Az online bőség zavaros kosarából mindenki egyaránt vehetne

Korábban már több bejegyzésben is foglalkoztam a Google+ lehetőségeivel, várható hatásával és kerestem a megoldásokat arra, hogy érdemben is tudjam használni, annak ellenére, hogy nem vagyok a Google szolgáltatások márkafüggő rajongója. Egészen egyszerűen zavar az egyébként nagyszerű rendszer szinte teljes kihasználatlansága. Ez részben kritika, de legalább annyira önkritika is, hiszen én is sokszor próbálkoztam már a napi szokások rendszerébe illeszteni, mindeddig jelentősebb eredmény nélkül. Legtöbbször 1-1 követésig, vagy néhány duplikálásig jutottam, ami messze elmarad saját várakozásaimtól is. Lassan igaz lesz, hogy többet írok, mint amennyit használom 🙂 de még mindig abban a fázisban vagyok, amikor keresem a helyét.

A hírek alapján úgy tűnik, hogy ezzel a szokással és érzéssel nem vagyok egyedül. Állítólag már a fejlesztők sem nagyon hisznek a rendszer sikerében. Bármilyen statisztikát nézünk, bizonyos hogy a felhasználás és az ott eltöltött aktivitás csökken. Ha már keresgélni kell az aktív felhasználókat és rendőrségi ügyekhez hasonlóan hipotetikus személyiséget rajzolhatunk a ritka aktivistákhoz, akkor valóban gond lehet. Sokan már most a bukásról beszélnek, ami talán egy kicsit túlzás, de az bizonyos, hogy érdemes alaposan átgondolni a rendszerhez fűződő viszonyunkat. Szerintem nem releváns, hogy a Goolge vezetői sem használják ki a rendszert, de a rendszerrel kapcsolatos érzéseket biztosan tovább viszi lefelé a lejtőn. A kihasználatlanság okát sokféle irányban lehet keresgélni. Szerintem a helyzet egyszerű. Hiába nagyszerű szolgáltatás, a célzott online szokásformálás legalább annyira nehéz mint az offline, különösen abban a helyzetben, ha “telített a piac” és az új környezetben egyszerre akarjuk a megszokott régi érzést, illetve valami csábítóan újat. Ilyen feltételek mellett garantált a csalódás és az elvándorlás.

A Facebook szerkezeti változásai (nevezzük fejlődésnek) szinte minden nap elgondolkodtatnak arról, hogy a Google+ mégiscsak egy üres lap lenne, amit szakmai célokra is lehetne használni. Ügyeskedhetek a facebook hírfolyam kezelésével, törölgetek serényen, az új ismerősök többségét már bele sem veszem a hírfolyamba, de mégis egyre több olyan elem van, amire nem szeretnék időt fordítani. (Persze lehet, hogy egyre kevesebb dolog és pláne egyre kevesebb ember érdekel igazán…) A személyesre formált facebook tartalma is erősen elkezdett iwiw jellegű lenni, ami nem csoda, hiszen egyre többen települnek át az iwiw felhasználók közül és részben hasonlóan használják, mint a régebbit. A kezdeti lelkesedés után megpróbáltam már twitter ismerőseim számát is csökkenteni, de vagy sajnáltam rá az időt, vagy csak nem tudtam dönteni. Az információáramlást mindenéppen mesterségesen korlátozni kell, ha az ember nem akarja az egész napot a keretrendszereinek a menedzselésével tölteni, amit egyébként sem tud megtenni. Az általam régótá vágyott “egy rendszer mindennek felett” állapot még várat magára. A facebook mindenesetre javította egy kicsit, mert a mai naptól engedélyezte nekem is a videóhívás használatát. Az ismerőseim, kollégáim örömére igyekezni fogok, hogy véget vessek a szöveg alapú kommunikációnak 🙂 Az igazán kiváló szolgáltatás a video-voicemail lenne továbbra is.

A wiwesedő facebook és az újdonság lehetőségét, illetve a reménytelen kihasználatlanság kettőségét mutató Google+ mellett néha gondolok a LinkedIn megváltó esélyére is. A nehezen formálható környezet mellett itt leginkább más rendszerek bekötött és duplikációkat folyamatosan biztosító információáramlását találom. Nem vagyok gyakorlott felhasználója, de teljesen kezdő sem és mégis küzdök a dilemmával, hogy az offline kapcsolatok leképezésére használjam, vagy engedjem az online szakmai kapcsolatok terjedése felé is, esetleg ismerkedjek olyanokkal, akikkel nem ismerjük egymást, de bőven akad közös érdeklődési terület, szakmai irány, stb. Ha LinkedIn nem lenne több, mint online szakmai névjegy, azt hiszem nyugodtabb lennék, de ez a felület, amit a leggyorsabban hagyok ott online. Még az sem vígasztal, hogy az elmúlt 90 napban összesen 13-an nézték meg a profilomat.

A Google, mint kezdő maffiafőnök nem csak a Google+ hanem a Google wave rendszerét is gyilkosnak szánta. Az előbbinek (mint tudjuk) a faceboot lett volna az áldozata, de a nagyon régi hírek szerint az utóbbi az emailt iktatta volna ki a webről. Megjegyzem ezért én nagyon hálás lettem volna, de sajnos ez a hadjárat sem járt sikerrel. A wave amúgy szép csendben fejlődik miközben nem is figyelünk rá, talán még annyira sem, mint a Google+ vagy LinkedIn újdonságaira. Egyre jobb kollaboratív felület áll rendelkezésre, de nem nagyon tudnék olyan kollégát említeni, aki rendszeres felhasználó lenne. A találkozók “hullám űrlapja” pedig nem is olyan rossz és érdemes kattintani a MindMeister kiegészítőre is. Lehet nincs a figyelem középpontjában, mert többet már átlátni se vagyunk képesek, nem hogy befogadni, de az a felület is sok igényt képes kielégíteni.

A sokféle és sokoldalú rendszerek tömege alapján azt biztosan kijelenthetjük, hogy ha valaki online tanítást-tanulást támogató rendszert szeretne, akkor biztosan talán megfelelőt. Ha mégsem, akkor az nem a rendszerek hibája. A Pedagógia-Online egyik közelgő webináriumán több előadást is hallunk majd arról, hogy milyen tervezett rendszerek és milyen szabadon elérhető alkalmazások tudják segíteni a tanárok és tanulók munkáját. Doktorandusz koromban a szakmai közélet szervezésének erős áramlatában, annak idején még naptárral a kezemben egyeztettem időpontot. Általában elfoglalt voltam, rengeteg kutatási megbeszélést tartottunk akkor. Egy kedves cimborám egyszer meg is jegyezte, hogy ha ilyen sok kutatási megbeszélésünk van (beszélünk a kutatásokról), akkor hogy jut időnk kutatni (érdemben csinálni valamit)? Online rendszerek és közösségi portálok sokaságát szemlélve egyre inkább az az érzésem, hogy ez a hasonlat érvényes itt is.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória