Továbbképzések megfogalmazhatatlan tapasztalatai

Az elmúlt napokban több továbbképzést is tartottam pedagógusoknak. Évek óta előadok nevelőtestületi értekezleteken, kisebb vagy nagyobb továbbképzéseken, elég változatos témákban. A hosszú időszak egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a tényleges témától függetlenül mindig, kivétel nélkül, minden esetben előkerülnek a közoktatás aktuális kérdései. A résztvevők vérmérsékletétől függő stílusban és formában, de mindig megbeszéljük, hogy mi a gond és hogyan lehetne, kellene másképp szervezni a közoktatást.

Megdöbbentően erős igény mutatkozik a tanárok részéről, hogy elmondják, vagy még inkább kibeszéljék magukból azt, amit a munkanapok során egyébként nem tudnak. Ezek a beszélgetések elkerülik az oktatáspolitikát és mégis napi szinten aktuális kérdéseket és gyakran egészen jó válaszokat hoznak felszínre. Érdemes lenne megfontolni, hogy létrejöjjön egy továbbképzésektől független szaktanácsadói hálózat, amelynek az egyik feladata az lenne, hogy a helyszínen, életközelből, esetleg tanítási órák után négyszemközt meghallgatja a pedagógust. A tanulságok sokszor felbecsülhetetlenek egy oktató, de leginkább egy kutató számára.

Hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes tanárok felkészültsége, pedagógiai ismeretei és nézetei között. Többéves “országjárásom” során be kellett látnom, hogy van ahol már nem releváns a neveléstudomány, egészen más kérdéseket kell megoldani ahhoz is, hogy az iskola működjön és a gyerekek beüljenek az iskolapadba. Néha előkerül, hogy messziről jött emberként nem tudom, hogy miket kell kibírni és megoldani a helyieknek. Valóban nem tudom. Nem jó alap az oktatói és kutatói státusz, hiszen sokan azt gondolják, hogy a pedagógiát íróasztal mögött, a valóság megfigyelése nélkül találják ki és azt próbálják meg erőltetni a hétköznapok gyakorlatában. Gyakran érvelek azzal, hogy az iskolában dolgozók általában legfeljebb 3-4 iskolában dolgoztak eddig, nekem alkalmam volt ennél lényegesen több intézményt közelről megfigyelnem, így a tapasztalatokat nem egymás ellen kellene feszíteni, hanem éppen ellenkezőleg, egymást kiegészítve kellene felhasználni. Az érvelés mellett az is bizonyos, hogy a neveléstudományokban jártas embert legalábbis szerénységre szoktatja a továbbképzés, ha tered enged annak, hogy ne csak ő tanítson meg valamit a pedagógusoknak, hanem hagyja, hogy ők is meséljenek neki. Természetesen jó lenne leírni itt, hogy milyen tapasztalataim voltak, miket hallottam, hogy mások is tanuljanak belőle. Ez sajnos nem megy. Egyrészt mert minden iskolai különböző, szinte nincs is lehetőség az összegzésre. Másrészt azt az érzést, amit egy-egy ilyen beszélgetést jelent, egyszerűen nem lehet leírni.

A pedagógusok gondolkodása és nézeteik vitathatók. A továbbképzések egyik általános feladata, hogy ezeket vitassuk is meg és próbáljuk újragondolni. Általánosnak mondható azonban a gyerekek fejlesztése, az iskola jobbá tétele ügyében érezhető szándékuk. Sokan már kiégett, nehézségekbe belefáradt tanárok, de a maga módján mindenki azon gondolkodik, hogy a gyerekeknek és az iskolának és végül saját magának hogyan lehetne jobb. Még azoknál is megfigyelhető, akik mereven elzárkóznak attól, hogy a továbbképzés megérintse őket és elgondolkodjanak bizonyos korábbi elképzeléseiken.

A továbbképzések világát mindenkinek kötelezővé tenném. Mindenkinek, aki kutató, oktató, vagy akár leendő tanár, esetleg szülő. Mindaddig kötelezővé tenném, rendszeres látogatásokat szerveznék, amíg lelkileg az illető egyén képes elfogadni és átélni, amit lát vagy tapasztal. A kutató fedezze fel, hogy a valóság milyen sokszínű. Az oktató-kutató védje meg nézeteit (téziseit) gyakorló pedagógusok előtt is. Más formában más szabályok szerint, de vázolja fel, hogy mit gondol és győzze meg őket, hogy érvényesek az állításai, igazak a következtetések és igazoltak a hipotézisek. A szülőknek azért is fontos lenne, hogy többször lássák meg a tanárok szemén keresztül azt a helyet ahova a gyerek jár. Mindenkinek érdemes kipróbálni.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb kategória