Középiskolás koromban elámultam, amikor a fényerősséget tanultuk. A jelenségek méréseknél általában minden olyan természetesen bonyolult volt és ez így volt akkor is, amikor az alapvető mértékegységekhez értünk. Lenyűgözött, hogy az egységes meghatározást milyen pontossággal lehet (és kell) megadni. Ehhez képest fura érzés volt, amikor a fényerősségre egyszercsak azt mondtuk, hogy a mértékegysége 1 kandela, ami megközelítőleg 1 viaszgyertya fényerőssége. Az internet információ- és kommunikációáramlásában is érdemes lenne kidolgozni az alapegységek rendszerét. Természetesen legtöbbünknek a lájk ugrik be, mint alapegység, de ezzel én nem értek egyet. Tovább a folytatáshoz →

Fordulópontok hetét tapasztalom online és virtuális életemben. 2008. március 21-én, vagyis ma 4 évvel ezelőtt regisztráltam Janos Waldron nevű avataromat a Second Life virtuális környezetbe. Emberi megjelenést választottam akkor és ennek megfelelően cselekednék most is. Az elmúlt években az avatarom, mint virtuális megjelenésem nem sokat változott. Mindig is az volt a szándékom, hogy amennyire csak lehet, saját magam valós képére formáljam és továbbra is ezt az irányt szeretném követni. Sajnos az avatar szerkesztésében nem vagyok túl ügyes, illetve nem szánok rá elég időt és egyelőre csak szeretném ha hasonlítana, de alaposabban megvizsgálva sajnos ez nem mondható el. Ha a virtuális környezetet kommunikációs plattformként értelemezem (mostanában ez áll hozzám a legközelebb), akkor az avatar megjelenésének komoly jelentősége lenne, csaknem akkora, mint valós környezetben való megjelenésünknek. A virtuális környezet technikai szemléletű megközelítésében az avatar külsője teljesen közömbös, hiszen kommunikálni, tevékenykedni bármilyen megjelenéssel egyformán lehet. Tovább a folytatáshoz →

Az 5. VIRTUAL WORLDS – BEST PRACTICES IN EDUCATION konferenciáról legalább háromféleképpen kellene írni. Egyrészt a konferencia minden korábbihoz képest gazdag, sokszínű, érdekes és határozottan felfelé ívelő szakmai tartalma lehetne elemzés tárgya. Másrészt nem szabadna elfelejteni, hogy egy olyan globális rendezvényről van szó, amit virtuális környezetben rendeztek meg. Tapasztaltnak gondolt konferenciaszervezőként mondhatom, hogy kifogástalan munkát végeztek, valódi konferenciaélményt kaptunk. Harmadrészt ez a rendezvény, illetve ez a korszak mérföldkő a virtuális környezetekről való gondolkodásban, vagyis most valami változik, fordulópont környékén járunk. Tovább a folytatáshoz →

Az andragógia MA nappali és levelező csoportjával, a “Távoktatás és eLearning” kurzusnál vegyes oktatási környezetben haladunk előre a félév során. A szerdai kontakt tanórát weben, később visszanézhető megoldással közvetítjük, majd a hallgatóknak blogot kell írniuk az adott hét témájában. Az oktatásszervezés facebook csoportfelületen zajlik, illetve heti rendszerességgel szervezünk virtuális konzultációt Second Life környezetben. A félév első harmadában a távoktatás kurzus tematikája az alapos fogalmi rendszerezésre épül, ahol tisztázzuk a fogalmakat és fokozatosan megkezdjük a hétköznapi nézetek és tévképzetek átformálását. A félév első harmada minden szempontból mérföldkőnek ígérkezett és az elvárásokban végül nem kellett csalatkozni. A hallgatók gondolkodása érezhetően formálódik és már komolyabb kérdések felé közeledhetünk. A blogok egyre jobbak, az első látásra könnyű, valójában pedig nagyon nehéz műfajban egyre jobban és felszabadultabban mozognak azok, akik végül a félévközi gyakorlati teljesítés mellett döntöttek. A virtuális környezetben azt hiszem a többség elérte azt a bizonyos holtpontot, ahonnan már komfortos és jó érzés virtuális környezetben dolgozni és a figyelmet nem a környezet menedzselése, hanem érdemi és tartalmi munka köti le. Tovább a folytatáshoz →

Manapság már szinte nincs is olyan hét, hogy ne találkozzunk a digitális és nem digitális nemzedékek közötti különbséget mesterségesen fokozó, tipikusan hangulatkeltő hírrel. A bizonytalan kiindulási pontokra épített merész következtetések célja, hogy az olvasót megdöbbentsék, megbotránkoztassák, hogy végül kimondhassa csendben vagy hangosan, hogy “ezekamaifiatalok” és hogy “bezzegazénidőmben”. Olvasó és hírszolgáltató rendre egymásra találnak a digitális eszközök használatának területén is.

Több hazai hírportál is összefoglalókban ismertetett egy angliai felmérést, amely szerint az angol gyerekek az iPhone telefont azt bezzeg tudják használni, de a cipőjüket meg nem tudják bekötni. Az iPhone használatától messze álló felnőtt ilyenkor nosztalgikusan gondol a cipőfüzőre és máris beindul a megbotránkozás folyamata. Mielőtt csatlakoznánk ehhez a békebeli életérzéshez, tekintsük át a hírt alaposabban, majd gondoljuk oda azt is, amit az eredménysugallmazástól (és önmagát beteljesítő hipotézisektől) sem mentes kutatásból a brit kutatók kifelejtettek. Tovább a folytatáshoz →