Május 12-én a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács IT3 Műhely tagjainak meghívására egy szakmai beszélgetésen vettem részt, ahol a tanulás jövőjéről, elsősorban az IKT eszközökkel támogatott tanulás és oktatás fejlődésének lehetséges irányairól vitáztunk. Három óra alatt szóba került az ELTE eLearning rendszer és általában az eLearning további fejlődésének tendenciái, illetve a jövő tanulásának, oktatásának pedagógiai és technikai sajátosságai.

A beszélgetés alapját részben “A tanulás információtechnológiai jövőképe” című munkaanyag (vízió kezdemény) adta, de a beszélgetést iránya fordulatokban bővelkedve szabadon változott a kérdezők kérdései alapján. Reménytelen lenne összefoglalni, hogy mi mindenről volt szó. Pár nap után visszaemlékezve az alábbi gondolataim, vitatott témák jutnak eszembe:

1. A web2 alkalmazások és technikák célzottan összeállított portfoliójával szinte már most helyettesíteni lehetne az LCMS rendszerek legtöbb funkcióját. A tanulást támogató integrált rendszereknek lehet, hogy csak éveik vannak hátra. Jelenleg az összetartó erőt inkább már az oktatásszervező funkcióik adják, tartalommegosztásban pedig még a web2 integrált rendszerek is kezdenek hátrányba kerülni. A közösségi oldalak elterjedése és mindennapivá válása, részben üzleti modellekre épülve olyan kompetenciát alakít ki a felhasználóknak, ahonnan már csak néhány kisebb lépés az intézményesült oktatástól függetlenül önszerveződő tanulóközösségek létrehozása és elterjedése.
2. Az online környezetekkel támogatott oktatási folyamatban a rendszerek felhasználása többségében még mindig  hagyományos funkciók minőségibb helyettesítést jelenti. A keretrendszerek egyszerű tartalommegosztók és stabil kommunikációs felületek, de szinte teljes egészében kihasználatlanok a közösségi funkcióik. Mindez módszertani, pedagógiai és nem informatikai kérdés, egy kontakt tevékenységre épülő oktatási folyamatban az tanár felelőssége és oktatási módszertanának a következménye. Vannak jelek, amelyek szerint még ilyen erős technikai változás sem képes átalakítani a módszertani kultúrát.
3. A 3D technikákra épülő virtuális környezetek, mint oktatási környezetek sokszor keltenek csalódást, mert a felhasználói nem egy másik, komplexebb és esetenként hatékonyabb platformot várnak, hanem extrém mértékű különbségeket minden területen.  (1) A virtuális oktatás legyen sokkal hatékonyabb és szemkápráztató, különben nincs is értelme az egésznek, hiszen még mindig vannak jól bevált módszerek. (2) Ha a virtuális oktatás szemkápráztató, akkor az már túlságosan is elrugaszkodik a valóságtól és tömeges formában megvalósíthatatlan. (3) Az előző gondolatok alapján a virtuális oktatás meg se próbálja helyettesíteni a valós kontakt tevékenységre épülő oktatást, mert lehetetlen és pont a személyes kapcsolat varázsa veszik el. (*) Ha nem a csodát várnák, hanem egy kiegészítő lehetőséget, ami nem akarja a valós világot leváltani, akkor nem lenne csalódás. Helyette lehetne akár közeledés is.