Az elmúlt 3 napon rendezték meg a X. Országos Neveléstudományi Konferenciát, a hazai neveléstudományi kutatók első számú konferenciáját, a szakmai közélet egyik legfontosabb eseményét. Nagyon jó volt. 3 nap külön világ, 3 nap neveléstudomány, 3 nap megbeszélésekre és találkozásokra. Minden évben szükség van rá, kihagyhatatlan. A konferencia programja és a konferenciakötetben található névsor olyan, mint egy aktuális szaknévsor, egy pillanatkép. Akik előadással szerepelnek és akik résztvesznek a szakmai munkában, együtt gondolkodnak az előadókkal, együtt közösen alkotják a hazai nevelés- és oktatáskutatók közösségét.

A X. konferencia volt a második olyan rendezvény, aminek nem az MTA Roosevelt téri székháza adott otthont. A Benczúr Hotel a korábbi szkeptikus és kritikus hozzáállás ellenére szerintem jó választás volt. Kevésbé jelent meg az akadémiai légkör, de ellentételezésként a folyosón kialakított asztaloknál korábban alig látott mértékű beszélgetések, közösségi élet alakult ki. A neveléstudományi kutatások konferenciája természetesen a szakmai munkára szerveződik, de a közösségi életre is hatalmas az igény, évente csak egyszer van lehetőség mindenkivel találkozni, beszélgetni. Szimbolikus, hogy a konferencia kiemelt termében, a megnyitó és a záróünnepség helyszínén, a Budapest teremben, a fali mozaikon nem szerepel az MTA épülete.

Benczúr Hotel, Budapest terem

A megnyitó ünnepségen Csíkos Csaba, a konferencia elnöke köszöntötte a résztvevőket. A művészeti, zenei előadás meglepetés volt, egyedül talán az időzítéssel volt gond, de az jó ötlet, hogy ha vannak olyan kollégák, akik ilyen előadásra képesek, akkor mutassák meg nekünk. Korábban voltak szkeptikusok Csaba elnöklésével kapcsolatban. Talán merész dolog erről írni egy blogbejegyzésben, de ennek nyilvánvalóan a generációváltással kapcsolatos érzések adtak alapot. Ez a téma egyébként többször is előkerült, de ami miatt én is foglalkozom vele, hogy 2008-ban az ONK programbizottság titkára voltam és ha szabad ilyen mondani, akkor más szempontok szerint is tudom látni a rendezvényt. Összességében, szerintem Csaba és csapata szerintem megállta a helyét, igaz a szkeptikus “ellenszél” is jelentősen csökkentette erejét. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy a generációváltás ezen a területen megkezdődött. Annál is inkább, mert egyelőre biztosan még nem lehet tudni, hogy ki lesz a 2012-es rendezvény elnöke (2011 – Németh András)

A fordulatokban bővelkedő megnyitón Csapó Benő, a konferencia alapító elnöke is köszöntötte a résztvevőket. A konferenciasorozat elindítás kiváló ötlet volt, fenntarthatóságát többször árnyékolták be különböző tényezők, de szükségességét senki nem vonta kétségbe. Hogy milyen irányba halad, milyen szerepet tölt be a hazai szakmai közéletben arról különböző vélemények vannak, erről a 2. napon én is beszélgettem az alapító elnökkel. A minőség kérdése, az akadémiai tudatosság a záróünnepségen is előtérbe került. Szimbolikus, hogy a konferencia új stafétabotot kapott, amire ráírták a régebbiek konferenciák elnökeit is. Kivétel nélkül. Csapó Benő meg is jegyezte, hogy erre valamikor fel fog kerülni annak a kutatnak a neve, aki most még valószínűleg óvodában vagy bölcsődében van 🙂 Az stafétabotot nem tudtam lefényképezni, a régi további sorsáról nem tudtunk meg semmit, de emlékül egy fénykép róla:

ONK stafétabot 2000-2009

A megnyitón Pokorni Zoltán is felszólalt. A szakmai és oktatáspolitikai mondanivaló nem csak a közönség, hanem néhány újságíró érdeklődését is felkeltette. Az index.hu portálon másnap sokáig kiemelt hír volt az egyébként igen rövid, de lényeglátó tudosítás.

Kozma Tamás az MTA Pedagógiai Bizottság elnöke kiemelte, hogy a rendezvény a generációk találkozása is. Felelevenítette egy korábbi külföldi élményt, miszerint a generációkat leginkább a folyosói beszélgetésekből lehet megismerni. A fiatalok a csinos lányokról, az eggyel idősebbek a kiváló ételekről, a még idősebbek, akik később érkeznek a kiváló ágyakról szoktak beszélni. Be kell látnom, ahogy ezt sok hasonló életkorú kollégám is megerősítette, hogy már a középső generációhoz tartozunk, a tudomány mellett leginkább az ételek foglalkoztattak a 3 nap alatt 🙂 Szerintem a generációhoz való tartozást az is jól mutatja, hogy hány résztvevőt ismerünk. Ha csak 10-15%-ot nem, de ez a 10-15% minket igen, akkor már biztos a középső generáció.

“A tudományfejlődés és a módszertani innovációk hatása a pedagógiai gyakorlatra” (Margaréta terem) szekcióban léptem fel egyéni előadással. Kellően nehezteltem a szervezőkre, hogy a beosztás igen tág területet jelölt ki a szekció szakmai tartalmának, hiszen a 4 különböző előadás között csak nehezen tudtunk kapcsolatot találni, igaz, a sokszínűség kárpótlást adott. A projektor nem akart megbarátkozni a gépem által kínált egyetlen videójellel sem, így az eredetileg tervezett podcast nem jött létre, helyette megosztom a prezentációt.

A konferencián többször szóba került a HERA egyesület szerveződése. Az ELTE PPK Kari Tanácstermében alakul meg 2010. október 22-én a Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete. Az ONK jó alkalom volt arra, hogy a terveket, célokat megismerjük, igaz még mindig akadnak bizonytalanságok, de a lényeg, hogy elindult egy szakmai-civil szerveződés, ami szerintem a Magyar Pedagógiai Társaság és az MTA Pedagógiai Bizottság közé pozicionálja majd magát. Egyelőre kevés biztosat tudunk a bejegyzés alatt álló egyesületről, de a kezdetek szerintem bíztatók.

Erno Lehtinen plenáris előadásában az oktatáskutatás, tanuláskutatás hatékonyságát járta körbe: How to improve the impact of research on learning and instruction. (A prezentációt nem találom sehol, talán utólag ezt is megkaphatjuk). Az előadás után a folyosói vélemények többfélék voltak, a lelkesedéstől a “mi is tudtuk” hangulatig bezárólag. Személyes véleményem, hogy az utolsó 3 diakocka környékén kezdett igazán érdekes lenni, de a legjobb lett volna, hogy ott kezdi el, ahol végül abbahagyta.

A 2. napon, a megszokott módon került sor az MTA Pedagógiai Bizottság nyilvános ülésére, amit szerény érdeklődés kísért. Elég sok időt vett el a következő évi munkarend megtárgyalása, de felmerültek praktikus kérdések is, hogy az ONK-n szereplő előadások tanulmánykötetének ki legyen a szerkesztője, stb. A formális keretek között zajló ülés sokaknak meglepetés volt, amit az érdeklődők egyre inkább csökkenő száma is mutatott. Állandó meghívottként a közelmúlt szinte minden ülésén ottvoltam, így legalábbis kevésbé lepődtem meg. Azt én is sajnálom, hogy még nem dőlt el, hogy ki lesz az ONK 2012 elnöke.

A szombati napon láttam a számomra legjobbnak és legérdekesebbnek tűnő szekciót: “A sajátos nevelési igényű tanulók mérés-értékelésének lehetőségei” A mérés-értékelés központú címzés talán kicsit túlzás volt a szekció egészre nézve, de a terület fontossága, fejlődése engem magával ragad. Ideális kapcsolatot láthatunk a tudományos kutatás, alapkutatás, alkalmazott kutatás, fejlesztés, alkalmazás területek között. A szekció végén aligha gondolhattuk azt, hogy érdekes történetek és vélemények voltak, de tudomány alig. Szintén nem mondhattuk el, hogy tudományos szempontból kiváló, de közelít az öncélúság felé. A terület, téma és az előadások is nagyon jók voltak. Talán utólag ez is megjelenik majd weben. Folyosói visszhang volt egy kérdés, miszerint ez a téma és az a szimpózium mennyire neveléstudomány vagy mennyire nem. Személyes véleményem, hogy annyira legalább neveléstudomány, mint az alkalmazott matematika és kognitív pszichológia várából gyakran csak a lőréseken keresztül integető pedagógia. Utólag jutott eszembe az a kijelentés, amit első egyetemi fizika előadásomon hallottam, amikor a fizikát kellett definiálni: fizika az, amivel a fizikusok foglalkoznak.

Szombati napra esett “Talentum” kutatócsoportunk “A tehetségtől a produktív kiválóságig” szimpóziuma is, ahol Vass Vilmos kutatásvezető és Báthory Zoltán opponens voltak a főszereplők.

Tehetségkutatással foglalkozni csaknem reménytelen, ezért is kezdtünk hozzá. Igyekeztünk egy nyitott kutatás vizionálni, hiszen olyan területről van szó, ahol véleménye mindenkinek van, de kutatási eredményből és publikációból is nagy a bőség. Ez a kutatás irány elő is hozza minden kellemetlenségét, nem adatik meg az “alig érti valaki a teremben” védelme, nem adatik meg az “egy paradigma van, mindenki egyetért” biztonsága, stb. A nehéz helyzetben gondoltuk, hogy másképp állunk a témához és alternatív eszközöket is felhasználunk. Pl. indítottunk blogot, ami egyetlen bejegyzéssel, érdemi kommentek nélkül árválkodott egészen mostanáig. Talán a helyzet az előadások közlésével megváltozik majd. Napokon belül indítunk majd egy konnektivista képzést (Pedagógia-Online 01), amiben a tehetség lesz az első téma. Addig is elérhető a megosztott prezentáció, az előadássorozat podcast és a vita az opponensi értékeléssel a Talentum Kutatócsoport blogján.

A konferenciazárások általában a megfáradt, leginkább kitartó kutatók, résztvevők számára sokszor csak a becsületbeli részvétel motivációjára építve szerveződnek. Ennek a rendezvénynek a zárás nem a megszokott módon zajlott. Pálinkás József MTA elnök, Csapó Benő alapító elnök, Kozma Tamás MTA Pedagógiai Bizottság elnök, Csíkos Csaba ONK 2010 elnök és Németh András ONK 2011 elnök vett részt a záróünnepségen, ami nem volt eseményektől és gondolatoktól mentes.

Csapó Benő kritikusan értékelte az elmúlt évek konferenciáit, de szerinte érzékelhetően a jó irány felé kanyarodik ismét a konferenciasorozat. A tudományos minőség, mint legfontosabb szervező erő és meghatározó tényező alapelvével teljesen egyet lehet érteni. Abban pedig már komoly vitat kezdődne, hogy mit értünk minőség alatt. Ez a vita szerintem, meglepő módon inkább tartalmi, mintsem “minőségbiztosítási” jellegű lenne. Pálinkás József a társadalomtudományok fontosságát hangsúlyozta, jelezte, hogy olyan feladataink vannak a globális problémák megoldásában is, amelyek megoldására a természettudományok és műszaki tudományok nem képesek. Elmondta azt a történetet is, amit Pokorni Zoltántól is hallottunk a nyitóünnepségen, miszerint a régi nézetek helyébe az újak csak lépnek igazán, amikor a régi nézetek képviselői már kihalnak. Érzékelhető módon megjelent a véleményében az empirikus neveléstudomány előtérbe helyezése. Pálinkás Józsefet először másodéves fizika tanárszakos hallgatóként halottam először előadni, sok idő telt el azóta (a korábbi idézet nem tőle, hanem Demény Andrástól származik). Kozma Tamás a 3 vak ember és a fehér elefánt történetével jelezte, hogy a neveléstudományt sokféleképpen lehet értelmezni, egy-egy értelmezési tartomány meglepetéseket is okozhat (az elefánt lehet lapulevél, függönybojt, vagy akár tömlő). A záróünnepség végén Csíkos Csaba átadta a stafétabotot Németh Andrásnak.

Visszatérve kicsit a neveléstudományi minőségre….

A minőséget lehet úgyis értelmezni, hogy rajzolunk egy kerítést és aki bent, az minőség, aki kint az meg nem. Ha a kvalitatív, elméleti kutatások kivétel nélkül kerítésen kívülre kerülnek, akkor rossz helyre tettük a kerítést. A kerítés azért is rossz megoldás, mert a kerítésen kívüliek joggal vetik fel azt, hogy minőség lehet a kerítésen kívül, sőt, tulajdonképpen a kerítésen belüli terület zárta magára az ajtót és nem nyitott a világ felé. A kerítésen kívülieknek azonban komoly veszélyt jelent az a csapda, hogy pusztán a kerítéshez való viszonyuk, illetve mások által történő viszonyításuk alapján felmentést adnak maguknak a minőség kritériumai alól. A minőség nem kerítés dolga, a kerítés mindenkit becsap, illúziót ébreszt. Ha abból indulunk ki, hogy az állítások adatok nélkül csak személyes vélemények, akkor érdemes végiggondolni azt is, hogy az állítások személyes vélemények nélkül mennyivel adnak többet mint az adatok. Nem szerencsés, hogy ha vannak akik az elefántot lapulevélnek használják, vagy mások kizárólag tömlőnek. Mondjuk úgy, hogy nem ez az alapja az elefánt minőségi megismerésének, vagy rendeltetésszerű használatának.