formats

Villanykönyvek az eOlvasáshoz

Published on 2011-06-02 by

A Pedagógia-Online hétfői témája az eBook hétköznapi és oktatásban történő felhasználása volt. A meghívott vendégekkel: Moldován Istvánnal (Magyar Elektronikus Könyvtár, osztályvezető) és Fehér Péterrel (egyetemi adjunktus, ELTE BTK, Kindle blogger), illetve Főző Attilával (eLearning szakértő, kutató, EDUCATIO) beszélgettünk.

Video streaming by Ustream

Hogyan kerül a termék a boltba?

A kereslet növekvőben, de a kínálat, minden civil és profitorientált megoldás ellenére magyar nyelven szerintem még nagyon szerény. Egyensúlynak, vagy akár holtpontnak is nevezhető helyzetben vannak az érintett szereplők: a kiadók, az olvasók és a szerzők. Egyikünk sem érkezett kiadótól, de világos, hogy a kiadók számára ez az üzletág csak akkor lehet nyereséges, hogy ha olcsón előállított termékből tudnak sokat eladni. A kevés és drága termék még az újdonság jelleget kihasználva is csak nehezen kerülné el a vesztességet. A kiadók mintha félnének attól, hogy az olvasók minden másolásvédelem ellenére nem vennék, hanem nem egészen legálisan terjesztenék a termékeket, így egy nehezen kalkulálható üzleti modellben majdnem biztos lenne a vesztesség.

egy disszertáció, egy SL kézikönyv és Knausz Imre könyve a telefonom könyvespolcán…

A hagyományos könyvkiadás rendszerében a szöveggondozás és a nyomdai munkálatok persze költségcsökkentők lehetnek, de az illegális másolás sokkal egyszerűbb, mint egy nyomtatott könyv fénymásolóban való sokszorosítása. Az olvasók nagyobb része pedig már megszokta, hogy ami a netről van, az ingyen van, vagy legalábbis meg ehet találni az ingyenes változatot, ha más nem, akkor illegális beszerzés formájában. Nyilvánvaló a párhuzam a zeneletöltéssel és a zenei művek terjesztésével, az eBook témakörben a reflexből jövő viszonyítás nem csak a nyomtatott könyv irányában érdekes. Félelmetes, hogy a felhasználók milyen mértékben megszokták az ingyenes megoldásokat és milyen hamar, szinte gondolkodás nélkül fordulnak el a fizetős megoldásoktól. Legtöbbször az árat sem nézik meg, elegendő, hogy ha valami nem ingyenes és máris lapoznak tovább. (kb. 600 forint / hónap egy jól működtethető kezdő NING közösségi hálózat, ami a grou.ps rendszerbe való export munkadíjához képest szemtelenül kevesebb). Az iPhone és más okostelefon felhasználók viszonylag hamar leszoknak erről az elfordulásról és szerény összegekért hatalmas mennyiségben vásárolnak alkalmazásokat, de ez egy másik téma lenne.

A kiadók a jelenleg inkább passzív megoldással is veszítenek, mert a webes közösségek, civil megoldások kitermelték a nyomtatott könyvek digitalizálását és nem legális terjesztését, ami ismert okok miatt a kiadóknak nem kedvez. A vásárló, különösen, hogy ha magyar nyelven szeretne valamit, akkor egy most induló antikvárium kínálatához képest is sokkal kevesebbet talál, ami nem növeli a vásárlási kedvét, hiszen megszokta, hogy választhat, válogathat. A nyelvi korlát hatása itt is érvényesül, angol nyelven az eBook kiadás már működőképest üzlet lehet.

iPhone képernyőjén Kindle szimulátor működés közben

A szerzőket “csak” a szokások és a presztízskérdések átka sújtja. Elsősorban nem az elmaradt dedikálások és nyilvános utcai könyvvásárok hangulatát sajnálják, hiszen ez keveseknek adatik meg. Az olvasók köréből még mindig a nyomtatott könyv elvárás a meghatározó. Alig van olyan beszélgetés a témában, amiből hiányozna a “de azért mégiscsak” szófordulata, ami a nyomtatott könyv iránti érzelmeket igyekszik megmozgatni. A tudományos könyveknél sem egyenértékű a nyomtatott és az elektronikus megoldás. A formális magyarázat egyszerű, hiszen az elektronikus kevesebb pénzből előállítható és korlátlan számban akad benne hely, vagyis nincs verseny a minőségben. Ha egy online kiadványban mindenkinek akad hely, akkor nyilván romlik a minőség, hiszen a nyomtatottban kötött a terjedelem, vagyis a bejutásért harcolni kell. A küzdelem persze nem mindig szól a tudományosságról. Az online megoldások a hivatkozás és az olvasottság kérdését jelentős mértékben egyszerűsítenék, ez persze átrajzolná a jelenlegi szakmai művek kiadási rendszerét és ismerve a tudományos közéletet, ez aligha maradna szó nélkül, vagyis várhatóan minden marad a régiben. Az érvrendszer persze könnyen ledönthető, hiszen az online is lehet minőség, ha más nem, akkor lehetne terjedelmi korlát is. Az előállítás és terjesztés pedig sokkal egyszerűbb lenne, de szintén más bejegyzést igényelne a tudománykommunikáció és a tudományos ismeretterjesztés témája is. Az informális magyarázat is megérne egy külön blogbejegyzést, így talán csak annyit jegyezzünk meg, hogy eBook előállítására, kiadására és terjesztésére bárki képes, vagyis egy fontos szabályozási kontroll megkerülhető.

 

Felsőoktatás és oktatás, könyvtár

A piaci patthelyzet egyik lehetséges kitörési pontja lehet a felsőoktatás, ahol rugalmasabbak a felhasználók és szívesebben elolvasnak egy nem papír alapú anyagot is, hogy az könnyen hozzáférhető és naprakész, de mindenek előtt olcsó. Az eLearning rendszerekben a minőségi tartalomfejlesztés nagyon drága és lassú is. Utóbbi sajátosság különösen azért baj, mert a felsőoktatásban a kutatásokhoz is köthető tartalom elég gyorsan változhat. Az eLearning rendszerekben rengeteg tevékenységközpontú elem található, de ezek kihasználtsága nagyon alacsony. A tartalommegosztás és kommunikáció rendszerei ha teljes métékben is lennének helyettesíthetők eBook megoldásokkal, de a tartalomszolgáltatás plattformfüggetlen módja azért nem lenne esélytelen. Az már részletkérdés (az ördög a részletekben szokott elbújni), hogy netbook vagy eBook, vagy tablet a kedvelt eszköz, ha a tartalom kevés tevékenységgel párosul, vagyis arra számítunk, hogy a hallgató majd a rendszerünkön kívül oldja meg a tanulási feladatainak jelentős részét, akkor egy ilyen passzív megoldás is igencsak sikeres lehet.

Kindle szimulátor program nyitó képernyője MAC OSX operációs rendszerben

A közoktatásban történő felhasználás a megszokott módon a szélsőségek felé mozdul(hat) el. Van akik ebben látják az olvasóvá nevelés újragondolásának lehetőségét (egy kicsit szeretnék én is idetartozni), vagyis elhinni, hogy a technikai megoldás sokat segíthet a motivációban, aktivitásban, stb. Mások persze a megszokott fordulatokkal utasítják el, hiszen felesleges, másra jobban kell a pénz, nem is értünk hozzá, stb. Óhatatlanul megjelenik a párhuzam az interaktív tábla kérdésével. Az előadásban elhangzik valós érvként is, hogy az ilyen eszköz személyes dolog, nem olyan mint az iskolapad, amit szívesen adunk át másnak. A digitális nemzedéknek egy kicsit lassú és a sok szöveg pedig ingerszegény, vagyis amit nyerünk a motivációnál, azt könnyen és gyorsan veszítjük is el. A kölcsönzés pedig itt nem nagyon kap teret, igaz ebben a könyvtáraknak még lehet felvonulási területe. Az eszköz kölcsönzése aligha lesz sikeres, mert kockázatos és a személyesség érzése ellen játszik. Az elektronikus fájl kölcsönzése talán esélyes, de az a torrent és a pár nap alatt feltörhető biztonságos rendszerek korszakában elég kockázatos. Egy virtuális könyvtárnak, online közösségnek még komoly esélye lehet.

Virtuális könyvtárgyűjtemény Second Life környezetben

Az oktatásban történő felhasználáshoz persze lehet, hogy első körben a hétköznapokban kellene elterjednie és akkor egyszercsak a tanárok, tanulók, szülők rájönnének, hogy ezt bizony az oktatásban is lehet használni. Biztosan nem csodaszer és mindent megoldó technika, de azért nem is haszontalan.

 

Technika hátizsák

Minden elektronikus eszköznek előnyei és hátrányai is vannak és megtalálható az a cél, amire optimális és minden máshoz képest a legjobb. Ha ez így van és minden oktatási funkciót szeretnénk optimalizálni, akkor ahogy a beszélgetésben is elhangzott, bizony szükséges lesz egy hátizsák. Benne kell legyen egy laptop, netbook, tablet, telefon, eBook olvasó, fényképező és kamera, sok-sok kábellel. Személy szerint egyszer már majdnem elcsábultam egy KINDLE olvasó iránt, de a számítógép és a telefon visszatartott. Átmeneti megoldásként szimulátor programokkal kárpótolom magam. Ez biztosan nem a Kindle-varázs érzése és leginkább ahhoz hasonló, amikor nem egy új könyv illatát érzem olvasás közben, hanem antikvár példányom van :-)

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
Hozzászólások kikapcsolva  comments 
formats

Tárgyak létrehozása és formálása virtuális környezetben

Published on 2011-05-30 by

“Jó idő van és kint vagyunk a szabadban, ez nagyon jó” – hangzott el a mondat az egyik résztvevőtől, miközben vártuk a többieket. Virtuális környezetben is kezd kialakulni az a helyzet, hogy néhányan egy kis késéssel érkeznek, de már kezdünk egy kicsit csoportként viselkedni és várjuk, hogy ki tud jönni a megbeszélt időpontban. A csütörtöki képzést én tartottam Anita közreműködésével, a korábbikhoz képest egy kicsit szerényebb létszámú csoportnak.

 

 

Video streaming by Ustream

Virtuális környezetben látványos épületeket lehet építeni, de a közel 1,5 órás szabadban történő gyakorlás során egyértelművé vált, hogy a szabad térben való mozgás sok szempontból előnyösebb. Kevesen voltunk, de így is nagyon kihasználtunk egy kb. négyszer akkora területet, mint a csoportfoglalkozások szobájában. Más oktatási környezetekben is azt tapasztaltam, hogy alig vannak zárt épületek, sokkal inkább praktikus a “szabad ég alatt” még az oktatásszervezés is. A tér zártsága virtuális környezetben sokkal zártabb érzést kelt, mint valós környezetben. Ha épületeket hozunk létre, akkor pedig előnyben vannak azok, amelyeknek a fala is “üvegből” van, az átláthatóság is nyitottabb térérzést adhat a résztvevőknek.

A virtuális környezetekben három olyan “csoda” van, ami éles különbséget ad a valós környezetekhez képest:

  • tárgyak étrehozása és felruházása választott fizikai tulajdonságokkal,
  • repülés, mint a helyváltoztatás rövid távon praktikus és a gyaloglásnál vagy futásnál lényegesen gyorsabb megoldása,
  • teleportálás, amikor a tér egy adott pontjáról egy másik pontra “ugrunk” át, ami leggyakrabban régióváltással is jár.

Ez a három dolog gyakran csal mosolyt a virtualitással kapcsolatban egyébként is óvatos szemlélődők számára. Ez a három tényező gyakran hangoztatott  érv, amikor arról van szó, hogy ez az egész virtualitás, azért valahol nem természetes, veszélyes, vagy egyszerűen csak egy vicces játék. Ez a három tényező persze nagyon praktikus, hiszen a régiók között nincs megszervezett “tömegközlekedés” előre közölt menetrenddel, vagyis a térbeli helyzet változtatását valahogy meg kell oldani, és ha lehet, akkor minél egyszerűbben. A repülés egy régión belül megszokott és gyakran alkalmazott, talán azért is, mert a gyaloglás minden máshoz képest nagyon lassúnak tűnik. Különösen nehéz épületen belül gyalog közlekedni, miközben a valós térhez képest kiszámolva egy emeletnyi váltás még így is gyorsabb. A tárgyak létrehozásának “csodája” pedig egyszerűen elkerülhetetlen, hiszen a virtuális környezet nem eleve adott, hanem a résztvevők által kialakított, az általuk szerkesztett tárgyakkal berendezett.

A tárgyak létrehozása és formázása előtt a földmunkákkal ismerkedtünk. Ezeket általában tiltani szoktuk az oktatási területeken, mert igen könnyen el lehet rontani a domborzati viszonyokat és nagyon nehéz visszaalakítani, hogy illeszkedjenek a térben precízen pozicionált tárgyakhoz. (Igen kellemetlen látvány, hogy ha a föld kiemelkedik a nappaliban, vagy a szék félig a talajban áll.)

A korábban rendezett területen a föld meglehetősen sok érdekességet, a gyakorlás előtt használt kísérleti tárgyakat is rejtett, ami váratlan helyzetet produkált, de könnyen továbbléptünk rajta. A néhány kattintással ásott gödröt (amiben belepotyogtunk) néhány kattintással csinos kis dombbá emeletem (aminek a széléről csúsztunk le), majd sokkal hosszabb idő alatt állt vissza a megszokott és oktatási célú területeknél a legjobban használható sík felületté.

A tárgyak létrehozása egyszerű, a méretezés és forgatás sem különösebben látványos, inkább esztétikai érzék kell hozzá, mintsem technikai tudás. A térbeli elhelyezés nagyon pontos koordinátákkal is történhet, ami különösen a maximális méretű tárgyak egymáshoz illesztésénél jön jól. Izgalmasabb és látványosabb az animált tárgyak használata, ahol bizonyos viselkedés előzetesen programozható és megfelelő megoldással az avatarok számára is biztosítani lehet a beavatkozás. Ilyen animált tárgynak egész jó piaca van a virtuális térben, hiszen ezeknek a létrehozás programozási ismeretek nélkül már nem megy, de látványosságuk miatt van rá fizetőképes kereslet. Nagyon hasznos és érdekes, hogy a tárgyak képesek magukkal vinni az avatarokat, ami szintén programozás és előzetes tervezés kérdése.

A tárgyak létrehozásáról szóló találkozónk után is sokminden történt már a képzéshez használt virtuális környezetben, amit az alábbi képen is jól láthatunk:

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
Hozzászólások kikapcsolva  comments 
formats

Leckekönyv és kávéház

Published on 2011-05-24 by

Nemrég olvastam a hírt, hogy az ELTE-n is egyre komolyabb a lehetősége a hagyományos papír alapú leckekönyv megszüntetésének és az e-indexre való áttérésnek. Nem lenne elég komoly és hiteles a kezdeményezés, ha nem lenne facebook oldala is. Akadnak olyan intézmények is, ahol korábban már döntöttek és áttértek az elektronikus megoldásokra.

Nehéz lenne rólam azt mondani, hogy nem vagyok barátja az elektronikus környezeteknek, az elektronikus megoldásoknak és a papír alapú ügyintézéstől való eltávolodásnak. “Legkedvesebb” élethelyzetem az ajánlott küldeményért történő teljesen reménytelen postai sorbanállás, de említhetném azt is, hogy az egyetemi szobámban minimális a papír előfordulása, nagyrészt a szekrényben, vagy sorsának beteljesedését várva az asztal szélén lehet ilyesmit megtalálni. A leckekönyv megszüntetésével mégis csak komoly fenntartások és feltételek mellett értenék egyet.

a debreceni KLTE TTK fizika szakos hallgatójaként az első szóbeli vizsgám pedagógiából (Sass Attila)…

Nem kérdés, hogy a leckekönyv megszüntetése előnyökkel járna. A hallgatóknak nem kellene külön időpontban bejönni egy aláírásért, a hivatalnak nem kellene összehasonlítani az leckekönyv és az ETR megfelelő oldalait, az oktatónak nem kellene megválaszolnia azokat a leveleket, hogy mikor lesz bent (miközben weblapja, megosztott naptára, ETR, faliújság, ajtóra ragasztott papír erről tájékoztatja a hallgatót…), hosszú ideig lehetne sorolni az előnyöket, amelyek egy jelentős része gazdasági természetű. A fenntartásos ellenvéleményem alapja, hogy a leckekönyv (index) félév eleji és félév végi aláírása a kurzustól mentes, biztos találkozási pontok.

ELTE BTK pedagógia szak, első félév

Optimális esetben a félév elején esedékes (mára már nem kötelező) aláírás pillanatában lehetne beszélgetni a hallgatóval, hogy milyen elképzelései, elvárásai, tervei vannak a kurzussal kapcsolatban? Mire számít, mit szeretne, mit tanult eddig, mit nem szeretne, mit olvasna és mit nem, szóval lehetne beszélgetni az értékelési kötöttségek nélkül arról, hogy milyen is lesz a közös félév. Előzetesen lehetne véleményezni akár a kurzusleírást is. Jelenleg (talán) ezt a szerepet töltené be az un. regisztrációs hét, ami jelenleg nem más, mint még egy hét szünet az oktatnak és hallgatónak egyaránt (ami nem is baj, különösen a tavaszi félév előtt…)

ELTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskola, első félév, ezt az indexemet, ezeket az emlékeimet sem cserélném le egy ETR oldalért

A félév végi aláírás pillanata legalább ilyen fontos lenne. Megfelelő szervezéssel ezt a kurzus teljesítése (esetleges nem teljesítésének bizonyossága) utánra lehetne időzíteni. Ennek a pontnak a szem előtt tartása azért szükséges, mert az oktatói munka hallgatói véleményezése szerintem nagyon rossz helyzetben van. Az ETR-ben és szabadon elérhető felületeken a szélsőséges vélemények jelennek meg, a hallgatók nem tudnak, vagy nem akarnak differenciáltan értékelni, egyre több “szeret / nem szeret” jellegű értékelést látok, hallok, tapasztalok. Ha a döntés megszületett, akkor már kötöttségektől mentesen lehetne beszélgetni is. (Írom mindezt azon a napon, amikor az ETR OMHV aktuális félévi szakasza elindult és talán ennek köszönhetően kaptam is egy értékelése egy másik oldalon…)

A hallgatók egy része meglepődik, hogy a kollégáim részletes értékelést írnak, vagyis elolvassák, megnézik, amiket a hallgatók félév közben készítenek és beadnak. Milyen jó lenne a félév lezárása után beszélgetni a félévről, amikor a hallgató elmondhatja, hogy mit tapasztalt, mit kellene másképp, mi volt kifejezetten hasznos neki, mi az, amire kár volt időt szánni, mit nem értett, mit szeretett, stb. A leckekönyv aláírásával ez az utólagos találkozás nehezebb lesz, mert egy külső motivációs tényező elvész.

www.caffepedrocchi.it

A Padovai Egyetem közelében a Pedrocchi kávézó az értelmiségi találkozók helyszíneként lett híres, ahol az útikönyvek szerint az egyetem oktatói és hallgatói is rendszeresen találkoztak, “órák után” megbeszélték, amit az egyetemi környezet formálisabb keretei között nem lehetett.

A kávéházi kultúra újrafelfedezésére az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének környéke zavarbaejtően sok lehetőséget kínál, de nem szeretnénk kellemetlenségek okozni a térbeli távolságokkal, így az ELTE PPK Virtuális környezetében mindenképpen kialakítunk majd egy ilyen területet. A hallgatóknak azt tanácsolom, hogy ha komolyak a szándékaik, akkor ne hagyják magukat és valós vagy virtuális környezetben, indexkitöltő túrák előtt, alatt és után, OMHV és markmyprofessor.com mellett (esetleg helyett), de beszélgessenek az oktatókkal. Ha ezen a területen jelentős és nem esetleges változások lennének, akkor akár az indexet is felajánlanám áldozatnak.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
6 Comments  comments 
formats

eLearning megoldások, civil learning

Published on 2011-05-21 by

Május 19-én csütörtökön a “Civil-Learning” konferencián adtam elő arról, hogy a civil és nonprofit szervezetek számára miért és hogyan lehet hasznos az eLearning. A feladat első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnt, hiszen a tapasztalataim alapján általában kellett meggyőznöm az érdeklődőket, hogy az eLearning jó dolog. A nonprofit civil szervezetek kiváló eLearning megoldásokat dolgozhatnak ki arra, hogy egymást, másokat taníthassanak, vagy általában a projektek disszeminációs része lehet egy-egy nyílt oktatási forma. A megszokott módon igyekeztem összeszedni, hogy miért nem szeretjük az eLearninget és ebből egy kisebb gyűjtemény vetítettem ki. A dolog nem volt túl népszerű, de az ellenérvek és rögtönzött cáfolatok sokat segítenek abban, hogy a legtöbb tévképzetet, előítéletet még a beszélgetés elején tisztázzuk és ne ezzel menjen el az általában nagyon rövid idő.

[slideshare id=8040896&doc=elmegoldasok2011maj19-110520090144-phpapp01]

Az eLearning megoldások egy lényeges kérdés a folyamat szabályozása, vagyis, hogy mennyire szeretnénk a résztvevőkre bízni a tanulási folyamat irányítását, vagy mennyire szeretnénk egy zárt és erősen irányított felület keretei között ezt saját magunk megoldani. Természetesen mindegyik mellett lehet érvelni. Általános eLearning megoldás aligha létezik, mindig tudni kell, hogy kinek mit szeretnénk tanítani és miért van szükség IKT vagy online eszközökre, ebből már kialakulhat egy optimális és minden esetben egyedi változat. Az Learning fogalmát kellően kitágítottuk, átléptük és eltévelyedtünk az oktatásban használható online alkalmazások területére is. Közösen átbeszéltük, hogy az oktatásban hogyan és mire lehet felhasználni az alábbi eszközöket:

  • slideshare
  • twitter
  • ustream
  • blog
  • wikipedia – mediawiki
  • mindmeister – fogalomtérkép
  • NING és groups – irányítható online közösségek
  • facebook
  • moodle

Az ismertség és felhasználás gyakoriságában külön kell választanunk a blogokat és a wikipédiát, ezek a többihez képest lényegesen régebbi és ezért vélhetően ismertebb fogalmak és rendszerek. Nem volt egyértelmű, hogy egy civil szervezetnek mire és miért lenne jó, ha blogot indítana. A résztvevők mintha csak eseményblogban, hírekben, vagy nagyon személyes bejegyzésekben gondolkodnának. A wikipédia természetesen lexikonként jelent meg, az egyszerű és közös tartalomfejlesztés rendszereként ha jól értettem senki sem gondolt rá. (A megosztott google fájlok világában talán ez lassan nem is olyan nagy gond…) A facebook és a twitter minden máshoz képest ismertebb volt. A facebook megosztotta a csoportot, profil létesítése vagy nem létesítése is kérdésként jelent meg, de egészen odáig terjedt a tájékozottság és a vélemény, hogy a facebook akár fel is válthatná a blogokat. A twitterről viszonylag sokan hallottak már, de rendszeres felhasználóra nem emlékszem a jelentkezések alapján. A moodle nem is annyira, de az LMS típusú rendszereknek mintha ismertek lettek volna, ugyanakkor a felsorolásban az összes többi lényegében teljesen új volt a résztvevőknek.

 

Video streaming by Ustream

Az összeállítás során részben saját civil tevékenységünkre is gondoltam (Pedagógia-Online, Pedagógia Lexikon), de azt gondolom, hogy a felsoroltak egy nonprofit civil szervezetnél ha más nem, akkor kommunikációs, de talán oktatási célra is alapvető fontosságúak.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
2 Comments  comments 
formats

Mozgás és kommunikáció, virtuális megjelenés

Published on 2011-05-20 by

Nagyon jól alakul a “Tanítás és tanulás virtuális környezetben” projekt. Már két alkalommal találkozunk a csoporttal Second Life Zugspitze oktatási területén, az épülő ELTE PPK virtuális campus szomszédságában. A kísérleti oktatás részben egy képzés, részben pedig egy kiscsoportos elővizsgálat, ami a nyári és az őszi kísérleteket készíti elő.

Nagyon jó kis csoport jött össze, ideális a létszám és remek a hangulat. A Pedagógia-Online csoportban 28 tag van, a Facebook oldalt 43-an lájkolják, hivatalosan 15 résztvevőnk van, kb. 8-10 fő van jelen a virtuális foglalkozásokon. A többség virtuális környezetben érkezik, vagyis valós fizikai térben nem találkozunk. Ez alól az adott képzést tartó, illetve a segítők kivételek, a virtuális oktatás ideje alatt mi együtt vagyunk a valós térben is. A 1,5 órás együtt töltött alkalom nagyon fárasztó, lényegesen több energiát igényel résztvevőként is, mint egy hagyományos egyetemi előadás, vagy szeminárium. A csoport már most formálódik és alakul, érdekes jelenség mindez virtuális környezetben, mert korábban a résztvevők részben ismerték egymást, de ebben a formában valós térben még nem voltunk egy csoport. Számomra nagy öröm, hogy nem mindenki IKT zsonglőr, ugyanakkor kivétel nélkül mindenki igyekszik alkalmazkodni a helyzethez és a környezethez. Bizalmi, baráti a légkör, például elterjedt a tegeződés, pedig ha jobban belegondolok, akkor a csoport valós tagjainak több mint a felével élőben nem tegeződöm, virtuális környezetben ez természetes. Érdekes, hogy vannak akik visszajárnak a képzési időpontok között is, általában gyakorolni.

Első alkalommal ismerkedtünk a hellyel és egymással, próbáltunk tájékozódni, mozogni, csoportos gyakorlatokat végezni. A legtöbb dolog könnyedén megy, egyedül a hangtechnikával vannak jelentősebb gondok, illetve érdekes, hogy milyen nehéz valaki mellé állni vonalban. A csoportfoglalkozásra kialakított helység székei nem az igazik, a leülésből ezért adódnak vicces helyzetek, ezeket vélhetően cserélni kell majd. Egyetlen zavaró körülmény a hangtechnika, sokszor nehezen, vagy alig halljuk egymást, előfordul chat jellegű kommunikáció is, ami hátráltatja az oktatási folyamatot.

A második alkalom az avatarról szól, vagyis virtuális megjelenési formánk külsejéről, elsősorban a valós megjelenésünkkel való összehasonlításra koncentrálva. Az avatar szerkesztése nem egyszerű, ha kellően alaposak vagyunk, akkor nagyon időigényes folyamat. Általános tapasztalat, hogy a nők többet foglalkoznak az avatarral, de ez a korábbi elővizsgálatok alapján nem meglepő. Természetesen nincsenek extrém dolgok, mindenki saját neme szerint jelenik meg, minden igyekszik saját magához hasonlítani. A furcsa látványok oka leginkább az, hogy nehéz megtalálni a megfelelő menüt a szerkesztéshez. A kurzus történéseinek a nagyobb részét folyamatosan dokumentáljuk, izgalmas lesz egy-egy összehasonlítás néhány hét múlva :-) Furcsa, hogy minden E/1 beszél az avatárral kapcsolatban, pl. “megváltoztattam a nadrág színét, mert nem illik hozzám”, “nem éreztem jól magam benne”, stb. A mondatok az avatarról szólnak, valós környezetben érvényes “megszemélyesítéssel”.

Legközelebb már bonyolultabb feladataink lesznek, ami valós környezetben aligha működne. Tárgyakat fogunk létrehozni, formálni, de hogy izgalmasabb legyen, a terveim szerint közben hallgatunk valamilyen zenét :-)  Már a kísérleti kurzus elején sem volt kérdés, hogy a virtuális környezet alkalmas az oktatásra. A kísérlet gyakorlatban mutatja meg az előnyöket, hátrányokat, előzetesen nem kitalálható problémákat és nem mellesleg az örömöket is. Jó dolog virtuális környezetben tanítani, tanulni, csoportban dolgozni.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
1 Comment  comments 
© Ollé János 2012-
credit