Már a címből is látszik, hogy vérlázító és eretnek blogbejegyzés következik. Sokat gondolkodtam, hogy megírjam vagy sem. A bizonytalanságom oka az volt, hogy nem szeretek destruktív lenni és valamire “nemet mondani”. A bejegyzés létrejöttét kismértékben segítette, hogy egy tweetben azt írták rólam, hogy élőben hatásosabb, impulzívabb és szellemesebb vagyok, mint blogban.

Két ok miatt is hivatkozom erre a tweetre. Az egyik ok, hogy ezek szerint a blog nem elég hatásos, nem olyan impulzív és talán nem is szellemes 🙂 vagyis épp az ideje “megmenteni”. A másik ok, hogy a tweetből úgy tűnik, mintha a MoodleMoot konferencián sikerült volna mindaz, aminek a veszélyeiről Ken Robinsonnal kapcsolatban írni szeretnék. Természetesen nem szeretném magam Ken Robinsonnal összevetni 🙂 Egyrészt hogy jövök én ahhoz, hogy akárcsak egy lapon is említsenek egy olyan médiasztárral, akinek “az anyagait milliószámra töltik le naponta az internetről”. (Nem minden anyagát) Másrészt ha valamit valaha szeretnék elkerülni, akkor az a Ken Robinson effektus személyes átélése. Persze a tweet azért jólesett 🙂

Pár napja egy értekezlet szakmai megbeszélésén kezdődött az egész. Egy kiváló kollégánk (akit bátran merek barátomnak is mondani) Ken Robinson: “The Element” című munkájáról beszélt nekünk, hosszasan méltatva a jeles előadó gondolatait. Egyedül erről beszéltünk, de a kolléga jelezte, hogy a TED hasonlóan jó anyagokat tartalmaz, érdemes megnézni.

A mellettem ülő másik kollégával csendben morgolódtunk. (A kolléga nevét nem írom le, de elég annyit tudni róla, hogy társszerzők vagyunk és egyébként a Didaktika könyvet is ő szerkesztette.)

Az illetlen háttérbeszélgetést a “bulvárpedagógia” szóban összegeztük, hogy ki használta először a kifejezést arra nem emlékszem. A magam indulatos módján első hozzászóló voltam és megosztottam másokkal is a kifejezést és a mögötte álló gondolatokat.

Ken Robinson mondanivalója tökéletesen középen áll a tudományos értelemben vett pedagógia és a hétköznapi gyakorlatok pedagógiai nézetei között. Lelkesítő, érdekes, hatásos, nagyívű és tegyük hozzá némi cinizmussal: kifejezetten kreatív (belőle még nem ölte ki az iskola) ellenben veszélyes mindkét oldalra, de leginkább a közönségre nézve.

A neveléstudomány felől ezek nagyon szép gondolatok, de ha rendszerezetten gondolunk végig egy problémát, annak fogalmi kapcsolatrendszerével, akkor igen hamar találunk üres részt, fehér foltot. A kolléga azt a példát hozta fel, hogy Ken Robinson szerint milyen jó is az, hogy ha a tanárnak “element”-je van a tanításhoz és úgy megy be tanítani, mert ezek szerint vannak született tanárok és azok milyen nagyon hatékonyak. Reakciómba jeleztem, hogy ezek szerint a tanárképzésnek az a fő feladata, hogy megkeresse ezeket a született tanárokat és gyorsan küldje el az iskolába, vagyis képezni nem szükséges és az sem különösebben baj, ha esetleg kevesebb ilyen lenne mint amennyire szükség van az iskolában (vö. Didaktika tankönyv).

Meg is kaptam a magamét, hogy ahelyett hogy rajonganék a szép gondolatok iránt, ilyen gonosz módon közelítek.

A közoktatási gyakorlat felől pedig egyszerű lenne a kérdés: HOGYAN? A neveléstudomány számára nem kis feladat elmagyarázni, hogy a gyakorlati tapasztalatokból, más tudományokból táplálkozó elméletet bizony a pedagógusnak kell egyénileg valamilyen módon megvalósítani ha eredményes folyamatot szeretne az iskolában.

Hogy hogyan az pontosan nem lehet megmondani, mert számos paraméter ismeretlen. (Az orvos is csak jelzi, hogy egészségesebben kellene élni bizonyos okok miatt, de azt nem mondja meg, hogy melyik irányba fussunk reggelente.) A gyakorlat számára a “bulvárpedagógia” lelkesítő pillanatokat adhat, de egyben egy illúziót is, hogy na akkor megnézem ezt a “talkshow”-t és holnap olyan nagyon elkezdem másképp csinálni a tanítást, hogy maga a főszereplő is csodájára jár majd. De az iskolában lesznek olyanok, akik nem látták a műsort és nem is értik majd hamar elmúló lelkesedésem okát. A szép gondolat gyorsan jön, gyorsan megy és utána csak üresség marad. Ehhez képest még kevesebb figyelem vetül majd arra a pedagógiára, tanárképzésre, ami pl. pszichológiai alapokon szeretne kínálni szorgos és nehéz munkával hosszútávú eredményeket egy-egy tanuló tekintetében.

“A Ken Robinson jelenségnek egy komoly előnye van, hogy rávilágít bizonyos kérdésekre, amivel a neveléstudománynak és a gyakorlatnak is foglalkoznia kell, mert adósságaik lehetnek, még pedig sok esetben nagyon komoly adósságaik.”

Hatásának komoly oka, hogy nehéz ellentmondani és nehéz vele vitatkozni. Nehéz, mert a gondolatok olyan általános érvényű igazságok, amelyekkel kapcsolatban bárkinek ellenvetése van, azt még a vele jámbor hangulatban egyetértők is rossz szemmel nézik: “Ugyan már, miért, szerinted az iskola nem öli ki a gyerekből a kreativitást?!” De, természetesen, az iskola egy olyan hely, amit valószínűleg minden korszakban és minden helyzetben lehet majd javítani, kérdés, hogy a ráolvasás elegendő a javuláshoz vagy sem. Jelzem azzal is nagyon egyetértek, hogy mindenki találja meg saját magával kapcsolatban azt, hogy miben tehetséges, mi a szenvedélye és ennek megfelelően cselekedjen megtöbbszörözött erővel a világ jobbá alakításában. Hogy mi lesz akkor, ha egyszer csak a többségről kiderül, hogy a mozdonyvezetés ez, arról most nem kell beszélnünk, hiszen nem derült ki (nem is fog).

Belőlem az iskola kellően kiölte már a kreativitást, de most próbálkozom néhány címmel, amit most találok ki. Biztosan nem lesznek jók, de hátha:

• “Ha a szülő és az iskola ellenségek, a gyerek soha nem nyerhet csatát egyik oldalon sem” (1 perc 20 másodperc)
• “A tanítás a rossz tanárnak munka, a jó tanárnak foglalkozás, a profi tanárnak életmód” (1 perc 07 másodperc)
• “A tudatlanságunk még a szigorú tanárnál is félelmetesebb” (3 perc 10 másodperc)

Nem azt javaslom, hogy senki ne nézzen Ken Robinsot, mert  tényleg élvezetes és lelkesítő, kiváló műsor. Ken Robinsont nézni és hallgatni kell. Ha erre nem vállalkozunk, akkor kövessük őt twitteren (mostantól fogva én is ezt teszem)! Tudományos dolgozatok elejére kiváló idézeteket szolgáltat és tantestületi értekezletekre is érdemes lenne meghívni.