1 év

2010. február 7-én 17:24-kor, 1 évvel ezelőtt jelent meg ezen a blogon az első bejegyzésem, vagyis ma 1 éves a blog. Ezzel a részben öncélú, részben kicsit nárcisztikus 🙂 bejegyzéssel visszatekintek az eltelt 1 évre és próbálom kitalálni, hogy hogyan tovább.

Az eddigi látogatottság igen változatosan alakul, de szerencsére az elmúlt hónapokban folyamatosan növekvő pályára állt. Bízom benne, hogy megmarad ez a tendencia. 4 hónapnyi hullámvölgy oka részben a nyári szünet lehetett, részben pedig az, hogy kevesebbet és szerintem rosszabbakat írtam. A grafikon az adott hónap összes látogatójának számértékét mutatja:

A bejegyzések nézettségét elemezni nehéz, hiszen a régebbi bejegyzések olvasására hosszabb idő állt rendelkezésre, mint az újabbak olvasására, vagyis a közvetlen összehasonlítás kicsit árnyékolt. A webstat elemzés mutatja, hogy a régebbi bejegyzéseket is szokták még nézni, igaz az újabbak iránt nagyobb az érdeklődés. Az egyes bejegyzések olvasottsága szélsőséges. A legkevésbé és a leginkább olvasott között 10-szeres különbség van.

Az 5 leginkább olvasott bejegyzésem: (elől az olvasottság mai értéke)

A 3 legkevésbé olvasott bejegyzés: (nem is linkelem be őket)

  • 85 – Podcasting
  • 84 – ANAPOD – Anadolu University Podcasting Project
  • 75 – Yavuzonder

Ennyi bejegyzéshez és ilyen olvasottsághoz képest szinte elenyésző az 75 komment, amit engedtem megjelenni. Igen, a blog moderált. 250 spam jellegű üzenetet utasított el a gép, vagy alkalmanként én. Igazi tartalmi moderálásra 1 alkalommal került sok, amikor egy egyszerhasználatos email címről regisztrálva valaki személyes és sértő megjegyzést akart írni, aminek a bejegyzéshez nem volt köze. Minden más komment szabad utat kapott, ezt az irányelvet tartom a későbbiekben is. Érdekesen alakul a blog IP cím alapú látogatottságelemzése, ami részben rávilágít, hogy honnan érkeznek az olvasók. Meglepő volt, hogy vannak Magyarországon kívüli látogatók is. (Rá kellene vennem magam, hogy 1-1 bejegyzést angolul írjak meg, mindig is irigykedve figyeltem azokat az oldalakat, ahol az IP cím alapú elemzés mindenhova kis piros jelzést tesz….)

Az első bejegyzésben 3 kérdést tettem fel magamnak és a motivációmat elemezgettem. Motiváció változatlan 🙂 A kezdet még mindig az OEB2009 blogger pódiumbeszélgetésnek köszönhető, ami nagy hatással volt rám. Próbáltam hasonlót szervezni az OKT-INF konferenciára is, de eddig még nem láttam alkalmasnak a pillanatot, de még mindig reménykedem. Nagyon rossz, hogy a mi területünkön kevesen írnak blogot és akik írnak azok is ritkán. A motivációhoz tartozik, hogy még réges-régen egyszer újságíró is szerettem volna lenni. Végül nem lettem, igaz több üres és részben kitöltött jelentkezési lapom is van 🙂

Az 1 évvel ezelőtti kérdések:

  1. Egyetemi oktatónak miért van szükségre blogra? Ott vannak a hallgatók, mindent elmondhat nekik, amit fontosnak tart. Akkor is és most is azt gondolom, hogy akadnak mások is, akiket érdekelhet, amit gondolunk. A napokban beszüntettem, átalakítottam a podcast.ollejanos.hu oldalt, ahol az előző félévi előadásaim, illetve nyilvános előadásaim anyagai voltak. Erről szeretnék még külön írni, de meglepő volt az eredmény, hogy az eredetileg egyetemi hallgatóknak készült oldalra feltett külső előadások anyagait többen nézték átlagosan, mint az egyetemi előadásokat. Természetesen az összehasonlítás durva becslés, de azért mégiscsak jelez valamit. (pl. rossz előadásokat tartok, amiből elég 1 is 🙂 Szerintem az oktatót nem menti fel, hogy vannak hallgatók a közelében, ettől még nyugodtan írhat, vagyis írhatnának sokan mások, mint ahogyan szívesen belehallgatnék 1-1 előadásba akár a mi intézetünkben is.
  2. Miért ír blogot egy kutató? Kutatásmódszertan kurzuson ezzel kapcsolatban szélsőséges nézeteimet már ismertettem, szerintem egy kutatónak kötelessége lenne blogot írni. Nem keverném ezt össze a tanulmányírással és egyéb akadémiai formákkal, de a kutató közfeladatot lát el, nem magánügy, amit csinál. Ha rajtam múlna, ezt pályázati feltételként fogalmaznám meg és kötelezővé tenném. A kutatós mutassa be közérthető nyelven az eredményeit, kételyeit, stb. és engedje, hogy erre bárki reflektálhasson. Továbbra sem értek egyet azzal, hogy a tudomány az legyen a tudománnyal foglalkozók kiváltságos területe, ezt sokkal szélesebb közönség felé ki kellene nyitni. A blog a kutató számára személyes portfoliójának a része lehetne, egyben egy érdekes formatív értékelő, önértékelő eszköz is, de leginkább kapcsolattartás azokkal, akik közvetetten a kutatását támogatják. Sajnos kutatói blogírás tekintetében nem voltam eredményes az elmúlt évben, ezen szeretnék változtatni. Próbálkoztunk a Talentum Kutatócsoportban is blogot írni, de végül ez nem volt sikeres. Személyesen talán jobban fog menni.
  3. Miért is kellene blogot írni egy fejlesztőnek? Itt csak egyre tudok gondolni. Egyszer szeretném majd egy bejegyzésben vázolni az ELTE eLearning rendszer fejlesztése során szervezett tapasztalatokat, élményeket, fontosabb eseményeket. Más fejlesztésről nem tudnék beszámolni az elmúlt 1 évre visszatekintve.

ez  bejegyzés ezen a billentyűzeten készült…

Ez a blog sok esetben egyféle eseménynapló is volt, érdekes visszalapozni a bejegyzéseket. Sokszor nem is volt jelentős újdonság, vagy nem volt érdekes gondolat, de leírtam, mert legalább egy helyen összegyűjtve nagyrészt megvan, hogy mi minden történt évközben. Ezen a továbbiakban sem szeretnék változtatni.

Az eltelt 1 évben a blogírás miatt kaptam pozitív és negatív visszajelzéseket is. A cél, hogy napi 1 bejegyzés legyen, ami tartalmilag már megvalósul, mert minden nap legalább 1, de gyakrabban 2-3 olyan dolog is eszembe jut, amiről szívesen írnék. Jelenleg 10 cím és rövid vázlat, gondolat várja, hogy hátha bejegyzés lesz belőle. Meglátjuk 🙂

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb