A Pedagógia-Online programsorozat május 16-án késő délután vendégül látta a Magyar Pedagógiai Társaság Didaktikai Szakosztályának szakmai ülését, ahol a téma a konnektivizmus volt. A szakosztály elnökének, Vass Vilmosnak a moderálása teremtett keretet arra, hogy Fehér Péterrel és Kulcsár Zsolttal a sok-sok formális és informális beszélgetés után kivételesen élő közvetítésben is beszélgessünk a konnektivizmusról. Sokszor és sokat beszéltünk már a témáról, nem csak egymással, hanem másokkal is, de meglepő módon a konnektivizmus témája “még nem fáradt el”. Talán azért sem mutatkoznak a kimerültség kezdődő tünetei, mert a konnektivizmusról alkotott képünk részben tapasztalataink, részeben a folyamatos gondolkodás hatására, ha nem is jelentősen, de azért állandóan változik.
A beszélgetést utólag az ide kapcsolódó, igen aktív twitterforgalom alapján gondoltam át újra, és szokatlan módon, kifejezetten ezekre építem a blogbejegyzést is. A hivatalos Pedagógia-Online twitter mellett Tóth-Mózer Szilvia, Virányi Anita, Szabó Mónika, Csát Orsolya tweetjeit néztem át utólag. Néhány tweet kapcsolódik az online beszélgetéshez az éppen aktuális futó andragógus konnektivista kurzus hallgatóitól is (mezeibvaleria, kosakriszta, MagyarErika). A tweetekre épülő bejegyzés egy kicsit rendezetlen, ötletszerű kiemelésekre épít, de tükrözi az aktuális és szubjektív nézőpontomat.
Utólag is azt gondolom, hogy a konnektivista oktatás-módszertan nem biztos, hogy eredményes “helyből”, de sokkal eredményesebb lehet “nekifutásból”. A képzés oktatási folyamatában döntő szerepe van a motivációnak, ami ugyan minden más képzési formánál igaz, de itt a motiváció bizonyos (igen magas) mértéke szükséges egyáltalán az oktatási folyamatban való bennmaradáshoz is. Egy frontális osztálymunka esetén egészen jó megkerülő stratégiákkal, alacsony motivációval is lehet a folyamatban való részvétel látszatát kelteni, de mindez egy konnektivista folyamatban nem működik. Nincs közepes motiváció, vagy ha van, akkor az a folyamatból való fokozatos kiszorulást jelenti.
A konnektivizmus oktatásra gyakorolt hatása a reformpedagógiához hasonlítható. Nem lesz forradalmi változás és a “gyermek évszázadához” hasonlóan a konnektivizmus és a web2 oktatási alkalmazásának, a közösségi hálózatoknak az évtizede (?) is viszonylag kevés nyomot hagy majd az intézményesített oktatáson, de ez a kevés az bizonyosan visszavonhatatlan és később is érzékelhető lesz. Jelenleg úgy látszik, hogy a közeli jövőben nem lesznek konnektivista iskolák, de a hálózatelmélet oktatási alkalmazása elindult a közoktatás felé is és ez a hatás később érződni fog olyan területeken is, ahol talán ma még nem is várjuk. Ha más nem, akkor a konnektivizmus szép példa arra, hogy online eszközök az oktatásban eredményesen használhatók.
Kulcsár Zsolt kurzusmarketinggel kapcsolatos észrevétele elgondolkodtatott, erre valóban nem fordítottam kellően nagy hangsúlyt. Azt is túlzás lenne állítani, hogy az egyetemi kurzusok kötelező jellege eltompítja a kurzus népszerűsítésével kapcsolatos feladatokat, hiszen kutatásmódszertant és IKT, eLearning témájú tárgyakat is tanítok bölcsészeknek, ami eleve nehéz helyzet és eleve számolok azzal, hogy nem a népszerűségi listák éléről indul a kurzus és az oktatója. A marketing a felsőoktatásban szervezett konnektivista képzések esetén elsősorban a külső résztvevők felé lehet nagyon fontos. Az ő részvételük a kurzusra nagyon jó hatással lehet. Már az is eredmény, hogy a jelenlegi kísérletben a nappalis és levelezős hallgató végre a kooperáció jeleit mutatják, de külsős aktív résztvevők integrálása nagyon sokat jelentene az eredményességben. Lehet, hogy ez marketing nélkül tényleg nem megy.
A konnektivista kurzusban a facilitátor tanár szerep külön is meghatározható és szerintem nem összekeverhető egy egyébként sem egyszerű csoportsegítő tanár, vagy tréner szerepével. Szinte bizonyos, hogy érdemes lenne a konnektivista kurzusok tanári szerepét, tanári tevékenységrendszerét alaposabban kidolgozni és a képzésbe bevenni, mint kötelező elemet. A pedagógusoknak online környezetben, online közösségfejlesztésen túl valószínű egy ilyen inspirátori szerepre is képesnek kell lennie. A hatékony inspirátor egy kicsit talán pszichológus is kell, hogy legyen.
Mindenképpen ki kell dolgozni annak a rendszerét, hogy a egy formális, szervezett oktatás során ne a tanár legyen az inspirátor. Természetesen a jó inspirátor ismérveit magán láthatja, de ha a kurzus nem kizárólag konnektivista alapon szerveződik, akkor komoly szerepzavarok keletkezhetnek, ami bizonyos a hatékonyság kárára megy majd. A tapasztalatokból az is látszik, hogy egy jó inspirátor nélkül a folyamat valóban szétesik, de hasonló lenne a helyzet, ha az intézményesített oktatás hivatalos tanára próbálkozna ezzel. Felnőttképzésben talán van arra esély, hogy a résztvevők meghatározott időközönként egymást váltsák ebben a szerepben. Intézményesített oktatás esetén az eredményességhez aligha vezet más út.
A hálózatok oktatási alkalmazásának akkor jön el az igazi korszaka, amikor az intézmények egyébként jól körbehatárolható csoportjain átnyúló kapcsolatok is egyre gyakoribbak, sőt, leginkább természetesek lesznek. 5-6 évvel ezelőtt már az iskolapad.hu projektben szerettem volna online szakköröket szervezi, ahol különböző iskolák tanárai alkotják a tanári csapatot. A tapasztalt nehézségek alapján egyelőre nehéz lenne most azt látni, hogy különböző iskolák tanárai egymással együttműködnek egy ilyen oktatás-módszertan alkalmazása során. A közoktatás számára ez lehet egy kiugrási pont a konnektivizmus történetében.
A konnektivizmus szerintem nem életforma, de egy bizonyos életforma, az online jelenlét szinte állandó szintje elengedhetetlen a hatékonyságához. Ez nem IKT kompetencia és nem nemzedékek függvénye, de talán az életmód is kicsit túlzó kijelentés. Online eszközhasználat, bizonyos hétköznapi szokások talán leírhatók, hogy minek kell teljesülnie ahhoz, hogy a személy esélyes legyen egy ilyen módszertanban való hatékony részvételre.
A beszélgetés résztvevőinek álláspontja egy egyenlő szárú háromszög szerint rendeződik, ahol Kulcsár Zsolt a megingathatatlan nézeteivel adja a csúcspontot, Fehér Péterrel együtt pedig a háromszög konstruktív kritikai alapját rajzoljuk meg. A háromszög magassága a beszélgetések és gyakorlati tapasztalatok alapján folyamatosan változik, de az bizonyos, hogy Fehér Péterrel együttvéve legalább annyira szeretnénk, hogy a konnektivizmus ne “csak” oktatásmódszertan, hanem új paradigma, vagy forradalmian új tanulásmódszertan legyen, mint amennyire Kulcsár Zsolt is szeretné.