpedagógia?

Viaskodnak bennem a moodle iránti elkötelezettség és a keretrendszerhez kapcsolódó emlékek, illetve a web2 eszközök, közösségi portálok aktív használatával kapcsolatos pozitív tapasztalatok. A hírforrások alapján a készülődő konfliktus úgy tűnik, hogy nem csak engem foglalkoztat. Az előző évben már többen az LMS rendszerek végnapjairól kezdtek el írni és a MoodleMoot konferencián én is meglehetősen pesszimista voltam néhány lehetséges jövőképpel kapcsolatban. Távolról nézve ez egy online csata lesz, amiben majd megmérkőzik az egyre nyitottabbá váló és kapcsolódási pontokat kereső keretrendszer, a független eszközök és alkalmazások egyre inkább integrálódó és a felhasználók értékelése alapján egyre letisztultabb képet mutató digitális tolltartó. A frontok közeledésével abban egyre inkább biztosabbak lehetünk, hogy ez nem az eszközök, hanem az online tanulásról szóló felfogások küzdelme lesz. Tovább a folytatáshoz

A tanítás, tanulás hatékony szervezése az eredményesség érdekében

A Szeged Kistérség Társulása Közoktatási Intézményének “Pedagógus szerep és eredményesség” címmel meghirdetett továbbképzési napján tartottam előadást Szegeden. A továbbképzési nap két plenáris előadással indult, előttem Zsolnai Anikó beszélt a változó pedagógusszerepről. A tanítás és tanulás szervezése lehetőséget adott, hogy egy kicsit eltérjek az osztálytermi folyamatok didaktikájától és aktuális kutatási területem felé is elkalandozzak. Az eredményesség egy érdekes kulcsfogalom, amit szintén örömmel fedeztem fel az előzetesen megadott címben, hiszen ez az oktatásról való gondolkodásnak egy gyakran elfelejtett nézőpontja. A helyi TV az előadások előtt rövid riportban a hatékonyság és eredményesség fogalmáról kérdezett, hogy ezek mennyire újak a pedagógiában, szűkebb értelemben az iskolában? A digitális táblára irányuló kérdésre számítottam, de meglepő módon a technika emberiségre gyakorolt káros hatásainak témája elmaradt, illetve az “ezután most minden digitális lesz?” konkrét kérdésében összesűrítve került elő. A kérdező pozitívan állt a rendezvényhez, a témához és (amennyire érzékelhettem) valószínűleg hozzám is, így alapos okunk lehet feltételezni, hogy a közgondolkodásban ezek a kiemelt témák, erre kíváncsiak a szakterületen kívül dolgozó érdeklődőt. Tovább a folytatáshoz