A múlt heti rögtönzött pihenőnap után az “Informatika az oktatásban” kurzuson ma továbbléptünk a didaktika és oktatás-informatika határvonalán húzódó keskeny ám annál izgalmasabb úton. A pihenő után illik behozni a lemaradást mielőtt az valóban lemaradás lenne, így a mai nap két kisebb előadásra került sor. A hallgatók a korábban már megnyitott közös jegyzetet folytatták és vidám hangulatban töltöttük el a szorgalmi időszak harmadolópontjának előadását.
[slideshare id=9522098&doc=infoktatasban103-111003071930-phpapp02]
Az IKT támogatott oktatás modellje egyelőre még csak szerény formában készülődik és keveset mutatott meg magából, ami nem is biztos hogy baj, mert öltözetlenül könnyen lehet, hogy az eredetivel ellenkező hatást váltana ki. Az IKT támogatott oktatási folyamat következményeinek átgondolása egy részben módosított folyamatértelmezést produkált, ami az előadásban tartalmilag jobban is kapcsolódott az előzőekhez, mint ahogy azt a tervezéskor és a vázlatban reméltem. Mindig izgalmas a tartalomról való gondolkodást a folyamat tárgyalásában megjeleníteni, mert így elkerülhető az a széles és kihívóan csábítgató út, amit a tartalom önmagában rajzol ki. Ha a tartalom erőszakkal vagy nélküle nem kapcsolódik más didaktikai kategóriafogalomhoz, akkor könnyen átlépünk a nyers multimédiás világba és távol kerülünk a didaktikai gondolatmenettől. Az információáramlás és dinamika modellezése egészen jól alakult, eljutottunk a hétköznapi példákig, ellenben a motiválás-aktivizálás-megerősítés egységei itt mintha súlytalanná váltak volna, pedig az eredeti tervek másképp szóltak.
[slideshare id=9628071&doc=infoktatasban104-111010053934-phpapp01]
Az értékelés és visszacsatolás tárgyalásának könnyedebb formája lett volna ha nemes egyszerűséggel az egész témát a nemrég még igencsak divatos, ma már egy kicsit elfáradó ePortfolióra szűkítjük. Báthory Zoltán “Tanítás-tanulás rendszerszemléletű modellje” egy jó kiindulási alapnak kínálkozott és az élő gondolamenetben is úgy tűnt, hogy ebben a fogalmi környezetben is megállja a helyét. Érdekes, hogy a web2 kultúra és alapelv szorító hatásától nem menekülve milyen nehéz a modellben megjeleníteni a társaknak az egyénre irányuló értékelő tevékenységét, ami a másik oldal alapján ma már egy természetes (de ki nem használt) lehetőség. A három értékelési forma évtizedek óta kötött fogalmi rendszerébe jól illeszkedett az információ és kommunikáció alapú szemlélet. A diagnosztikus értékelést segítő megismerés, a formatív értékelés soha nem látott lehetőségei is csak nehezen tudták feledtetni a szinte rutinszerűen érkező szummatív gondolkodást.