A neveléstudományi MA intézményfejlesztés szakirány hallgatóinál egy újabb felsőoktatás-pedagógiai “kísérletet” tettem és a félévi kötelező feladatok közé bekerült, hogy a szemináriumi kiselőadást nem csak a teremben ülők számára kell elmondani, hanem az élő internetes közvetítésnek és rögzítésnek köszönhetően később bárki megnézheti és meghallgathatja. A 12 fős csoport nagyrészt nehéz feladatnak gondolta ez a szokatlan műfajt, de az óra sikeresen, eredményesen zajlott le. Örömmel nyugtáztam, hogy a hallgatók fele szó szerint is leírta előadását és a nehezebb pillanatokban fel is használták ezt a segédletet. Természetesen nehéz megítélni, hogy más kurzusoknál hogyan készülnek fel, de ez alapján vélelmezhetünk egy alapos, átgondolt felkészülést, ami az előadások színvonala részben vissza is igazolt. A kisebb szorongás néhány hallgató esetén szemmel látható volt, ami serkentően hatott és kicsit el is űzte a szemináriumok sorozatában az unalmassága miatt csaknem mellőzött kiselőadás műfajt.

A szakmai mondanivaló magáért beszél, ezért ezzel bővebben nem is foglalkoznék. Egy dolgot ki kell azonban emelni, ami több elóadó előadásában is rejtve, vagy direkt közlésben, esetleg az előadás utáni első reflexióban felbukkant. A digitális nemzedéki kérdés vitatása ma már általános, különösen egy ilyen kurzus esetén kiélezett helyzetben. Az előadások közötti pillanatban feltettem azt a kérdést a digitális bevándorlásuk miatt aggódó hallgatóknak, hogy a digitális bennszülött tanulóik, ismerőseik közül kiket ismernek, akik munkájukat szabadon megosztották az interneten (mint ők a prezentációt), vagy érdemi, tartalmi közléseivel mutatták meg, hogy egy adott területen mire képesek (mint ők a nyilvános előadásokkal)? A korszerű technikát nem csak ismerni kell, hanem megfelelő célokra fel is kell tudni használni, amire a csoport munkája egy szép példa.

Video streaming by Ustream

Fontos megemlíteni, hogy a prezentációs technikák területén még mindig van mit előrelépni és az előadó prezentációhoz (annak szövegéhez) kötődő viszonya sem olyan egyértelmű, mint elsőre feltételeznénk egy levelezős, hétköznapi gyakorlatban is sokat tapasztalt és vélhetően sokat produkált csoporttagokhoz képest. (Összességében természetesen nagyon elégedett vagyok, a csoport minden fejleszteni való terület ellenére kiválóan oldotta meg a feladatot.)

Video streaming by Ustream

Ezen a területen nehéz célzott feladatot adni a hallgatóknak, mert a nagyon körülhatárolt téma nem enged teret a felfedező megismerésnek, amire a bőséges források lehetőséget biztosítanak. A szabadabb témameghatározás természetes következménye, hogy a fókuszpontok egy kicsit elcsúsznak és az előadások egy része érdekessége mellett nem annyira a kurzus eredeti céljára koncentrál. Sebaj. Itt jelenik meg a nyilvános eredmények interaktivitásának előnye, hiszen ha elkészülnek a hallgatói blog bejegyzései (várhatóan legfeljebb 2 héten belül), akkor bárki kérdezhet, véleményezhet, hozzászólhat. Szeretnénk is erre kérni mindenki, akinek ideje és ereje, kíváncsisága ezt lehetővé teszi. Az előadások prezentációi, a megosztott közvetítések (illetve a további megosztott előadások) a csoport félévi munkájának egyötödét képviselik. A lehetőségekhez képest a szakirány hallgatói nagyon is készülnek arra, hogy szakértőként segítsék majd az intézmények stratégiájának fejlődését, vagy akár a pedagógus és tanulók hétköznapjait.

Az Informatika az oktatásban kurzus legutóbbi hétfői előadása a félév középső harmadában megszokott viszonylag szerény hallgatói érdeklődésre tekintettel elmaradt, így a korábban beiktatott tartalék felhasználásával folytattuk ezen a hétfőn az előadássorozatot. A hallgatók közös jegyzetelése kezd megszokottá válni és most is voltak, akik élőben, illetve az élő közvetítést figyelve követték az előadást.

[slideshare id=9867243&doc=infoktatasban105-111025010241-phpapp02]

Az egy hét kihagyás a témabemutatás frissességének nem tett jót, akadozva indultunk, de a későbbiekben akadtak jobb pillanatok. Az oktatási tartalom digitális tartalomfejlesztés témakört andragógusoknak is tanítottam már, számos rész szinte teljes egészében itt is megjeleníthető volt. A pedagógia BA kurzusban nem volt kiemelten fontos, hogy fogalmi készletet készítsünk és összevessük a különböző értelmezéseket, habár ezzel akár egy értékes órát is el lehetne tölteni. Az oktatási tartalom, eLearning tartalom, digitális tananyag egymáshoz közeli fogalmai közötti határokat nem feszegettük, de több különböző nézőpont felépítésére azért akadt idő. A médiaelemek és médiakompetenciák értelmezését az EKTF nemrég megjelent “Elektronikus tananyagfejlesztés” című könyve alapján is körbejártuk. Külön kiemeltük a tananyagban megjelenő szövegek kettős jellegét, nem feledve, hogy mindkettőre egyforma mértékben szükség van a hatékony oktatási folyamat támogatásához. Az előadásban felsorolás szinten helyet kapott a taneszköz és tananyag minősítésének kritériumrendszere, illetve a tartalom- és rendszerfejlesztés egyféle áttekintő ábrája is. A cél elsősorban az volt, hogy a leendő oktatási asszisztensek érzékenyek legyenek a minőségi, felhasználhatósági különbségekre, képesek legyenek egy ilyen folyamatban menedzser szemlélettel gondolkodni.

Video streaming by Ustream

Korábban már több bejegyzésben is foglalkoztam a Google+ lehetőségeivel, várható hatásával és kerestem a megoldásokat arra, hogy érdemben is tudjam használni, annak ellenére, hogy nem vagyok a Google szolgáltatások márkafüggő rajongója. Egészen egyszerűen zavar az egyébként nagyszerű rendszer szinte teljes kihasználatlansága. Ez részben kritika, de legalább annyira önkritika is, hiszen én is sokszor próbálkoztam már a napi szokások rendszerébe illeszteni, mindeddig jelentősebb eredmény nélkül. Legtöbbször 1-1 követésig, vagy néhány duplikálásig jutottam, ami messze elmarad saját várakozásaimtól is. Lassan igaz lesz, hogy többet írok, mint amennyit használom 🙂 de még mindig abban a fázisban vagyok, amikor keresem a helyét.

A hírek alapján úgy tűnik, hogy ezzel a szokással és érzéssel nem vagyok egyedül. Állítólag már a fejlesztők sem nagyon hisznek a rendszer sikerében. Bármilyen statisztikát nézünk, bizonyos hogy a felhasználás és az ott eltöltött aktivitás csökken. Ha már keresgélni kell az aktív felhasználókat és rendőrségi ügyekhez hasonlóan hipotetikus személyiséget rajzolhatunk a ritka aktivistákhoz, akkor valóban gond lehet. Sokan már most a bukásról beszélnek, ami talán egy kicsit túlzás, de az bizonyos, hogy érdemes alaposan átgondolni a rendszerhez fűződő viszonyunkat. Szerintem nem releváns, hogy a Goolge vezetői sem használják ki a rendszert, de a rendszerrel kapcsolatos érzéseket biztosan tovább viszi lefelé a lejtőn. A kihasználatlanság okát sokféle irányban lehet keresgélni. Szerintem a helyzet egyszerű. Hiába nagyszerű szolgáltatás, a célzott online szokásformálás legalább annyira nehéz mint az offline, különösen abban a helyzetben, ha “telített a piac” és az új környezetben egyszerre akarjuk a megszokott régi érzést, illetve valami csábítóan újat. Ilyen feltételek mellett garantált a csalódás és az elvándorlás.

A Facebook szerkezeti változásai (nevezzük fejlődésnek) szinte minden nap elgondolkodtatnak arról, hogy a Google+ mégiscsak egy üres lap lenne, amit szakmai célokra is lehetne használni. Ügyeskedhetek a facebook hírfolyam kezelésével, törölgetek serényen, az új ismerősök többségét már bele sem veszem a hírfolyamba, de mégis egyre több olyan elem van, amire nem szeretnék időt fordítani. (Persze lehet, hogy egyre kevesebb dolog és pláne egyre kevesebb ember érdekel igazán…) A személyesre formált facebook tartalma is erősen elkezdett iwiw jellegű lenni, ami nem csoda, hiszen egyre többen települnek át az iwiw felhasználók közül és részben hasonlóan használják, mint a régebbit. A kezdeti lelkesedés után megpróbáltam már twitter ismerőseim számát is csökkenteni, de vagy sajnáltam rá az időt, vagy csak nem tudtam dönteni. Az információáramlást mindenéppen mesterségesen korlátozni kell, ha az ember nem akarja az egész napot a keretrendszereinek a menedzselésével tölteni, amit egyébként sem tud megtenni. Az általam régótá vágyott “egy rendszer mindennek felett” állapot még várat magára. A facebook mindenesetre javította egy kicsit, mert a mai naptól engedélyezte nekem is a videóhívás használatát. Az ismerőseim, kollégáim örömére igyekezni fogok, hogy véget vessek a szöveg alapú kommunikációnak 🙂 Az igazán kiváló szolgáltatás a video-voicemail lenne továbbra is.

A wiwesedő facebook és az újdonság lehetőségét, illetve a reménytelen kihasználatlanság kettőségét mutató Google+ mellett néha gondolok a LinkedIn megváltó esélyére is. A nehezen formálható környezet mellett itt leginkább más rendszerek bekötött és duplikációkat folyamatosan biztosító információáramlását találom. Nem vagyok gyakorlott felhasználója, de teljesen kezdő sem és mégis küzdök a dilemmával, hogy az offline kapcsolatok leképezésére használjam, vagy engedjem az online szakmai kapcsolatok terjedése felé is, esetleg ismerkedjek olyanokkal, akikkel nem ismerjük egymást, de bőven akad közös érdeklődési terület, szakmai irány, stb. Ha LinkedIn nem lenne több, mint online szakmai névjegy, azt hiszem nyugodtabb lennék, de ez a felület, amit a leggyorsabban hagyok ott online. Még az sem vígasztal, hogy az elmúlt 90 napban összesen 13-an nézték meg a profilomat.

A Google, mint kezdő maffiafőnök nem csak a Google+ hanem a Google wave rendszerét is gyilkosnak szánta. Az előbbinek (mint tudjuk) a faceboot lett volna az áldozata, de a nagyon régi hírek szerint az utóbbi az emailt iktatta volna ki a webről. Megjegyzem ezért én nagyon hálás lettem volna, de sajnos ez a hadjárat sem járt sikerrel. A wave amúgy szép csendben fejlődik miközben nem is figyelünk rá, talán még annyira sem, mint a Google+ vagy LinkedIn újdonságaira. Egyre jobb kollaboratív felület áll rendelkezésre, de nem nagyon tudnék olyan kollégát említeni, aki rendszeres felhasználó lenne. A találkozók “hullám űrlapja” pedig nem is olyan rossz és érdemes kattintani a MindMeister kiegészítőre is. Lehet nincs a figyelem középpontjában, mert többet már átlátni se vagyunk képesek, nem hogy befogadni, de az a felület is sok igényt képes kielégíteni.

A sokféle és sokoldalú rendszerek tömege alapján azt biztosan kijelenthetjük, hogy ha valaki online tanítást-tanulást támogató rendszert szeretne, akkor biztosan talán megfelelőt. Ha mégsem, akkor az nem a rendszerek hibája. A Pedagógia-Online egyik közelgő webináriumán több előadást is hallunk majd arról, hogy milyen tervezett rendszerek és milyen szabadon elérhető alkalmazások tudják segíteni a tanárok és tanulók munkáját. Doktorandusz koromban a szakmai közélet szervezésének erős áramlatában, annak idején még naptárral a kezemben egyeztettem időpontot. Általában elfoglalt voltam, rengeteg kutatási megbeszélést tartottunk akkor. Egy kedves cimborám egyszer meg is jegyezte, hogy ha ilyen sok kutatási megbeszélésünk van (beszélünk a kutatásokról), akkor hogy jut időnk kutatni (érdemben csinálni valamit)? Online rendszerek és közösségi portálok sokaságát szemlélve egyre inkább az az érzésem, hogy ez a hasonlat érvényes itt is.

Az AgriaMedia Konferencia a találkozások konferenciája. A hazai eLearning szakmai seregszemléje, ahol igazán megmutatkozik, hogy ez a terület milyen sokszínű lehet. A sokszínűség nem csak egymástól nagyon eltérő tartalmakat jelent, ami ma már a legtöbb konferencia alapélménye, hanem műfaji sokszínűséget is. Az eLearning, médiapedagógia, IKT (bármilyen kulcsszó köré rajzoluk meg a térképet) műfajának sajátossága, hogy az alapkutatás, fejlesztés, alkalmazott kutatás, projekt, jó gyakorlat, tudományos kutatás határai elmosódnak és ez nem is nagyon lehet másképp. Ha ezen a területen szeretne valaki valamit kutatni, akkor a legtöbb esetben meg kell teremtenie magát a jelenséget, helyzetet, amit kutathat. Kevés olyan téma van, ami azonnal rendelkezésre áll. Hiába szeretnénk interaktív, multimédia eszközök tanórai jó gyakorlatát kutatni, ha erre nem sok példa akad. Ha egyetlenegy sem, akkor pedig ki kell alakítani, meg kell szervezni és utána máris meg lehet vizsgálni. Más rendezvényeken zavaró lehet, amikor a műfajok keverednek és egy tudományos konferencián, és az érdekes cím mögött egy szakirodalmi összefoglaló előadással találkozunk. Az eLearning területén is előfordul sokféle előadás, de csalódást a műfajok közötti határok elmosódása miatt csak kevesen okoznak.

A sokszínű szakmai program mellett a (már megszokottan) egészen kiváló társas programok, művészeti bemutatók és természetesen rengeteg szünet és alternatív beszélgetési lehetőség is jellemezte a konferenciát. Fontos találkozás az IKT albizottság ülése, ami ebben az évben komoly szakmai programokkal valóban érdemi munkát végzett és remek közösséget alakított ki. A bizottsági műfaj nem egyszerű tevékenységsorozat, de itt valóban jó tagnak lenni. Bízom benne, hogy a következő év változásai ezt a kialakult alapérzés nem fogják befolyásolni. A vendéglátás természetesen most is figyelmes és barátságos volt, az EKTF kollégái példaértékű vendéglátók és házigazdák.

Látkép a Líceumból: lent az Érsek utca, jobbra majdnem a Dobó tér

Több előadást is meghallgattam, de a legnagyobb hatással Jáki László “Az információs társadalom és pedagógia” című előadása volt rám. Az előadó több évtizedes pedagógiai tapasztalata alapján szinte kívülről nézett rá az információs társadalom hétköznapjaira, tapasztalt és várt következményeire. Élmény volt hallgatni az őszinteségét, udvarias és határozott szókimondását, de a legfontosabb az volt, hogy egy pedagógiával foglalkozó (eredetileg is pedagógia szakon végzett) kolléga több tízéves tapasztalata milyen paradigmát és gondolatkört képes teremteni és percek alatt szóban megosztani.

Az előadásomban a Virtuális oktatás projekt első szakaszának tapasztalatait igyekeztem összefoglalni, közepes eredményességgel. A szekció vezetése és az előttem elhangzott dinamikus, impulzív és megdöbbentő látványi elemekben bővelkedő előadás mentő körülménynek elszámolható. A következő hasonló témájú előadás már kutatási eredményekről és nem tapasztalatokról szól majd.

[slideshare id=9640209&doc=agriamedia2011ollejanos-111011023842-phpapp01]

Az előadásra való felkészülés közben az absztrakthoz képest egy kiegészítés végeztem: felvettem az offline környezeteket az összehasonlításban szereplő tényezők közé. Ez látszólag egy felesleges gondolatkísérlet, hiszen egy mindenki által ismert környezetről van szó, ugyanakkor az összehasonlításkor valami miatt mindig ideális állapotként gondolunk rá. Például online és virtuális környezetben elemezve az interakciót elfelejtjük azt, hogy egy átlagos osztályteremben két tanuló között egy tanórán nem biztos, hogy ez olyan természetes. Ha az összehasonlítás korrekt, akkor nem indulhatunk ki egy idealizált állapotból.

Video streaming by Ustream

A múlt heti rögtönzött pihenőnap után az “Informatika az oktatásban” kurzuson ma továbbléptünk a didaktika és oktatás-informatika határvonalán húzódó keskeny ám annál izgalmasabb úton. A pihenő után illik behozni a lemaradást mielőtt az valóban lemaradás lenne, így a mai nap két kisebb előadásra került sor. A hallgatók a korábban már megnyitott közös jegyzetet folytatták és vidám hangulatban töltöttük el a szorgalmi időszak harmadolópontjának előadását.

[slideshare id=9522098&doc=infoktatasban103-111003071930-phpapp02]

Az IKT támogatott oktatás modellje egyelőre még csak szerény formában készülődik és keveset mutatott meg magából, ami nem is biztos hogy baj, mert öltözetlenül könnyen lehet, hogy az eredetivel ellenkező hatást váltana ki. Az IKT támogatott oktatási folyamat következményeinek átgondolása egy részben módosított folyamatértelmezést produkált, ami az előadásban tartalmilag jobban is kapcsolódott az előzőekhez, mint ahogy azt a tervezéskor és a vázlatban reméltem. Mindig izgalmas a tartalomról való gondolkodást a folyamat tárgyalásában megjeleníteni, mert így elkerülhető az a széles és kihívóan csábítgató út, amit a tartalom önmagában rajzol ki. Ha a tartalom erőszakkal vagy nélküle nem kapcsolódik más didaktikai kategóriafogalomhoz, akkor könnyen átlépünk a nyers multimédiás világba és távol kerülünk a didaktikai gondolatmenettől. Az információáramlás és dinamika modellezése egészen jól alakult, eljutottunk a hétköznapi példákig, ellenben a motiválás-aktivizálás-megerősítés egységei itt mintha súlytalanná váltak volna, pedig az eredeti tervek másképp szóltak.

[slideshare id=9628071&doc=infoktatasban104-111010053934-phpapp01]

Az értékelés és visszacsatolás tárgyalásának könnyedebb formája lett volna ha nemes egyszerűséggel az egész témát a nemrég még igencsak divatos, ma már egy kicsit elfáradó ePortfolióra szűkítjük. Báthory Zoltán “Tanítás-tanulás rendszerszemléletű modellje” egy jó kiindulási alapnak kínálkozott és az élő gondolamenetben is úgy tűnt, hogy ebben a fogalmi környezetben is megállja a helyét. Érdekes, hogy a web2 kultúra és alapelv szorító hatásától nem menekülve milyen nehéz a modellben megjeleníteni a társaknak az egyénre irányuló értékelő tevékenységét, ami a másik oldal alapján ma már egy természetes (de ki nem használt) lehetőség. A három értékelési forma évtizedek óta kötött fogalmi rendszerébe jól illeszkedett az információ és kommunikáció alapú szemlélet. A diagnosztikus értékelést segítő megismerés, a formatív értékelés soha nem látott lehetőségei is csak nehezen tudták feledtetni a szinte rutinszerűen érkező szummatív gondolkodást.

Video streaming by Ustream