2012-04-05 nap bejegyzései

A tanítás, tanulás hatékony szervezése az eredményesség érdekében

A Szeged Kistérség Társulása Közoktatási Intézményének “Pedagógus szerep és eredményesség” címmel meghirdetett továbbképzési napján tartottam előadást Szegeden. A továbbképzési nap két plenáris előadással indult, előttem Zsolnai Anikó beszélt a változó pedagógusszerepről. A tanítás és tanulás szervezése lehetőséget adott, hogy egy kicsit eltérjek az osztálytermi folyamatok didaktikájától és aktuális kutatási területem felé is elkalandozzak. Az eredményesség egy érdekes kulcsfogalom, amit szintén örömmel fedeztem fel az előzetesen megadott címben, hiszen ez az oktatásról való gondolkodásnak egy gyakran elfelejtett nézőpontja. A helyi TV az előadások előtt rövid riportban a hatékonyság és eredményesség fogalmáról kérdezett, hogy ezek mennyire újak a pedagógiában, szűkebb értelemben az iskolában? A digitális táblára irányuló kérdésre számítottam, de meglepő módon a technika emberiségre gyakorolt káros hatásainak témája elmaradt, illetve az “ezután most minden digitális lesz?” konkrét kérdésében összesűrítve került elő. A kérdező pozitívan állt a rendezvényhez, a témához és (amennyire érzékelhettem) valószínűleg hozzám is, így alapos okunk lehet feltételezni, hogy a közgondolkodásban ezek a kiemelt témák, erre kíváncsiak a szakterületen kívül dolgozó érdeklődőt. Tovább a folytatáshoz