2011. április 15-én délután az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében, a Információs Társadalom Oktató- és Kutatócsoport KAZY 405. termében épülő kutatólabor adott otthont az MTA Pedagógiai Bizottság Informatikai Albizottság kihelyezett szakmai ülésének. Az albizottság (a bizottságokkal szemben általában megfogalmazódó előítélet ellenére) igen aktív és szakmailag is érdekes “életet él”, pedig az önmagukért felépített napirendek mögé is rejtőzhetne. A PPK és a kutatócsoportunk számára nagyon megtisztelő, hogy a hazai IKT és eLearning akadémiai oldalának képviselői ellátogatnak hozzánk is. A szokásrend alapján mindig lehetőség van a helyi kutatók kutatásainak bemutatására. Ezen a napon Turcsányi Mártával közösen mutattuk be az ELTE Kutatóegyetemi projekt keretei között épülő virtuális kutatásaink hátterét, terveit, elképzeléseinket, illetve az Oktatás-Informatika folyóirat 2009. 2.számában megjelent három kiváló tanulmány szerzőit: Z.Karvalics Lászlót, Komenczi Bertalant és Bessenyei Istvánt kértük fel egy kerekasztalbeszélgetésre.

Virtuális valóság

A PPK és az IK független kutatási projektjeinek akadnak közös részei, amelyekben a karközi kooperáció előnye és lehetőségei is megmutatkoznak. Forgós Sándor bizottsági elnök köszöntője után a PPK stratégiai dékánhelyettese Perjés István köszöntötte a résztvevőket és kiemelte a két kar együttműködésének fontosságát. Felszólalásában felidézte a 2010-es Kutatók Éjszakája programsorozaton bemutatott Virtuális oktatási környezet kísérlet és program eseményeit és megfogalmazta, hogy meglepő módon ott és akkor a virtualitás a teremben ülő vendégeket nem eltávolította, hanem olyan közel hozta egymáshoz, amire a valós környezetben, ennyi idő alatt talán soha nem lett volna lehetőség.

Turcsányi Márta előadásában bemutatta a vezetésével kialakított T@T Labor és T@T hálózat projekteket. A napjainkban sokféleképpen használt hálózat talán ezekben a fejlesztésekben mutatja meg igazi jelentőségét, amikor a különböző információforrások, szakértők, felhasználók és a tanárképzés folyamatosan változó résztvevőinek összekapcsolása egy korszerű és fenntartató tudásbázist hoz létre. Az újszerűség és fontosság nem abban mutatkozik meg, hogy egyszeri alkalommal valami újat hozunk létre, hanem abban, hogy meglévő dolgokat kötünk össze és biztosítjuk annak a helyét is, amit a nagyon gyorsan változó területen egyelőre még csak sejtük, de biztosan nem tudhatunk. A T@T háló szakmai közössége és nyílt, interaktív csoportja mind-mind egy lehetőség, amivel élni lehet és kell, hiszen a web2 és online közösségek fontosságát is képviselő szakértők aligha hagyhatják figyelmen kívül az ezekben rejlő lehetőségeket.

A virtuális és valós környezetek összekapcsolásának komoly informatikai fejlesztések adhatnak megfelelő alapot. Az ELTE IK a Kutatóegyetemi projektben készít olyan virtuális környezeteket, amelyek későbbi oktatási felhasználása egy részét adja a kutatásainkban vizsgált jelenségeknek.

[slideshare id=7629786&doc=tetvvprojektek-110414121308-phpapp01]

A kutatás-fejlesztés jelentősége jóval messzebbre mutat, mintsem annak a kipróbálása, hogy milyen remek módon lehet információt tárolni egy AR “bélyegben”, vagy milyen érdekes elkészíteni, majd egy avatarral bejárni az IK-nak otthont adó egyetemi épületet. A virtuális világok fejlesztésének informatikai lehetőségeit kutatni merész dolog, hiszen nagyon sok múlik majd azon, hogy milyen virtuális világot építünk majd fel akkor, ha az a terület hosszabb-rövidebb idő alatt “elhordja” a társadalmi elfogadás és szokásformálás “röghegységét”.

Virtuális és valós oktatási környezetek integrálása

A kutatási projektünk alapját egy 2010. tavaszán próbaképpen megszervezett hallgatói oktatási kísérlet adta, amikor több csoportot is megkértünk arra, hogy a tanteremben zajló szemináriumi foglalkozás egy része Second Life alapú virtuális környezetben lehessen. Utólag természetesen ezt nevezhetjük elővizsgálatnak is, de leginkább az az érvényes visszaemlékezés, hogy egyszerűen kipróbáltunk valamit, mert bíztunk benne, hogy érdekességeket tapasztalhatunk meg. Virtuális környezetben zajlott már számos oktatási kísérlet, ilyen rételemben a tanórai és virtuális tapasztalatok alapján felépített kutatási projekt nem mutat új irányba. (Az is igaz persze, hogy a kreatív kutató számára a lezárt és “agyonkutatott” téma fogalma nem definiálható, de az már egy másik blogbejegyzés lehetne…) A kutatás kísérleti jellege szerint abban igyekszik újnak látszó területeken haladni, hogy a virtuális oktatási környezeteket összekötjük valós oktatási környezetekkel és megvizsgáljuk, hogy ilyen helyzetben hogyan alakul az oktatási folyamat, a módszertan, a csoportfolyamatok, az önmagunkról és minket képviselő avatarról való gondolkodásunk. Az attitűd, a bizalom és a kooperáció érdekesen alakul virtuális környezetben, de méginkább érdekes lehet, hogy ha a csoport egy része valós környezetben tapasztalja meg a folyamatot.

A virtuális és valós oktatási környezetek integrálásának nem célja bármilyen meglévő jó (vagy jónak és eredményesnek gondolt) oktatási gyakorlat kiszorítása, és azt is bátran mondhatjuk, hogy nem a valós kapcsolatokra építő oktatás ellen zajlik a fejlesztés. Az oktatás-módszertani repertoár bővülése már nem újdonság, hiszen már most szép számmal akadnak szervezett oktatások, amelyek résztvevői virtuális környezetet választanak a közös munkára. A távoktatás, elsősorban a felnőttképzés számára szeretnék alkalmazható kutatási eredményeket produkálni, de bízunk benne az online közösségfejlesztésben is felhasználható lesz majd, amit sikerül megvizsgálnunk és leírnunk.

A kutatás témájának bemutatása még szakmai környezetben is csak ritkán produkál közömbösséget, a virtualitásról ugyanúgy mindenki megvan a véleménye, mint a nevelésről, vagy az oktatásról, de természetesen egész más lehet a helyzet, hogy a vélemények helyett kutatási eredményekre alapozott állítások megfogalmazása is lehetséges. 15 évvel ezelőtt a mobiltelefont még sokan sznob és csúfolandó dolognak tartották, talán csak kevesen gondoltak arra, hogy 15 év múlva az oktatás területén többek között arról is zajlik a vita, hogy vegyük el a gyerektől, vagy használjuk fel, mint multimédiás és közösségi tevékenységre alkalmas eszközt. Ez a vita is elvi, akárcsak a virtualitás oktatási felhasználása, de amiben közösek, hogy igazán jó módszertan talán még egyikhez sem készült, legalábbis megválaszolatlan kérdésből, mintha több lenne. Virtualitás tekintetében talán még időben vagyunk.

Személy szerint kifejezetten örülök annak, hogy pedagógiai jellegű kísérleteket végezhetünk és nem kérdőíveket készítünk, hogy valós oktatási helyzetektől távol próbáljunk látványos elemzések mögé, mellé (esetleg rajtuk) állva elméleteket alkotni. Ennek is megvolt egy korszaka. Mindez persze most sokkal nehezebb, mint egy bevált kutatás-módszertani algoritmus segítségével eredményeket gyártani. Mindennek megvan a funkciója és helye, bízunk benne, hogy ennek is.

Az információs társadalom közoktatásának körvonalai

A kerekasztal története egészen messzire nyúlik vissza. 2009. őszén eLearning című doktori kurzusomra külső előadókat hívtam meg, akik közül többeket felkértem arra, hogy az előadás alapján írjanak egy-egy tanulmányt az Oktatás-Informatika folyóirat következő számába. Az előadások jól sikerültek (az archív anyagok megvannak, még a nyári szünet előtt igyekszünk online is elérhetővé tenni őket). A folyóiratba írta tanulmányok is nagyon jók lettek, így adódhatott az a lehetőség, hogy a szerzőket egy kerekasztalhoz ültetve, kiindulásként Z.Karvalics László írását választva beszélgessünk arról, hogy mi is az a kontrollforradalom és miért lehet ez fontos a közoktatásban? (Ha valaki még nem tette volna meg, akkor célszerű a három írást a kerekasztal beszélgetés megtekintése előtt elolvasni.)

2011. április 21-22-én Veszprémben rendezték meg a 7. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferenciát. Az előzetes konferenciafelhívás alapján nem terveztem regisztrálni, sem előadni, ugyanakkor néhány hete a szervezők felhívtak, hogy miért nem jelentkeztem és, hogy szerintük érdemes lenne a konnektivizmus felsőoktatási kísérleteiről beszélnem. Ilyen bíztatásra természetesen nem tudtam nemet mondani. Az elmúlt néhány félév tapasztalatait, illetve az andragógus hallgatókkal éppen most futó képzési kísérlet tapasztalatait gondoltam át, hogy mások számára is érdekes és hasznos legyen az előadás.

Információtudomány és média a 21. század elején – konnektivista önképzőkör központi blogjának, andragogus.blogspot.com portálnak a szófelhője április 23. 23:00-kor

A konferenciára következő összefoglalóval jelentkeztem:

Plenáris előadások – április 21.

A plenáris program előadói közül nálam egyértelműen Hrubos Ildikó előadása okozta a legnagyobb gondolati aktivitást. (A személyes szimpátia része, hogy egyszer egy féléven keresztül a BCE-n egymást váltottuk az egyik előadóban, így többször is találkoztunk és félévekkel később véletlenül együtt villamosoztunk 🙂 amit természetesen a felsőoktatásról való beszélgetésre használtunk ki)

Az előadás bevezetőjében elmesélt egy történetet egy hallgatóról, aki az egyetemi puskázásról szeretett volna szakdolgozatot írni. A teljesség igénye nélkül összehasonlított néhány országot, hogy hol miért nem lehetne ezt vizsgálni, a hazai felsőoktatási gyakorlattal ellentétben. van ahol a tudás tisztelete, van ahol a fair verseny, valahol pedig a tutor által tökéletesen ismert hallgató helyzete egyszerűen értelmezhetetlenné teszi a puskázást. Ez már önmagában is elgondolkodtató, a jelenség kiváló az összehasonlításra, sokat fogom használni.

Hrubos Ildikó előadáse nagyon messziről közelítve

Az előadás alapgondolata a társadalmi felelősségről szólt. Hrubos Ildikó szerint a felsőoktatás olyannyira az oktatási rendszer szerves része, hogy felelősséget kell vállaljon a teljes rendszer egészéért. Felhívta a figyelmünket a felsőoktatás belső szelekciójára, vagyis arra a jelenségre, hogy nem csak a bejutás szelektív helyzet, hanem a társadalmi szelekció a későbbiekben is érvényesül. Például a nemzetközi mobilitás, a több cikluson keresztül történő tanulás alapvetően anyagi kérdés. Szerinte a bolognai rendszer egyik célja volt, hogy kitermelődjön egy olyan európai elit, amelyiknek nem okoz gondot a közös kultúra, identitás, mozgékonyság és elismertség nem akadályozza, hogy sokat tegyen az EU eredményessége érdekében. Nagyon fontos meglátása volt, hogy a hazai felsőoktatási rendszer a “teljes főállású” nappali tagozatos hallgatóra van kitalálva és már eleve gondot jelent egy levelező képzés. A képzési fokozatok funkcióinak tisztázása során kimondta, hogy a BA szint 3×2 féléve egyszerűen túlterhelt, érdemes lenne akár 4×2 félévre bővíteni, aminek nyilvánvaló anyagi következményei lennének. Beszélt arról is, hogy az MA, de még a PhD szint is lehetne párhuzamos lehetőségek tárháza, amiben jól elfér egymás mellett egy akadémiai és egy gyakorlatorinetált képzés, különösen akkor ha az egyetem, a képzők és a hallgatók is tisztában vannak ezzel és ezt ki is mondják és így is cselekednek. (lásd. akár egy másik bejegyzésben egyszer majd a kutatóegyetemről…) Az előadás vége felé tért ki arra, hogy az egyetemeknek az oktatás, kutatás mellett a regionális szolgáltatás szerepét is fel kellene vállalnia.

Digitális menetrend a felsőoktatásban

Benedek András (BME) bevezető előadása után egy csere miatt rögtön én következtem. Több olyan féléven vagyok már túl, amikor a konnektivista oktatás-módszertan szerettük volna valamilen formában alkalmazni a felsőoktatásban, mint felnőttképzésben. Az előadás nem annyira jó példát és sikertörténetet mutat be, inkább egy gyűjtemény, ami az eddigi viszonylag kevés, de már értelmezhető tapasztalatot összegzi a további tanulságok érdekében.

[slideshare id=7691511&doc=mellearn2011ollejanos-110420224715-phpapp02]

A kiindulási helyzetben sok olyan aktuális jellemzőt gyűjtöttem össze, ami eleve indoka lehetne egy konnektivista próbálkozásnak. Közülük a hallgatók által ténylegesen is elvégzett feladatok munkaórája és a kredithez rendelt munkaóra közötti (szerintem) jelentős eltéréseket emelném ki egyedül. A gondolatmenet második egysége arra utal, hogy a levelező tagozat munkaszervezése és hallgatói tevékenysége megágyaz ennek a módszertani megoldásnak. A képzésekre készülve voltak előzetesen várt nehézségek, mint például a nyilvános webes tartalommegosztás lélektani küszöbe, vagy akár az információs társadalom ideájának ellenére rendkívül szerény mértékű blog, podcast, wiki és slideshare használat a hétköznapi gyakorlatban. Nem várt nehézségek közé sorolható az IKT kompetencia mértéke és az ebben megmutatkozó eltérések. A kompetencia szó itt nyeri el méltó jelentését, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nem a képesség és ismeret résszel vannak gondok. Különösen érdekes tapasztalat, hogy a vélt és nagyon erősen hangoztatott (alapvetően megkerülőstratégiát előkészítő) kompetenciahiányok témája milyen jól képes elterelni a szót a valódi bajokról, mint például a twitter rendszeres és gyakorlott használatának hiányról. A konnektivista képzés természetesen nem az egyedül eredményes megoldás, de a kísérletek rávilágítanak arra, hogy a képzésben igen erősen működik egy rejtett tanterv, ami olyat is produkál, hogy felnőttképzést tanuló hallgatók például a saját képzésüket csak nehezen szervezik meg. A képzés során az instruktív oktatásszervezés a domináns, így aligha olyan meglepő, hogy a hallgatók önszerveződése nem megfelelő. Az előadás során gyakran emlegettem a mostani andragógus képzést, mint aktív és friss élményt. Talán túlságosan is rossz színben tűnnek fel, mert a negatív jellemzőket emeltem ki, illetve utalgattam rá, hogy a jelenleg zajló kísérleti képzés milyen nehézségekkel küzd. Szeretném jelezni, hogy még mindig küzd, de már javul a helyzet.

Video streaming by Ustream

A szekció változatos programmal zajlott. Molnár György előadásában megtudtam, hogy a BME is kísérletezik sok, hozzánk hasonló oktatásszervezési megoldással. A facebook alapú kurzusszervezésben szerintem előttünk járnak, igyekszem majd figyelni a tapasztalataikat.

Molnár György (BME) előadása

Fodorné Tóth Krisztina egy olyan oktatási kísérletet mutatott be, ahol a hallgatók kötelező jelleggel blogoltak a kurzushoz kapcsolódóan. Az elemzés szinte teljesen ugyanolyan eredményeket hozott, mint a mi őszi félévbe esedékes hasonló kísérletünk.

Fodorné Tóth Krisztina előadása

Kovács András bemutatta nekünk a videotorium.hu portált, amit mindenkinek érdemes megfontolni a uStream és más hasonló szolgáltatások ellenében. Mohácsi Márta a bécsi egyetemen zajló egyik oktatási kísérlet leró elemzést hozat a szekció előadásaihoz, Benedek András (LSI) tanulás-modellek elméleteiről tartott összefoglaló előadást. Dőri Tibor az e-xcelence projektet mutatta be. A szekció vidáman és jó hangulatban dolgozott, Benedek András (BME) határozott moderálása mellett. A szekció titkára és összefoglaló opponense Fogarasi István volt, Sajnálom, hogy nem tudtam maradni a pénteki napon, de minden előadásunkat felvették, bízom benne, hogy nemsokára weben is elérhető lesz.

Néhány nappal ezelőtt részt vettem egy általános iskolai szülői fórumon. Úgy mentem el a beszélgetésre, mint szülő, jóllehet az igazgató és néhány pedagógus tudja, hogy az iskolával, pedagógiával kapcsolatos a munkám is. Ez a cselekedet önmagában még biztosan nem oszlatja el azt a képzetet, hogy a pedagógiával foglalkozók unalmas és íróasztal mögött ülő szobatudósok, de talán rávilágít arra, hogy ha más nem, akkor szülőként néha elmennek egy iskolába.

festett kép az ebédlő falán…

A szülői fórumra egy írásos meghívó alapján előzetesen jelentkeztem, mint a munkaközösség tagja. Pár éve választottak meg egy szülői értekezleten. Már nem nagyon emlékszem, de nem volt nagy tolongás a szerepért, ami komoly baj, mert a szülők és iskola kapcsolatának mégiscsak ez az intézményesített formája, amit akár jól is lehetne működtetni. Akkor egyedül voltam férfi szülő a teremben, ami akárhogyan is nézzük elég egyértelmű képet mutat az általános családi munkamegosztásban az oktatással, iskolával kapcsolatos területeket felelőseinek nemi hovatartozásával kapcsolatban. A mostani fórumon összesen 20 szülő vett rész, ketten voltunk férfiak. Jelen volt még egy kisfiú és összesen 4 tanár, köztük az iskola igazgatónője. A leíró statisztika teljességének kedvéért az esemény az ebédlőben zajlott és összesen 1 óra 50 percet vett igénybe.

Egy előző szülői fórumról néhány tweetben tudósítottam, de most lelkesen jegyzeteltem. Így utólag egyértelmű, hogy három napirendünk volt:

1. Országos kompetenciamérés eredményei
2. Igazgatói pályázat véleményezése
3. Egyebek

Országos Kompetenciamérés

Kompetenciamérés ügyben nagyon lelkes voltam és vagyok. Első munkahelyem az Országos Közoktatási Intézetben volt, az akkori Értékelési Csoportnál voltam vendégszakértő / kutató jelleggel fél évet, amikor az Országos Kompetenciamérés első változatát, az un. “5-9-es” mérést kidolgozták. A szülői fórumon a lelkesedésen túl kicsit izgatott is voltam, mert a mérést bemutató tanárnőt pár éve egy tanártovábbképzés keretei között én tanítottam az OKM mérés eredményeinek értelmezésére, illetve többek között a szülők felé történő prezentálására. Szerény büszkeség mellett gondosan ügyeltem, hogy kerüljük egymás tekintetét a bemutató előtt és alatt 🙂 A méréssel kapcsolatban fontos dolgokat tudtunk meg:

• ha a szülői testület kéri, akkor lesz részletes bemutató (nekem úgy tűnt, hogy kérni fogjuk…)
• a “szövegértés és a matematika” olyan alap, ami nélkül nem lehet továbbmenni (szövegértés tantárgyfüggetlen fejlesztése még érdekes lett volna…)
• fontos a háttérkérdőívek kitöltése (ez valóban nagyon fontos, örültem a kiemelt gondolatnak, igaz nem tudtuk meg, hogy miért fontos, de majd a részletes bemutatónál biztosan…)
• a gyerek vagy fogja tudni, vagy nem, igazából nem lehet készülni rá (ez így is van, de meglepő módon mások sem szólaltak fel a gondolat ellenében….)
• az igazgató is jelzi, hogy komolyan veszik és levonják a megfelelő következtetéseket az eredményekből (ez fontos, nem is kell, hogy mindent megosszanak velünk, elég ha utalnak rá…)

Összességében jó volt, igaz elsőre elkedvtelenedtem, hogy nem fogok látni hozzáadott pedagógiai érték elemzést regressziós görbével, de végül eszembe jutott, amit annak idején tanítottam, hogy nem biztos, hogy minden szülőt “le kell rohanni” ilyen grafikonokkal, ha nincs rá elegendő idő, vagy érdeklődés.

Igazgatói pályázat véleményezése

Összesen 1 pályázat érkezett, de ennek ellenére beszélgettünk az ott felmerült tartalmi kérdésekről. A véleményezése nem volt véleményezés, inkább beszélgetés, ami szép lassan átvezetett volna az egyebekhez. Az igazgató (nagyon helyesen) szót kért és röviden elmondta, hogy a pályázatnak mi a története és milyen a helyzet a tantestület és az iskola vezetője között. Ez akár külön blogbejegyzést is megérdemelne. Az igazgató jó igazgató. Egy olyan vezető, akin érződik, hogy az intézményért dolgozik és nem saját magáért. Élő példát láthatunk arra, hogy milyen a szolgáltató jellegű iskola. Sok félreérthető értelmezése mellett itt egyértelmű, hogy az igazgató odafigyel a szülőkre, odafigyel arra, amit mondanak és komolyan veszi, komolyan foglalkozik vele. Ez már önmagában szolgáltató jelleg és nem kell hozzá sok szülő, aki meg akarja mondani mi legyen holnapután a magyarórán. A teljesség igénye nélkül 1-1 gondolat, mondat következik a hozzászólásokból. Ha nem is mindig szó szerinti az idézet, de mondjuk úgy, hogy eredeti. Sem a fogalomhasználat, sem a szövegkörnyezet nincs korrigálva.

• a szóbeli kifejezés készségének a fejlesztése több legyen, ez tetszik a szülőknek, mert annak idején nekik ilyenből több volt
• a 4. és 5. osztály közötti átmenet rizikós
• 3 könyv van, a gyerek ebből 1 könyvet használ, minek a 3 könyv?
• rettenetes mennyiségű anyagot vesznek
• 20-30 éve érthetőbbek voltak a tankönyvek, ma már kódfejtőnek kell lenni, hogy értsük
• a felső tagozatban kezdünk lejjebb csúszni

A tervek közözz szereplő, szülőknek szóló előadássorozat igen népszerű, aminek én is nagyon örültem. Volt olyan szülő is, aki a mozgásterápia igazgatói programban való megjelenését dicsérte. Rögtön jelezte is, hogy ő is mozgásterápiával foglalkozik 🙂 Megtudtuk, hogy a tankönyvválasztás a szakmai munkaközösség feladata és döntése, ahol figyelembe veszik, hogy ne a legdrágábbat kelljen megvenni.

Összesen 7 szülő kérdezett, én csendben figyeltem egy fenyő jellegű növény alatt ülve. Minden fórumon megjelenik a szakértő szülő karaktere, a hobbipedagógus, aki természetesen mindenhez ért, ami az iskolával és neveléssel, oktatással összefüggésbe hozható. Ez a karakter most sem váratott magára, előbukkant közülünk. A szakmainak látszó hozzászólásokat a pedagógusok szelíd mosolygással kezelik. Rosszindulatő vélemények szerint ők sem tudnak összetettebb módon beszélni iskolai és pedagógiai kérdésekről, ezért is “kedvelik” ezt a műfajt. Jóindulatú nézetek szerint nagyon is tudják, hogy a szülő nem ért hozzá, de hagyják beszélni, mert ez a dolgok rendje. A hobbipedagógus szülők monológjai végül mindig személyes és általuk érdekesnek gondolt történetekben folytatódnak. Amikor ezek az elbeszélések is elfogynak, akkor szoktunk hazamenni 🙂

Egyebek

A legizgalmasabb rész, igyekeztem szinte szó szerint jegyzetelni, de kapkodni kellett, mert itt még aki eddig nem szólt hozzá, most már érezve a vég közeledtét, mindenképpen teljesíteni szeretett volna:

• “az iskola hírét a pedagógusok határozzák meg, azét járatjuk ide a gyereket, mert szeretjük ide járatni”
• “nagyon nagy pozitívum, hogy a tanárok már mosolyognak és segítőkészek”
• jó ötlet, hogy a gyerekek a 8. év végére középfokú nyelvvizsgát tegyenek, de vajon vannak-e ilyen szinten?
• rémtörténetek: a villamosvégállomás hajléktalanjairól, iskolába bessuranó emberekről
• az internet veszélyforrásai, amelyek a gyerekekre leselkednek (itt jegyzem meg, hogy ezen a napon halottam talán először egy pedagógustól, hogy a webcímben a “per” helyett “ferdevonal” kifejezést használt)

Kihagyhatatlan az idegen nyelvi képzés témaköre. Ha jól értettem, akkor a tantestület egy részében komoly ellenérzéseket fejtett ki, hogy anyanyelvű tanár érkezzen. Azt már csak szeretném hinni, hogy félreértettem és a nem az érintett nyelv nyelvtanárai fejtették ki az átmeneti ellenállást, de amennyire oda tudtam figyelni, ezt sem zárhatjuk ki. Egyelőre forráshiány miatt ezt nem fogjuk megtudni.

A szülői fórum fontos műfaj. Írhatnám azt is, hogy többen kellene, hogy eljöjjenek, de talán ennél többen aligha tudnánk egyszerre az iskolával foglalkozni. A szülőknek is érdemes lenne hálózatosodni. Ideális megoldás lenne, hogy ha ilyen események után (és előtt?) az iskola helységet szervezne, ahol a saját osztályunkba járó szülőkkel egyeztethetünk és így tényleges képviselet lenne, nem annyira saját vélemények hangoztatása. A szülői fórumra, nem az emailben is könnyen körbeküldhető adatokból felolvasó-délutánt rendező szülői értekezletekre, hanem a tényleges fórumra nagy szükség lenne. Iskolán belül, szervezettebben, gyakrabban.

A Budapesti Corvinus Egyetem eHÖK csoportja 2011. április 20-án rendezett egy kisebb konferenciát az “e-Tananyagról”. Az elméleti és gyakorlati szekciók együtt azt célozták meg, hogy a résztvevők képet kapjanak az eLearning és eTananyag fogalmáról, gyakorlati megvalósításairól, nehézségekről, jövőbeli és múltbéli trendekről, egyszóval szinte mindenről, amit ezzel kapcsolatban fontos lehet tudni. A felsőoktatásban a eTananyagok fejlesztésének minden jel szerint elérkezett egy újabb korszaka, amikor már nem a pedagógus által kitalált és saját maguk által megszerkesztett tartalmakról gondoljuk azt, hogy eTananyag, esetleg eLearning.

részlet @tanarurkerem előadásából. Balra egy tanári katedra, középen egy szemlélődő hallgató, jobbra a hálózati modell a konnektivizmushoz…

A most induló pályázat alapú tartalomfejlesztések kiváló lehetőséget adnak arra, hogy modern és minőségi tartalom keletkezzen a már működő egyetemi CMS rendszerekben. Minden olyan rendezvény, ami a fejlesztést megalapozza, előkészíti, csakis hasznos lehet, így ez a kezdeményezés is. A délelőtt az tananyag és tevékenységek, a hálózati tanulás, a professzionális tananyagok és távoktatás története, illetve perspektíváinak jegyében telt és egy nagyon rövid kerekasztal beszélgetéssel zárult.

• E-learning tananyag a felsőoktatásban (Bodó Balázs, BME)
• Milyen pedagógiai módszertant igényel egy e-learning tananyag? (Ollé János, ELTE PPK)
  
• Konnektivizmus és hálózat alapú tanulás (Palócz István)
  
• Milyen egy jó e-learning tananyag? (Klötzl Ferenc)
  
• Miért kihívás az elektronikus tanulás? (Kovács Ilma, BCE)
  
• kerekasztal-beszélgetés

Az előadásomban a tartalomfejlesztés az online tevékenységek egymáshoz viszonyított szerepéről és az utóbbi kiemelt jelentőségéről beszéltem. A módszertan kérdése sokféleképpen jelenik megy az eTananyagok fejlesztésével kapcsolatban. A tananyag belső felépítésének is megvan a maga módszertana, de külön figyelmet igényel az, hogy egy kontakt tevékenységre épülő oktatási környezetben hogyan használják fel az eTananyag és eLearning megoldásokat. egyszerűbben azt is mondhatnánk, hogy eLearning belül és kívül.

[slideshare id=7682028&doc=bceelearning-110420021601-phpapp02]

Az OECD IMHE látogató szakértők is szorgalmazták és sok igazság van benn, hogy szükség lenne egyetemek közötti tartalomfejlesztési kooperációra. Ez részben a különböző szakismereteket, részben az azonos területek jelenleg akár párhuzamos fejlesztőit is összehozná. Ha a tartalom mellett képesek vagyunk online tevékenységekben is gondolkodni, akkor az oktatási környezetek könnyen fejleszthetők a különböző kurzustípusokra. Ezt igazolja az is, hogy minden kurzusnál, minden képzésnél megvannak a hallgatók saját, belső, tanár által általában nem látott kommunikációs és tartalomcserélő felületei, amit eLearning rendszerbe integrálva hatékonyabban tudnának használni. Fontos kérdés a tanári szerepváltozás is, ami az eLearning megjelenésével, az oktatási folyamatot meghatározó többi tényezőhöz hasonlóan szintén nem marad változatlan. Érdekes ellentmondás a tanári munka eLearning helyettesítése, ami egyrészt félelem, másrészt vágyakozás, hiszen az elfoglalt oktató számára igazán praktikus lenne egy online asszisztens, még akkor is, ha éppen eLearning rendszer az 🙂

Video streaming by Ustream

A délutáni szekcióban a következő előadások hangzottak el. Ezen sajnos már nem tudtam jelen lenni. A digitanárt még a fejlesztés korábbi szakaszába volt alkalmam megismerni. Főző Attilát mindig szívesen hallgatom. A moodle lehetőségeivel és korlátaival pedig rendszeresen foglalkozom. A korlátokkal és egy gyászos végkifejlettel kapcsolatban már hetek óra érlelek egy blogbejegyzést is.

• E-learning a közoktatásban (Főző Attila)
• Moodle-ben rejlőlehetőségek (Balkányi Péter, BCE)
• Az oktatási csomó(pont) közepén: a Digitanár (Földházi Szilárd, Digitanár)
• Moodle korlátai – kerekasztal-beszélgetés

Ezen a héten az andragógia szakos nappali tagozatos kurzuson folytattuk az információtudomány és média, illetve a távoktatás kurzusok előadássorozatait. Az információs társadalom és az értékrend, kultúrára gyakorolt hatás után elértük az internethasználat kockázatainak témakörét. Innen indulunk majd tovább a konnektivizmus felé, kicsit érintve a közösségi oldalak lehetőségeit, korlátait és veszélyeit is. A szociológiai felmérések adatelemzése érdekes, de talán a legfontosabb tanulság, hogy sok téves, nem megalapozott, kevesek véleményét összefoglaló nézet milyen nagy hatással formálja, formálná mégis sokak véleményét. Az internethasználat vélt és valós kockázatai mindig az érdeklődés középpontjába tartoztak, különösen a függőség. “Internetfüggő az a személy, aki többet internetezi, mint én…” 🙂 A távoktatás kurzus a tanulói szerepnél jár, nemsokára a webergonómia és végül a didaktikai ellentmondások következnek majd. A doktori kutatásmódszertan kurzuson a vége felé közeledik a kérdőívszerkesztés, legközelebb már az adatelemzést tanuljuk. Az intézményfejlesztő neveléstudományi MA szakirány kurzus keretei között az adatelemzés és ábrázolás technikáit és trükkjeit néztük át konkrét elemzési helyzetekre, illetve megismerkedtünk a szófelhővel, mint ábrázolási megoldással. A szombati levelező andragógia kurzus csaknem utolérte a nappali tagozat előadássorozatait. Az óra végén itt egy kis rögtönzött módszertani bemutatóra is sor került, ami hasznosnak tűnt én különösen élveztem, mert már régen tanítottam didaktikát.

Az internethasználat kockázatai

A technológiai fejlődés miatt már egyre kevésbé kockázatos a technika használata, de még mindig erősen érvényesülhet ezen az árnyoldalon a veszélyekkel kapcsolatos tudatlanság. Érdekes ellentmondás, hogy a felhő, mint online tudás és információtár mennyire sérülékeny, vagy mennyire nem az. A webes hálózatok tudásmegosztásában mennyire épülnek a hálózatok skálafüggetlen módon, hogy a sérülékenység esélye ne adhasson okot félelemre? A közeljövő legnagyobb technikai kockázata, amitől valóban félni kell, hogy mi a helyzet, ha nem tudunk csatlakozni ahhoz a bizonyos hálózathoz, vagy ha nincs internetkapcsolatunk.

Az előadás és a közben kialakuló beszélgetések alapján a hallgatók már egész sokat tudnak a jó jelszavakról, de szinte teljesen tapasztalatlanok a keylogger programokkal kapcsolatban. A Talyigás Judit szerkesztette kockázatok és mellékhatások könyvben Csepeli György elemzése rávilágít arra, hogy a televíziónézésen kívül más kulturális tevékenységet nem folytató un. “kulturális szegények”, akik a minta 49%-át alkotják, nagyrészt nem használnak internetet sem. A szélsőséges arány a felnőttképzés, az ismeretterjesztés és sok más terület számára nem megkerülhető adat.

[slideshare id=7653975&doc=andminformaciotudomany07-110417042034-phpapp01]

A pszichológiai veszélyek között a google, mint az emlékezet pótszere talán valóban kockázatot jelent, de az online elszabadult virtuális identitással kapcsolatban még mindig sokkal több a hiedelem, mint amennyi az internetes közösségek fejlődéséből következne. Szélsőséges esetek persze mindig vannak, de az ePortfolió és online szakmai én erre nagyobb teret nyer magának ezekkel szemben, a döntő többség pedig még egyikhez sem sorolható be. Érdekes vita alakult ki arról, hogy az online játékok mennyire vannak rossz hatással a képzeletre. Ha a kizárólagosság tréfás gondolatát elhessegetjük, akkor be kell látnunk, hogy akadnak olyan alkalmazások, ahol képzelőerő és kreativitás nélkül működni sem tudunk. Erre lehet szép példa sok érdekes terület, vagy építmény a Second Life-ban.

multikulturalitással kapcsolatos képzőhely és találkozási pont Second Life-ban, ami jól mutatja, hogy képzelőerő és kreativitás nem szorult a háttérbe

Az internetfüggőség szintén a szélsőséges gondolatok és klasszikus félelmek egyik jelentős területe. Ma már több modell létezik arra nézve, hogy mikor és mit gondolhatunk valóban függőségnek. Demetrovics Zsolt és Koronczai Beatrix erről érdekes tanulmányt írt az Oktatás-Informatika folyóirat 2010. 1-2. számában, illetve a Talyigás Judit által szerkesztett kockázatok és mellékhatások könyvben. Fontos kiemelni, hogy az internetfüggőség nincs szoros összefüggésben az internethasználat időtartamával, vagyis nem igaz az, hogy ha valaki függő, akkor az feltétlenül rengeteget internetezik. Függő lehet az is, aki keveset internetezik, de arra “nagyon nagy szüksége van”. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az internetfüggőségnél számolt időbe nem tartozik bele a munka miatti internethasználat, már amennyire ezt manapság külön lehet választani. A webes anonimitás valóban kedvez annak, hogy valós személye online nem teljesen valós adatokat adjanak meg magukról, ami persze kockázatos lehet, de gondoljunk arra, hogy az így gyorsabban és megváltozott körülmények között kialakuló intimitás, a szabályozható kommunikáció kedvező lehet a csoporthatásokkal nehezen megküzdők számára. Természetesen az anonimitásnak lesznek még árnyoldalai, de egyre inkább megjelenik ellensúlyként az ePortfolió és online szakmai identitás.

Új szerepek az elektronikus oktatásban: a tanuló

Az online környezetben értelmezett tanulói szerep elméleti problémájánál nem szabad elfelejtenünk, hogy kizárólagos online tanulás legfeljebb virtuális környezetben és avataroknál lehetséges, az online tanulás és az ott érvényesülő online tanulószerep inkább egy valós környezetben zajló tanulási folyamat része. Egyszerű lenne a helyzet, hogy ha az offline tanulásmódszertan itt is érvényes lenne, de tapasztalatok azt mutatják, hogy online tanulásban más szabályok érvényesülhetnek. A tanulás kulcskompetenciái online és offline környezetben ugyanazok, de ez elsősorban a tanulás alapfolyamatához köthető és még nem éri el a tanulásmódszertan területét.

Video streaming by Ustream

Az információs írástudásnál elég azt végiggondolni, hogy mi kell ahhoz, hogy eLearning keretrendszerben, instruktív módszerek által vezérelve tanuljunk, vagy mi kell ahhoz, hogy webes eszköztárat és tartalommegosztó rendszereket használva a nyílt tanulásra épülő oktatási stratégiát érvényesítsük, illetve mi minden kell ahhoz, hogy egy konnektivista kurzusban vegyünk részt. A tanulás háromféle helyzetben egyaránt megmutatja, hogy a kompetencia nem csak képesség, szükséges ott még az attitűd, az értékfelfogás is. Személyes tapasztalataim szerint inkább az utóbbi kettővel van gond, de a hallgatók ezt leginkább az IKT kompetenciák és eszköztudás hiányára hivatkozva próbálják háttérbe szorítani. Nemsokára indul az andragógusok konnektivista önképzőköre, ahol is már mutatkoznak annak a jelei, hogy nem (csak) az eszköztudás a legfontosabb gond, ami beszélyes lehet a tanulás eredményességére.

Az előadás két meghívott előadója Tóth-Mózer Szilvia és Lévai Dóra kollágáim voltak. Szilvia a digitális nemzedékekről, ellentmondásokról, a digitális nemzedékkel szemben jelentkező csalódásról, a digitális nemzedék jellemzőiről, mint jövőbeli andragógiai feladatról beszélt.

[slideshare id=7588122&doc=tanarszerepandragogia-110411090647-phpapp02]