Virtuális tanulási környezetekben kialakított oktatási folyamatok sajátosságai

By on 2010. 4 23. in fejlesztés, kutatás

Virtuális tanulási környezetekben kialakított oktatási folyamatok sajátosságai

Április 16-án “Neveléstudomány – reflexió – innováció” című konferencián az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének kutatóműhelyei mutatták be aktuális kutatásaikat, eredményeiket, további terveiket. Az Oktatás-Informatikai Szakcsoport kutatási területei közül a virtualitás az oktatásban témakört választottuk a bemutatkozásra. Március végén több kurzus keretei között is elvégeztünk egy előkutatást, amiben a Second Life oktatási célú felhasználásának különböző sajátosságait próbáltuk felszínre hozni a további kutatások tervezésének segítésére.

Tóth-Mózer Szilvia kolléganőm több blogbejegyzéseben is beszámolt már az előkutatásról:

A kísérletek fontosabb jeleneteiből összeállítottam egy fényképgyűjteményt:

A tevékenykedésünk mások számára is véletlenül előtérbe került 8-)

Az előkutatási eredmények, a kutatás rövid bemutatására az alábbi prezentációt használtam:

A konferencia előadásait az ELTE Pedagogikum Központ Informatikai Csoporttal kooperálva élőben közvetítettük. A felvétel továbbra is online megtekinthető (az előadásom 23:30-kor indul):

A kísérlet helyszínének, illetve a kutatásokhoz egyelőre használt területnek a SLURL koordinátái az alábbiak (mindenki szívesen látunk):

A PPK KAZY épületében épülő labor (alagsori 007-es szoba) a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat egyik tervezett helyszíne, ahol elképzeléseink szerint érdekes kísérlettel várunk majd minden érdeklődőt.


Submit a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes