Több kollégával közösen megalakítottuk a Talentum Kutatócsoportot, ami a tehetséggondozás témakörében próbál majd több kérdést körbejárni. Nem egészen pontos besorolás szerint ez egyféle alapkutatásnak indul, amikor a járt utat feladjuk a járatlan utakért, igen sokféle értelemben. Egyikünk sem “igazi” tehetségkutató, de mindenkinek vannak “eretnek” nézetei ezen a területen.
A járatlan utak közé tartozik, hogy a kutatócsoport blogot fog írni. Szeretnénk nyílttá tenni a kutatás lehető legnagyobb részét, amennyit csak lehetséges. Ennek a legfontosabb oka, hogy a téma nem öncélú, de a nyilvánosság fokozásához hozzájárul az is, hogy szeretnénk mások véleményét kérni, nagyon bízunk a kommentelőkben. A nyilvános kutatás igencsak szokatlan, az általunk ismert környezetben nem találkoztunk hasonló példával. Természetesen beláthatatlan következményekkel jár, hogy a web2 egy izgalmas eszközét kutatás során fogjuk felhasználni és nem csak személyes megnyilvánulásokra. A blog az alábbi oldalon érhető el:
Járatlan út a tehetséggondozás kutatásban, hogy az alapoktól kezdjük el újragondolni a témát. A legtöbb kutatás természetesen egy meghatározott paradigmában mozog, esetleg paradigmát vált. Ez a kutatás ha nem is hoz létre új paradigmát, de igyekezni fog mindent megkérdőjelezni, ami tehetséggondozás témakörben elfogadott axióma.
Az első szakmai jellegű kutatási megbeszélésen az egyik kollégám felvetett egy gondolatot, miszerint eltelt a gyermek évszázada, több mint 100 éve van esélye a reformpedagógiának, hogy hatással legyen az iskolákra és a helyzet mégis az, amit a legtöbb helyen láthatunk. A felvetés több gondolatot is elindít, de arra mindenképpen figyelmeztet, hogy olyan tehetséggondozást kell építeni, amire a társadalomnak, gazdaságnak, szülőknek és gyerekeknek is szüksége van, másképp nem lesznek motiváltak a rendszer fenntartására, működtetésére, de talán még az elfogadására sem. Az iskoláknak, szülőknek, tanároknak, gyerekeknek lehet, hogy jobb a gyermek évszázadán túl, reformpedagógia nélkül. Az első nagy kérdés, hogy kinek kell a tehetséggondozás és ha kell, akkor milyen formában és mennyire és mit hajlandó tenni érte, de legfőképpen mit nem? Kétség nélkül állíthatjuk, hogy a neveléstudomány képes modern és ideális tehetséggondozást kigondolni, de ennek a társadalmi beágyazhatósága, az iskolai elfogadása és működtetése már nem ilyen biztos. Kicsit olyan ez mint amikor egy Volvo autót túl jóra állít elő az autóipar, ami végül senkinek nem jó, legfeljebb annak, aki vezetné. Ha az alapelv elleni küzdelem működik a tehetséggondozásnál, érdemes lesz egyszer megvizsgálni a neveléstudomány és iskolarendszer általános viszonyában is.