Szemüvegesek leszünk?

A hírfogyasztást (hírhabzsolást) kiszolgáló gyorséttermek kínálatából már éppen eltűnni látszik a Google egyik kiváló újítása: a Google szemüveg. Az online hírek ilyen gyors tartalomváltozása önmagában is tanulságos. (Mi kell ahhoz, hogy valami tech témájú hír több héten keresztül is felszínen tudjon maradni? Tényleg ennyire gyorsan változik a technika, vagy tényleg ennyire felületesen foglalkozunk a hírekkel?) A Google szemüveg szerintem egy egészen kiváló, kreatív ötlet. Nem annyira technikai előrelépés, mint amennyire ergonómiai fejlesztési eredmény. Az apple az iPhone és iPad megoldásokkal lényegében új tárgyakat hozott létre, ami talán egy kicsivel nagyobb lépés, mint egy régóta ismert tárgyban, a szemüvegben felfedezni a lehetőségeket. A tartalomszolgáltatással kapcsolatban pesszimista vagyok, aligha hiszem, hogy a szemüveget, telefont, vagy esernyőt, vagy nyakláncot és karórát, esetleg gyűrűt jobb tartalommal töltenénk meg, mint amire most az online és digitális kollektíva összességében képes.

IMG_1691

A Google szemüveg nagyobb ugrás, mint a szintén ergonómiai fejlesztésként értelmezhető iWatch (apple karóra). Bátrabb és merészebb, vagyis csak bízhatunk benne, hogy nem annyira bátor és merész, mint annak idején a google wave volt. Más kérdés, hogy az apple részéről a karóra az óvatosság, vagy az innovációs fáradtság jele? Erre valószínűleg csak néhány év múlva kapunk választ. A fejlesztés merész, de az alapötlet nem túl bonyolult. Annyi mindent tettünk már bele a telefonba, hogy legfeljebb a belső kamerával elemzett szemmozgásunk és értelmezett gesztusaink kápráztató csodája maradt eladható újdonságnak. Az elmúlt években bizony hozzászoktunk az ujdonságokhoz. Ha valami egyszerűen csak jó (csak működik, vö. apple), akkor az már lehet nem is elegendő, mert a megszokott változás hiányzik és így kevésbé értékes a fejlesztés. Ennek szép példája az apple operációs rendszerek passzív változása.

A Google szemüveg, illetve egyelőre csak a híre, az ügyes marketing részeként előzetesen megosztott információk alapján nagyon gyorsan végigjárta a technikai fejlesztések társadalmi megsimerésének útját. Néhány elemző, elgondolkodtató bejegyzésen túl a történet a megszokott forgatókönyvet mutatta. Végre valamilyen eszköz, amire rámutatva el lehet kezdeni félni. Ha valaki ilyet használ, akkor máris félig kiborg és ne csodálkozzon, hogy ha az online hírfolyamból kimaradók (vö. digitális írástudatlanság) meglátják a szemöveggel, akkor terminátornak hiszik és alaposan ellátják a baját. A kiborgversenyt azt hiszem azok nyernék, akiknek az egyik kezét mindig lefoglalja a mobiltelefon. Ehhez képest a szemüveg esélytelen. Sokkal inkább kiborg az, akinek az egyik kezéből állandóan egy telefon nő ki, mint az, aki olyan eszközt visel, amit mások kényszerűségből (látásporblémák), vagy a nap és tekintetvadász társaik elleni védekezésből (napszemüveg) használnak.

IMG_1695

Többek között én ezért is örülök a google szemövegnek és ha lenne rá lehetőség, akkor lelekesen használnám, mert az egyre több funkcióval működő mobiltelefon nem túl praktikus, hogy ha egynél több kezünkre van szükség. Egy ideje ezért nem hordok táskát, vagyis táska helyett inkább telefont viszek magammal és a másik kezemmel kapaszkodom, vagy nyitom az ajtót, stb. Nagy szerencse, hogy egy kézben elfér a telefon és az érintőképernyő, esetleg az alig használt hangvezérlés létezik, különben sokakkal együtt aligha úsznám meg baleset nélkül. A google szemüveg legfontosabb tulajdonsága, hogy a telefon funkcióinak (egyelőre csak egy részét) sokkal ergonomikusabban szolgáltatja nekünk. Nem is beszélve arról, hogy a viselője észrevétlenül képes használni és társas környezetében senki sem ingerli azzal, hogy ha nem hagyja abba, akkor elveszi tőle kedvenc telefonját.

Az észrevétlenség természetesen a kiborggá válás mellett a másik legnagyobb téma, ami részben jogos, de nagyrészt komolytalan ellenérzéseket gerjeszt. Az észrevétlen használat mozgó google street view autóvá teszi az embert és elviekben lehetőséget ad arra, hogy mindent rögzítsen, amit csak lát. Ezt ma is meg tudjuk tenni, csak a telefon magunk előtt tartva kivívhatjuk a többiek rosszallását és a villodzó tekintetek rögzítése már nem is olyan vidám tevékenység. Halkan jegyzem meg, hogy manapság észrevétlenül tudunk egészen jó minőségű hangot rögzíteni, mégpedig riasztóan hosszú időn keresztül. Egy átlagos telefonnal többórányi felvételt tudunk készíteni a környezetünkben anélkül, hogy ezt bárki észrevenné. Nem is beszélve arról, hogy nem csak rögzíteni, hanem a térerő és akkumlátorerő függvényében a rögzítés mellett akár élő online adást produkálhatunk a környezetünk hangjait felhasználva. Ettől az egyszerű és mindennapos lehetőségtől messze nem félünk annyira, mint az átlagfelhasználó számára térben, időben és árban egyelőre elérhetetlen google szemüveg majdani kép- és videórögzítésétől.

IMG_1690

A félelemért cserébe a kapacitásban egyébként nem reális naplózó archiválásnak lehetnek előnyei és szépségei. Gondoljunk csak arra, amikor történeteket mesélünk, hogy “bezzeg az én időmben…”, vagy “annak idején, amikor én…” akkor egy nagyképernyős megoldással meg is mutathatjuk, amiről beszélünk. Én szívesen megnézném néhány ember által látott képeket és felvételeket 30 évvel ezelőttről, de szívesen archiválnék is ebből a világból olyanok számára, akik majd 30 év múlva szeretnének egy kicsit visszatekinteni. Érdekes, hogy az audiovizuális archiválás ilyen nagyszerű lehetőségéről mindenkinek valami negatív, gonosz dolog jut eszébe és csak kevesek gondolnak arra, hogy családtagjaink esetében ez mekkora élményt jelenthet. Rólunk hány fénykép készült kisgyermekkorban? És most hány fénykép készül a kisgyermekekről? És ki az, aki ne nézné meg szívesen, hogy például a szabadságharc idejében élő ősei mit csináltak napra pontosan 150 évvel ezelőtt? Egyelőre még vannak az adattárolásnak korlátai, de az 1.2 MB vékonylemez korszakától napjainkig még nem is telt el 30 év.

IMG_1693

A google szemüveg ügyében azért akadnak jó megközelítések is. Már olvashatunk a tanulásban való felhasználásról, ami talán egy esély, hogy a mobiltelefon tanulásban való felhasználásának kudarctörténetét elkerülhessük. Ehhez persze meg kellene végre tanulni, hogy az információhoz való hozzájutás nem feltétlenül egyenlő a tanulással. A google szemüveg megjelenése utáni hetekben sok videót készített a videó képi információ-túlcsordulásról. Ezek többségében a szemüveg kínálat információs előnyöket figurázzák ki és mutatják be, hogy ha az ember a szeme elé vetít valamit, akkor milyen nevetséges helyzetekbe kerülhet. Majdnem olyan vicces lehet a többiek számára, mint amikor ma valami saját maga elé beszél a levegőbe és csak kevesen veszik észre, hogy kihangósítója van a telefonhoz. Nem véletlen, hogy ez a praktikus és ergonomikus fejlesztés nem terjedt el, hiszen saját kényelmünkért cserébe a többiekben rólunk kialakított kép egy részét kellene feláldozni. A telefonos hangvezérlés is hasonló csapda, csak reménykedhetünk, hogy a google szemüveg nem lesz hasonló eset.

Ezúton is szeretném kérni a fejlesztőktől, hogy az arcfelismerés már működjön abban a változatban, amihez én hozzájutok, mert ez nekem nagy segítség lenne. Cserébe fel tudom ajánlani, hogy elkezdem terjeszteni a “szemüvegezni” szót, alapvetően pozitív kontextusban és 10 év múlva csak kicsit mosolygok majd azon, hogy a mobilteleont annak idején úgy cipeltük magunkkal, mint az ősember a szakócát.