A helyesírásomra soha nem voltam büszke, szerintem több hibát és elírást is felfedez, ha alaposabban megnézni, egyébként pedig:

(1) Érdemes lenne megkülönböztetni a helyesírás és az elírás fogalmát. Olyasmi ez mint a Hamupipőke és a Kamupipőke közötti különbség

(2) “van még helyesírásom” – csak azt tudtuk meg, hogy észrevett bizonyos hibákat, de még nem láttuk helyesen írni.

(3) Mutasson olyan helyesírási hibát, ami értelemzavaró (a kontextus nem korrigálja az elütés, vagy a hibát)

(4) Mit szól a tartalomhoz?

Sajnos nem, sőt, szinte egyáltalán nem. A sértegető, személyeskedő megjegyzések kivételével igyekszem válaszolni a bejegyzésére.

Lőrincz Tamás says: Attól tartok, hogy a katedra fellegvárából tekintve könnyűszerrel le lehet söpörni azokat a valóban szellemes és életbevágó fontosságú kérdéseket, amiket Sir Ken Robinson lépten-nyomon felvet

Nem a kérdéseivel (problémafelvetéseivel) van bajom, hanem a válaszaival. Egyébként pedig lásd. “Egy módszer alkonya: a katedrapedagógia végnapjai a felsőoktatásban” május 14i blogbejegyzésemet.

Lőrincz Tamás says: Ugyan, kedves Ollé János mondja már meg, hogy miért nem lehet a pedagógus társadalmon, és a pedagógus képző intézményeken számonkérni, hogy lépten-nyomon cserbenhagyják a diákokat.

Ki mondta, hogy ne lehessen? Aki engem ismer, az pontosan tudja, hogy komoly (túlzó) kritikával fordulok bizonyos tanári tevékenységek irányába.

Lőrincz Tamás says: Igenis szükséges lenne a tanárjelöltek affinitását, személyes alkalmasságát komoly szűrővizsgálatnak alávetni

Egyetértek. Ez nem új gondolat, nagyon régi. (Nem Ken Robinson találta ki…) Vannak akik már meg is próbáltak ilyet létrehozni. Mutasson valaki megbízható szűrővizsgálatot. Olyat, amire nem csak mondja néhány önjelölt szakértő, hanem aminél mérésekkel igazolt, hogy megbízható és amit be is lehet vezetni. És mutasson nekem olyan tanárjelölteket, vagy méginkább tanárokat, akik hajlandóak lennének alávetni magukat és az eredményeket elismerni, elfogadni.

Lőrincz Tamás says: meg többé-kevésbé bukott neveléstudományi kutatásra hagyatkozva

Konkrétabban?

A “lebulvározás” kritika, mégpedig erős kritika. Nem tudom, hogy a kritika, hogy függ össze azzal, hogy egyébként a kutatók milyen kutatási területekre fókuszálnak. Ha jól értem a kutató dolgozzon szépen, de semmiképpen ne kritizáljon másokat? Avagy most én értem félre Tamást és nem fordítva?

Lőrincz Tamás says: hogy it nem kell mást csinálni, csak várni a neveléselmélet és a pszichológia vívmányaira, hogy 30-40-120 éves késéssel jól beilleszkedjenek egy avitt rendszerbe. Ez már a 20-as 30 as években is gáz volt, a 21. században pedig elfogadhatatlan.

Félreért ismét. Nem kell várni, elég ha tesznek azért, hogy ne 30-40-120 éves késéssel illeszkedjenek be és megváltoztassák az avitt rendszert. Tenni kell érte. Merész példa: jobban szolgálja az egészségét, ha körbefutja a háztömböt, mintha meghallgatja a magasröptű és jól megrendezett előadást arról szép hosszasan, hogy bizony körbe kellene futni a háztömböt, amit már tegnap is tudott. Ha ehhez előadás és biztatás kell, akkor pedig rosszabb a helyzet mint gondoltuk.

Lőrincz Tamás says: Igen olyan pedagógusokra van szükség akik a 21. századi készségekre tudják felkészíteni a diákokat, s nem kokival jutalmazzák a nehéz kérdéseket és pedagógiai kihívásokat tanúsító diákokat.

Ezek evidenciák. Pont ez a baj Ken Robinsonnal is, hogy ennél tovább nem jutunk. Látványos és népszerű módon elmondja, amit mindenki tud, ha egy kicsit megáll és elgondolkodik. Ez nem segít, de megadja azt az érzést, hogy segít és persze lehet, hogy ez is elég valakinek.

Lőrincz Tamás says: Ja, bocs, a nevelmélet még nem jött rá, hogy ezt hogy lehet megcsinálni, úgyhogy hátrébb az agarakkal, várjuk ki a sorunkat. Ez nemcsak cinikus, hanem arrogáns is az én megítélésem szerint.

A neveléselmélet, neveléstudomány, pszichológia már régen rájött, más kérdés, hogy ezt kevesen akarják észrevenni, mert az nehézkes. Gyakori, hogy a legtöbb kritika azok részéről éri a neveléstudományt, akik annak idején igyekeztek elkerülni ezt a területet. Legtöbbször azért, mert csalódtak, hogy nem receptet kapnak, amire könnyen és gyorsan ki lehet mondani, hogy nem működik, hanem gondolkodásra biztatta volna őket és túlságosan ellentmondó volt a korábbi közoktatási tapasztalataikhoz képest.

Lőrincz Tamás says: Az illusztrációként betűzött videó célját sem igazán értem. Fúj, büdös kölkök, vagy de gáz, alkalmatlan tanár, aki nem tud megbírkózni egy viszonylag hétköznapinak tűnő pedagógiai szituációval….

Ismét egy félreértés. A videó története: egy részben pedagógiai konferencián egy előadásban hivatkoztak erre a videóra. Röviden: a mobiltelefon osztálytermi használatának módszertani lehetőségeiről és előnyeiről volt szó, a videó negatív példa volt, hogy a multimédia alkalmazásokkal kiegészített telefon közellenség a teremben, ahelyett, hogy hatékonyan kihasználnák. A videóról Hanczár Gergely készített egy publicisztikát, amit végül az Oktatás-Informatika folyóiratban nem közöltünk, de megtalálható az OFOE weblapon. Ebben a bejegyzésben azt a cél szolgálta, hogy megmutassa, hogy vannak olyan gyakorlati helyzetek, amikor nem lenne elég a szónoklat a tehetség felfedezéséről, vagy a közreműködő tanárról, stb. mert valós gyakorlati helyzetben kritikusabb lehet a helyzet.

Lőrincz Tamás says: Lehet Ken Robinsonnal nem egyet érteni, de nem lehet a mostani rendszer hiányosságait annyival lerendezni, hogy köszi, Ken, hogy rávilágítottál a problémára, most akkor zurückojjá odébb, majd mi megonjuk,

Nem szándékoztam a rendszer hiányosságait lerendezni. Röviden: köszi Ken, hogy mondtál A-t és ezt igen látványosan teszed, de légyszi mondjál már B-t, esetleg C-t, de még jobb lenne ha egy egész mondatot mondanál úgy, hogy egy tantestületi értekezlet ne nevessen és ne mondja neked, hogy “Ken, azéletbenezámnemígymegy”

Lőrincz Tamás says: tervezem, hogy hogyan segítek lerombolni a rendszert, amit Ollé úr ilyen lelkesen védelmébe vesz a bulvár elleni harc nevében.

Kíváncsi lennék én arra a rendszerre, amit védelmembe vettem… Egyébként pedig nem harcolok a bulvár ellen, csak kritizálom, mert pont azokat veri át, akik érdekében sokan sokat dolgozunk.

Aztán, hogy mi is amivel Ollé János nem ért egyet már egy másik kérdés. Ja, hogy van egy Didaktika című – méltán népszerű – kiadvány, meg a szenzációsan sikeres oktatási rendszerünk, ami az egyéniséget, kreativitást, humánumot olyan hathatósan támogatja és inspirálja, hogy a Magyarországon iskolába járó generációnak alig 80%-ának halvány fogalma sincsen, hogy mit kezdjen magával.
Ugyan, kedves Ollé János mondja már meg, hogy miért nem lehet a pedagógus társadalmon, és a pedagógus képző intézményeken számonkérni, hogy lépten-nyomon cserbenhagyják a diákokat.
Igenis szükséges lenne a tanárjelöltek affinitását, személyes alkalmasságát komoly szűrővizsgálatnak alávetni mielőtt szabadjára bocsátjuk őket a tantermekben bűnös gondatlansággal visszaesőként megalázni, elbutítani, korlátozni, fegyelmezni gyermekeinket.
Hát akkor inkább legyünk egy kicsit álmodozó irracionálisak, akik lehet, hogy nem didaktika könyvekből meg többé-kevésbé bukott neveléstudományi kutatásra hagyatkozva, hanem a minden egyes emberben rejlő tehetségbe vetett hittől és elkötelezettségtől vezéreltetve próbálnak többet nyújtani, mint a pályán alkalmazott tanárok döntő többsége.
Nem, nem hiszem, hogy a pszichológia és a neveléstudomány hatalmas léptékű felfedezéseire kellene várni, hogy beérjenek a folyamatosan változó oktatáspolitikai döntések csapkodó hullámai között. Igenis szükség van azokra, akiket érdekel a diák, s benne a megvalósulhatót, a tehetséget, a potenciált látja nem pedig a formálandó massza egy-egy kilógó darabját, amit bele kell gyúrni, le kell nyesni, ki kell vágni.
Az Ön által fémjelzett és valódi ‘broadsheet’ (gondolom ez a bulvár ellentéte) oktatás generációk óta ontja a közepesen művelt, kiégett, önmagában és a világban hinni és saját szerepét látni kételen diákok ezreit.
Szerintem az összes pedagógus (és az Ön) feladata pontosan az lenne, hogy a pszichológia és a neveléselmélet látványos eredményeinek ismeretében felmérje, hogy a praktikum nem azt várja tőlünk, hogy tagadjunk és ‘lebulvározzunk’ mindent ami szembe megy egy eredménytelen rendszerrel, hanem, hogy megnézzük, hogyan lehetne a kutatás fókuszát egy rossz, kártékony rendszer önigazolása helyett egy egészségesebb, értelmesebb, az ország és az egyén igényeit és képességeit jobban szolgáló rendszer szolgálatába állítani.
Arról nem is beszélve, hogy a 21. századi diákok megváltozott tanulási és érték rendjének totális mellőzése, a hagyományos iskola-koncepció promótálása kifejezetten kártékony. Én semmi bátrat nem találok az Ön posztjában, csupán egy cinikus, az ‘establishment’ szolgálatában elhangzott morgolódást, amihez számos bólogatójános fog hozzászólni, hogy hű de okos ez a János, most jól megmondta a Robinsonnnak, hogy it nem kell mást csinálni, csak várni a neveléselmélet és a pszichológia vívmányaira, hogy 30-40-120 éves késéssel jól beilleszkedjenek egy avitt rendszerbe. Ez már a 20-as 30 as években is gáz volt, a 21. században pedig elfogadhatatlan. Igen olyan pedagógusokra van szükség akik a 21. századi készségekre tudják felkészíteni a diákokat, s nem kokival jutalmazzák a nehéz kérdéseket és pedagógiai kihívásokat tanúsító diákokat.
Ja, bocs, a nevelmélet még nem jött rá, hogy ezt hogy lehet megcsinálni, úgyhogy hátrébb az agarakkal, várjuk ki a sorunkat. Ez nemcsak cinikus, hanem arrogáns is az én megítélésem szerint.
Az illusztrációként betűzött videó célját sem igazán értem. Fúj, büdös kölkök, vagy de gáz, alkalmatlan tanár, aki nem tud megbírkózni egy viszonylag hétköznapinak tűnő pedagógiai szituációval….
Szóval, inkább álmodozzunk egy kicsit, és próbáljuk a bukott rendszerek áldozatait (a jövőnket képviselő gyerekeinet) megmenteni a politika függvényében változó, az aktuálisan éppen kurrens ‘neveléstudományi alapokon nyugvó’ reformoktól.
A nagy rendszerek is kis repedések mentén omlanak össze, s minden Ken Robinson-rajongó bulvár-imádó egy kicsivel jobban rázza meg a a monolitikus állami elnyomás eszközét képező oktatási rendszert, ezért köszönetet kéne nekik mondani, nem pedig lebulvározni, de mindenki azt csinál amit akar a saját blogján, csak ne nevezzük neveléstudományi evidenciának azt, ami számunkra a legkényelmesebben elfogadható.
Lehet Ken Robinsonnal nem egyet érteni, de nem lehet a mostani rendszer hiányosságait annyival lerendezni, hogy köszi, Ken, hogy rávilágítottál a problémára, most akkor zurückojjá odébb, majd mi megonjuk, csak adj egy kis időt. Ugyanis sok minden van itt, de idő az biztosan nincsen.
Na megyek nézek egy kis Robinson-t, olvasok egy kis Gatto-t, és tervezem, hogy hogyan segítek lerombolni a rendszert, amit Ollé úr ilyen lelkesen védelmébe vesz a bulvár elleni harc nevében.

Ha ezt ma megteszi egy egyetemi oktató, minimum beperelik. Emberjogi és méltósági mibenléti, sértettségi, károkozásos halmazati tényállással szemben kell majd védekeznie. Ez van, mondhatnánk. Ilyen korban élünk. De belenyugodni nem szabad: No Pasarán!

Különben vitatkoznék: a tehetség minden. De akkor futja ki magát sikeres (szak)emberré, ha a szakmát is megtanulja mellé.

http://www.freetech4teachers.com/2009/12/10-ted-talks-for-teachers-to-watch.html