2011. december hónap bejegyzései

A naplózott élet vonalai

Jó ütemben aktiválta a facebook a timeline szolgáltatást. Több helyen is olvastam a következő évre vonatkozó technikai jóslatok között, hogy 2012-ben elkezdjük megunni a facebookot. A timeline a facebooknak egy olyan oldalát emeli ki, amelyik akár képes is ellensúlyozni ezt a vélelmezett unalmat. Az unalom persze ebben az értelemben megszokást jelentene. Az online közösséget, az információs flowt azt hiszem nem lehet megunni, de a keretrendszert nagyon (túlságosan is) meg lehet szokni. Az unalom azt jelentené, hogy meguntuk az ismerőseinket, vagy már meguntuk a világ dolgait, ami persze nem lehetetlen, de nem is annyira reális és bizonyosan nem a facebook hibája lenne. A facebook számára kiemelten fontos, hogy állandó változtatásaival megőrizze az újdonságérzést a felhasználók számára. Ebben az üzenetküldés, a cset és a csaknem elfeledett levelezés összekapcsolása fontos szerepet játszik, de önmagában nem elég. Az internethasználat egy meghatározott része ma már facebookhasznlat. Az internet nagyon változatos. Nem csak a tartalom, hanem a felhasználhatóság és a technika egyaránt változik, vagyis a facebooknak is lépést kell tartani ezzel, ha nem akarja elveszíteni a részesedését az internetes forgalomban.

A timeline egy nagyon jó előrelépés. Olyan, mint régen az emlékkönyv a 80-as évek általános iskolájában. Azt hiszem csak a lányoknak volt, de az egész osztályt izgalomban tartotta, hogy ki kinek adja oda és kinek ki mit ír bele. Természetesen az emlékkönyvbe nem csak az osztálytársak írhattak, így különösen izgalmassá vált, hogy ha fogytak az üres lapok. Manapság is akadnak még olyanok, akik írnak naplót, akár minden nap. A naplót általában magának írja az illető, esetleg néhány közeli ismerősnek mutatja meg. Az online napló és az offline napló között a legnagyobb különbség a hozzáférhetőség és a megoszthatóság mellett mégiscsak a médiaformátumok sokszínűsége lehet. Geolokációs bejegyzések, videófájok, hangok, képek mind kiválóan egészíthetik ki az egyre rövidebb szöveges bejegyzéseket. Az év utolsó napja pedig remek ehetőség lenne lapozgatni, hogy mi történt az adott évben 🙂

A facebook fejlesztői meglephetnének minket egy olyan beépülő modullal, ami jelzi nekünk, esetleg másoknak is, hogy az előző években azon a napon mi történt velünk. Az online naplónak, akár az offline változatnak akkor lenne igazán értelme, hogy ha minden nap történne bejegyzés, kerülne be tartalom. Kis fejlesztői kreativitással a 14 év alatti gyerekek számára is lehetne vezetgetni az egyelőre interakcióra még nem képes profilt, amit akár kiskorúsága végén át is vehetne és visszalapozhatná, hogy mi történt vele az elmúlt években. Fényképalbum van, babanapló van, a timeline és a fejlesztések együtt már olyan szintű naplót adnának, ami tényleg korszerű lenne és az a bizonyos digitális nemzedék egy remek digitális portfoliót kapna ajándékba. A timelinetól függetlenül érdekes lesz majd a mai 14 éveseknek visszaolvasni mondjuk 34 évesen, hogy kivel miről cseteltek. A naplózott élet számos pozitív hozadéka között örömteli lenne ha mondjuk egy házaspár tagjai felfedezhetnénk az idővonalukban, hogy egy adott napon egyszerre voltak ugyanabban az időben ugyanazon a játszótéren 🙂 A timeline akkor lenne jó, ha összeköthető és szétválasztható is lenne, esetleg családi timelinet is lehetne kérni a facebooktól. Egymás idővonalának lapozgatása igazi kincsesbánya lenne a megismerésben és a sok jó ötlet után itt érkezhetnénk el oda, hogy kivel mit és meddig és hogyan szeretnénk megosztani.

A megoszthatóság és hozzáférhetőség a web 2.0 legnagyobb előnye és egyben legnagyobb akadálya is. Rengetegen félnek, hogy róluk kiderül, hogy egy adott pillanatban hol voltak. Sokan félnek attól, hogy a szolgáltatók nézegetik az üzeneteiket, személyes információikat. (Nyilván az amerikai szolgáltató a kb. 750m facebook fiók közül pont a mi magyar nyelvű üzeneteinket akarja megnézni, esetleg folyamatosan követni…) Ez a félelem elég ellentmondásos, mert a személyesnek gondolt információinkra a közvetlen környezetünkön kívül vélhetően senki sem kíváncsi. Bármilyen furcsa, az információkat elrejteni nem távoli ismeretlenektől akarjuk (hiszen nekik ezek a személyes dolgok nem mondanak, nem jelentenek semmit) hanem személyes környezetünktől. A timeline pedig pont ennek a személyes környezetnek szólhatna. Az online és offline napló között a hozzáférhetőség sem olyan egyszerű, hiszen a kézzel írott napló is könnyedén mások kezébe kerülhet akár véletlenül is, ugyanakkor sokkal sérülékenyebb, mint a facebook biztonságosan archivált szerverein az adataink.

Sokan szidják a facebook információbiztonsággal kapcsolatos beállításait. Természetesen lehetne jobb is, de ne feledjük, hogy a rendszert arra találták ki, hogy megosszunk dolgokat, nem pedig arra, hogy olyan nagyon azért mégse osszunk meg dolgokat. Nem a rendszerrel van a gond, hanem a felhasználóval. Facebooktól függetlenül, vegyünk elő egy papírt és ceruzást és vázoljuk csak fel, hogy egy délelőtti kirándulás helyét, idejét, fényképeit kivel akarjuk megosztani az ismerőseink közül. Kivel és mennyi ideig és ennek az információcsomagnak melyik részét? És az ismerőseink mit csinálhatnak az információkkal a megosztás után? 5-600 ismerős esetén ez kb. több idő, mint maga a kirándulás. A környezetünk társas viszonyai, a különböző szerepek, csoportok, stb. okoznak gondot és nem a facebook beállításai. Erre leginkább akkor döbben rá az ember, hogy ha a google plusban szeretné a köröket alaposan és jól definiálni. Sokan kb. 100 főnél feladják, mert ki akar azon perceket gondolkodni, hogy ismerőseit egyenként mérlegelje, hogy éppen melyik csoportba is tartozik. Ma ezeket a bonyolult, egymást átfedő halmazokat nem tudjuk türelmesen végiggondolni, akkor miért szeretnénk az információmegosztásban egy erre a célra kitalált rendszerben a korlátokat hasonlóan bonyolultan viszontlátni? A facebook csoportok kialakítására egyszer kell sok időt szánni és utána ezt lehet használni – gondolják sokan. Ez valóban nagy könnyebbség, de ne feledjük, hogy a társas kapcsolataink változása alapján ezeket ugyanúgy karban kell tartanunk (ami persze jó kis tréning saját magunknak…)

Az idegen szerveren tárolt adatok miatt aggódok megnyugtatására el kell mondanunk, hogy lehet közösségi életet élni saját szerveren is. Lehetséges a család, vagy szűkebb közösség számára “saját facebook” telepítése, ami igazán szép családi album, vagy társasági képeskönyv. Ilyesmi volt régen a rajnapló, vagy az örs naplója. A különbség nem csak a tárolás helyében és a jogosultságokban van, hanem az üzemeltetésben, a fenntartásban, stb. Ezek a gondok időt és kiadásokat jelentenek, amit a facebook nem számít fel nekünk.

A digitális lábnyomok a tudatos digitális és online lépegetés alapján nagyon szép gyűjteménnyé rendezhetők, ami saját magunk és mások számára is fontos érték lehet. A szándék és a formátum régebben is megvolt az emlékkönyvek, naplók formájában, a kérdés továbbra is ugyanaz, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel. Gondoljunk csak bele, hogy jövőre milyen remek karácsonyi ajándék lenne egy nyomtatott facebook timeline 🙂

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Tanuló iskolák, kutatók, különbségeink

Didaktikát lehet építeni legóból és lehet kirakni puzzle darabokból is. Ha legóból építünk, akkor szigorú és következetes módszerrel kell haladnunk, össze kell kapcsolni az egyes részeket és ügyelni arra, hogy ne maradjon ki alkatrész, esetleg ne fogyjanak el túl hamar a hosszú részek. A puzzle alapú didaktika spekulatív, elméleti munka. Nem lehet előzetesen kiszámolni mindent, hanem előre meg kell álmodni az egészet. Ehhez vízió kell, összhang, harmónia és csak kevésbé szükséges a módszeres tudatosság. Szakbarbárok nem tudnak ilyet, mert legfeljebb kiszámolják, de nem érzik az egyensúlyt a dinamikus rendszerben. A bölcsész művészek pedig olyat álmodnak, amit kisebb részekre fel lehet ugyan vágni, de mások számára az összerakás általában lehetetlen, vagy éppenséggel felesleges. A puzzle darabjait érzések tartják össze, a legót pedig a mechanika szabályai. Mindkettőt egyformán nehéz tervezni, de más-más élmény összerakni vagy kirakni. A differenciális tanításelmélet vázlata puzzle alapú, amit elvek, gondolatok, életérzések tartanak össze, a belső logika másodlagos, ahogy a tartalomjegyzék is mutatja.

Napjainkban a tenger iránti kíváncsiság is differenciálódni látszik. Elgondolkodtunk már azon, hogy 1492-ben miért nem a mélytengeri élőlényekkel való ismerkedés keltette fel a kíváncsiságát a kalandoroknak az új világok felfedezése helyett? Miért akartak messzire jutni, mikor lehetett volna a dolgok mélyére ásni, ahogy egy-egy szakterülten való jártasság tengerfenékig való fokozásának sorozatos példáit manapság is láthatjuk a neveléstudományban is? Messzire indulni, az elmélet tengereit meghódítani kockázatos, de mindenki tudja, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Senki sem hibáztatja azt aki a végtelen felé indult, de végül csak rövid beszámoló futja tőle. Legalább megpróbálta. Ha kell, akkor akár hetente többször is tud tenni egy kis felszínes kört. “Tántoríthatatlan” vállalkozó, aki a mélységbe száll alá. A lényeg, hogy nyomokat hagyjon és mindig hivatkozható legyen az út, amin egyszer lefelé haladt. Mások is ott ereszkednek le, hiszen a felszín mindenhol unalmasan egyforma, de a másik mégiscsak tudott valamit, ha pont azt a helyet választotta. A mélytengeri búvár specializált számítási apparátusa jól megmutatja, hogy mit találhatunk a parttól egy karnyújtásnyira, de mégis nagyon messze a valódi hétköznapoktól. Az igazi teljesítmény, hogy ha tudunk úgy hajózni, hogy közben halászunk is, akárcsak egy puzzle-ra festett képen, de ilyet csak néhányan tudnak. Hajózás közben az elmélet és gyakorlat távolsága nem értelmezhető. Ehhez minimum a parton kell maradni, vagy részt kell venni valamilyen szélsőséges küldetésben.

A harmónia és egyensúly lehet már nem férhet meg egyetlen emberben, lehet hogy, csak egy csoport tudja ugyanazt nyújtani, amihez korábban elég volt egyvalaki. A tanítványok és követők jöhetnek egy formális szervezeti egységből, de vannak olyan mesterek, akiknek nem kell formális szerep és hivatal. Megtalálja magának azokat, akik egyszerre lesznek tanítványai, barátai, követői és segítői, hogy ha végül úgy alakul a sors. Iskolát létrehozni lehet úgy is, hogy egy szervezet támogatja a törekvéseinket, de lehet úgy is, hogy összetartanak azok, akik majdnem ugyanazt gondolják, ezt felismerik és tudnak neki örülni is.

Hallgatóként nagyszerű élmény, amikor az olvasmányaink szerzői egyszercsak megjelennek és közelről megismerhetők. Ezek az első benyomások legalább olyan súlyosak és maradandók, mintha a könyvet olvasnánk el. Később már látjuk a lapok szélén a szerzőt és megpróbálhatjuk kitalálni, hogy mire gondolt a sorok között.

Megtanultam tőle, hogy nincs megérthetetlen gépezet és fel sem merül, hogy feladjuk. Papírlapokra írt kulcsszavakkal készülünk a problémamegoldásra, megfigyeljük a “varázslatot” és megpróbáljuk megtanulni, vagy legalábbis teret engedünk a kíváncsiságunknak. Az egész életen át tartó tanulást ilyen példán keresztül kellene mindenkinek megértenie. Megtanultam tőle, hogy a nincs elkészült kézirat, csak olyan, amit elvesznek és már nem lehet folytatni. Hiába a tapasztalat, hiába a rutin, ha elvették, akkor kezdődik az aggódás, hogy már nem lehet alakítani rajta, pedig még lenne mit. Megtanultam, hogy lehet valaki barátságos és közvetlen akkor is, hogy ha egy Márai regényből lép elő és egyáltalán nem mindegy, hogy valaki azért nem tanul meg zongorázni, mert nincs rá ideje, vagy azért, mert egyszercsak jön egy világháború.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Információs és kommunikációs újratervezés

Több különböző kiindulási pontról is nekirugaszkodhatnánk. Az év vége könnyen az áttekintések időszaka lehet, különösen ha valaki év közben nem tud, vagy nem akar ilyesmivel foglalkozni. (Tanárok esetében az év vége többértelmű kifejezés.) Kiindulási pont lehet az információs túlcsordulás, a vizuális ingerek mértéktelen fogyasztása és az ezzel járó tünetek. Ha ezt fronthatással magyarázzuk, akkor éppannyira vagyunk a közhelyek ketrecének harcosai, mintha az információs társadalom létező vagy nem létező hatásairól elmélkednénk. Külön szolgáltatás lehetne az információmenedzsment, ahol szakértők jó pénzért tanácsot adnak valakinek, hogy kit, mit és hogyan engedjen az idegrendszere közelébe.

Informálódni, informálni és kommunikálni jóval több lehetőség létezik, mint amit ki tudnánk használni és ezek áttekintése is komoly feladat lenne. Erre általában kevesen vállalkoznak, de a hálózathoz kisebb-nagyobb mértékben csatlakozók nem kerülhetik el, hogy szembenézzenek szokásaikkal. Ez túlmutat azon, hogy az emailhasználatot kárhoztatjuk, igaz az is része kell legyen.

  • Blog. Módosítottam a blog sablont, így ugyan még nem látszik, de lehetőség lesz videó és audio bejegyzések, illetve képek közlésére. Kis barkácsolással már majdnem tumblr lenne belőle, vagy akár utolérhetném a facebook médialehetőségeit. A facebook kísértése itt is megjelenik, hiszen a jegyzetek hatékony blogolást biztosítanának, amire akadnak szép példák is. A médiakörnyezet adott, az interakció menedzselése is könnyű és nem kellene integrálni a blogmotorral, vagy oldalt létrehozni neki. Ugyanakkor a blog, saját domain alatt mégiscsak személyesebb. Az eddigi bejegyzéseim hosszúak, lehetnének rövidebbek és kevésbé átgondoltak is. A műfaj általában a téma és nem a gondolat, ötlet, impulzus, ami egyszerűsítené és gyakoribbá, esetleg interaktívabbá is tenné bejegyzéseket.
  • Wikipédia. A tervek szerint itt fokozom aktivitásomat, az általunk menedzselt rendszerben és természetesen a wikipedia.hu portálon is. Ez eddig háttérbe szorult, pedig hasznos és fontos. Akár újévi fogadalom is lehetne, ha már új év lenne.
  • Videó és podcast. Az előadásaim eddig ustream közvetítésben jelentek meg, ami a felbontások egyeztetésén túl egész jó lenne, de a slideshare hang is esélyes lehet, annál is inkább, mert az előadásoknál saját magam nem szoktam megjeleníteni és egyelőre még nem használok prezit. (Ennek egyszerű oka van: nem tudnám kihasználni és lineáris előadást preziben tekergetni nem túl elegáns, annál gyakrabban megfigyelhető.) A nagyon erősen szerkesztett youtube csatornám is megérdemelne egy lazítást, a technika megvan hozzá, hogy akár telefonról és akár meggondolatlanul is menjenek fel tartalmak. A videó kommunikáció erősítése nem kérdés, ugyanakkor komoly kihívás. A hazai blogkultúra meglehetősen gyenge, de ha a videóblogokat nézzük, akkor még annál is rosszabb a helyzet. Ennek vélhetően a szövegalapú világkép az oka, illetve a videó megjelenés túl személyes és nincs akkora szerkesztési rutin, mint amennyire a szövegeknél ez évek, évtizedek alatt kialakul. (Itt kellene gyorsan írni a médiaműveltségről és digitális nemzedékről. Tudják, vagy felkészülnek arra, hogy videóblogot indítsanak?) A videó terület erősítésében szerepe lehet majd a blip.tv portálnak is, mert ez jól illeszkedik a képernyőrögzítő alkalmazásokhoz.
  • Google Plus és videochat. A “facebookgyilkos” portált szinte már csak szokásból és udvariasságból látogatom, pedig korábban voltak nagy reményeim. Semmiképpen nem akar összejönni a videochat rendszeresítése, de itt azt hiszem gerillastílusra váltok és ezt teszem alapértelmezetté más programokban is. A google plus lassan a wave sorsára jut, ha ez így megy tovább. A facebook videóhívás időközben megérkezett és néhány kivételtől eltekintve már használgattam is, de elmaradok saját céljaimtól és elvárásaimtól.
  • Twitter. A facebook itt is kopogtat (mégpedig egy farönk stílusában). Ha a facebook már elérte volna a nagy egyesített rendszer felhasználási szintjét, vagyis a tudatos tagadók is kényszerből, vagy a kimaradástól félve aktiviziálódnának, akkor a twittert elkezdhetné a pókháló befedni. Az impulzív gondolatok megosztása, esetleg médiatámogatással továbbra is hasznos, de erre a facebook is legalább olyan jó környezetet ad és ne feledjük, hogy ott állítható, hogy ki a címzett, amíg a twitternél nem. Ennek persze akadnak előnyei is. A twitter csiripelés kiváló példa az elképzelhetetlen információáramlásra. Rengeteg forrást követek. A szám úgy is nagy, kezelhetetlenül nagy, hogy volt már szelekció és egy ideje nem bővült új tagokkal, pedig biztosan növekedett a potenciális célszemélyek twitter-regisztrálási száma. Nyilvánvaló, hogy állandóan nem lehet figyelni a tartalmat, az esetleges csiripelés pedig olyan, mintha egy permanens konnektivista kurzusban vennénk részt.
  • A 4sq is a bizonytalan kategóriába lépett át. A közösségi játék funkció mulandóban, az országos első helyek után már kevésbé erős a versenyszellem, igaz akadnak még csábító pillanatok és régi reflexek. Ha a tartózkodást szeretném közölni, arra már van más program, ami egyszerűbb és pontosabb. A képek, információk megosztásában nem fejlődött annyit, hogy érdemi távolságra legyen pl. facebook helyekről, ahol látványos előrelépéseket látni. A naplózása is hátrányban van a facebook timeline megoldáshoz képest. A helyek menedzselése pedig még nem köszöntött be, igaz már régóta várjuk, de kevés jó példa alapján nehéz belekezdeni.
  • A kommunikációs újratervezés része lesz a Second Life terület. Kommunikációs lehetőségek adottak, a helyszín adott és a hozzáférhetőség bonyolultsága miatt van egy visszatartó ereje például a levelezéshez képest. A külön kommunikációs rendszer előnyei és hátrányai egészen olyanok, mint a google plus esetén. Komoly előny, hogy nincs ott senki, ezért kevés a háttérzaj, de komoly hátrány, hogy ha valaki szeretnénk megszólítani, vagy elérni, mert nincs ott senki 🙂 A second life terület erre lehet egy jó példa. Előny, hogy a kommunikációra van már remek iphone alkalmazás is. Nem a 3D tér megjelenítésére, de a kommunikációra ez is lehet egy külön csatorna. Megszámolni is nehéz, hogy hányadik lehetőség.
  • Praktikus lenne egy olyan alkalmazás, ami mutatná, hogy éppen hol vagyunk, melyik alkalmazást használjuk, ha akar valaki valamit, akkor hol érdemes próbálkozni és mikor. Régen, 1993-ban a levelező rendszerekből le lehetett kérdezni, hogy címzett mikor nézte utoljára és hány olvasatlan levele van. Ez a funkció éppúgy hiányzik, mint az egyszerű játékprogramok ötletessége és kreativitása.
Az információszerzés a fenti rendszerekben éppolyan helyzetben van mint a közlés, de a dilemmák talán egyszerűbbek. Mérni kellene a kommunikációra szánt időt. Fontos lenne egy jó időmérleg vizsgáló alkalmazás, ami megmutatja, hogy egy nap hányszor néztünk rá a facebookra, vagy a levelekre, esetleg mivel mennyi időt töltöttünk el. Ebben vannak természetes időkorlátok, de könnyű elérni azt a szintet, hogy tudatos korlátok is legyenek. Inkább több gyors sprint, mint állandó és szelektív nézegetés. Megfontolandó hetente egy offline nap bevezetése, legalábbis kísérleti szinten. Nem a kommunikáció differenciáltságával van a gond, hanem a mértékkel. Elviselhetőbb lenne több audió és videó megoldással, de együtt kell élni azzal a gondolattal, hogy mindenre nincs idő, vagyis szelektálni kell, mégpedig tudatosan és határozott elszántsággal. Az email persze örök ellenség marad, télen is.
Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Divatos fogalmakkal díszített zsákban-futás

A pedagógia BA oktatási asszisztens szakirány Informatika az oktatásban 1. kurzusunk néhány hete véget ért. Az utolsó két témakörhöz nem készült podcast, mivel a szerény részvétel miatt nem tartottunk órát. A podcasteket senki sem hiányolta, igaz a korábbiakat is igen vegyesen nézték-hallgatták (20-140 közötti megtekintéssel, a téma függvényében, de mindenképpen többen mint a csoport, akiknek készült.) A prezentációk talán így is beszédesek, mivel két mozgalmas, módszertani témakörrel foglalkoztunk.

[slideshare id=10458223&doc=infoktatasban109-111204130133-phpapp01]

A tanulásszervezés IKT támogatását a hagyományos szervezési módokból közelítettük meg és egy merész kitérőt is engedélyeztünk magunknak a hálózatelméletek oktatási alkalmazása felé. A hagyományos tanulásszervezési eljárások IKT támogatása kínálja magát, ugyanakkor alaposabb átgondolás nélkül könnyen felszínesek maradhatunk és elintézhetjük annyival, hogy a számítógép és az internet az oktatásban biztosan hasznos és jó. A dolog ennél persze bonyolultabb. A konnektivizmus már nem adja meg magát ilyen könnyen a felszínesség támadásának. Nehezebb mellébeszélni és jobban bele kell gondolni, hogy ami evidens és szokásos az lehet másképp is és akkor bizony nem a szokásos eredményt lesz a vége. Ha máskor nem, akkor az iskola és a pedagógus szerepnél már felébred a gyanútlan szemlélő és át kell gondolni, hogy ez nem as szokásos. Kérdés, hogy az ébredés után mennyire emlékszünk (rém)álmainkra.

[slideshare id=10649969&doc=infoktatasban110-111220133204-phpapp01]

A módszereknél sokkal egyszerűbb megoldást választottam és a megszokott Falus Iván-féle módszertani modell legjavát kínáltam IKT támogatással. Ehhez persze a módszer, stratégia, tanulásszervezés fogalmi háromszöget is érdemes lett volna tisztázni. A célközpontú stratégiák rendszere egészen tág keretet ad meg és így bőven marad mozgástér az IKT számára a módszerek között, nem csak az adott módszeren belül. Részben a modell kritikája is, hogy a tanórán kívüli tevékenységek könnyen összekapcsolhatók és különösen IKT nézőpontból nem szükséges a szétválasztás.

A félévi ZH dolgozatok és néhány vizsga tanulságaiból még nem lenne szabad messzemenő következtetéseket levonni, de ami már most egyértelmű, az a fogalmi bizonytalanság és a társadalmi nézetek elleni folyamatos küzdelem. Nem ismeretlen jelenség ez a pedagógiával foglalkozó oktató számára. Kicsit ugyan már messzebb vagyunk attól a szinttől, hogy “ajótanárszigorúdeigazságos”, ugyanakkor meglepő, hogy az általános nézetek milyen nehezen formálódnak, különösen úgy, hogy az érintettek nem tudnak, vagy nem is akarnak másféle meghatározásokról tudni. Az IKT oktatási alkalmazása nem egyszer kimerül abban, hogy bizony a számítógép és internet felhasználása fontos dolog és ez a jövő. A hogyan, miért, kinek, mit, stb. kérdések csak zavarják a lelkesítő összhatást. Sajnos nem elég olyan szavakkal dobálózni, hogy web 2.0, mert a látszat megvan, de ez nagyon kevés lenne egy tényleges iskolafejlesztéshez. Nem is beszélve arról, hogy a web 2.0 lelkesedés aktív web 2.0 tevékenység nélkül is bizonytalan lábakon áll.

a gázló és a híd közötti különbség az alapokban rejtőzik talán

Legjobban félreértett és a társadalmi képzetekre konok makacssággal építgetett fogalmak közé tartozik a médiaműveltség, a számítógépfüggőség és a konnektivizmus. A konkrét példák nélkül csak néhány gondolatot… A médiaműveltség a médiahasználatban való jártasság, lehetőleg passzív, befogadó módon, amit nem zavar össze a stabilnak látszó web 2.0 fogalom sem. Főleg technikai használatra kell itt gondolunk, ami arra utal, hogy a tanárnak is meg kell ismerkednie ezekkel az eszközökkel. Egyszerű ez, mint a tanítás. Csak ki kell állni, beszélni kell és ügyelni arra, hogy mások meghallgassanak 🙂 A függőség minden magára valamit is adó ember ellensége, ahol megemlíthető a mozgásszegény, magányos és életvezetését a számítógépes játékokért teljesen feladó gyermek. Nem zavarja meg a fogalomalkotást  facebook, ami játékokhoz képest is sokkal inkább függővé teszi az embert, ha más nem, akkor például online marketing szakértők kivétel nélkül szenvednek a függőségtől, de az informatikus rendszergazdák is komolyan teljesítenek a napi 8-10 órás számítógépezéssel. A konnektivizmus pedig nem más, mint online eszközök használata úgy, hogy mások is ilyeneket használnak és lehetőleg valami felület köt minket össze mindehhez és persze együtt tanulunk (a tanárral).

pókháló(zat)ba gabalyodva még nem leszünk konnektivisták (fénykép forrása: @szabomo 4sq)

Elsőre persze olyan, mintha most hallgatókat hibáztatnék és a felkészületlenségüket kifogásolnám, de ennél súlyosabb a helyzet. Konferencián is hallottam már szakmabelitől a konnektivizmus szót olyan helyzetben, ahol egyszerűen csak voltak online eszközök is a tanulásban és hálózatelméletről szó sem volt. Félelmetes a fogalmi bizonytalanság, a határok elmosódása, lényeges részek gyors cél érdekében történő elhagyása. Külön példa a virtuális és online kifejezések rendszeres keverése a konferenciákon. Vitatkozhatnánk arról, hogy a BA képzésben milyen fogalmi bizonyosságot várunk el, de ez legyen a képzést vizsgáló (kutató) minőségbiztosítók feladata.

Fontos feladat fogalmazódik meg az oktatók és kutatók felé, hiszen a fogalmak meghatározása, következetes használata elsősorban tőlük kell, hogy kiinduljon. A neveléstudomány és a pedagógia közötti különbség is a fogalmak erejében rejlik. Erre figyelni kell akkor is, hogy ha nem a didaktika és az oktatás-informatika, hanem a pedagógia és az IKT közötti úton igyekszünk előrelépni, ahol a szélesebb határok nagyobb magabiztosságot adhatnak. Valós élethelyzetben nem elég ha ismert mondatokat és jól hangzó kifejezéseket illesztünk egymáshoz, abból még nem lesz képzési terv, komplex programfejlesztés, nem lesz mentorálás, intézményfejlesztés, stb. Ha lesz is, akkor felszínes lesz és erről még az érintettek sem fognak tudni, mert eltereli a figyelmüket a sok ismerős és jól hangzó mondat. Továbbképzés után 1 hónappal láttam már csoportmunkát, amikor is a pedagógus csoportokba ültette le a gyerekeket 1-1 asztal köré és úgy kellett figyelniük őt, miközben frontális módon tanítja ugyanazt, ugyanúgy, mint korábban. Olyan ez, mintha egy IKT továbbképzésen zavarna minket a számítógép, ami eltereli a figyelmet, ahelyett, hogy felfedeznénk benne, amiről esetleg éppen tanulunk.

Zsákbanfutás. De legalább jól hangzik és még haladunk is.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Délibáb 2.0 vagy El Camino 2.0?

Valami miatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a web 2.0 világa napjainkban szinte már természetes és elég tudni róluk, akkor máris olyan, mintha úgy is használnánk az internetet és mindez életvezetésünk természetes részévé vált volna. Az elmúlt hetekben többször rá kellett jönnöm, hogy ez egyelőre nagyon nincs így. A helyzet leginkább az átlag munkavállaló önéletrajzára és a középiskolás digitális nemzedék informatikai magabiztosságára hasonlít. Előbbiből tudhatjuk, hogy mindenki profi office felhasználó, még az is, aki csak néhányszor nyitotta ki az excelt de tudja, hogy táblázat van benne. Utóbbinál tapasztahatjuk, hogy bizony szükség van az office alkalmazások online tananyagaira, hiába a középiskola és hiába a digitális nemzedék jelvény.

Órán beszélgettem egy hallgatócsoporttal (az utóbbi évek egyik legjobb csoportjával) és költői kérdések sorozatában mosolyogtunk egymásra. A hallgatók már gép előtt ülnek és több jel is utal rá, hogy sok minden nem oda tartozó tevékenység mellett jegyzetelnek is. Nem megosztott google fájlba, hanem csak úgy. Jó jel, hogy az ügyeik megtárgyalására létrehoztak egy facebook csoportot, de ebből úgy tudom kizárták az oktatókat. Nem is szóltak róla (legalábbis nekem nem). A hallgatók évek óta létrehoznak az eLearning fórum mellett olyan csoportot ahol nincs oktató, hiszen így informális közegben lehet egyeztetni. Mintha az oktatókkal nem lehetne sokmindent informálisan egyeztetni. Egy facebook környezet kiváló informális terep lenne, ahol oktató és hallgató szót ért egymással és még mindig ott lenne a személyes üzenet, ha valami tényleg csak bizonyos személyekre tartozik. Hálózati társadalom és kapcsolatok, de biztos ami biztos a hálózatot megtartjuk a teremben és meghúzzuk a határt a tanári és hallgatói asztalok között is. Az online közösségek látványosan leképezik az offline csoportokat, egyszerűen csak kommunikációs plattformváltás van, szemléletváltás nincs.

a web 2.0 lehetne közösségi szivárvány, de hát mi jobban szeretjük ha tudjuk hol a határ

Számos kollégám tudatosan nem regisztrál a facebookra, nem használ web 2.0 eszközöket, nem ír blogot. A döntések mögött sokféle okot hallok felsorolni, de leggyakrabban az időhiány jelenik meg. Külön téma lehetne a tevékenység és annak tartalma közötti ellentmondás, de erről majd máskor. Akadnak persze kivételek, de a web 2 valahogy vagy kezdettől fogva idegen, vagy nehezen (és csak kicsit) válik természetessé. Látni olyan példát is, ahol a 2.0 felől csúsznak “vissza” az 1.0 felé, de nemrég találkoztam egy érdekes esettel: a félreértett elutasítás és az ugyanazon a területen történő kutatási eredmény közötti gyors, 5 hetes váltás még engem is meglep, pedig nem vagyok avatár 🙂

a web 2.0 üresen hagyott iskolapadjai

(a fénykép elkészítésében való közreműködéséért külön köszönet Horváth Cz Jánosnak)

Egy tanárképzéssel foglalkozó konferencián (lásd a fenti képen a helyszínt) arról “kerekasztalbeszéltünk”, hogy a hálózat milyen korszerű, milyen jó és milyen remek lehetőség, érdemes együttműködni és ma már nem is olyan nehéz. A nézők közül valaki jelezte, hogy bizony nehéz, mert a napi munka után még egy kicsit web 2.0 és tartalommegosztás az rengeteg idő. Olyan ez, mint amikor az iskolában a hagyományos, jól “bevált”, megszokott nap után még egy kicsit plusszban kompetenciafejlesztő órát is tarthatnánk. Nyilván sok időt igényel és semmi értelme, de végülis a látszat, legalább önmagunkban szépen kialakítható. A kérdésre azt válaszoltam, hogy én igyekszem beépíteni, például próbálok azzal időt nyerni, hogy élőben közvetítem és rögtön rögzítem is az előadásaimat, így már alig kell vele később foglalkozni. A web 2.0 és az online közösségi élet vagy beépül, vagy nem maradandó. Olyan ez mint a konceptuális váltás a konstruktivista pedagógiában.

az információs délibáb síkjai – kérdés, hogy melyik a 2.0 felülete?

Semmi kétség, az információs társadalom legnagyobb értéke nem az információ, hanem az idő. Joggal érvelhetünk úgy, hogy minden ami web 2.0 elveszi az értékes időt. Egy kicsit hamis a gondolat olyanoktól, akik szerint egy 4sq bejelentkezés időpocsékolás, de hosszú emailt írni, vagy online csetelni egy (videó)hívás helyett az nem az idő pazarlása. Rengeteg eset van, amikor gondolkodás nélkül pazaroljuk mások, vagy esetenként saját időnket, de a web 2.0 alkalmazásokat időhiány miatt utasítjuk el. A most szerveződő konferenciánk remek gyűjtőpont volt az ide vonatkozó tanulságokra. Az egyik hallgató az órán rákérdezett olyasmire, ami kint van a weblapon és amit a gép előtt ülve gond nélkül megtalálhatott volna. A szervezőkhöz érkező levelek többségére a választ a konferencia weboldaláról másolom át szó szerint. Az órán jeleztem a hallgatóknak, hogy érdemes lenne felfedezni a PPK szervezeti egységek fejlődő weblapjait. Mire azt a választ kaptam, hogy nincs idejük rendszeresen megnézni. Az RSS olvasó beállítása, a talált érdekes tartalom továbbosztása, a közösségi tartalomfigyelés fel sem merült. A web 1.0 környékén elpazarolt idő remek kiindulási alap lenne a technikailag már amúgy is túlfejlesztett rendszerek interaktív használatára.

Hasznos lenne időmérleg kutatásokat végezni, hogy a web 2.0 használat és online közösségi élet elviszi az időt, vagy éppen újrastrukturálja és ezzel hatékonyabbá teszi a felhasználását? A web 1.0 körüli toporgás és a web gyök2 felé mozdulás aligha lehet hatékony. Nyugodtan számoljunk le azzal az illúzióval, hogy a 2.0 világát éljük. Ez vagy délibáb, vagy egy hosszú út, ami nyilvánvalóan sok időt is jelent(ene).

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb