Ma már szinte komolytalannak tűnik az az állítás, amit az internettel, online közösségekkel ismerkedő társadalom nagyon sokáig az ismeretlentől való félelmének zászlójára írt: “a túlzott online jelenlét hatására elveszítheted meglévő kapcsolatod a valós környezettel, megváltozol a megélhető valóságban”. Az online jelenlét nem feltétlenül formálja kórosan negatív irányba az offline emberi életet, nem szünteti meg a társas kapcsolatokat. A szélsőséges esetektől eltekintve nem kell tartanunk attól, hogy egyszercsak majd online teljesen másmilyennek adjuk ki magunkat. A helyzetre sokkal inkább igaz, hogy ha akarnánk se tudnánk mások lenni online, mint amilyenek valós környezetben vagyunk. Nem a felszínre gondolok, nem a külsőségekre, hanem ennél mélyebben gyökeret vert tulajdonságainkra (amelyek azért komoly szerepet játszanak a felszín alakulásában is). Mindkét környezetben ugyanúgy tévedhetünk és lehetnek valótlan előfeltételezéseink is, de a fokozódó aktivitás fokozott megismerési területet kínál nekünk. Érdekes lesz pár év múlva arról írni, hogy a jellem ereje az offline és online környezet után virtuális térben is meghatározó, vagy szokás szerint ismét félni kell attól, hogy valami rossz történik.
Online gyakran találkozhatunk olyan jelenségekkel, képekkel, ismerőseink által megosztott tartalmakkal, amit korábban soha nem is gondoltunk volna az illetőről. Ezek a mutatványok nem az online átalakult én megnyilvánulásai, sokkal inkább az eddig általunk nem egészen jól ismert ismerőssel kapcsolatos újabb tapasztalatok. Az online környezet, beleértve a közösségi portálokat, közösségre építő alkalmazásokat olyan helyzetet alakítanak ki, amiben nem tudunk nem őszintén megnyilvánulni. Igaz ez akkor is, hogy ha ismerősünk rejtett megfigyelő és semmit sem oszt meg, pedig a technika mellett a tartalom is adott volna. Létezik online metakommunikáció és be kell látnunk, hogy az is sokat jelent hogy ha valaki nem oszt meg semmit. Valós környezetben sem kell megszólalnunk ahhoz, hogy közöljünk valamit a környezetünkkel. Online talán még nehezebb letagadni igazi önmagunkat. Egyelőre kevés tudatos stratégiánk van arra nézve, hogy a rólunk kialakuló online képet jól befolyásoljuk. Kezdők internethasználók ilyenkor azt gondolhatják, hogy jobb ha meg sem szólalunk és várjuk, hogy történjen valami. Ez majdnem olyan, mintha egy gyülekező és formálódó csoportban a terem hátsó soraiban foglalnánk helyet, vagy éppenséggel a többieknek hátat fordítva (néha azért észrevétlenül nagyon is szemmel tartva őket) múlatnánk az időt. Nem csak “lakva ismerjük meg egymást igazán”, hanem az online környezetben eltöltött idő és tevékenység is megmutatja az egyénnek azt az oldalát, amit lehet, hogy valós környezetben eddig nem tapasztaltunk meg.
Az online társas viselkedés nagy könyvében bizonyosan külön fejezetet kaphatnának a rejtett üzenetek. Valós környezetben tudjuk, hogy mit jelent a piros autó, az új hajviselet és azt is tudjuk, hogy hogyan kell úgy elmenni valaki mellett az utcán, mintha nem is ismertük volna meg. Online közösségekben is tudunk üzenni valós környezetükből vett tartalmakkal, a piros autó fényképének feltöltésével, de akár azzal is, hogy milyen tartalmaknál kattintunk, vagy nem kattintunk a lájk gombra. Az osztályteremben egymás szavába vágó gyerekek viselkedéséhez hasonlatos, amikor valaki egy mindenki által követett és rendszeresen nézett forrásból először idéz. Láttam már versenyt és kialakuló haragot, amelyik arról szólt, hogy ki osztotta meg először azt, amit lehet, hogy mindenki megtalál majd és ami viszonylag gyorsan el is fog tűnni a hírfolyam változásaiban. A közösségi oldal valódi áramlás. Ne lepődjünk meg, ha online is megtaláljuk a sablonost, az utánozót, a harcost, a provokatőrt. Online környezetben is lesz, aki csak azért kommentel, mert a kommentel meg tudja mutatni magát, amire egyedül lehet kevesebb esélye lenne. Sokan vannak akiknek online is éppen úgy kell a vonatkoztatási pont saját maguk újrafogalmazásához, mint ahogyan igyekeznek találni ehhez valaki mást offline környezetben is. Minél több tartalom jelenik meg az internet velünk kapcsolatban, annál inkább megmutatkozik benne offline személyiségünk.
Első persze azt gondoljuk, hogy az online jellem csak olyan tartalmakból vehető észre, mint például egy blogbejegyzés, vagy egy szépen felépített és tudatosan kiválasztott fényképekkel megrajzol facebook profil. Nem szükséges offline tartalom online megosztása ahhoz, hogy le se tudjuk tagadni magunkat. A foursquare ugyan kapcsolódik a valós környezethez, de az ottani tevékenység, a jelvények, pontok gyűjtése, a számunkra fontos helyek birtoklása mind-mind egy lépés ahhoz, hogy online jellemrajz készülhessen. Minden esetben üzenet a bejelentkezés. Üzenet akkor is ha elmarad, különösen azoknak, akik offline is tudnak rólunk, hiszen az online metakommunikáció ilyenkor is formálja, pontosítja a rólunk alkotott képet.
Merész gondolatkísérlettel összevethetjük a foursquare pontvadászatot, jelvények és mayorship elismerések gyűjtését akár a kutatómunka alapján végzett publikáció tevékenység mérésével is. Könnyen modellezhető, hogy mit jelent a kutatási eredményesség mérésében az a stratégia, amikor a város leglátogatottabb pontjáért harcolunk, vagy ha egy félreeső buszmegállóban szinte egyedüliként uraljuk a terepet. A foursquare pontvadászat megtanít arra, hogy legyen sok ismerősöd, mert ha az általuk birtokolt helyre jelentkezel be, akkor az pontszámban igen előnyös. Az online viselkedés valós életre vetíthető péládi közül csak egyet ragadtunk ki, de kis kreativitással számtalan hasonlóság található. Viselkedésminták, stratégiák, rejtett és felvállalt üzenetek akár online, akár offline ugyanabból a jellemből fakadnak. Bármennyire is online vagy virtuális a technika, amíg ember áll a közelében, addig a használata is túlságosan ismerős marad.