Néhány nappal ezelőtt részt vettem egy általános iskolai szülői fórumon. Úgy mentem el a beszélgetésre, mint szülő, jóllehet az igazgató és néhány pedagógus tudja, hogy az iskolával, pedagógiával kapcsolatos a munkám is. Ez a cselekedet önmagában még biztosan nem oszlatja el azt a képzetet, hogy a pedagógiával foglalkozók unalmas és íróasztal mögött ülő szobatudósok, de talán rávilágít arra, hogy ha más nem, akkor szülőként néha elmennek egy iskolába.

festett kép az ebédlő falán…

A szülői fórumra egy írásos meghívó alapján előzetesen jelentkeztem, mint a munkaközösség tagja. Pár éve választottak meg egy szülői értekezleten. Már nem nagyon emlékszem, de nem volt nagy tolongás a szerepért, ami komoly baj, mert a szülők és iskola kapcsolatának mégiscsak ez az intézményesített formája, amit akár jól is lehetne működtetni. Akkor egyedül voltam férfi szülő a teremben, ami akárhogyan is nézzük elég egyértelmű képet mutat az általános családi munkamegosztásban az oktatással, iskolával kapcsolatos területeket felelőseinek nemi hovatartozásával kapcsolatban. A mostani fórumon összesen 20 szülő vett rész, ketten voltunk férfiak. Jelen volt még egy kisfiú és összesen 4 tanár, köztük az iskola igazgatónője. A leíró statisztika teljességének kedvéért az esemény az ebédlőben zajlott és összesen 1 óra 50 percet vett igénybe.

Egy előző szülői fórumról néhány tweetben tudósítottam, de most lelkesen jegyzeteltem. Így utólag egyértelmű, hogy három napirendünk volt:

1. Országos kompetenciamérés eredményei
2. Igazgatói pályázat véleményezése
3. Egyebek

Országos Kompetenciamérés

Kompetenciamérés ügyben nagyon lelkes voltam és vagyok. Első munkahelyem az Országos Közoktatási Intézetben volt, az akkori Értékelési Csoportnál voltam vendégszakértő / kutató jelleggel fél évet, amikor az Országos Kompetenciamérés első változatát, az un. “5-9-es” mérést kidolgozták. A szülői fórumon a lelkesedésen túl kicsit izgatott is voltam, mert a mérést bemutató tanárnőt pár éve egy tanártovábbképzés keretei között én tanítottam az OKM mérés eredményeinek értelmezésére, illetve többek között a szülők felé történő prezentálására. Szerény büszkeség mellett gondosan ügyeltem, hogy kerüljük egymás tekintetét a bemutató előtt és alatt 🙂 A méréssel kapcsolatban fontos dolgokat tudtunk meg:

• ha a szülői testület kéri, akkor lesz részletes bemutató (nekem úgy tűnt, hogy kérni fogjuk…)
• a “szövegértés és a matematika” olyan alap, ami nélkül nem lehet továbbmenni (szövegértés tantárgyfüggetlen fejlesztése még érdekes lett volna…)
• fontos a háttérkérdőívek kitöltése (ez valóban nagyon fontos, örültem a kiemelt gondolatnak, igaz nem tudtuk meg, hogy miért fontos, de majd a részletes bemutatónál biztosan…)
• a gyerek vagy fogja tudni, vagy nem, igazából nem lehet készülni rá (ez így is van, de meglepő módon mások sem szólaltak fel a gondolat ellenében….)
• az igazgató is jelzi, hogy komolyan veszik és levonják a megfelelő következtetéseket az eredményekből (ez fontos, nem is kell, hogy mindent megosszanak velünk, elég ha utalnak rá…)

Összességében jó volt, igaz elsőre elkedvtelenedtem, hogy nem fogok látni hozzáadott pedagógiai érték elemzést regressziós görbével, de végül eszembe jutott, amit annak idején tanítottam, hogy nem biztos, hogy minden szülőt “le kell rohanni” ilyen grafikonokkal, ha nincs rá elegendő idő, vagy érdeklődés.

Igazgatói pályázat véleményezése

Összesen 1 pályázat érkezett, de ennek ellenére beszélgettünk az ott felmerült tartalmi kérdésekről. A véleményezése nem volt véleményezés, inkább beszélgetés, ami szép lassan átvezetett volna az egyebekhez. Az igazgató (nagyon helyesen) szót kért és röviden elmondta, hogy a pályázatnak mi a története és milyen a helyzet a tantestület és az iskola vezetője között. Ez akár külön blogbejegyzést is megérdemelne. Az igazgató jó igazgató. Egy olyan vezető, akin érződik, hogy az intézményért dolgozik és nem saját magáért. Élő példát láthatunk arra, hogy milyen a szolgáltató jellegű iskola. Sok félreérthető értelmezése mellett itt egyértelmű, hogy az igazgató odafigyel a szülőkre, odafigyel arra, amit mondanak és komolyan veszi, komolyan foglalkozik vele. Ez már önmagában szolgáltató jelleg és nem kell hozzá sok szülő, aki meg akarja mondani mi legyen holnapután a magyarórán. A teljesség igénye nélkül 1-1 gondolat, mondat következik a hozzászólásokból. Ha nem is mindig szó szerinti az idézet, de mondjuk úgy, hogy eredeti. Sem a fogalomhasználat, sem a szövegkörnyezet nincs korrigálva.

• a szóbeli kifejezés készségének a fejlesztése több legyen, ez tetszik a szülőknek, mert annak idején nekik ilyenből több volt
• a 4. és 5. osztály közötti átmenet rizikós
• 3 könyv van, a gyerek ebből 1 könyvet használ, minek a 3 könyv?
• rettenetes mennyiségű anyagot vesznek
• 20-30 éve érthetőbbek voltak a tankönyvek, ma már kódfejtőnek kell lenni, hogy értsük
• a felső tagozatban kezdünk lejjebb csúszni

A tervek közözz szereplő, szülőknek szóló előadássorozat igen népszerű, aminek én is nagyon örültem. Volt olyan szülő is, aki a mozgásterápia igazgatói programban való megjelenését dicsérte. Rögtön jelezte is, hogy ő is mozgásterápiával foglalkozik 🙂 Megtudtuk, hogy a tankönyvválasztás a szakmai munkaközösség feladata és döntése, ahol figyelembe veszik, hogy ne a legdrágábbat kelljen megvenni.

Összesen 7 szülő kérdezett, én csendben figyeltem egy fenyő jellegű növény alatt ülve. Minden fórumon megjelenik a szakértő szülő karaktere, a hobbipedagógus, aki természetesen mindenhez ért, ami az iskolával és neveléssel, oktatással összefüggésbe hozható. Ez a karakter most sem váratott magára, előbukkant közülünk. A szakmainak látszó hozzászólásokat a pedagógusok szelíd mosolygással kezelik. Rosszindulatő vélemények szerint ők sem tudnak összetettebb módon beszélni iskolai és pedagógiai kérdésekről, ezért is “kedvelik” ezt a műfajt. Jóindulatú nézetek szerint nagyon is tudják, hogy a szülő nem ért hozzá, de hagyják beszélni, mert ez a dolgok rendje. A hobbipedagógus szülők monológjai végül mindig személyes és általuk érdekesnek gondolt történetekben folytatódnak. Amikor ezek az elbeszélések is elfogynak, akkor szoktunk hazamenni 🙂

Egyebek

A legizgalmasabb rész, igyekeztem szinte szó szerint jegyzetelni, de kapkodni kellett, mert itt még aki eddig nem szólt hozzá, most már érezve a vég közeledtét, mindenképpen teljesíteni szeretett volna:

• “az iskola hírét a pedagógusok határozzák meg, azét járatjuk ide a gyereket, mert szeretjük ide járatni”
• “nagyon nagy pozitívum, hogy a tanárok már mosolyognak és segítőkészek”
• jó ötlet, hogy a gyerekek a 8. év végére középfokú nyelvvizsgát tegyenek, de vajon vannak-e ilyen szinten?
• rémtörténetek: a villamosvégállomás hajléktalanjairól, iskolába bessuranó emberekről
• az internet veszélyforrásai, amelyek a gyerekekre leselkednek (itt jegyzem meg, hogy ezen a napon halottam talán először egy pedagógustól, hogy a webcímben a “per” helyett “ferdevonal” kifejezést használt)

Kihagyhatatlan az idegen nyelvi képzés témaköre. Ha jól értettem, akkor a tantestület egy részében komoly ellenérzéseket fejtett ki, hogy anyanyelvű tanár érkezzen. Azt már csak szeretném hinni, hogy félreértettem és a nem az érintett nyelv nyelvtanárai fejtették ki az átmeneti ellenállást, de amennyire oda tudtam figyelni, ezt sem zárhatjuk ki. Egyelőre forráshiány miatt ezt nem fogjuk megtudni.

A szülői fórum fontos műfaj. Írhatnám azt is, hogy többen kellene, hogy eljöjjenek, de talán ennél többen aligha tudnánk egyszerre az iskolával foglalkozni. A szülőknek is érdemes lenne hálózatosodni. Ideális megoldás lenne, hogy ha ilyen események után (és előtt?) az iskola helységet szervezne, ahol a saját osztályunkba járó szülőkkel egyeztethetünk és így tényleges képviselet lenne, nem annyira saját vélemények hangoztatása. A szülői fórumra, nem az emailben is könnyen körbeküldhető adatokból felolvasó-délutánt rendező szülői értekezletekre, hanem a tényleges fórumra nagy szükség lenne. Iskolán belül, szervezettebben, gyakrabban.