November 7-én egy fogalmi rendszerező előadással folytattuk az Informatika az oktatásban 1. kurzusunkat a pedagógia BA oktatási asszisztensekkel. A félév középső harmadában nem jellemző ugyan az előadásokon való részvétel, de mintha kezdene kialakulni egy kitartó kiscsoport.
[slideshare id=10054326&doc=infoktatasban106-111107030142-phpapp02]
A fogalmi rendszerezés az oktatási környezet fogalmát járta körbe, illetve kereste az így kialakult rendszer kapcsolódásait a környezetben kiteljesedő technológiával és eszközrendszerrel. Az oktatási környezet egy viszonylag új fogalom. Kicsit kísérleteztünk az értelmezésével, de végül a felosztást, az alkategóriákat az oktatásban való jelenlét és személyes kommunikáció lehetőségeinek besorolása adta meg. Az előadás és a kérdések alapján utólag is úgy érzem, hogy ez a négyes rendszer (beleértve a kategóriák kreatív példáit) tartható lesz a későbbiekben is, legfeljebb az elnevezéseken kell változtatni. A környezet technológiája és eszközrendszere fogalom igyekezett bemutatni, hogy ebben a négyes felosztásban hogyan, milyen technológiát felhasználva valósulhat meg az információs és kommunikációs folyamatokat középpontba állító oktatási modell. Nem új dolgok kerültek elő, inkább a megvalósulási lehetőségeket és korlátokat jártuk körbe. Természetesen nem tudtam eltitkolni sajátos és bizonyos értelemben eretnek nézeteimet a mobil tanulásról. Bízom benne, hogy a sok feltétles módra épülő mondat lehetőséget hagyott a hallgatók számára más hozzáállás kialakítására is. Kicsit hosszabban beszéltem a virtuális oktatási környezetről, ami az aktuális kutatásokon való gondolkodásnak, illetve ennek a területnek a nem túl elterjedt jellegével is magyarázható. Már csak négy előadás van hátra a félévből, így a zárt rendszer felé haladva egyre sürgetőbb feladatként jelenik meg a módszertan átgondolása.