A III. Oktatás-Informatikai Konferencián a korábbi két eseménytől eltérően én is előadok. A tervezett előadás összefoglalója az alábbiakban olvasható.

A hálózatelméletek oktatási alkalmazása, a konnektivizmus elmélete és oktatási gyakorlata lassan eléri azt a kort, amikor már megkezdődhet a fejlődés-történetének az elemzése. A szakterület sajátossága szerint a konnektivizmust akár a 2005-ben megjelent Siemens tanulmánytól (Connectivism: A Learning Theory for the Digital Age), akár a 2006-ban megjelent alapkönyvtől (Siemens,G.: Knowing Knowledge, 2006) számítjuk önállónak, a radikálisan új tanuláselmélet gyors elterjedésének lehetősége csaknem elveszni látszik. (A Facebook közösségi portál 2004-ben indult, 1 évvel mondható idősebbnek a konnektivizmus alapötleténél.) Az egyik legerősebb és egyben leginkább konstruktív kritika Bill Kerr 2007-ben, az online konnektivista konferencián elhangozott előadásához köthető. A konnektivizmus eddig fejlődése azt mutatja, hogy a következő 1-2 év mindenképpen döntő jelentőségű lesz. Azzal nem érdemes számolnunk, hogy jelentéktelenné válik, sokkal inkább az a kérdés, hogy egyre inkább nagyobb teret nyer, vagy megvárja a valódi digitális nemzedékek valódi digitális korszakát.

Az eddigi, többségében sikeres konnektivista kurzusok gyakorlati tapasztalatai alapján az új tanuláselméletként való értelmezést elbizonytalanítja, hogy a hálózati tanulás hatékony formája nem általánosítható. Többek között életkorban, életvezetésben, IKT kompetenciában, IKT eszközhasználatban, önszabályozásban, önálló munkavégzésre való képességben és számos más tulajdonságok igen speciális összefüggéseivel jellemezhető csoportoknál értelmezhető és figyelhető meg. Egyre inkább növekszik azoknak a tábora, akik nem a jelenség újszerűségét igyekeznek kétségbe vonni, hanem próbálják megtalálni a helyét a tanulás, oktatással foglalkozó elméletek között, példádul oktatásmódszertanként való értelmezéssel. Az egyéni és csoportos aktivitás egyensúlyára építő oktatási folyamat motivációs rendszere nagy hangsúlyt helyez az önszabályozásra, kiemelt szerepet szán a facilitátor és a közösség motivációs hatásainak, de a motiváció kialakítására már nincsenek hatékony eszközei. Kreatívan értelmezi az oktatási tartalom fogalmát, de az oktatási folyamata nem modellezhető tartalomfüggetlen módon, hiszen feltételezi a témakörben rendelkezésre álló és hozzáférhető forrásokat. A folyamatban nehezen érhető tetten a differenciálás szemléletmódja, ami különösen hiányzó tényező az egyébként alapértelmezett magasszintű kommunikációnál és eszközhasználatban megjelenő különbségeknél. Nem ad releváns választ a közepesen vagy gyengén motiváltak értékeléshez és nem a tanulásszervezéshez igazodó tanulási sajátosságaira. Lényeges mozzanatánál, a formatív értékelésnél domináns a visszacsatolás funkciója, de az oktatásszervezésben a folyamat személyre szabott korrekciójának a hiánya nem számol például a leszakadókkal.

Az oktatásmódszertan újszerűségének élménye lassan múlóban, ami lehetőséget adhat az oktatáselméletek rendszerében való ideális elhelyezésére, nemkülönben a gyakorlati megvalósítások hatékonyságának fejlesztésére.