2010. november hónap bejegyzései

Az eLearning intézményi bevezetésének tapasztalatai

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság E-learning Szakosztályának tagjaként tartottam “távelőadást” 2010. november 19-én 13.30 kezdettel a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon megszervezett eLearning Road Show rendezvénysorozat első műhelykonferenciáján.

[slideshare id=5917604&doc=elroadshowszeged-101126014236-phpapp02]

Az előadásban az ELTE eLearning rendszer egyetemi, kari és intézeti szintű bevezetésének fontosabb tapasztalatait összegeztem. A belső működés, az “organikus” fejlődés sajátosságai mellett érdekesek lehetnek a továbbfejlesztéssel, üzemeltetéssel kapcsolatos “nyílt végű” kérdések is.

[powerpress url=”http://www.ollejanos.hu/podcast/Eloadasok/eL_RoadShow_Szeged_nov19.mov”]

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória

4. Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferencia

November 18-án, az ITF és HunDidac rendezvénnyel párhuzamosan rendezték meg a 4.DE! konferenciát, ahol a térbeli távolság miatt teljes egészében összesen három előadást tudtam meghallgatni. Konferencián, előadássorozaton régen jegyzeteltem és figyeltem ennyit, mint ezen a rendezvényen. A szervezők figyelmességének köszönhetően már belépésnél megkaptuk “Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében” című könyvet, amit nem csak udvariasságból, hanem az érdeklődést felkeltő előadásokra tekintettel is csak itthon lapoztam át. Érdemes. A címek kulcsszavaiból, ha valakinek a főcím nem lenne elég a vásárláshoz, vagy kölcsönzéshez: internethasználat kockázatai, személyes adatok védelme, kukkoló társadalom, internetfüggőség, univerzális kvantor, informatikaoktatás, gyerekek és számítógép, virtuális világ, tévedések vígjátéka.

Pintér Róbert előadásából megtudtuk, hogy a social network fogalom sokféleképpen értelmezhető, de legalábbis felfogható úgy, mint az egyének hálózata, de úgy is, mint szolgáltatásrendszer. Egyre gyakrabban látni és itt is megjelent a prezentáló technika, hogy bizonyos fogalmaknál a google keresésből indul ki az előadó. Fontos és érdekes adat, hogy a hazai Facebook és az iwiw napi látogatottsága közel egyelő, annak ellenére, hogy az iwiw felhasználók (még) lényegesen többen vannak. A twitter ehhez képest egyáltalán nem jelentős, nagyságrendi a különbség a magyar felhasználókat tekintve. A hálózatok mindig is velünk voltak, de a hálózatkutatás csak most kezd el erősödni igazán. Az elsődleges közösségek (pl. család), és a másodlagos közösségek (szerzett kapcsolatok) utána definiálhatjuk a harmadlagos közösségeket. Ezek már olyan közösségek és kapcsolatok, amelyeket a modern eszközöknek köszönhetően bárhova magunkkal tudunk vinni, így térfüggetlenül mindig ott lehetünk a kapcsolatrendszerben. A google és a facebook közötti háború valójában nem alkalmazások, vagy cégek közötti háború. Három terület csatájáról van szó, ahol a hírportálok, a keresők és a közösségi oldalak küzdenek egymással. A hírportálok és keresők üzlti modellje már kialakult, a közösségi oldalaké még alakulóban van. Érdekes gondolatmenet volt a céges facebook megjelenésnek az esélyei és kockázatai. Az alapkérdés, hogy elég nagy és elég jó a cég ahhoz, hogy érdemes legyen bátran belépni valójában rossz kérdés. Pintér Róbert szerint akkor kell belépni, hogy a cég ügyfelei már ottvannak, akkor pedig el kell fogadni, hogy írhatnak majd jót és rosszat is. Korábban már hallottam róla, de végül eddig soha nem jártam utána pedig érdekes a reneszánsz iwiw, amire szintél utalás volt a prezentációban.

A szünet után a NJSZT kitüntetéseit és díjait adták át, amiről igyekeztem twitteren tudósítani: PREZI, Abonyi-Tóth Andor

Csermely Péter előadásában az öregedő hálózatokból indult el a gondolatmenet. Egymástól távoli hálózatok (ökoszisztéma, piac, éghajlat) közös tulajdonságai a perturbáció utáni visszaesés, a viselkedés megnőtt önállótlansága. Az öregedő hálózat a rendszer egészére jellemző tulajdonságokat kezd el mutatni, ami összefügg a hálózatok komlexitásának csökkenésével. A kihívásokra a hálózatok meglazítják a szerkezetüket, újrarendeződés megy végbe, új kapcsolatok alakulnak ki. A kapcsolatok csökkentése nem a csoporton belül, hanem a csoportok között figyelhető meg jobban. Mindez előnyös a túlélésre, mert a távolabbi elrendeződésben különböző reakciókat lehet kikísérletezni, a csoportok mozgástere egymáshoz képest növekszik. Nem lehetett áthallások nélkül értelmezni az előadásbab a kreatív elemek viselkedését és a csoport vele kapcsolatos reakcióját. A kreatív elemeket a csoport eltávolítja, mert megbízhatatlanok, de ez gondot okozhat, amikor a csoport új kihívás elé néz, mert akkor nem biztos hogy nélküle képes a megoldásra. Izgalmas jelenség, hogy igazán jó állást csak távoli ismerős tud ajánlani. A profi kapcsolatépítő mindig egy csoport hangadóját, kreatív egyedét keresi meg. Rajta keresztül a csoport megismerhető és becsatornázható, illetve rajta keresztül lehet eljutni más, fontos csoportokhoz is. Ha a közösségi hálózatokra gondolunk, illetve a magyar sajátosságokat vesszük előtérbe, akkor sajnos meg kellett állapítani, hogy a 4 legindividuálisabb nemzet egyike vagyunk: együttműködésre alig képes, versengő, önleértékelő és kockázatkerülő, ami nem a legszerencsésebb helyzet.

Részben ennek ellensúlyozásaként is lehet értelmezni az előadás végén megjelenő ajánlást: Liliomos Mozgalom az ország megújításáért

Az utolsó előtti előadás: Szekfű Balázs-Szvetelszky Zsuzsanna: „Élőhelyünk, a Mémszféra – A kulturális evolúció mindennapjai és törvényei a digitális térben” Végig jelen voltam, de jegyzetelni már nem tudtam. Jellemző módon a lemerülő számítógép és a lemerülés határán lévő telefon már nem volt alkalmas erre és reflexből azt gondoltam, hogy se tollam se papírom. Előbbi volt, a HunDidac regisztráció ajándéka, de a papírokat elhagytam.

Érdekes jelenség, hogy az erdőben a védelem érdekében a csoportos fakivágást, a tisztások kialakítását akadályozzuk, de ezek egy erdőtűzben pontosan alkalmasak lehetnek az erdő megóvására. Az előadásban a 150 fős csoport fogalma kiemelt szerepet kapott. Egy ilyen méretű közösségben mindenki mindenkiről mindent tudott, ideális terep volt arra hogy mindenkit ismerjünk és a megismert tulajdonságok alapján tudjunk ideális párt választani. A pletykát és a pletkya terjedését vizsgáló kutató szemléletes példával érzékeltette, hogy az online közösségi hálózatok segítségével ez milyen más dimenzióba került. Egy hétvégi szilvalekvárfőzésen külföldről telefonhívást kapott, hogy a szép kendőjét lecsöppentette. Az információt a facebookon megjelenő fényképről szedte az ismerős, a fénykép pedig a helyszínen készült. A terjedés sebessége ezzel más dimenzióba kerülhet. A tömegkommunikáció jelentése megváltozott, lassan már többen írunk, mint ahányan olvasunk. Jegyzetek nélkül nehéz visszaemlékezni az előadásra, bízom benne, hogy a prezentáció valamikor valahol elérhető lesz.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória

Innovatív tanárok fóruma és HunDidac 2010 taneszköz-kiállítás

Sok konferenciára és rendezvényre mondtam, vagy írtam hogy bizony mindenki számára fontos és jó lenne, a hallgatóknak pedig kötelezővé kellene tenni. Nem kivétel ez alól az ITF és a HunDidac sem, köszönhetően többek között a Microsoft és a Modern Iskola támogatásának. Az egymásba fonódó két rendezvény elegáns, igényes környezetben remek szervezéssel igazán érdekes kaland volt. Innovatív tanárokat látni kell és beszélgetni kell velük, jó hatással van az oktatásügy miatt bármilyen módon is aggódó, bármennyire pesszimista résztvevőre a lelkes, nyitott, pozitív kiállító-innovátor.

Érdemes lett volna a plenáris előadásokat, a kerekasztal beszélgetést folyamatosan élőben streamingelni, hogy mindenki láthassa, aki erre nyitott, illetve megmutatható legyen azoknak, akik nem hiszik el, hogy vannak innovatív tanárok. Folyamatos körkapcsolással meg lehetett volna mutatni azt a rengeteg posztert és kiállítást, ami intézményi szintű ötletekről szólt. A bemutatókra titkosan szavazhattunk. Sajnos nem tudom, hogy ki nyert, de az én titkos szavazatomat és online dobogómat ezennel nem titkolom tovább.

  1. Szegedi Gazdasági Középiskola Vasvári Pál Tagintézménye kollaboratív wiki alapú tudásportálja: tudodehogy.hu Más kiváló bemutatókhoz képest ami nekem ebben nagyon tetszett, hogy nem a megvalósításban és kidogozottságban szeretnének extrát mutatni, hanem egy viszonylag egyszerű és kézenfekvő online eszköz alkalmazását mutatták meg. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezzel ne lenne munka, aki készített és menedzselt már ilyen portált, az tudja, hogy ez másként van. A wiki nagyszerű. Lapot kértem véletlenre és ezt kaptam: Vonzódás – de nem szerelem!

  • 2. Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium: A múlt atlasza: újratöltve.

  • Nagy László Általános Iskola: űrűllomás.

Drajkó László és Merényi Ádám távoli területeket igyekezett összekötni az üzleti világ, a média, a technológiai fejlődés, a közösségi háló, az alkotás és megosztás kapcsolataira felfűzött előadással. Fontos volt, hogy a tanulók pozitív tartalommal kitöltött médiahasználata mellett szóltak és példaként érdemes volt a babcsírázás videófelvétele, de látványos volt a felsőoktatásból hozott BEM kollégiumi példa is:

Az előadásban, ahogy azt egy nyitóelőadásban meg kell tenni, felhívták a résztvevő pedagógusok figyelmét arra, hogy a tanulók eszközhasználatában lévő motivációs energiával nem szembe kell menni, hanem fel kell használni az oktatási folyamatban, de ehhez megváltozott pedagógusszerpere is szükség van. Nem maradhatott el a látványos eszközbemutató sem. A surface asztalnak és a mozgásérzékelős játéknak nagy sikere volt.

Molnár Gyöngyvér előadásában a mérés-értékelés, az IKT eszközhasználat és a közoktatás eredményessége, illetve a gazdasági teljesítményre gyakorolt hatása kapcsolódott össze. A megváltozott környezetben a gyerekeket meg kell tanítani, hogy hol találnak releváns, értékes információt. A tanárnak facilitátor szerepben kell működnie, ami komoly szerepváltozást igényel. A technológia szép és látványos, de önmagában nem eredményez hatékonyabb oktatást.

A mérés és értékelés pontosabb és precízebb, illetve gyorsabb lehet az IKT alkalmazásokkal, ami a tanulói képességekről, teljesítményekről szóló pontosabb adatokkal hatékonyan segítheti a közoktatás eredményesebbé tételét. A mérésekben az IKT alkalmazás nemcsak motivációt jelent, hanem lehetőséget ad olyanoknak is a bekapcsolódásra, akiknek a papír alapú tesztelés nem lenne elérhető. Az adaptív online tesztelés technikája figyelembe veszi a tanuló feladatmegoldásait, válaszait és ennek megfelelően alakítja a további feladatokat, ami a gyengébb teljesítményre képeseket megmenti a sok nehéz és meg nem oldott feladat okozta frusztrációtól és lényegében mindenkinek egyfajta flow élményt biztosít. Egyharmad annyi online feladattal pontosabb meghatározható a tanulói teljesítmény anélkül hogy a tanulók felesleges terhelésnek tennénk ki.

Az adaptív online tesztelésben az interaktivitás, a válaszok alapján befolyásolt következő feladat gondolata ha nem is mérési területen, de a programozott oktatás alapgondolatában korábban már megjelent.

A kiállítások közül az érdeklődésem miatt hosszasan időztem a Balázs Diák KFT 3G Platform bemutatójánál is. A fejlesztés egy egyszerű, praktikus és igen látványos megoldást kínál arra, hogy tanárok, tanulók virtuális térben hogyan tudnak elsősorban kommunikációra épülő oktatást kialakítani. A beépített tananyagok felhasználásával térben egymástól akár távoli szereplők is képesek egy instruktív jellegű oktatási folyamat szervezésére, chat és videókonferencia alapú kapcsolattartásra, tartalmak megosztására, közös tanulásra. A videóbemutató mellett érdemes belehallgatni a 3G Platfrom rádióadásba is

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória

XI. eLearning fórum – Online tanulási környezetek

Be kell vallanom, hogy az egyik titkos vágyam mindig is az volt, hogy ezen a rendezvényen egyszer valamikor plenáris előadó lehessek, így nagyon megörültem Simonics István felkérésének. A fórum sorozata akkor indult, amikor én még nem foglalkoztam eLearning témával, így méginkább különös érzés ebben a közösségben előadni, kollégákkal beszélgetni. 11 év nagyon sok idő, de egy olyan fiatal területen, mint az eLearning, szinte egy teljes korszak. A konferencia, fórum, nagyon jól megmutatja, hogy ez eLearningről milyen sokféle megközelítésben lehet, kell, érdemes gondolkodni. A szoftvermérnök, a tartalomfejlesztő, az oktatáskutató és a tanár is elfér egy konferencián, mert az ügy közös. Nagyon fontos, hogy más-más megközelítéseket is lehet hallani ugyanabban a témában, számomra ez nem csak a saját értelmezésem kereteit, korlátait jelöli ki, hanem mindig szemléletformáló hatása is van.

Online tanulási környezetek című előadásommal igyekeztem rávilágítani arra, hogy az iskolapedagógia nézőpontjából értelmezett CMS rendszerfejlesztés, a web2 eszközök használata és az online közösségek fejlesztése egészen mást jelent ahhoz képest ha képesek vagyunk elszakadni ettől a pedagógiai gondolkodástól.

[slideshare id=5793183&doc=elforumollejanos-101116022514-phpapp02]

A kérdések valahol a web2 és az online közösségek közötti területen fogalmazódnak meg, a válaszokat pedig az iskolapedagógia és a CMS rendszerfejlesztés közötti területek alakítgatjuk, szerintem helytelenül. Hagyományos pedagógiai modellben, 10-15 éves didaktikai modellekben nem lehet releváns választ kapni arra, hogy mit kezdjünk az oktatásban a web2 alkalmazásokkal és az online közösségekkel. Kérdés, hogy mennyire vagyunk bátrak és kreatívak ahhoz, hogy a pedagógiáról teljesen új megközelítésben gondolkodjunk.

[powerpress url=”http://www.ollejanos.hu/podcast/Eloadasok/eL_Forum_ollejanos.mov”]

A délelőtti plenáris program részeként Papp Gyula átvette a 2010. évi Hutter Ottó díjat. Az indoklásban több olyan tevékenység is elhangzott, ami alapján a díj odaítélése jogos, de ezek közül én kiemelném a hazai moodle közösség szervezését. A MoodleMoot konferenciasorozat nagyon fontos rendezvény, de mellette mindig el szoktuk felejteni, hogy Papp Gyula és Vágvölgyi Csaba üzemelteti és menedzseli a moodle tudástárat és a hazai, szinte egyetlen működő moodle felhasználói fórumot. Szintén fontos tevékenység a moodle tutoriálok megszervezése, az eLearning RoadShow pedig még csak most kezdődik.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória

Összegyetemi fáklyás felvonulás

November 12-én délután 16:35-kor (1635) indult el a felvonulás, ahol az elképzeléseimhez és elvárásaimhoz képest nagyon kevesen, a Trefort kert befogadóképességéhez mérten pedig viszonylag sokan vettünk részt. Tovább a folytatáshoz

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória

A Pedagógia-Online története

A domain 2003. november 19-én, majdnem 7 évvel ezelőtt lett beregisztrálva. A Pedagógia-Online története fordulatokban bővelkedő, szélsőséges, számos személyes és szakmai szál is kötődik hozzá. Úgy tűnik, hogy a “pedonline01” konnektivista pedagógiai kurzussorozattal ismét egy mérföldkőhöz érkezett, érdemes hát visszatekinteni, hogy mi történt eddig. Ha hintaszékben kellene elmesélnem, akkor is illene így indítani: … az egész úgy kezdődött, hogy … egyszercsak kitaláltam, hogy szeretnék egy pedagógiai hírportált indítani. Tovább a folytatáshoz

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória

ONK 2010 – Új törekvések és lehetőségek a 21. századi neveléstudományokban

Az elmúlt 3 napon rendezték meg a X. Országos Neveléstudományi Konferenciát, a hazai neveléstudományi kutatók első számú konferenciáját, a szakmai közélet egyik legfontosabb eseményét. Nagyon jó volt. 3 nap külön világ, 3 nap neveléstudomány, 3 nap megbeszélésekre és találkozásokra. Minden évben szükség van rá, kihagyhatatlan. Tovább a folytatáshoz

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória