A hírfogyasztást (hírhabzsolást) kiszolgáló gyorséttermek kínálatából már éppen eltűnni látszik a Google egyik kiváló újítása: a Google szemüveg. Az online hírek ilyen gyors tartalomváltozása önmagában is tanulságos. (Mi kell ahhoz, hogy valami tech témájú hír több héten keresztül is felszínen tudjon maradni? Tényleg ennyire gyorsan változik a technika, vagy tényleg ennyire felületesen foglalkozunk a hírekkel?) A Google szemüveg szerintem egy egészen kiváló, kreatív ötlet. Nem annyira technikai előrelépés, mint amennyire ergonómiai fejlesztési eredmény. Az apple az iPhone és iPad megoldásokkal lényegében új tárgyakat hozott létre, ami talán egy kicsivel nagyobb lépés, mint egy régóta ismert tárgyban, a szemüvegben felfedezni a lehetőségeket. A tartalomszolgáltatással kapcsolatban pesszimista vagyok, aligha hiszem, hogy a szemüveget, telefont, vagy esernyőt, vagy nyakláncot és karórát, esetleg gyűrűt jobb tartalommal töltenénk meg, mint amire most az online és digitális kollektíva összességében képes.
Szemüvegesek leszünk? 
A tartalomszolgáltatás termelői piaca 
Kettős szerep és kettős könyvelés = két online közösség egyben? 
Newton harmadik törvénye a felnőttképzésben 
Zárt ajtókkal fogadtuk a nyílt oktatást 
Folyóirat kereszttűzben 
Digitális nemzedékelméleteink újabb generációja 
2013. tavaszi félév 
Virtuális Egyetem 
Oktatásinformatikai módszerek 
A tartalomszolgáltatás termelői piaca
A mai napon útjára indult egy érdekes hazai médiakísérlet, amiről 2-3 hónapon belül ki fog derülni, hogy választ ad-e az online tartalomfogyasztás egyre gyakrabban megfogalmazott kérdéseire. Sokféle szempontból lehet közelíteni az új hírportál (UJ-hírportál) felé, de ez a bejegyzés szigorúan a közösségi média és online aktivitás, illetve a tartalomfogyasztás kísérletének leíró elemzését vállalja fel. Ez a kísérlet komoly számosságú vizsgált mintával és nagy nyilvánosság előtt zajlik. Természetesen szó sincs hipotézisekről és a naplózott tevékenységek elemzése is aligha szolgál nyilvános következtetések alapjául, ugyanakkor a problémamegfogalmazás elég egyértelmű: van-e arany középút a tumblr kultúra, a népszokássá formálódó facebook áramlás, az információfüggést gerjesztő, majd okosan kielégítő online tartalmak között?
Kettős szerep és kettős könyvelés = két online közösség egyben?
A korábbi blogbejegyzésekben gyakori téma volt az online közösségi portálok használatával kapcsolatos vélekedésem, tapasztalataim, merész jövőbelátásom. Az alábbi bejegyzés is ebbe a sorba tartozik. Az általam leggyakrabban használt közösségi portál (a facebook) lassan kezd olyan lenni, mint egy vadhajtásokban bővelkedő digitális parlagfű, vagyis megközelítette az email felhasználás kultúráját és hétköznapjait. Régóta tudjuk, hogy túl sok információ, vagy információtúlcsordulás nem létezik, csak rosszul beállított és gondatlanul használt információszűrök vannak. Az online közösségi portálok tudatos felhasználása egyelőre csak az információbiztoság területén kopogtat, de a digitális állampolgárság kompetenciarendszere még elkerüli a többség figyelmét és tevékenységét.
Newton harmadik törvénye a felnőttképzésben
A színfalak mögötti erőtér mindig különösen izgalmas kérdés, de a helyzet sokszor odáig fokozódik, hogy ennek az erőtérnek az eseményei háttérbe szorítják a színpadi történéseket. Egyszer egy színészinterjúban olvastam, hogy a sokadszor játszott darabot már annyira unták, hogy a színpad mögött külön kis produkciókkal szórakoztatták egymást a színészek, ezzel téve elviselhetőbbé a monotonitást. Sokszor ez a színpad mögötti “előadás” már fontosbbá vált nekik, mert volt benne izgalom, motiválta őket. Komoly kérdés, hogy ezzel megkárosították-e a nézőket, akik nem tudtak róla, vagy sem? A probléma ott kezdődne, hogy ha a nézők is kitalálnának valami játékot és csak kisebb csoportokat hagynának a nézőtéren, miközben a folyosókon a nézőtér mögött jól elszórakoztatnák magukat. El kell kerülni ezt az állapotot, mert észrevétlenül bele lehet kerülni és utána kellemetlen a rádöbbenés. (tovább…)
Zárt ajtókkal fogadtuk a nyílt oktatást
Szomorkodhatnánk egy kicsit azon, hogy a nyílt oktatás hete hazai viszonylatban nem ért el nagyobb hatást, mint egy alig több mint 100 alkalommal megtekintett hírben történő összefoglaló ismertetés. Szomorúságra akkor lenne okunk, hogy ha ennél komolyabb elvárásaink lettek volna, így valójában már a hírnek is örülhetünk. Egy projekt, egy program, egy kampány nyilván mutatja meg a valós képet, de alkalmat ad arra, hogy legalább a témáról gondolkodjunk egy kicsit. A web2 és szabad információáramlás tudásgyarapító misztikuma lassa már elfáradóban van. Ez a környezet sem okoz drámai változást és mindenkitől ugyanazt várhatjuk online, amire offline is vállalkozik. (tovább…)
