A sötét fény árnyékából sem lesz lidérc

A plágium (akár az árnyék) olyan sokféle formában fordul elő a természetben, hogy már pusztán a sokszínűsége és kreatív formái is létjogosultságot adhatnak neki a létezésre. Ne küzdjünk ellene, ne gondoljuk, hogy ez valami rossz, hiszen ez nem más, mint az alkotóerő és az eredetiség hiánya, ami természeténél fogva gyakoribb kell legyen, mint a produktivitás. A plágiumot foglamát napjainkban elsősorban szellemi termékek, elsősorban írásművek, kisebb mértékben más alkotások engedély és hivatkozás nélkül eltulajdonítására szoktuk alkalmazni, pedig ennél sokkal látványosabb esetekkel lehet találkozni az emberi viselkedés, cselekedeteket, nézetek, szinte bármely emberi megnyilvánulás vonatkoztatási rendszerében. A plágium szó egyrészt túlságosan is elhasznált, másrészt pedig túlságosan fennkölt ahhoz, hogy azt a komplex jelenséget ezzel a szóval illessük. Sokkal találóbb az árnyék kifejezés, ami nemcsak barátságosabb, hanem bizonyos tulajdonságai kiválóan mutatják a plágiumnak azt az oldalát, amiről nem szoktunk, nem tudunk, vagy nem akarunk beszélni.

Az árnyék mindig egy lépéssel előtted jár, vagy egy lépéssel mögötted, de soha nem rajtad. Közismert idézet. Egy témájában, műfajában és stílusában ide nem illő filmben hangzik el a mondat. Az árnyéknak kialakulásához mindig is szükség van valamilyen erőre és valamilyen forrásra. Az erő, akár a fény, független lehet mindkét személytől és ne engedjük magunkat azzal becsapni, hogy a fény minden esetben valamilyen világos erő, valami fényes, ami csak jó lehet. Az erő adódhat szükségből, kényszerből, irigységből, kétségbeesésből, de éppúgy adódhat a feltétlen csodálatból és az elvek nélküli engedelmességből. Ne legyünk optimisták, a sötét erő a gyakoribb és meglepő módon gyakrabban is alakít ki árnyékot, mint a természetes fény. A forrás a legtöbb esetben tehetetlen, vagy nem is veszi észre, hogy egy folyamat akaratlan részesévé válik a létezésével. A forrás ereje félreismerhetetlen. Sok mindent lehet róla mondani, különösen az árnyékok és árnyjátékok megfigyelése alapján, de figyelmen kívül hagyni nem lehet, megszüntetni nem lehet, elfelejteni nem lehet. Próbálkozhatunk azzal, hogy bezárjuk, lefedjük valamivel, de ilyen esetben már csak az a kérdés, hogy hol és milyen gyorsan bukkan majd fel a nevetséges, vagy éppen közömbös akadályok egyszerű túlhaladása (nem, nem leküzdése, hanem túlhaladása) után.

A jelenség igen egyszerű. Szükség van az erőre és a forrásra és a legtöbb esetben máris kialakulnak árnyékok. Ha valódi plágiumot szeretnénk, akkor nincs más dolgunk, mint úgy mozogni ahogyan az árnyékok. Vagy távolról utánozzuk le a mozgást, vagy egyszerűen saját magunkkal rajzoljuk körbe az árnyképeket, mint súlyos baleset után a földön fekvőt. Egy forráshoz sokféle árnyék tartozik, hiszen sokféle erővel világíthatjuk meg és sokféle irányból. Igazán változatos, interaktív világ, nem panaszkodhatunk.

A forrás és az árnyék különbsége a felületes szemlélő számára is könnyen felismerhető. Beleértve az olyan eseteket is, amikor megszólalásig ugyanaz a végeredmény, amit nagyon sokan szoktak másolni, irigyelni, figyelni. Ritkábban kerül a figyelembe középpontjába a produktumig vezető út és mint gyakran tapasztaljuk, ezt még ritkábban szokták irigyelni, másolni, vagy akárcsak figyelni. Ha felküzdjük magunkat egy hegyre, vagy ha csak úgy teszünk mintha ott lennénk, akkor nem ugyanazt az arcot látják fogják látni rajtunk. Az elégedettség és győztes diadalittassága egészen más, hogy ha ténylegesen is küzdöttünk érte az elemekkel, vagy ha csak egyszerűen az árnyékot formálva úgy teszünk mintha ezt megtörtént volna. Igazán érdekessé csak akkor válik a történet, amikor elmúlik a fennkölt pillanat és a forrás elindul másik irányba és változnak az árnyékképek körülötte.

Az árnyjátékok lenyomatainak lepkegyűjteménye veszélyes hely, de egy rövid sétát nem szabad kihagyni, ha ilyen helyre jutunk el vándorlásaink során. A szemrevételezés a későbbiekben is segítségünkre lehet, hogy ha nem gombostűvel átszúrt, hanem dinamikusan mozgó egyedi esetekkel találkozunk. Szemrevételezzük hát, hogy az árnyékképek alakját utánzókról milyen gombostűvel átszúrt felvételek készülnek a leggyakrabban!

  • Az “aktív némaság” esete viszonylag gyakori. Legfontosabb jellemzője, hogy hallgat az árnyékképekről, különösen a forrás, vagy más árnyékvadászok között. A hallgatása aktív: miközben az árnyékról nem beszél, mindenkivel szeretné tudatni, hogy ő bizony nem beszél róla. (Ugye hallod, hogy én nem mondok róla semmit?!) Az árnyjátékok állandó elviseléséhez szüksége van arra, hogy ne is gondoljon rá, mert még a végén szembe kell nézni vele. Ha nem gondolok arra, hogy vannak források és vannak árnyékok, akkor talán az közelemben ható erővel sem kell szembenéznem.
  • A “divatos szenvedő” ritkább, de nagyobb zajjal járó eset. Bizonyos körökben a csoporthoz való tartozás közös értékei között alapként definiálják a szenvedést, a panaszkodást, a folyamatos nehézségek állandó emlegetését, ahol a küzdelem nem a cél, a folyamat és a hegymászás egy kellemetlen mellékhatás, amivel együtt lenni bizonyára folyamatos panaszra ad okot. A szenvedő árnyékvadász folyamatosan panaszkodik, de leginkább az zavarja, hogy árnyék mozog és utána kell mennie, de a két másolati állapot között eltelt időben védtelen és ezt mások is megláthatják.
  • A “fájdalmas lemondások áldozata” az egyik leginkább árnyékfüggő, akinek már olyan jól megy a másolat és a pozícióba való belehelyezkedés, hogy nincs elég ideje a különböző állapotok rögzítésére, ezért bizonyos árnyékokat ki kell hagynia. Ezeket komoly lemondásként éli meg és nem felejti el mindezt közölni a környezetével sem. A vélekedései átlátszóak, mert számára felesleges és nem fontos dolgokról mond le. A lemondás akkor az igazi, hogy ha nekünk fontos dologtól válunk meg hosszabb, vagy rövidebb időre, ami nélkül talán létezni se nagyon tudunk, legalábbis a lemondás pillanatában ez elképzelhetetlennek látszik. A lemondás soha nem a feleslegestől való megszabadulás, hanem valami értékestől való elszakadás, de erről nem is szoktunk beszélni, mert a legtöbb esetben szólni sincs erőnk az adott pillanatban. Az árnyjátékok világában mégis a felesleges dolgok elhagyását jegyzik, természetesen jóleső baráti mosollyal nyugtázva.

Mindezek ellenére ne legyünk pesszimisták! Először is ne higgyünk a másolatoknak. Beethoven hegedűsversenyét is sokféleképpen el lehet játszani, még akkor is ha a kotta ugyanaz. Mi szükség lenne a karmesterre, hogy ha a zenekar a próbán rendesen akarná eljátszani, ahogyan az le van írva. Miért is kellene belőle másolat, és miért ne lenne egy kicsit önvallomás és egy kicsit az eredeti? A zenekar persze végül a karmester nélkül is játszik, de az már aligha másolat, legfeljebb egy film.

Tanulság? Minden esetben vigyünk magunkkal erős, pozitív és tiszta fénnyel világító lámpát (ilyesmi az őszinteség és átláthatóság), esetleg zseblámpát (ilyen a humor), ettől még a legerősebb árnyékok is hamar megszűnnek létezni.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória