November 12-én délután 16:35-kor (1635) indult el a felvonulás, ahol az elképzeléseimhez és elvárásaimhoz képest nagyon kevesen, a Trefort kert befogadóképességéhez mérten pedig viszonylag sokan vettünk részt. Az időben érkező kollégákat és hallgatókat az ELTE feliratú esernyőről lehetett megismerni. A gyülekezésnek és a felvonulásnak jó hangulatot adtak az érdeklődő és fényképeket készítő, az egészből igen keveset értő külföldi turisták fel-fel bukkanó jeles képviselői. Az út rövid volt, az eleje már biztosan beért, amikor mi, a legfiatalabb kar a sor végén még a Kálvin téren tartott fel a forgalmat 🙂 Mindent egybevetve nagyon nagy élmény volt, sok hasonló rendezvény kellene, hogy az egyetem tényleg a tudás közössége és ne csak a tudás gyára lehessen.
indulunk, a legfiatalabb kar a sor végén 🙂
ELTE PPK fáklyákkal, főleg hallgatókkal…